Az ősegyház a zsidó környezetben
A jeruzsálemi egyház
A Szentlélek eljövetele.
2 Mikor elérkezett a pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. Hirtelen, mintha csak heves szélvész közeledett volna, zaj támadt az égből és egészen betöltötte a házat, ahol összegyűltek. Majd pedig szétoszló, tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből tartózkodtak istenfélő zsidók Jeruzsálemben. Mikor ez a zaj támadt, tömeg verődött össze és megzavarodott, mivel ki-ki tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Meglepődtek és álmélkodva mondták: „Ugye ezek, akik itt beszélnek, mindnyájan Galileából valók? Hogyan hallhatja akkor mindegyikünk saját anyanyelvét? Mi pártusok, médek, elamiták, Mezopotámia, Júdea, Kappadócia, Pontusz, Ázsia, Frígia, Pamfília, Egyiptom és Líbia cirenei körzetének lakói, mi római zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit.” Ámultak-bámultak valamennyien és kérdezgették egymástól: „Ugyan mi lehet ez?” Mások meg gúnyosan megjegyezték: „Teleitták magukat édes borral!”Péter pünkösdi beszéde.
Péter erre a többi tizenegy közül előlépett és emelt hangon ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek tudomásul és figyelemmel hallgassátok szavamat! Nem részegek ezek, ahogy azt ti gyanítjátok, hiszen a napnak harmadik órájában vagyunk, hanem ez az, amit megmondott Joel próféta: Így szól az Isten:Ez történik majd az utolsó napokban:
szétárasztom minden emberre Lelkemet,
fiaitok és lányaitok prófétálni fognak,
az ifjak látomásokat látnak,
s álmokat álmodnak a vének. Még szolgáimra és szolgálóimra is
kiárasztom Lelkemet azokban a napokban,
hogy prófétái szót hallassanak. Csodákat támasztok fönn az égen
és jeleket lenn a földön:
vért és tüzet és gomolygó füstöt. A nap árnyékba, a hold vérbe borul
mielőtt az Úr napja elérkezik,
az a nagy és nyilvánvaló. És mindenki üdvözülni fog,
aki segítségül hívja az Úr nevét. Izraelita férfiak, hallgassátok meg ezt az állításomat: a názáreti Jézust Isten igazolta előttetek azokkal a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket – mint ti is tudjátok – őáltala művelt köztetek. Ezt a férfit Isten elhatározott rendelése és előretudása kiszolgáltatta nektek, s ti istentelenek keze által keresztre feszítettétek és meggyilkoltátok. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit és föltámasztotta őt. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hiszen Dávid így jövendöl vele kapcsolatban:
Szemem előtt az Úr mindenkoron,
nem inghatok meg: ő áll jobbomon. Hát szívem örvend, nyelvem énekel,
és testem is békében nyugszik el. Pokolnak lelkem, mert nem engeded,
nem hagyod, rothadásra szentedet. Az élet útját mutatod meg nékem,
és eltöltesz orcád előtt gyönyörűséggel. Testvéreim! Pátriárkánkról, Dávidról nyíltan beszélhetek előttetek. Ő meghalt, eltemették, és sírja mind a mai napig látható nálunk. Mivel azonban próféta volt, ismerte Istennek számára esküvel tett ígéretét: az ő utódaiból ültet majd valakit trónjára. Ezért a jövőbe látva a Messiás föltámadásáról mondta, hogy sem az alvilágban nem marad, sem testét nem éri rothadás. Ezt a Jézust támasztotta föl az Isten: ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután tehát Isten jobbjára emelkedett, megkapta az Atyától, majd pedig kiárasztotta a megígért Szentlelket. Ez az, amit ti láttok és hallotok. Hiszen nem Dávid ment föl az égbe, s mégis azt mondja: Így szól az Úr az én Uramhoz:
jobbom felől foglalj helyet, míg lábad alá zsámolyul alázom
valamennyi ellenségedet. Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Ennek hallatára fájdalom járta át szívüket. „Mit tegyünk hát, testvérek?” – fordultak Péterhez és a többi apostolhoz. „Tartsatok bűnbánatot, felelte Péter, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára. Ezzel elnyeritek a Szentlélek ajándékát. Az ígéret ugyanis nektek és gyermekeiteknek szól, valamint azoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket meghív magához Urunk Istenünk.” Számos egyéb szóval is biztatta és buzdította őket: „Meneküljetek ki e gonosz nemzedék közül.” Erre azok, akik hajlottak szavára, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.
