Eszter a király elé járul.
5 A harmadik napon, amikor befejezte imáját, letette szolgai ruháját és felöltötte minden ékességét. Amikor már tündöklött a szépségtől, és segítségül hívta a szabadító és mindent látó Istent, maga mellé vette két szolgálólányát. Az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha kimerült lett volna a gyönyörtől, a másik pedig követte, a ruháját tartva, amely a földre omlott. Szépségében elpirult, arca derűs volt, s csupa báj. De azért szorongatta szívét a félelem. Amikor minden ajtón áthaladt, a király előtt találta magát. Királyi trónusán ült méltósága minden jelvényével, arannyal és drágakövekkel ékesítve. Félelmetes volt. Amikor fölemelte villogó tekintetét és szikrázó haraggal felnézett, a királyné összeesett. Színe elváltozott, s fejét szolgálólányára hajtotta, aki kísérte. Akkor Isten megindította a király szívét, s fölébresztette benne a gyöngédséget. Aggódva lesietett trónjáról, karjába vette, míg magához nem tért, s barátságos szavakkal fordult hozzá: „Mi van veled, Eszter? Testvéred vagyok, ne félj! Nem halsz meg! Nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Gyere közelebb!” Fölemelte aranyjogarát, Eszter nyakára tette, megcsókolta és azt mondta neki: „Beszélj!” Eszter így válaszolt: „Uram, olyannak láttalak, mint az Isten angyalát, s fenségedtől való félelmemben szívem megzavarodott. Csodálatos vagy, uram, s arcod csupa kedvesség.” Amint így beszélt, összeesett. A király megijedt, és minden szolgája bátorította a királynét. Akkor így szólt hozzá a király: „Mi a baj, Eszter, mondd, mi a kívánságod? Országom felét is megkapod, ha kívánod.” Eszter így válaszolt: „Ha a király jónak látja, jöjjön el ma a király Ámánnal a lakomára, amelyet neki rendeztem.” A király így szólt: „Hívjátok gyorsan Ámánt, hogy teljesítse Eszter kívánságát.” A király és Ámán elmentek a lakomára, amelyet Eszter rendezett. Lakoma közben a király így szólt Eszterhez: „Mondd, mi a kérésed? Teljesítem. Mit kívánsz? Országom felét is megkapod, ha kívánod.” Eszter így válaszolt neki: „Mi a kérésem és kívánságom? Ha valóban tetszésre találtam a király szemében, s úgy tetszik a királynak, hogy meghallgassa kérésemet és teljesítse kívánságomat, akkor jöjjön el a király Ámánnal együtt holnap is arra a lakomára, amelyet rendezek, aztán majd holnap megmondom a királynak kérésemet.” Ezen a napon Ámán megelégedetten és jókedvűen távozott. Amikor azonban a királyi kapunál meglátta Mardokeust, aki nem állt fel előtte és meg sem mozdult a helyén, haragra gyulladt. Ámán azonban uralkodott magán és hazament. Majd összehívta barátait és feleségét, Zerest. Aztán hosszasan beszélt nekik káprázatos gazdagságáról, gyermekeinek nagy számáról, s mindarról, amivel a király kitüntette: összes fejedelme és szolgája fölé helyezte. „De ez még nem minden – folytatta Ámán. Eszter királyné csak engem hívott meg a királlyal lakomára, amelyet készített, s holnapra is meghívott a királlyal. Mindez azonban nem elégít ki, amíg látom, hogy a zsidó Mardokeus a királyi kapunál ül.” Felesége, Zeres és többi barátai így szóltak hozzá: „Állíttass egy 50 könyök magas bitófát, s holnap reggel kérd meg a királyt, hogy akasztassa fel rá Mardokeust. Akkor vidáman mehetsz a királlyal a lakomára.” Tetszett a terv Ámánnak és elkészíttette az akasztófát.Mardokeus kitüntetése.
