A zsidók harca és győzelme.
9 A tizenkettedik hónapban – ez Adar hónapja –, ennek tizenharmadik napján, amelyen a király parancsát és rendeletét végre kellett hajtani, ezen a napon a zsidók ellenségei remélték, hogy legyőzhetik őket, s épp az ellenkezője történt: a zsidók tiporták el ellenségeiket. Achasvéros király minden tartományában összegyűltek a zsidók városaikban, és kezet vetettek azokra, akik gonoszat forraltak ellenük. Senki sem volt képes ellenállni, mert a tőlük való félelem hatalmába kerített minden népet. A tartományok fejedelmei, a szatrapák, a királyi tisztviselők támogatták a zsidókat, Mardokeustól való félelmükben. Mardokeus ugyanis nagy ember volt a királyi udvarban, s hírneve terjedt minden tartományban, mert ez az ember, Mardokeus, egyre nagyobb hatalomra tett szert. A zsidók tehát kardélre hányták minden ellenségüket, lemészárolták és megsemmisítették őket, s úgy bántak ellenségeikkel, amint akartak. Szuza várában ötszáz férfit legyilkoltak és elpusztítottak a zsidók. Parsandatát, Dalfont, Aszpatát, Poratát, Adalját, Aridatát, Parmastát, Ariszájt, Aridájt és Jezatát, Ámánnak, Hamdata fiának, a zsidók üldözőjének tíz fiát is megölték, de zsákmányért nem nyújtották ki kezüket. A Szuza várában megölt áldozatok számát még azon a napon megtudta a király is. Így szólt akkor a király Eszter királynéhoz: „A zsidók magában Szuza várában ötszáz embert a halálba küldtek, köztük Ámán tíz fiát is. Hát akkor mit művelhettek a király többi tartományában? Mi a kérésed? Megteszem neked. Mi a kívánságod? Teljesítem.” Eszter így szólt: „Ha a király jónak látja, engedje meg a Szuzában élő zsidóknak, hogy holnap is megtehessék, amit ma megtehettek, Ámán tíz fiát meg köttesse akasztófára.” A király megparancsolta, hogy így történjék. Az engedélyt kihirdették Szuzában, Ámán fiait pedig felakasztották. A Szuzában lakó zsidók összegyűltek Adar hónap tizennegyedik napján is, és megöltek Szuzában háromszáz embert, de zsákmányért nem nyújtották ki kezüket. A királyi tartományokban lakó többi zsidó is összegyűlt, hogy megvédje életét. Bosszút álltak ellenségeiken és lemészároltak közülük hetvenötezret, de zsákmányért nem nyújtották ki kezüket. Ez Adar hónap tizenharmadik napján történt. A tizennegyedik napon pihentek, s öröm és ünnepnapként ülték meg. A Szuzában élő zsidók a tizenharmadik és a tizennegyedik napon is összegyűltek és a tizenötödik napon pihentek, ezt tették vidám ünnepnappá. A vidéken és a meg nem erősített városokban lakó zsidók ezért ünneplik Adar hónap tizennegyedik napját ünnepnapként vidámság és lakomák közepette, s küldözgetnek egymásnak kóstolót, míg a városokban lakók számára Adar tizenötödik napja az öröm napja, amelyen vigadnak és kóstolót küldenek egymásnak.A purim ünnep bevezetése.
Mardokeus írásba foglalta ezeket az eseményeket, majd leveleket küldött Achasvéros király minden tartományába az ott lakó zsidókhoz, a közelbe és a távolba egyaránt. Meghagyta nekik, hogy ünnepeljék meg minden évben Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napját, mert ezek azok a napok, amelyeken a zsidók megszabadultak ellenségeiktől, s ez az a hónap, amikor szomorúságuk örömre, gyászuk pedig ünnepnapra változott. Üljék meg ezeket a napokat vidám lakomákkal, küldjenek egymásnak kóstolót, s adjanak ajándékot a szegényeknek. A zsidók elfogadták hagyományként, amit már azelőtt is megültek, s aminek ügyében Mardokeus írt nekik: „Az agagita Hamdata fia, Ámán, minden zsidó üldözője vesztükre tört a zsidóknak, s »purt«, azaz sorsot vetett megsemmisítésükre és pusztulásukra. Amikor azonban azzal a kéréssel ment a királyhoz, hogy Mardokeust felakaszthassa, gonosz terve, amelyet a zsidók ellen agyalt ki, őellene fordult: akasztófára került fiaival együtt. Ezért nevezik ezeket a napokat »purim«-nak a »pur« szó alapján.” Ennek a levélnek a nyomán, s annak alapján, amit saját maguk is átéltek, és amit a hagyományokból megtudtak, a zsidók kötelezték magukat, utódaikat s azokat, akik hozzájuk csatlakoztak, hogy ezt a két napot ezen írás szerint évről évre megünneplik – ez megváltoztathatatlan törvényük lesz. Ezekre a napokra mindig emlékezni fognak, és megülik azokat nemzedékről nemzedékre minden családban, tartományban és városban. A purim e napjai nem szűnnek meg a zsidóknál, s emlékük nem homályosodik el az utódok körében. Eszter királyné, Abichail lánya egész tekintéllyel írt, hogy érvényt szerezzen ennek a második purim-levélnek. Leveleket küldött Achasvéros király százhuszonhét tartományába az ott élő zsidóknak, a béke és a hűség szavaival, hogy tartsák meg a purim e napjait a meghatározott időben, ahogyan a zsidó Mardokeus meghagyta, s amint kötelezte őket és utódaikat, egybekötve vele a böjtöt és a siránkozást. Eszter parancsa megerősítette a purim-előírásokat, és könyvbe írták őket. 10 Achasvéros király adót vetett ki a szárazföldre és a tenger szigeteire.Mardokeus dicsérete.
