15
Így tesz mind, aki az Urat féli: eljut a bölcsességre a törvény ismerője.
Elébe siet, mint egy édesanya, mint ifjú feleség, úgy fogadja.
Az értelem kenyerével eteti és a bölcsesség vizét nyújtja neki italul.
Reá támaszkodik, s nem inog meg lába, benne reménykedik és nem csalatkozik.
Felmagasztalja a többi ember fölé, a gyülekezetben kinyitja a száját.
Az örömöt és az ujjongás koszorúját elnyeri, és örök hírnévvel ajándékozza meg.
A közönségesek nem veszik birtokba, az istentelenek soha nem láthatják.
Elérhetetlenül messze van a gőgtől, s hazug embereknek nem jut az eszükbe.
Dicsérete nem illik az istentelen szájába, akinek az Úr nem adott rá megbízatást.
A bölcs ajka dicsőítő éneket zeng majd, és maga az Úr fogja vezényelni.
Az ember szabadsága
Ne mondd: „A bűnöm az Úrtól származik”, mert ő nem hoz létre semmit, amit gyűlöl. Ne mondd: „Bukásomat neki köszönhetem”, mert gonosz emberre neki nincs szüksége. Az Úr gyűlöl mindent, ami rossz, s azok sem szeretik, akik őt tisztelik. Ő teremtette a kezdet kezdetén az embert, és saját döntése hatalmába adta. Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad. Eléd öntötte a tüzet és a vizet, amire vágyol, az után nyújtsd a kezed. Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának. Mert igen gazdag az Isten bölcsessége, erős a hatalma, s mindig lát mindent. Szeme azokon van, akik őt tisztelik, ismeri az ember minden egyes tettét. Senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.A gonoszok pusztulása
16 Mit sem érő utódtól ne kívánj sokat, ne örülj fiaidnak, ha semmirekellők. Bármily nagy a számuk, ne légy büszke rájuk, ha az Úr félelme nem lakozik bennük. Ne hagyatkozz arra, hogy életben vannak, s ne reménykedj abban, hogy milyen sorsuk lesz, mert jobb, ha csak egy van, mint ha ezer volna, s gyermektelenül meghalni, mint rossz sarjat hagyni. Egyetlen értelmes ember egész várost benépesít, de az istentelen nemzetség elpusztul. Sok efféle dolgot látott már a szemem, a fülem pedig még különbeket is hallott: Az istentelenek hadába mart a tűz, harag lángolt fel a hitvány banda ellen. Nem tűrte el a régmúlt idők gigászait, akiket hűtlenségbe vitt az erejük. Nem kímélte meg a várost, ahol Lót lakott; fennhéjázásukat iszonyattal nézte. Nem irgalmazott a romlott nemzetségnek, amelyet bűnéért elűztek birtokából. Ugyanígy a hatszázezer gyalogosnak sem, akit elpusztított szíve keménysége. Hát még ha az ember maga nyakaskodik, csodaszámba menne, ha meg nem bűnhődnék. Nála az irgalom és nála a harag, ő bocsát meg és ő árasztja ki haragját. Amilyen nagy az irgalma, annyira fenyít is, a tettei szerint ítél meg mindenkit. Zsákmányával nem tud elszökni a gonosz, a jámborok reménye nem hiúsul meg. Szabad folyást enged irgalmasságának; a tettei szerint fizet mindenkinek.Biztos igazságszolgáltatás
Ne mondd: „Elrejtőzöm, nem talál meg az Úr; fent a magasságban ki törődik velem? A nagy tömegben észre sem vesznek, mit számítok a nagy mindenségben?” Látod, az ég és az egeknek az ege, a föld és az óceán reszket látogatásakor. A hegyek csúcsai s a föld alapjai megrendülnek, ha csak rájuk tekint. De nemigen gondol erre az ember; ugyan ki ügyel útjaira? Maga a vihar is láthatatlan marad, művei nagy része titokban megy végbe. „Az igaz tetteit ki nyilvánítja ki? És ki várja őket? – Messze a szövetség.” Csak az állít ilyesmit, akinek nincs esze, becsapott embernek van ilyen ötlete.Az ember a teremtett világban
Fiam, hallgass rám és tanuld a tudományt, fordíts figyelmet a szavaimra. Megfontoltan adom elő a tanítást, tudásomat gonddal tárom fel előtted. Amikor az Isten műveit alkotta, s feladatát mindnek kezdettől kitűzte, egyszer s mindenkorra elrendezte őket, a kezdet kezdetétől a távoli jövőig. Nem nélkülöznek és nem is fáradnak el, nem lanyhulnak el működésük közben. Egyik sem ütközik össze a másikkal, egy sem engedetlen a szava iránt. Ezek után az Úr lenézett a földre, és a javaival telis-tele rakta. Színét sok élővel benépesítette s így rendelte: térjen mind vissza a földbe. 17 Az embert is földből teremtette az Úr, s azt akarja, hogy oda újra visszatérjen. Pontosan kimérte napjainak számát, megszabta idejét, s a földön minden lény urává tette. Felruházta őket saját erejével, saját képmására teremtette őket. Minden élő előtt félelmessé tette, az állatok s madarak urává rendelte. Ő alkotta száját, nyelvét, szemét, fülét, s hogy gondolkodjék, szívet adott neki. Eltöltötte őket érteni tudással, s megmutatta nekik, mi a jó, mi a rossz. Saját maga szemét helyezte szívükbe, hogy feltárja nekik művei nagyságát. Azért, hogy szent nevét magasztalják, és tovább hirdessék művei nagyságát. Megajándékozta őket tudománnyal, s birtokukba adta az élet törvényét. Megegyezett velük örök szövetségben, s kinyilatkoztatta nekik döntéseit. Látták a szemükkel fényes dicsőségét, és hallották fülükkel hatalmas hangját. „Kerüljetek – így szólt – minden gonoszságot”, és rendet teremtett ember s ember között.Az isteni bíró