A jeruzsálemi hívek élete.
Ezek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Szent félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok által számos csodajel történt (Jeruzsálemben, és általános félelem uralkodott). A hívek mind összetartottak és mindenük közös volt. Birtokaikat eladták és az árát szétosztották kinek-kinek szükségéhez mérten. Egy szívvel-lélekkel mindennap állhatatosan megjelentek a templomban. A kenyértörést házanként végezték, és örvendezve, tiszta szívvel fogyasztották el eledelüket. Magasztalták az Istent és az egész nép szeretetében álltak. Az Úr pedig napról napra növelte az üdvösségre rendeltek számát.A béna koldus csodás gyógyulása.
3 Péter és János egyszer a kilencórai imádság idején a templom felé tartott. Éppen akkor egy bénán született embert vittek arra. Őt mindennap odavitték a templomnak úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen. Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint éppen bemenőben voltak a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter, Jánossal együtt, rátekintett és így szólt: „Nézz ránk!” Erre az feléjük fordult, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében (kelj föl és) járj!” Ezzel jobb kezével megragadta és fölsegítette, mire annak tüstént erő szállt lábába és ízületeibe, úgyhogy fölugrott és járni kezdett. Velük együtt bement a templomba, s ide-oda járkálva és ugrándozva dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár és Istent magasztalja. Mikor pedig ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért koldulva üldögélt a templom Ékes-kapujánál, nem tudták hová legyenek a csodálkozástól amiatt, ami vele történt.Péter templomi beszéde.
Mivel nem tágított Péter és János mellől, az egész nép mintegy lenyűgözve köréjük gyűlt az úgynevezett Salamon-tornácba. Péter ennek láttára így kezdett beszélni a néphez: „Izraelita férfiak! Ugyan miért csodálkoztok ezen, vagy miért bámultok úgy ránk, mintha saját hatalmunkkal vagy jámborságunkkal értük volna el, hogy ez az ember járni tudjon? Ábrahám, Izsák, Jákob Istene, atyáink Istene megdicsőítette szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ez szabadon akarta bocsátani. Megtagadtátok a szentet és igazat. Egy gyilkos szabadon bocsátását kértétek, az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban föltámasztotta őt holtából: ennek mi tanúi vagyunk. S mivel mi hiszünk benne, azért adott az ő segítségül hívása erőt ennek az embernek, akit láttok és ismertek; a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára. De tudom testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, amint elöljáróitok is. Isten azonban ily módon vitte végbe azt, amit az összes próféták által már előre hirdetett, tudniillik, hogy Fölkentje szenvedni fog. Tartsatok hát bűnbánatot és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bűneiteket, elérkezzék az Úrtól a megenyhülés ideje és elküldje Jézust, a számotokra előre rendelt Messiást. Őt a mennynek kell befogadnia egészen a nagy megújulás koráig, melyről Isten már réges-rég beszélt szent prófétái által. Mózes megmondta ugyanis: Urunk Istenünk hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül. Hallgassatok rá mindabban, amit majd mond nektek. Mindazokat pedig, akik nem hallgatnak erre a prófétára, közösítsétek ki a népből. Az összes próféta Sámueltől kezdve, és aki csak őutána szólt, szintén ezeket a napokat hirdette. Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, mikor így szólt Ábrahámhoz: a te utódaid által részesül áldásban a föld minden nemzetsége. Isten szolgájának föltámasztása után először hozzátok küldte el őt, hogy áldástokra váljék, ha mindegyiktek megtér gonoszságából.”Péter és János a főtanács előtt.
