Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: »Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.« Mindnyájan álmélkodtak, és csodálkozva mondták egymásnak: »Vajon mi ez?« Mások azonban gúnyolódva azt mondták: »Tele vannak édes borral!«
Péter pünkösdi beszéde Akkor Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát, és beszédet intézett hozzájuk: »Zsidó férfiak, és Jeruzsálem összes lakója! Tudjátok meg ezt, s halljátok szavamat! Nem részegek ezek, ahogy ti gondoljátok, hiszen a nappalnak még csak a harmadik órája van, hanem csak az történt, amit Joel próféta megmondott:
‘És ez lesz az utolsó napokban
– mondja az Úr –,
kiárasztom Lelkemet minden emberre;
akkor fiaitok és leányaitok prófétálni fognak,
ifjaitok látomásokat látnak,
öregjeiteknek pedig álomlátásaik lesznek.
Szolgáimra és szolgálóimra
kiárasztom Lelkemet azokban a napokban, és prófétálni fognak.
Csodákat fogok tenni odafönn az égen
és jeleket lenn a földön,
vért, tüzet és füstpárát.
A nap sötétséggé fog változni,
a hold pedig vérré,
mielőtt eljön az Úrnak
nagy és nyilvánvaló napja.
És ez fog történni:
mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül’.
(Jo 3,1-5)
‘Magam előtt látom az Urat mindenkor,
mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak.
Ezért örvend a szívem,
és ujjong a nyelvem,
sőt testem is békében nyugszik el,
mert nem hagyod lelkemet az alvilágban
s nem engeded, hogy Szented rothadást lásson.
Megmutatod nekem az élet útját,
és színed előtt örömmel töltesz el engem’.
(Zsolt 16,8-11)
Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután tehát Isten jobbja felmagasztalta őt, és akit az Atya neki megígért, a Szentlelket, kiárasztotta – akit ti láttok és hallotok. Mert nem Dávid ment fel az égbe, hiszen ő azt mondja:
‘Szólt az Úr az én Uramnak:
Jobbom felől foglalj helyet,
amíg én ellenségeidet
lábad zsámolyává teszem’.
(Zsolt 110,1)
Az első megtérések Amikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: »Mit tegyünk, férfiak, testvérek?« 38Péter azt felelte nekik: »Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok ajándékul a Szentlelket. Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak, de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk Istenünk.« (Iz 57,19) Számos egyéb szóval is bátorította és buzdította őket: »Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől!« Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk.
Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.
A fiatal keresztény közösség élete Félelem fogott el mindenkit: számos csoda és jel történt az apostolok által. A hívek mind összetartottak, és mindenük közös volt. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották, mindenkinek szükségéhez mérten. Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt. Dicsérték Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponta növelte az üdvözülendők számát.
A béna meggyógyítása a templomban 3 Péter és János pedig felmentek a templomba a kilenc órai imádság idején. Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: »Nézz ránk!« Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: »Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!« Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre annak azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.
Péter beszéde a templomtéren Mivel nem tágított Péter és János mellől, az egész nép csodálkozva futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba.
Amikor Péter látta ezt, így szólt a néphez: »Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen és miért ámultok rajtunk, mintha a magunk erejéből vagy hatalmából tettük volna, hogy ez jár? Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok ugyan és megtagadtatok Pilátus színe előtt, bár az úgy döntött, hogy szabadon bocsátja őt. (Kiv 3,6) Ti azonban megtagadtátok a Szentet és Igazat, s azt kívántátok, hogy a gyilkost adják nektek ajándékul az élet szerzőjét pedig megöltétek, de Isten feltámasztotta őt a halálból. Ennek mi tanúi vagyunk. Az ő neve adott erőt a nevében való hit által ennek az embernek, akit ti láttok és ismertek, s a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára.
