124 (123). ZSOLTÁR. IZRAEL SZABADÍTÓJA
124 (Zarándokének – Dávidtól.) Ha az Úr nem lett volna velünk – Izrael bevallhatja – ha az Úr nem lett volna velünk, amikor az emberek ellenünk fordultak, elevenen nyeltek volna le minket. Amikor fellángolt dühük ellenünk, elborítottak volna minket a vizek. A hegyi patak elöntött volna, a zúgó ár elragadott volna. De áldott legyen az Úr, mert nem vetett oda zsákmányul fogaiknak. Lelkünk megmenekült, mint a madár a vadász hálójából. A háló szétszakadt, s mi szabadok lettünk. Segítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta.125 (124). ZSOLTÁR. ISTEN VÉDELMEZI ÖVÉIT
125 (Zarándokének.) Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint Sion hegye, amely nem inog meg, hanem áll örökké. Jeruzsálemet hegyek övezik: így veszi körül az Úr népét most és mindörökké. A gonoszság uralma nem marad meg azon a földön, amely az igazaknak jutott: nehogy az igazak keze is a gonosz után nyúljon. Tégy jót, Uram, a jókkal, azokkal, akiknek a szíve tiszta! De akik hajlanak a görbe utakra, azokat űzd el, Uram, a gonosztevőkkel együtt! Békesség Izraelnek!126 (125). ZSOLTÁR. A HAZATÉRŐK ÉNEKE
126 (Zarándokének.) Amikor az Úr hazavezette Sion foglyait, úgy tűnt, hogy álmodtuk az egészet. Szánk tele volt nevetéssel, a nyelvünk pedig ujjongással. A pogányok közt ezt mondogatták: „Az Úr nagy dolgot művelt velük!” Igen, az Úr nagy dolgot tett, s mi mennyire örültünk neki. Fordítsd meg hát, Urunk, sorsunkat, ahogy délen a patakokat változtatod. Akik könnyek között vetnek, örömmel aratnak majd.127 (126). ZSOLTÁR
Sírva mennek előre, míg a magot szórják, de ujjongva jönnek visszafelé és összegyűjtik kévéiket.BIZAKODÁS A GONDVISELÉSBEN
127 (Zarándokének – Salamontól.) Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte. Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak. Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom. Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből. Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét: nem vall szégyent, ha az ellenséggel vitába száll a kapunál.Előző nap Olvasási terv Következő nap