Minden nagy tette és vitézsége, valamint annak leírása, hogyan magasztalta fel, s tüntette ki Mardokeust – ez mind meg van írva a méd és a perzsa királyok könyvében.Megjegyzés a görög fordításhoz.
Ezt olvassuk bennük: „A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók előtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt.” Mardokeus így szólt: „Mindent Isten vitt végbe. Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam – semmi sem maradt beteljesületlenül: sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bősége. Eszter ez a folyó, akit a király feleségül vett és királynévá tett. A két sárkány én vagyok meg Ámán. A nemzetek azok, akik összegyűltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét. Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektől a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem művelt soha. Valójában ő rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az ő terve szerint a meghatározott órában, időben és napon. Isten akkor megemlékezett népéről, s igazságot szolgáltatott örökségének. Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe előtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben.” Ptolemeusz és Kleopátra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségből való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia.Judit könyve
1. NEBUKADNEZÁR HADJÁRATAI
Nebukadnezár és Arfaxád.
1 Nebukadnezár uralkodásának 12. évében történt, aki az asszírok fölött uralkodott Ninivében, a nagy városban. Abban az időben a médek fölött, Ekbatanában Arfaxád uralkodott, s három könyök széles és hat könyök hosszú, faragott kőkockákból falat épített Ekbatana köré. A fal magassága 70 könyök volt, a szélessége 50 könyök. Kapui fölé 100 könyök magas, alapjánál 60 könyök széles bástyákat építtetett, s a kapuk 70 könyök magasra emelkedtek, szélességük pedig 40 könyök volt, ami lehetővé tette, hogy derékhada kitörjön és gyalogsága felvonuljon. Ezekben a napokban Nebukadnezár király megütközött Arfaxád királlyal a nagy síkságon, amely Ragau területén van. Az ő oldalán állt csatasorba az összes hegyvidéki nép, azok, akik az Eufrátesz, a Tigris és a Hüdaszp mellett laktak, továbbá akik Arjochnak, Elám királyának síkságán éltek. Így Keleud fiainak számos népe összesereglett, hogy részt vegyen az ütközetben. Asszíria királya, Nebukadnezár követet küldött Perzsia minden lakójához, a keleti vidék, Kilikia, Damaszkusz, Libanon és Antilibanon, valamint a tengerpart minden lakójához, Kármel, Gileád, Felső-Galilea, a nagy Ezdrelon síkság népeihez, Szamária és a hozzá tartozó városok lakóihoz és azokhoz, akik a Jordánon túl éltek egészen Jeruzsálemig. Batanéig, Kheluszig, Kádesig és Egyiptom folyójáig, továbbá Tafneszig, Ramesszeszig és Gósen egész földjéig, Taniszig és Memfiszig, végül Egyiptom minden lakójához, egészen Etiópia határáig. Ezeknek a területeknek a lakói azonban megvetették az asszírok királyának, Nebukadnezárnak szavait, s nem csatlakoztak hozzá, hogy részt vegyenek a hadjáratban. Nem féltek tőle, mert látták, hogy magára maradt. Követeit tehát üres kézzel küldték vissza, s anélkül, hogy megtiszteltetésben lett volna részük. Nebukadnezár ezért haragra gyulladt ezek ellen az országok ellen. Megesküdött trónjára és királyságára, hogy bosszút áll, és kardélre hányja Kilikia, Damaszkusz és Szíria földjét, Moáb földjének minden lakóját, Ammon fiait, egész Júdeát és Egyiptom minden lakóját egészen a két tenger határáig.Nebukadnezár győzelme Arfaxádon.
A 17. évben seregével megindította Arfaxád ellen a harcot, és legyőzte a csatában. Arfaxád egész seregét, egész lovasságát és összes szekereit megfutamította, városait leigázta és egész Ekbatanáig előnyomult. Elfoglalta a bástyákat, feldúlta az utcákat és gyalázat tárgyává tett mindent, ami eddig ékessége volt. Arfaxádot – Ragau hegyvidékén – elfogta, dárdájával átszúrta és teljesen megsemmisítette. Ezután visszatért csapataival és a hozzászegődött egész nagy sokasággal, a fegyveres emberek megszámlálhatatlan seregével, s gondtalanul átadták magukat a mulatozásnak – ő és serege – százhúsz napon át.Előző nap Olvasási terv Következő nap