Tudom azonban, testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint ahogy a ti elöljáróitok is. Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden prófétájának ajka által előre hirdetett, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket, s hogy az enyhülés idői eljöjjenek az Úr színétől, és elküldje azt, akit hirdettek nektek, Jézus Krisztust. Őt ugyan az égnek kell befogadnia minden dolog helyreállításának az idejéig, amelyről Isten szólt századok óta szent prófétáinak ajka által. Mózes ugyanis megmondta, hogy ‘Uratok, Istenetek hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül, őt hallgassátok mindenben, amit mond majd nektek. (Mtörv<fs>18,15.18) Az történik ugyanis, hogy mindenkit, aki nem hallgatja ezt a prófétát, kiirtanak a nép közül’. (Lev 23,29; MTörv 18,19)
A próféták, akik szóltak Sámueltől kezdve és azután, mind hirdették ezeket a napokat.
Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor Ábrahámnak azt mondta: ‘A te utódodban nyer áldást a föld minden nemzetsége’. (Ter 12,3; 22,18) Isten elsősorban számotokra támasztotta s küldte el Fiát, hogy megáldjon titeket, és így mindenki megtérjen gonoszságából.«
Péter és János a főtanács előtt 4 Amíg ők a néphez beszéltek, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szaddúceusok. Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet, és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban. Kezet emeltek tehát rájuk, és őrizetbe vették őket másnapig, mert már esteledett. De azok közül sokan, akik az igét hallgatták, hittek, úgyhogy a férfiak száma elérte az ötezret.
Történt pedig másnap, hogy a vezetőembereik, a vének és az írástudók összegyűltek Jeruzsálemben, velük Annás főpap és Kaifás is, valamint János és Alexander, és ahányan csak voltak a főpapi nemzetségből. Miután középre állították őket, megkérdezték: »Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?« Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: »Népünk vezetői és ti vének, halljátok! Ti ma felelősségre vontok minket, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, hogyan lett újra egészséges. Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen.
Ez az a kő, amelyet ti,
az építők, elvetettetek,
s amely szegletkő lett;
(Zsolt 118,22)
Amikor látták Péter és János állhatatosságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, elcsodálkoztak, és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: »Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakója előtt ismeretes csodajelet műveltek, az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.« Azután beszólították őket, és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban azt felelték nekik: »Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk!« Azok erre újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt. Hiszen több, mint negyven éves volt az, akivel a gyógyulásnak ez a csodajele történt.
Az ősegyház imája a bátorságért Elbocsátásuk után övéikhez mentek, és hírül vitték nekik, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének. Mikor azok meghallották ezt, egy szívvel-lélekkel így fohászkodtak Istenhez: »Urunk, te vagy az, aki ‘alkottad az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van’, (Zsolt 146,6; Kiv 20,11) aki Dávidnak, a mi atyánknak, a te szolgádnak szájával, a Szentlélek által azt mondtad:
‘Miért acsarkodnak a nemzetek
s terveznek hiúságokat a népek?
A föld királyai felkeltek,
egybegyűltek mind a fejedelmek
az Úr ellen s az ő Fölkentje ellen’.
(Zsolt 2,1-2)
Miután így imádkoztak, megremegett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették Isten igéjét.
A vagyonközösség A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt. Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta – ennek jelentése: Vigasztalás fia –, mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.
Ananiás és Szafira csalása 5 Egy bizonyos Ananiás nevű férfi is a feleségével, Szafirával együtt földet adott el, de a felesége tudtával csalárdul megtartott valamit a föld árából, s csak egy részt hozott el és tett az apostolok lábához. 3Péter azonban így szólt: »Ananiás, miért ejtette a sátán kísértésbe a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és csalárdul visszatarts a föld árából? 4Ha megmaradt volna, magadnak maradt volna, és magad rendelkeznél azzal, amit eladtál. Miért vetemedett hát szíved erre a dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!« Amint Ananiás ezeket a szavakat hallotta, összeesett és meghalt. Erre nagy félelem fogta el mindazokat, akik ezt hallották. Az ifjak pedig felkeltek, felemelték, kivitték és eltemették. Körülbelül három óra múlva belépett a felesége, aki nem tudta, hogy mi történt. Péter megkérdezte tőle: »Mondd nekem, asszony, csakugyan annyiért adtátok el a földet?« Az így felelt: »Igen, annyiért.« Erre Péter azt mondta neki: »Mire volt jó megegyeznetek abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, akik eltemették férjedet, az ajtónál állnak, s téged is kivisznek.« Nyomban összeesett a lábainál és meghalt. Az ifjak pedig beléptek, halva találták, erre kivitték és eltemették a férje mellé. Ekkor nagy félelem fogta el az egész egyházat és mindazokat, akik ezeket hallották.
