(9.) ISTEN MEGMENTI AZ IGAZAT
9 (A karvezetőnek, oboára és hárfára – Dávid zsoltára.) Szívem mélyéből dicsőítlek, Uram, hirdetem nagy tetteidet. Ujjongok és benned van örömöm, s magasztalom neved, ó Fölséges. Mert ellenségeim meghátráltak, elestek és eltűntek színed előtt. Magadévá tetted igazságomat és ügyemet, mint igazságos bíró ültél trónodra. A népeket megfenyítetted, a gonoszokat megsemmisítetted, s örökre eltörölted a nevüket. Eltűnt az ellenség, végleg megsemmisült, feldúltad városait, még emlékük sem maradt. De lám, az Úr mindörökké trónol, bírói széke ítéletre készen áll. Igazságosan ítéli meg a földkerekséget, a népek fölött törvény szerint tart ítéletet. Az elnyomottnak az Úr lesz menedéke, a szükség napjaiban egyetlen mentsége. Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket, Dicsőítsétek az Urat, aki Sionban lakik, hirdessétek nagy tetteit a népek között! Mert mint a vér bosszulója gondolt rájuk, nem feledkezett el a szegények sóhajáról. Könyörülj rajtam, Uram, lásd meg szorultságom, a halál kapujából szabadíts ki engem! Hadd hirdessem dicsőségedet Sion leányának kapuiban, és örüljek, hogy megsegítettél! A népek a maguk ásta verembe estek, s a hálóba, amelyet vetettek, az ő lábuk botlott. Az Úr hírt adott magáról az ítéleten, s a gonoszt önkeze művével kötötte meg. Tűnjenek el a holtak világába az álnokok, s mind a népek, amelyek elfelejtik Istent! De ő nem feledkezik meg soha a szegényről, s aki bajban is remél, nem csalódik soha. Kelj fel, Uram, nehogy elbízza magát az ember, szólítsd ítéletre a népeket magad elé! Uram, töltsd el őket rettegéssel, tudják meg a népek, hogy ők is csak emberek!(10.)
10 Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején? A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltől, amit az kieszelt. A bűnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat: „Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!” – ez minden gondolata. Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tűnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét. Így beszél szívében: „Nemzedékeken át nem ingok meg soha.” Átkot szór és nem éri baj, szája álnoksággal és hazugsággal tele, nyelve alatt romlás és gazság rejtőzik. A nádba bújva les, hogy az ártatlant orvul megölje, szeme a szegényt fürkészi. Úgy bújik meg a lesen, mint az oroszlán a sűrűben: várja, hogy ráronthasson a védtelenre, megragadja és hálójába húzza a szegényt. Figyel, rejtőzik, a földre lapul, s a gyenge áldozatul esik hatalmának. Ezt mondja szívében: „Isten elfelejtett, elfordította tekintetét, nem látja, mit teszek.” Kelj fel, Uram, ó Istenem, emeld föl kezed, ne feledd el a szenvedőt! Miért vetheti meg a gonosz az Istent? Miért mondogatja szívében: „Úgysem áll bosszút!”? De te látsz, ismersz jajszót és szükséget, és mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola. Törd el a bűnösnek, az álnoknak karját, torold meg gonoszságát, hadd szűnjön meg élni! Az Úr király örökre. Országából eltűntek a pogányok. A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerősítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad. Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy az ember, a földből alkotott, ne rettegjen többé soha.11 (10). ZSOLTÁR. AZ IGAZ BIZALMA
11 (A karvezetőnek – Dávid zsoltára.) Az Úrnál keresek menedéket. Miért mondjátok: „Menekülj a hegyekbe, mint a madár!”? Lám, a bűnösök feszítik íjukat, nyilat helyeznek a húrra, hogy az igaz szívűeket a sötétben leterítsék. Ha az alapfalak leomlanak, mit tegyen az igaz? Az Úr szent hajlékában lakik, az Úr az égben trónol. Szeme látja a világot, pillantása szemügyre veszi az emberek fiait. Az Úr megvizsgálja az igazat éppúgy, mint a gonoszt, s aki a gonoszságot kedveli, azt gyűlöli lelke. Kénes esőt és égő parazsat hullat a bűnösökre, s perzselő szél lesz kelyhük osztályrésze. Mert az Úr igazságos és az igazságot szereti, az igazak látják majd meg arcát.Előző nap Olvasási terv Következő nap