Kain és Ábel.
4 Az ember megismerte feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint, és így szólt: „Isten segítségével embert hoztam a világra.” Aztán újra szült: Ábelt, a testvérét. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves. Bizonyos idő elteltével történt, hogy Kain a föld terméséből áldozatot mutatott be az Úrnak. Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, Kainra és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Kain nagyon haragos lett, és lehorgasztotta fejét. Az Úr szólt Kainhoz: „Miért vagy haragos, és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed? De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell? Kain közben így szólt testvéréhez, Ábelhez: „Menjünk a mezőre!” Amikor pedig a mezőn voltak, Kain rátámadt testvérére, Ábelre, és agyonütötte. Ekkor az Úr megkérdezte Kaint: „Hol van a testvéred, Ábel?” Ő így válaszolt: „Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?” Erre ő ezt mondta: „Mit tettél? Testvéred vére felkiált hozzám a földről. Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitotta száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét. Ha műveled a földet, nem ad neked termést. Hontalan és bujdosó leszel a földön.” Kain így szólt az Úrhoz: „Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. Lám, ma elűztél a föld színéről, és el kell rejtőznöm előled, hontalan és bujdosó leszek a földön, s bárki, aki rám talál, megölhet.” Az Úr azt válaszolta: Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia. Az Úr jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje. Kain azonban elbujdosott az Úr színe elől, és Nod földjén, Édentől keletre telepedett le. Kain utódai. Kain megismerte feleségét, az fogant, és Hénochot szülte. Várost épített, és azt fiáról Hénochnak nevezte. Hénoch fia Irád lett. Irád fia Mechujael, Mechujael fia Metusael, Metusael fia pedig Lámech. Lámech két feleséget vett. Az egyiknek Ada volt a neve, a másiké Cilla. Ada a világra hozta Jabalt; ő lett az ősatyja azoknak, akik sátrakban laknak nyájaikkal. Testvérét Jubalnak hívták, ő lett az ősatyja azoknak, akik gitáron és fuvolán játszanak. Cilla Tubalkainnak adott életet; ő az őse a bronzés vaskovácsoknak. Tubalkain húga Naama volt. Lámech így szólt feleségeihez: „Ada és Cilla, halljátok szavamat, Lámech feleségei figyeljetek szavamra: Leütöttem egy embert sebemért, egy ifjút sebhelyemért. Ha Kaint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer.” Szet és utódai. Ádám megismerte feleségét, és az fiút szült neki, akit Szetnek nevezett, „mert – úgymond – Isten más utódot adott nekem Ábel helyett, akit Kain megölt.” Szetnek is fia született, akit Enosnak nevezett. Ő volt az első, aki Isten nevét segítségül hívta.A vízözön előtti ősatyák.
5 Ez Ádám utódainak könyve: Amikor Isten Ádámot teremtette, Istenhez hasonlónak alkotta. Férfinak és nőnek teremtette őket, megáldotta, s azon a napon, amelyen alkotta, embernek nevezte őket. Amikor Ádám 130 esztendős volt, magához hasonló, saját képmása szerinti fiút nemzett, akit Szetnek hívott. Ádám Szet születése után még 800 évig élt, s fiai meg lányai születtek. Ádám egész életkora 930 esztendőt tett ki, akkor halt meg. Szet 105 éves korában nemzette Enost. Szet Enos születése után még 807 évig élt, s fiai meg lányai születtek. Szet egész életkora 912 évet tett ki, akkor halt meg. Enos 90 éves korában nemzette Kenánt. Enos Kenán születése után még 815 évig élt, és fiai meg lányai születtek. Enos egész életkora 905 évet tett ki, akkor halt meg. Kenán 70 esztendős korában nemzette Mahalaleelt. Kenán Mahalaleel születése után még 840 évig élt, és fiai meg lányai születtek. Kenán egész életkora 910 évet tett ki, akkor halt meg. Mahalaleel 65 éves korában nemzette Járedet. Mahalaleel Járed születése után még 830 évig élt, és fiai meg lányai születtek. Mahalaleel egész életkora 895 évet tett ki, akkor halt meg. Járed 162 éves korában nemzette Hénochot. Járed Hénoch születése után még 800 évig élt, és fiai meg lányai születtek. Járed egész életkora 962 évet tett ki, akkor halt meg. Hénoch 65 éves korában nemzette Metuselachot. Hénoch Isten színe előtt járt. Hénoch Metuselach születése után még 300 évig élt, és fiai meg lányai születtek. Hénoch egész életkora 365 évet tett ki. Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte. Metuselach 187 éves korában nemzette Lámechet. Metuselach Lámech születése után még 782 évet élt, és fiai meg lányai születtek. Metuselach egész életkora 969 esztendő volt, akkor halt meg. Lámech 182 éves volt, amikor fia született. A Noé nevet adta neki, „mert – úgymond – ez hoz nekünk vigasztalást, amikor kezünk fáradságos munkájával műveljük a földet, amit az Úr megátkozott.” Lámech Noé születése után még 595 évig élt, és fiai meg lányai születtek. Lámech egész életkora 777 évet tett ki, akkor halt meg. Noé 500 éves volt, akkor nemzette Szemet, Kámot és Jáfetet.Isten fiai és az emberek lányai.