Jelek és csodák az apostolok által Az apostolok keze által pedig sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan egy szívvel voltak együtt Salamon csarnokában. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép nagyra becsülte őket. Az Úrban hívő férfiak és nők sokasága egyre növekedett. A betegeket kivitték az utcákra, hordágyakra és ágyakra rakták őket, hogy amikor Péter arra megy, legalább az árnyéka érje valamelyiküket, s megszabaduljanak betegségeiktől. Sőt, Jeruzsálem szomszédos városainak néptömege is odaáradt, hozták a betegeket és a tisztátalan lelkektől megszállottakat, s ezek mind meggyógyultak.
Péter letartóztatása és szabadulása Felállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak – vagyis a szaddúceusok pártja –, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és a nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: »Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről.« Péter a főtanács előtt Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak.
Mikor megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát és jelentették: »A börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.« E szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami történt. Ekkor beállított valaki, és hírül hozta nekik: »Íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.«
Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket. Majd odahozták és a főtanács elé állították őket. A főpap a szemükre vetette: »Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.« Erre Péter és az apostolok azt felelték: »Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.« Mikor ezt hallották, feldühödtek, és arra gondoltak, hogy megölik őket.
Ekkor azonban egy bizonyos Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó volt, felállt a főtanácsban és rövid időre kiküldte az embereket. Azután beszédet intézett hozzájuk: »Izraelita férfiak, vigyázzatok magatokra, mit tesztek ezekkel az emberekkel! Mert a közelmúltban fellépett Teudás, azt mondta önmagáról, hogy ő nagy valaki, és szám szerint mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá. Őt megölték, azokat pedig, akik hittek neki, mind szétszórták és semmivé lettek. Őutána az összeírás napjaiban fellépett Galileai Júdás, és magához csábította a népet. Ő is elpusztult, s akik egyetértettek vele, azokat mind szétszórták. Ennélfogva én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok.«
Igazat adtak neki. Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Nem is szűntek meg naponta a templomban és házaknál tanítani és hirdetni Krisztus Jézust.
Jegyzetek
2,1 Pünkösd volt a zsidók második legnagyobb ünnepe. A szó görög eredetű, jelentése „ötvenedik”, mert ezt az ünnepet a pászka-ünnep (húsvét) után az ötvenedik napon ülték, hálaadásul az első termésért. Az aratás ünnepe volt, és annak emléknapja, hogy Isten a
2,4 Egyesek szerint az apostolok saját nyelvükön beszéltek, és csodálatos módon mindenki megértette őket; mások szerint megadatott nekik, hogy idegen nyelveken szóljanak. Nem tudjuk tehát biztosan, hogy pontosan miben állt a nyelvek adománya (Mk 16,17; 1 Kor
2,22 Jézus, aki Isten is, ember is volt, külsőleg emberként jelent meg a földön, de isteni tetteivel megmutatta istenségét.
2,36 Jézus Úr és Messiás volt megtestesülésének pillanatától, de ennek kinyilvánulása és kézzelfogható bizonyítása, valamint az ő trónraemelése a feltámadásban valósult meg.
2,38 Már ekkor is a három isteni Személy nevében kereszteltek, de a keresztséget ekkor még Jézus nevében való keresztségnek nevezték, hogy megkülönböztessék azt János keresztségétől.
5,3 Az apostoloknak hazudni egyet jelentett a Szentléleknek való hazugsággal, hiszen általuk a Lélek szólt és cselekedett. Ananiás hazudott, amikor azt színlelte, hogy a teljes árat átadta, pedig egy részét megtartotta.
5,4 A szemrehányás módjából nyilvánvaló, hogy nem volt kötelező az anyagi javakról való lemondás, csak önként vállalt szeretetmegnyilvánulás.