4 Még beszéltek a néphez, mikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk. Rossz néven vették ugyanis, hogy tanítják a népet, és Jézus példájával a halálból való föltámadást hirdetik. Letartóztatták tehát, s mivel már esteledett, másnapig őrizetbe vették őket. A beszéd hallgatóságából pedig sokan hívők lettek, úgyhogy a férfi hívek száma elérte az ötezret. Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, vénei és írástudói, meg Annás főpap is, valamint Kajafás, János és Sándor, s mindenki, aki a főpapi osztályhoz tartozott. Előállították és faggatni kezdték őket: „Micsoda hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ezt?” Ekkor Péter a Szentlélekkel telve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti vének (halljátok)! Ha ma egy nyomorékon gyakorolt jótett miatt azért hallgattok ki minket, hogy vajon mitől is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindnyájan és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak segítségével áll ez itt előttetek egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek, de akit Isten föltámasztott holtából. Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, de mégis szegletkővé lett. Nincsen üdvösség senki másban, mert nincs más senki az emberek közt az ég alatt, aki által üdvözülhetnénk.” Amikor látták Péter és János bátor szókimondását, s megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, meglepődtek. Fölismerték, hogy Jézus kíséretébe tartoztak. Mivel azonban a meggyógyított embert is mellettük látták, semmi ellenvetést sem tehettek. Kiküldték hát őket a gyűlésteremből, s aztán így tanakodtak: „Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hiszen Jeruzsálem minden lakója tudja s nem is tagadhatjuk, hogy nyilvánvaló csoda történt általuk. De hogy még inkább el ne terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se erről az emberről.” Ezután behívatták őket s megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. Erre Péter és János így válaszolt: „Magatok ítéljétek meg, Isten előtt helyes volna-e inkább rátok hallgatni, mint az Istenre? Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk!” Erre újabb fenyegetések közt a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre. Mindenki dicsőítette ugyanis Istent a megtörtént esemény miatt, hiszen több, mint negyvenéves volt az az ember, akivel ez a csodás gyógyulás történt.A hívek hálaadása és áldozatos élete.
Kiszabadulásuk után övéikhez mentek és hírül vitték, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének. Ennek hallatára azok egy szívvel-lélekkel fölfohászkodtak Istenhez ezekkel a szavakkal: „Urunk, te alkottad az eget és a földet, meg a tengert s mindazt ami bennük van. Te így szóltál a Szentlélek által Dávid szolgád ajkával: Miért, hogy a nemzetek háborognak?Hívságokon a népek miért agyarkodnak? Fölkelnek a földnek királyai,
az Úr ellen s az ő Fölkentje ellen
a fejedelmek összetanakodnak. Valóban e városban egybegyűltek fölkent szent szolgád, Jézus ellen, Heródes és Poncius Pilátus a pogány nemzetekkel és Izrael népével, hogy végrehajtsák, aminek megtörténtét hathatós akaratod elhatározta. Most tehát Urunk, tekints fenyegetőzésünkre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bizalommal hirdessék igédet. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus által.” Amint így imádkoztak, megrendült a hely, ahol
egybegyűltek. Mindnyájan elteltek Szentlélekkel és bátor bizalommal hirdették az Isten igéjét. A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy hatással tettek tanúságot az Úr Jézus (Krisztus) föltámadásáról, és nagy kegyelem munkálkodott mindnyájukban. Nem is akadt köztük szűkölködő, mert azok, akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták és az apostolok lába elé tették. Ebből aztán mindenkinek adtak kinek-kinek szükségéhez mérten. József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás nevet kapta – ez annyit jelent, mint a vigasztalás fia – eladta a birtokában lévő szántóföldet, fogta az árát és az apostolok lába elé tette.