6 A király álmatlanul töltötte az éjszakát, s megparancsolta, hogy hozzák elő az események könyveit és ezekből olvassanak fel neki. Megtalálták azt a feljegyzést, hogy Mardokeus följelentette a két királyi eunuchot, Bigtant és Terest, a királyi kapu őreit, akik kezet akartak emelni Achasvéros királyra. A király megkérdezte: „Milyen megtiszteltetés és méltóság jutott ezért Mardokeusnak?” – „Egyáltalán semmit sem kapott” – válaszolták a király szolgái, akik mellette teljesítettek szolgálatot. A király akkor így szólt: „Ki van az udvarban?” Épp Ámán lépett be a királyi palota belső udvarába, hogy megkérje a királyt, akassza fel Mardokeust arra a bitófára, amelyet számára készíttetett. A király szolgái tehát így válaszoltak: „Ámán tartózkodik az udvarban.” A király azt mondta: „Jöjjön be!” Amikor Ámán belépett, a király így szólt hozzá: „Mit kell tenni azzal az emberrel, akit a király meg akar tisztelni?” Ámán azt gondolta magában: „A király bizonyára engem akar kitüntetni.” Ezért Ámán így válaszolt a királynak: „Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni, hozzanak királyi ruhát, amilyet a király hord, lovat, amilyenen a király ül, s királyi koronát is a fejére. A ruhát és a lovat adják át a király fejedelmei közül a legfőbbnek. Ez öltöztesse föl ebbe a ruhába azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, s vezesse végig a lovat a városon, a téren áthaladva és kiáltsa ki előtte: Nézzétek, ez történik azzal az emberrel, akit a király kitüntet.” A király így szólt Ámánhoz: „Vedd gyorsan a ruhát meg a lovat, s ahogy mondtad, tégy úgy a zsidó Mardokeussal, aki a királyi kapu előtt ül. A mondottakból ne mulassz el semmit.” Ámán tehát fogta a ruhát meg a lovat, felöltöztette Mardokeust, lóra ültette, s a város terére lovagoltatta, és kikiáltotta előtte: „Nézzétek, ez történik azzal az emberrel, akit a király kitüntet.” Mardokeus azután visszatért a királyi kapuhoz. Ámán meg szomorúan és beburkolt fejjel a házába ment. Ámán elbeszélte feleségének, Zeresnek és barátainak, mi történt vele. Barátai és felesége, Zeres így válaszoltak neki: „Ha Mardokeus, akivel szemben kezdel háttérbe szorulni, a zsidók nemzetéből való, nem tudsz ellenállni neki, hanem egész biztosan elbuksz vele szemben.”Ámán Eszter lakomáján.
Még beszéltek vele, amikor megérkeztek a királyi eunuchok, hogy sietve elhívják a lakomára, amelyet Eszter rendezett. 7 A király és Ámán együtt voltak a lakomán Eszterrel. A király a lakoma második napján így szólt Eszterhez: „Mondd, mit kérsz, Eszter királyné? Teljesítem. Mit kívánsz? Országom felét is megkapod, ha kívánod.” Eszter királyné így válaszolt: „Ha valóban tetszésre találtam szemedben, ó király, s ha úgy tetszik neked, akkor ajándékozz meg életemmel, ez a kérésem, és népem életével, ez a kívánságom. Mert eladtak minket – engemet és népemet –, hogy aztán kiirtsanak, lemészároljanak és megsemmisítsenek bennünket. Ha csak rabszolgának vagy rabszolganőnek adnának el bennünket, hallgatnék. A csapás ugyanis nem volna méltó arra, hogy terheljem vele a királyt. De a hóhérnak nem lesz módjában helyrehoznia a kárt, amelyet a király rovására okoz.” Achasvéros király vette át a szót és így szólt Eszter királynőhöz: „Ki az és hol van, aki kigondolta ezt a gaztettet?” Eszter így felelt: „Az üldöző és ellenség ez az elvetemült Ámán.” A király és a királyné előtt Ámán megdermedt a rémülettől. A király haragjában fölkelt és kiment a lakoma terméből a palota kertjébe. Ámán is felállt, hogy Eszter királynénál életéért könyörögjön, mert nagyon jól tudta, hogy a király elhatározta vesztét. Amikor a király visszatért a kertből a lakoma termébe, Ámánt a kerevetre hajolva találta, amelyen Eszter feküdt. Akkor a király így szólt: „A királynén akar erőszakot elkövetni az én jelenlétemben és házamban?” Alig hagyta el a szó a király száját, máris betakarták Ámán arcát. Harbona, az egyik eunuch, aki épp szolgálatára volt a királynak, így szólt: „Lám, Ámán házában áll egy 50 könyök magas bitófa, amelyet Ámán Mardokeus számára készíttetett, aki a király javát szolgálta.” A király elrendelte: „Akasszátok fel rá!” Felakasztották Ámánt arra a bitófára, amelyet Mardokeusnak készíttetett, s erre lelohadt a király haragja.Fordulat a zsidók javára.
