Kis türelmet
Örömujjongás a mennyben.
19 Ezután nagy sereg örömujjongását hallottam a mennyben: „Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom Istenünknek! Igazak és jogosak ítéletei! Elítélte a nagy parázna asszonyt, aki paráznaságával megrontotta a földet. Megbosszulta szolgáinak vérét, mely annak kezéhez tapad.” És újra kiáltották: „Alleluja! Füstje fölszáll örökkön-örökké.” Erre a huszonnégy vén és a négy élőlény arcra borulva imádta a trónon ülő Istent és így kiáltott: „Úgy legyen! Alleluja!” A trón felől pedig szózat tört elő:
„Dicsérjétek Istenünket, ti szolgái mind,
s akik őt félitek, kicsinyek és nagyok.”
Akkor nagy sereg énekét hallottam, s ez sok víz zúgásához és erős mennydörgés robajához hasonlított: „Alleluja! Az Úr, mindenható Istenünk, átvette az uralmat. Örvendezzünk, ujjongjunk és dicsőítsük őt! Elérkezett a Bárány menyegzőjének napja. Jegyese fölkészült: méltó volt arra, hogy ragyogó fehér gyolcsba öltözzék.” A gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. Akkor így szólt hozzám: „Jegyezd föl: boldogok a Bárány menyegzős lakomájára hivatalosak!” És hozzáfűzte: „Ezek Isten igaz igéi.” Lába elé borultam, hogy imádjam, de ő így szólt hozzám: „Vigyázz, ne (tedd)! Csak Istent imádd! Én csak szolgatársad vagyok és testvéreidé, akik tanúságot tesznek Jézusról. A Jézusról tett tanúság a prófétálás lelke.
A győzelmes fehér lovas.
Akkor a megnyílt mennyben egy fehér lovat pillantottam meg. Lovasa a Hűséges és az Igaz, igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, fején ékes diadém, rajta olyan név, amelyet senki sem ismer, csak ő maga. Vértől ázott ruhát viselt. Neve: Isten Igéje. A mennyei seregek tiszta fehér gyolcsba öltözve fehér lovon kísérték. Szájából éles kard tört elő, hogy azzal sújtson a nemzetekre. Vasvesszővel fogja kormányozni őket, és taposni fogja a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját. Köntösén csípő magasságban ez a név volt írva: „Királyok Királya, uralkodók Ura.”
A vadállat és a hamis próféta megítélése.
Akkor láttam, hogy egy angyal áll a napban. Harsány hangon rákiáltott az ég magasán repülő madarakra: „Jöjjetek, gyűljetek egybe Isten nagy lakomájára! Egyétek a királyok húsát, a hadvezérek és hatalmasok húsát, a lovak és lovasaik húsát, szabadokét és szolgákét, kicsinyekét és nagyokét!” Akkor láttam: A vadállat és a föld királyai hadseregükkel összegyűltek, hogy harcra keljenek a Lovassal és seregével. De ezek elfogták a vadállatot és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat művelt, hogy félrevezesse azokat, akik a vadállat jelét viselték és bálványképét imádták. Mindkettőt elevenen, kénkővel égő, tüzes tóba vetették. A többit a Lovas kardja ölte meg, mely szájából tört elő. És a madarak mind jóllaktak azok húsával.
A sátán megbilincselése.
20 Azután láttam, hogy egy angyal szállt le az égből, akinél a pokol kulcsa volt, kezében pedig nagy lánc. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, aki nem más, mint az ördög, a sátán, és ezer esztendőre megbilincselte. Letaszította a pokolba, bezárta és lepecsételte, hogy félre ne vezesse a nemzeteket, míg el nem telik az ezer esztendő. Annak elteltével szabadon engedik, de csak rövid időre.
Az ezer éves uralom.
Akkor trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítéletet bízták. És láttam azok lelkeit, akiket Jézus tanúsága és Isten igéje miatt lefejeztek, akik nem imádták a vadállatot és bálványképét, és jelét nem viselték homlokukon és kezükön. Ezek életre keltek és Krisztussal ezer esztendeig uralkodtak. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első föltámadás. Boldog és szent az, akinek része van az első föltámadásban! A második halálnak nincs hatalma rajtuk, Isten és Krisztus papjai lesznek és ezer esztendeig uralkodnak vele.
A sátán hatalmának megsemmisítése.
Mikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből és megindul, hogy félrevezesse a föld négy sarkán lakó nemzeteket, Gógot és Magógot, és harcra gyűjtse őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. Fölvonulnak a föld minden táján, körülzárják a szentek táborát és a szeretett várost. De tűz csap le Istentől az égből és megemészti őket. Az ördögöt, aki félrevezette őket, kénkővel égő tüzes tóba vetik, ahol a vadállattal és az álprófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké gyötrődni fog.
Az utolsó ítélet.
Akkor nagy ragyogó trónt láttam. A rajta ülő tekintete elől menekült a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a holtak, nagyok és kicsinyek, ott állnak a trón előtt. Könyvek álltak nyitva. Kinyitottak egy másik könyvet
is, az élet könyvét. A holtakat megítélték tetteik szerint, amint a könyvekben föl volt jegyezve. A tenger visszaadta a beléveszett holtakat,
a halál és az alvilág is visszaadta halottjait. Valamennyit megítélték tetteik szerint. A halált és az alvilágot tüzes tóba vetették. Ez a tüzes tó a második halál. Aki nem volt följegyezve az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.