6 Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek, az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.” Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.Az erkölcsi romlás.
Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket.” Noé azonban kegyelmet talált az Úr szemében. Noénak ez a története: Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt. Noénak három fia született: Szem, Kám és Jáfet. A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért.A vízözön előzményei.
Isten így szólt Noéhoz: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm őket a föld színéről. Építs magadnak bárkát fenyőfából s nádfonatból, kívül és belül kend be szurokkal. Így kell építened: 300 könyök legyen a bárka hossza, 50 könyök a szélessége és 30 könyök a magassága. Csinálj a bárka fölé tetőt. Az ajtót helyezd felülre, a bárka oldalára, és csinálj alsó, középső és felső emeletet. Ugyanis vízözönt bocsátok a földre, hogy eltöröljek minden testet, amely az ég alatt létezik. El fog pusztulni minden, ami a földön van. Veled azonban szövetséget kötök. Te beszállsz a bárkába, te és veled együtt fiaid, a feleséged és fiaid feleségei. Minden élőlényből, minden testből vigyél kettőt a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak, egy hímet és egy nőstényt. A madarak minden fajtájából, az állatok minden fajtájából kettőt-kettőt vigyél be, hogy életben maradjanak. Vigyél magaddal mindenféle ételt is, ami táplálékul szolgál, halmozz fel készletet, hogy nekik és neked eledelül szolgáljon.” Noé úgy is tett, pontosan úgy járt el, ahogy Isten megparancsolta neki. 7 Az Úr így szólt Noéhoz: „Szállj be egész családoddal a bárkába, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt az egész nemzedékben. Minden tiszta állatból vigyél hetet-hetet, hímet és nőstényt, a tisztátalanokból pedig kettőt, hímet és nőstényt. (A madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt), hogy ivadékuk az egész földön életben maradjon. Mert még hét nap, és akkor negyven nap és negyven éjjel esőt bocsátok a földre, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amit alkottam.” Noé úgy tett, ahogy az Úr megparancsolta neki. Noé 600 esztendős volt, amikor a vízözön rátört a földre. Noé a vízözön előtt beszállt a bárkába: vele együtt fiai, felesége és fiainak feleségei. (A tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a földön élő állatok közül kettő-kettő, egy hím és egy nőstény ment Noéval a bárkába, ahogy Isten megparancsolta.) Hét nap elteltével a vízözön rátört a földre. Noé 600. évében, a második hónap 17. napján, ezen a napon megnyíltak a nagy mélységek forrásai és megeredtek az ég csatornái. Az eső negyven nap és negyven éjjel zuhogott a földre. Ezen a napon Noé és fiai, Szem, Kám és Jáfet Noé feleségével és fiainak három feleségével együtt beszálltak a bárkába, s velük minden fajtájú vadállat, minden fajtájú háziállat, mindenféle földi csúszómászó és mindenféle madár és szárnyas. Minden lény, ami lélegzik, párosával ment Noéhoz a bárkába. Minden lényből egy hím és egy nőstény ment, ahogy Isten megparancsolta. Az Úr bezárta mögötte az ajtót.A vízözön.
Ezután negyven napig ömlött az eső a földre. A víz megdagadt és fölemelte a bárkát úgy, hogy a föld felett úszott. Az ár elhatalmasodott, és erősen megduzzadt a föld felett, a bárka azonban a vízen úszott. A víz még magasabb lett a földön, annyira, hogy az ég alatt minden magas hegyet elborított. Tizenöt könyöknyivel múlta felül a víz őket, annyival emelkedett a hegyek fölé. Így minden élőlény elpusztult, amely a földön mozgott: madarak, háziállatok, vadállatok, mindenféle földi csúszómászó és minden ember. Minden, ami lélegzett, ami a szárazföldön élt, elpusztult. Így törölt el (Isten) minden élőlényt a földön: az embertől az állatig, a csúszómászókig és az égi madarakig. Mind eltörölte őket a földről. Csak Noé maradt meg, és ami vele volt a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön.Előző nap Olvasási terv Következő nap