8 Azon a napon Achasvéros király Eszter királynénak ajándékozta Ámánnak, a zsidók ellenségének házát. Mardokeusnak meg bejárása lett a királyhoz, mert Eszter elmondta, hogy ki neki Mardokeus. A király visszavette gyűrűjét Ámántól és Mardokeusnak adta, Eszter pedig Ámán háza élére állította Mardokeust. Eszter újra a király elé járult, hogy beszéljen vele. Lába elé borult, sírt és könyörgött, hogy vessen véget annak a gonoszságnak és tervnek, amelyet az agagita Ámán a zsidók ellen kigondolt. A király kinyújtotta aranyjogarát, s Eszter fölemelkedett, a király elé állt és így szólt: „Ha jónak látja a király, s ha valóban kegyet találtam előtte és kérésemet jogosnak látja a király, s én kedves vagyok a szemében, bocsásson ki írást, s vonassa vissza az agagita Hamdata fiának, Ámánnak a leveleit, amelyekben elrendelte, hogy pusztítsák ki a zsidókat a király minden tartományában. Hogyan tudnám elviselni a bajt, ami népemet fenyegeti, s hogyan lehetnék tanúja fajtám kiirtásának?” Achasvéros király így szólt Eszter királynéhoz és a zsidó Mardokeushoz: „Lám, Ámánnak a házát Eszternek ajándékoztam, őt magát meg akasztófára húzattam, mert a zsidókra emelte kezét. Írjatok a zsidók érdekében, amint jónak látjátok a király nevében, s pecsételjétek le a királyi pecséttel! Mert a király nevében írt és királyi pecséttel ellátott rendeletet nem lehet visszavonni.” Összehívták tehát a királyi írnokokat a harmadik – azaz Sziván – hónap huszonharmadik napján, és Mardokeus parancsának megfelelően írtak a zsidóknak, a szatrapáknak, az Indiától Egyiptomig terjedő százhuszonhét tartomány kormányzójának és fejedelmének – minden tartománynak a maga írásával, s minden népnek a maga nyelvén, a zsidóknak is a saját írásukkal és nyelvükön. Achasvéros király nevében írták és ellátták a királyi pecséttel, aztán futárokkal szétküldték az írásokat a királyi ménes lovain. A király megengedte a zsidóknak, hogy a városokban összegyűljenek és megvédjék életüket: pusztítsák el, öljék meg és semmisítsék meg – gyermekeikkel és asszonyaikkal együtt – mind, aki a népből és a tartományból fegyveresen rájuk támad, a javaikat meg foglalják le zsákmányul.A zsidók javára kibocsátott rendelet szövege.