Az útjaik mindig előtte vannak, nincsenek elrejtve a szeme elől. Fejedelmet adott minden egyes népnek, de Izrael népe az Úr osztályrésze. Világosak, mint a nap, előtte tetteik, szemét állandóan útjaikon tartja. Nincsenek elrejtve botrányos tetteik, és ott van minden bűnük az Úr előtt. Mint a pecsétgyűrűt, őrzi jótettedet, mint szemevilágát, az ember jóságát. Egy nap majd fölkel és megfizet nekik, fejenként kiosztja, amit érdemelnek. A bűnbánóknak megnyitja a visszatérés útját, s bátorítja, akik reményüket vesztették.Felhívás a megtérésre
Térj meg az Úrhoz és hagyj fel a bűnnel, esedezz az Úrhoz, s többé ne bántsd meg. Térj a Fölségeshez, hagyd a törvénysértést, gyűlölj mindenféle utálatos dolgot. Ki dicséri Istent lent az alvilágban az élők helyett, kik zengik dicséretét? Halott ajkán, aki nincs, elhal a dicséret, csak aki él s egészséges, az dicsérheti Istent. Milyen nagy az Úrnak irgalmassága, könyörülete azok iránt, akik hozzátérnek! Hiszen nem lehet meg minden az emberben, mert az ember fia nem halhatatlan. Napnál mi fényesebb? S az is elsötétül; csak gonosz lehet, amit a test és vér kigondol. Az ég seregeit is szemügyre veszi, hát akkor az embert, aki csak por és hamu.Isten nagysága.
18 Aki öröktől él, az teremtett mindent, csak az Úr bizonyul igaznak. Ki volna képes tetteit sorolni, hatalmas műveinek a mélyére hatolni? Fölsége hatalmát ki tudná fölmérni, vagy a jótetteit végig számba venni? Nem lehet belőlük semmit sem elvenni, és nem lehet hozzájuk semmit hozzátenni, nem lehet az Úrnak csodáit átlátni. Amikor bevégzed, akkor kezded csak el, s mikor abbahagyod, ott állsz tanácstalan.Az ember kicsisége
Mi is hát az ember és mi az ő haszna? Mi az, ami rajta jó és mi az, ami rossz? Az ember napjainak száma száz év, ha sokra megy. Mint csepp a tengerben, vagy mint egy homokszem, csak annyit érnek az évek az örökléthez mérten. Ezért türelmes irántuk az Úr, s irgalmasságával elárasztja őket. Előre lát mindent, s tudja, mily sivár a végük, azért bánik irgalommal velük. Az ember csak atyjafiához irgalmas, de az Úr irgalma mindenkit átölel. Rendreutasít, fenyít és oktat, aztán hazavezet, mint pásztor a nyáját. Megszánja mind, aki meghallja intelmét, s aki törvényeit szorgosan kutatja.A helyes adakozás
Fiam, jótettedhez ne fűzz ócsárló szót, sem adományodhoz bántó beszédet. Nem szünteti-e meg a harmat a hőséget? Így az ajándéknál is többet ér egy jó szó. Nem ér-e többet egy szó az adománynál? A jótékony ember mindkettővel szolgál. A bolond mit sem ád, csak fájdalmat okoz, az irigy ember, ha ad, könnyet is fakaszt.Megfontolás és gondolkodás
Mielőtt beszélnél, készülj rá elő, gondoskodj magadról, míg meg nem betegszel. Az ítélet előtt vizsgáld meg magadat, és irgalmat találsz az ítélet napján. Mielőtt megbetegszel, alázd meg magadat, s ha bűnös vagy, mutasd ki: meg akarsz térni. Fogadalmad váltsd be, ne tartson vissza semmi, ne halálod napján várd, hogy megigazulj. Készülj fel, mielőtt fogadalmat tennél, s ne légy olyan, mint aki az Urat kísérti. Gondolj a haragra napjaidnak végén, és a megtorlásra, ha elfordítja arcát. A bőségben az éhség napjaira gondolj, a gazdagság napjain a bajra s szegénységre. Reggeltől estéig elillan az idő, s elrohan minden az Úr színe előtt. A bölcs ember mindenben óvatos, a bűntől bűnös időkben is óvakodik. Minden okos ember felismeri a bölcsességet, s dicséri azokat, akik rátaláltak. Aki jártas a bölcs mondások világában, és birtokában van a bölcsességnek, csak úgy ontja a találó mondásokat.Önuralom
A benned támadó vágyakat ne kövesd, és tartsd magad távol szenvedélyeidtől. Ha engedsz a lelked mohó vágyainak, ellenséged győzelmi ünnepet ül. Csupa szórakozásból álló életnek ne örülj, ne keveredj soha ilyen társaságba. Kölcsönből rendezett lakmározásokkal ne tedd magad tönkre, ha erszényed üres.Előző nap Olvasási terv Következő nap