Hatodik látomás: A mennyei Jeruzsálem
Új ég és új föld.
21 Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. Akkor (én, János) láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől. Díszes volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. A trón felől harsány hangot hallottam: „Nézd, ez Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Ami eddig volt, elmúlt.” A trónon ülő így szólt: „Íme, én újjáalkotok mindent.” Azután hozzám fordult: „Jegyezd föl: ezek a szavak hitelesek és igazak.” Majd így folytatta: „Beteljesedett. Én az Alfa és az Ómega vagyok, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak ingyen adok az élő vizek forrásából. A győztes részesedik mindebben. Én Istene leszek, s ő az én fiam. A gyáva, a hitetlen, a szentségtörő, a gyilkos, a parázna, a varázsló, a bálványimádó és a hazug mind a kénkővel égő tüzes tóba kerül. Ez a második halál.”
Az új Jeruzsálem.
Akkor odajött egyik a hét angyal közül, akiknél a végső hét csapással teli csészék voltak és így szólt hozzám: „Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét.” Lélekben elragadott egy nagy magas hegyre és megmutatta a mennyből, Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet, mely Isten dicsőségében ragyogott. Tündökölt, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. Széles, magas fala volt, tizenkét kapuval. A kapuk fölött tizenkét angyal és a kapukon nevek, Izrael tizenkét törzsének neve. Kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, nyugat felől három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. Aki velem beszélt, arany mérőnádat tartott kezében, hogy fölmérje a várost, kapuit és falát. A város négyszögben épült, hossza akkora, mint szélessége. Fölmérte a várost az (arany) náddal: tizenkétezer stádium volt. Hossza, magassága és szélessége egyenlő. Megmérte falát: száznegyvennégy könyök, emberi mérték szerint, ami az angyal mértéke is. A falak jáspisból épültek, a város pedig tükörfényes színaranyból. A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik kárneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. A tizenkét kapu tizenkét drágagyöngy: mindegyik kapu egy-egy drágagyöngyből. A város utcái tükörfényes színaranyból voltak. Templomot nem láttam benne. Az Úr, a mindenható Isten, és a Bárány a temploma. A városnak nincs szüksége sem napvilágra, sem holdsugárra: Isten dicsősége világítja meg, fénye pedig a Bárány. Világosságában járnak a nemzetek, és a föld királyai hódolnak neki. Kapuit nem zárják be soha, hiszen nincs is ott éjszaka. Kincseikkel és értékeikkel neki adóznak a nemzetek. De nem léphet be oda tisztátalan szentségtörő és hazug, csak az, aki föl van jegyezve a Bárány életkönyvébe.
Az új Jeruzsálem boldogsága.
22 Azután megmutatta nekem az élővizek folyóját, mely kristálytisztán fakadt Isten és a Bárány trónjából. Az utca közepén és a folyó mindkét partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek. A fa levelei a nemzetek gyógyulására szolgálnak. Átok nem lesz többé benne. Isten és a Bárány trónja áll majd ott és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát és homlokukon hordják nevét.
Befejezés.
Nem lesz többé éjszaka és nem szorulnak lámpafényre vagy napvilágra. Az Úristen ragyog rájuk, s uralkodni fognak örökkön-örökké. Azután így szólt hozzám: „Ezek a szavak hitelesek és igazak.” Az Úr, a prófétalelkek Istene, elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak, aminek csakhamar meg kell történnie. „Nézd, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli e könyv prófétai szavait.” Én, János hallottam és láttam ezeket. Miután hallottam és láttam, leborultam az angyal lába elé, aki ezeket megmutatta, hogy imádjam. De ő így szólt hozzám: „Vigyázz, ne (tedd)! Én csak szolgatársad vagyok és testvéreidé, a prófétáké, és azoké, akik megszívlelik e könyv (prófétai) szavait. Egyedül Istent imádd!” Azután folytatta: „Ne pecsételd le a könyv prófétai szavait, mert az idő közel van. Aki gonoszat tesz, tegye továbbra is, aki tisztátalan, csak tisztátalankodjék, de aki igaz, legyen még igazabb, és aki szent, legyen még szentebb. Hamarosan eljövök és magammal hozom a jutalmat, hogy megfizessek kinek-kinek cselekedete szerint. Én az Alfa és Ómega vagyok, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldog, aki megmossa ruháját (a Bárány vérében)! Joga lesz az élet fájához, és a kapukon át bemegy a városba. A kutya, a varázsló, a parázna, a gyilkos, a bálványimádó és mind, aki hamisat szeret és tesz, kinnmarad. Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy tanúságot tegyen ezekről az egyházakban. Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a tündöklő hajnalcsillag.” A Lélek és a menyasszony hív: „Jöjj el!” Aki hallja, hívjon: „Jöjj el!” Aki szomjazik, jöjjön, s aki kívánja az élet vizét, igyék ingyen. Figyelmeztetek mindenkit, aki hallja ennek a könyvnek prófétai szavait: Aki ezekhez hozzátesz valamit, arra Isten ráméri a könyvben leírt csapásokat. Aki pedig elvesz valamit ennek a prófétai könyvnek szavaiból, annak Isten elveszi jogát az élet fájához és a szent városhoz, melyről szó van a könyvben. Aki minderről tanúskodik, kijelenti: „Igen, hamarosan eljövök.” Úgy legyen. Jöjj el, Uram Jézus! Az Úr Jézus (Krisztus) kegyelme legyen minden szenttel! Amen.

Minden fejezet...
1 0