És mindezt ugyanazon a napon, a tizenkettedik hónap – azaz Adar hónap – tizenharmadik napján tegyék Achasvéros király minden tartományában. A levél így hangzott: „Achasvéros nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedő százhuszonhét tartomány szatrapáinak, a tartományok kormányzóinak és minden becsületes alattvalójának üdvözletét küldi! Sokan, akik jótevőjük végtelen jóságából nagy kitüntetésekben részesülnek, kevélyekké válnak. Nemcsak alattvalóinknak akarnak ártani, hanem mivel nem tudják, mitévők legyenek szerencséjükben, saját jótevőjük ellen kezdenek áskálódni. Nem elégszenek meg azzal, hogy kiöljék a hálát az emberek szívéből, hanem a tapasztalatlan emberek hízelgéseitől felfuvalkodva úgy gondolják, hogy elkerülhetik a mindent látó Isten ítéletét, aki gyűlöli a gonoszokat. – Gyakran megtörténik sok hatalommal felruházott emberrel, hogy barátaik, akik az ügyek vezetésével vannak megbízva, arra izgatják őket, hogy ártatlan vért ontsanak, és így jóvátehetetlen bajt hozzanak – a gonoszság hazug cselvetéseivel – az őszintén jóindulatú uralkodókra. Ezt nemcsak a régi eseményekből láthatjuk, amelyeket ránk hagyományoztak, hanem akkor is, ha megfigyeljük, ami a szemünk előtt történik. Mennyi jogtalanság történt már azok gonoszsága folytán, akik méltatlanul kormányoztak! Ezért a jövőben is gondunk lesz rá, hogy megszilárdítsuk mindenki számára a birodalom nyugalmát és békéjét. Hasznos változtatásokat hajtunk végre, és az elénk hozott ügyeket mindig a lehető legnagyobb jóindulattal ítéljük meg. Nagyon jól tudjátok, hogy Hamdata fiát, Ámánt – bár macedóniai volt, így teljesen idegen a perzsa vértől, és igen távol állt szelídségünktől – vendégként befogadtuk, s baráti érzelmekkel voltunk iránta, ahogy minden nép iránt szoktunk viseltetni. Addig elmentünk, hogy atyánknak neveztük, s mindenki leborult előtte, mert méltósága közvetlen a királyi trón után következett. De méltatlan volt magas méltóságára, mert arra vetemedett, hogy hatalmunkat és életünket veszélyeztesse, megmentőnket és mindenkori jótevőnket, Mardokeust és feddhetetlen uralkodótársunkat, Esztert pedig ügyes és alattomos rágalmaival egész népével együtt pusztulásra ítélje. Így remélte, hogy elszigetel minket, és a perzsák birodalmát a makedónok kezére juttathatja. Mi azonban úgy találtuk, hogy e háromszoros gonosztevő által halálra szánt zsidók nem gonosztevők, hanem igazságos törvények szerint élnek. A Magasságbelinek, a nagy élő Istennek a fiai, akinek mi és őseink ennek az országnak a fennmaradását és virágzását köszönhetjük. Éppen ezért jól tennétek, ha nem a Hamdata fia, Ámán által küldött levél szerint járnátok el, mert ennek szerzője háza népével együtt akasztófán függ Szuza kapui előtt. A mindenek Ura, Isten, gyors és méltó büntetéssel fizetett meg neki. Ennek a rendeletnek egy másolatát függesszétek ki mindenütt, és hagyjátok, hogy a zsidók nyíltan követhessék saját törvényeiket, és siessetek segítségükre azok ellen, akik a kijelölt napon, vagyis a tizenkettedik – azaz Adar – hónap tizenharmadik napján megtámadják őket és a vesztükre törnek. Ez a nap ugyanis a pusztulás napja lett volna, de a mindenek Ura, Isten, az öröm napjává változtatta a választott nép számára. Ti is ünnepeljétek meg ezt a jeles napot ünnepnapjaitok között lakomával, s legyen – most és a jövőben – számotokra és a jóakaratú perzsák számára megmenekülésetek emléke, ellenségeitek számára meg pusztulásuk emléke. Minden város és minden vidék, amely nem követi ezeket az előírásokat, könyörtelenül a tűz és a vas martaléka lesz, s nemcsak az emberek számára válik mindörökre lakhatatlanná, hanem gyűlöletes lesz a vadak és a madarak előtt is.” Ennek a rendeletnek a szövegét törvényként hirdették ki minden tartományban, s közzétették minden népnek, hogy a zsidók készen állnak azon a napon rá, hogy bosszút álljanak ellenségeiken. A futárok nagy sietséggel és igyekezettel indultak útnak a király parancsára, királyi paripákon. A rendeletet Szuza várában is kihirdették. Mardokeus lilába játszó bíbor és gyolcs királyi ruhában jött ki a királytól, nagy aranykoronát és bisszusból és vörös bíborból készült palástot viselt. Egész Szuza városa visszhangzott az örömtől. A zsidók számára a fény, öröm, ujjongás és diadal napja volt ez. Minden tartományban és városban, ahova a király parancsa eljutott, öröm, ujjongás, lakoma és ünnep volt a zsidók körében. Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek. Félelem fogott el ugyanis mindenkit a zsidók miatt.Előző nap Olvasási terv Következő nap