Megszentelődés Krisztusban.
8 Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt, és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk. Akik ugyanis test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek, akik azonban a Lélek szerint, a lelkiekre törekszenek. De a test kívánsága a halálba vezet, a Lélek vágyódása ellenben élet és béke. A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá. Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. De ti nem test, hanem Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. Ha Krisztus bennetek van, a test ugyan a bűn miatt halott, de a Lélek élet a megigazulás következtében. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha Lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.A keresztény remény bizonyossága.
Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan. Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért. Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette. Mire következtethetünk ebből? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak. De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.III. A ZSIDÓ NÉP ÉS AZ EVANGÉLIUM
A zsidó nép meghívása.
9 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom. Tanúskodik mellettem lelkiismeretem a Szentlélekben. Nagy a szomorúságom és állandó a szívem fájdalma. Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átok alatt, távol Krisztustól, testvéreimért, a test szerint népemből valókért, Izrael fiaiért: övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Ámen. Arról szó sem lehet, hogy Isten szava megdőlt, hiszen nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik, s nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő leszármazottai. Csupán „Izsák leszármazottjait hívják utódoknak.” Más szóval: nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekeit nevezik utódnak. Az ígéret ugyanis így hangzott: „A maga idején eljövök és Sárának fia lesz.” Ugyanígy volt ez Rebekka esetében is, aki egytől, Izsák atyánktól foganta fiait. Mielőtt még megszülettek, és jót vagy rosszat tettek volna – hogy Isten szabad választása, amely nem a tettektől, hanem a meghívó akaratától függ, érvényesüljön –, Rebekka ezt a kinyilatkoztatást kapta: „Az idősebb szolgál majd a fiatalabbnak.” Az Írás is ezt mondja: „Jákobot szerettem, Ézsaut gyűlöltem.” Mit szóljunk ehhez? Nem igazságtalan az Isten? Szó sincs róla. Hiszen megmondta Mózesnek: „Azon könyörülök, akin könyörülök, annak irgalmazok, akinek irgalmazok.” Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erőlködik vagy törekszik, hanem a könyörülő Istenen. Az Írás is ezt mondja a fáraónak: „Azért támasztottalak, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és nevem híre elterjedjen szerte a világon.” Tehát azon könyörül, akin akar, és azt teszi megátalkodottá, akit akar. „Azt kérdezheted erre: Miért von mégis felelősségre? Hiszen ki állhat ellen akaratának?” Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek? Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsőségre készített, dicsőségének gazdagságát akarja megmutatni? Ilyeneknek hívott meg bennünket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, amint Ozeásnál mondja: Népemnek hívom azt, amely nem népem, s kedveltnek azt, amely nem kedves nekem. És ahol azt mondják nekik: „Nem vagytok az én népem”, az élő Isten fiainak hívják majd őket. Izajás is fennszóval hirdeti Izraelről: „Ha annyi is Izrael fiainak száma, mint a tenger fövénye, csak a maradék üdvözül.” Az Úr beteljesíti és lerövidíti szavát a földön. Ahogy előre megmondta Izajás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot, olyanok lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorrához hasonlóan jártunk volna.” Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére. Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében, amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.A zsidó nép hitetlensége.
10 Testvérek! Szívből óhajtom üdvösségüket, s imádkozom érte az Istenhez. Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés. Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes azt írja a törvényből eredő megigazulásról, hogy aki megtartja, élni fog általa. Ugyanakkor a hitből származó megigazulásról így szól: Ne kérdezd bensődben: „Ki megy föl az égbe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki száll le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a holtak országából felhozza. Hanem hogyan mondja? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?” A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk. Tovább kérdem: Vajon Izrael nem értette meg? Már Mózes megfelelt rá: Féltékenységre ingerellek azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen nép ellen. Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. Izraelhez azonban így szólt: „Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat.”Előző nap Olvasási terv Következő nap