Kis türelmet

Kain és Ábel

4 1Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki teherbe esett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az ÚRtól! Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő.
Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az ÚRnak a föld terméséből. Ábel is vitt elsőszülött bárányaiból, azok kövérjéből. Az ÚR rátekintett Ábelre és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Kain emiatt nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.
Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!
Ezután azt mondta Kain a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta.

Isten megátkozza Kaint

Akkor az ÚR megkérdezte Kaintól: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Hát őrzője vagyok én a testvéremnek? De az ÚR így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiált a földből! Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred vérét, amelyet kiontottál! Ha a földet műveled, többé ne adja neked termőerejét! Bujdosó és kóborló légy a földön!
Ekkor Kain azt mondta az ÚRnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. Íme, elűztél ma erről a termékeny vidékről, és el kell rejtőznöm színed elől. Bujdosó és kóborló lettem a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. De az ÚR azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az ÚR Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.

Kain utódai

Ezután elment Kain az ÚR színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre. És Kain a feleségével hált, aki teherbe esett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fiáról Énóknak nevezte el. Énóknak született Írád, Írád nemzette Mehújáélt, Mehújáél nemzette Metúsáélt, és Metúsáél nemzette Lámeket.
Lámek két asszonyt vett feleségül: az egyiknek Ádá volt a neve, a másiknak Cillá. Ádá szülte Jábált. Ő lett a sátorlakók és pásztorok ősatyja. Testvérének Júbál volt a neve. Ő lett minden citerás és fuvolás ősatyja. Cillá is szült: Túbalkaint, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsmesterét, továbbá Túbalkain húgát, Naamát. Egyszer ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok szavamra! Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra! Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért.

Sét és Enós születése

25Ádám újból a feleségével hált. Az fiút szült, és Sétnek nevezte el, mert azt mondta: Adott nekem Isten másik utódot Ábel helyett, akit meggyilkolt Kain.
Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az ÚR nevét.

Sét utódai Nóéig

5 Ez Ádám nemzetségének könyve. Amikor Isten megteremtette az embert, Istenhez hasonlóvá alkotta. Férfivá és nővé teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján.
Ádám százharminc éves volt, amikor fiút nemzett, magához hasonlót, a maga képmására, és elnevezte Sétnek. Sét születése után Ádám nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Ádám teljes életkora tehát kilencszázharminc év volt, amikor meghalt. Sét százöt éves volt, amikor Enóst nemzette. Enós születése után Sét nyolcszázhét évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Sét teljes életkora tehát kilencszáztizenkét év volt, amikor meghalt. Enós kilencvenéves volt, amikor Kénánt nemzette. Kénán születése után Enós nyolcszáztizenöt évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Enós teljes életkora tehát kilencszázöt év volt, amikor meghalt. Kénán hetvenéves volt, amikor Mahalalélt nemzette. Mahalalél születése után Kénán nyolcszáznegyven évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Kénán teljes életkora tehát kilencszáztíz év volt, amikor meghalt. Mahalalél hatvanöt éves volt, amikor Jeredet nemzette. Jered születése után Mahalalél nyolcszázharminc évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Mahalalél teljes életkora tehát nyolcszázkilencvenöt év volt, amikor meghalt. Jered százhatvankét éves volt, amikor Énókot nemzette. Énók születése után Jered nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Jered teljes életkora tehát kilencszázhatvankét év volt, amikor meghalt. Énók hatvanöt éves volt, amikor Metúselahot nemzette. Énók az Istennel járt, Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt. Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert Isten magához vette őt. Metúselah száznyolcvanhét éves volt, amikor Lámeket nemzette. Lámek születése után Metúselah hétszáznyolcvankét évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Metúselah teljes életkora tehát kilencszázhatvankilenc év volt, amikor meghalt.
Lámek száznyolcvankét éves volt, amikor fiút nemzett. 29Nóénak nevezte el, és ezt mondta: Ő vigasztal meg bennünket kezünk fáradságos munkájában a termőföldön, amelyet megátkozott az ÚR. Nóé születése után Lámek ötszázkilencvenöt évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; Lámek teljes életkora tehát hétszázhetvenhét év volt, amikor meghalt. Nóé ötszáz éves volt, amikor fiakat nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.

Az erőszakosság elterjed a földön

6 Történt pedig, hogy amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek, látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiválasztottak maguknak. Akkor ezt mondta az ÚR: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test! Legyen az életkora százhúsz esztendő!
Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is –, óriások éltek a földön. Ők voltak az ősidők nagy hírű vitézei.
Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy megalkottam őket. De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt.

Az özönvíz

Nóé bárkát épít

Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet. A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön.
Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt. Csinálj magadnak bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal! Így készítsd el: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök, magassága pedig harminc könyök! Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről! A bárka ajtaját az oldalára helyezd! Készíts bele egy alsó, egy középső és egy felső emeletet! Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak minden élőlényt az ég alatt. Minden el fog pusztulni, ami a földön él.
Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! És vigyél be a bárkába minden élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt: hímek és nőstények legyenek! A madaraknak, a szárazföldi állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon! Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak ehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is, meg azoknak is! Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.

Az özönvíz kezdete

7 Az ÚR akkor ezt mondta Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged látlak igaznak ebben a nemzedékben! Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt! Azokból az állatokból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényt! Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön! Mert hét nap múlva negyven nap és negyven éjjel tartó esőt bocsátok a földre, és eltörlök a föld színéről minden élőt, amelyet alkottam. Nóé úgy is tett mindent, ahogyan az ÚR megparancsolta neki. Nóé hatszáz éves volt, amikor özönvíz lett a földön.
Bement tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel a bárkába az özönvíz elől. A tiszta állatok közül, de a nem tiszta állatok közül is, a madarak és mindenféle földi csúszómászók közül kettő-kettő bement Nóéhoz a bárkába: hím és nőstény, ahogyan megparancsolta Isten Nóénak. A hetedik napon özönvíz lett a földön.
Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedikén: fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, megnyíltak az ég csatornái, majd negyven napon és negyven éjen át ömlött az eső a földre. Ugyanazon a napon bement Nóé és Nóé fiai: Sém, Hám és Jáfet meg Nóé felesége és fiainak három felesége a bárkába, és velük együtt mindenféle vadállat, mindenféle jószág, mindenféle csúszómászó, amely csak csúszik-mászik a földön, és mindenféle repdeső állat: az összes madár és egyéb szárnyasok. Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába mindenféle élőlényből. Hím és nőstény ment be minden élőből; bementek, ahogyan Isten Nóénak parancsolta. Az ÚR pedig bezárta Nóé mögött az ajtót.
Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy nekifeszült a bárkának, és az fölemelkedett a földről. A víz egyre áradt és növekedett a földön, úgyhogy a bárka a víz színén úszott. A víz egyre erősebben áradt a földön, és elborította a legmagasabb hegyeket is mindenütt az ég alatt; sőt, még tizenöt könyöknyit áradt a víz azután is, hogy elborította a hegyeket. Elpusztult minden élőlény, amely a földön mozgott: madár, jószág és vadállat, a földön nyüzsgő minden egyéb élőlény és minden ember. Minden meghalt, aminek orrában az élet lehelete volt, és ami a földön élt. Eltörölt az Isten minden élőt, ami a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg, és azok, akik vele voltak a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön.
Jegyzetek

4,1 A Kain név hasonlóan hangzik, mint a héber „kaptam” szó

4,25 A Sét név hasonlóan hangzik, mint a héber „adott” szó

5,29 A Nóé név héberül emlékeztet a „megvigasztalni” igére


Minden fejezet...
1 0