A zsidók lesújtanak ellenségeikre 9
A tizenkettedik hónapban, ez Ádár hónapja, ennek tizenharmadik napján, amikor a király parancsát és rendeletét végre kellett hajtani és a zsidók ellenségei remélték, hogy legyőzhetik őket, éppen ellenkezőleg, a zsidók kerekedtek felül ellenségeiken.
Egybesereglettek ugyanis minden városban, hogy kezet vessenek ellenségeikre és üldözőikre és senki sem mert ellenállni nekik, mert minden népet elfogott a tőlük való félelem.
A tartományok fejedelmei ugyanis, a kormányzók, a helytartók és minden méltóság, aki egyes helységek és ügyek élén állt, támogatták a zsidókat Mardókeustól való félelmükben, mert tudták róla, hogy az udvar első embere és igen sokat tehet. Nőtt is napról napra nevének híre, amint az szájról szájra járt.
A zsidók tehát lesújtottak minden ellenségükre, kardélre hányták, megölték és megsemmisítették őket, s így torolták meg rajtuk azt, amit ellenük terveztek. Szúzában ötszáz férfit gyilkoltak le, nem is számítva az Ágág nemzetségbeli Ámánnak, a zsidók ellenségének tíz fiát, akiknek a neve a következő: Farsandáta, Delfon, Eszfáta, Foráta, Aridáta, Fermesta, Ariszáj, Aridáj és Jezáta. Őket megölték, de vagyonukhoz, mint zsákmányhoz nem kívántak hozzányúlni.
Hírül is vitték rögtön a királynak, mekkora azoknak a száma, akiket Szúzában lemészároltak. Erre így szólt a királynéhoz: »Szúza városában ötszáz férfit gyilkoltak le a zsidók, és rajtuk kívül még Ámán tíz fiát. Mit gondolsz, micsoda vérengzést vihettek ezek végbe az összes tartományban? Mit kívánsz még és mit kérsz, hogy megtegyem?«
13Ő így felelt neki: »Ha úgy tetszik a királynak, kapjanak engedélyt a zsidók arra, hogy amit véghezvittek Szúzában ma, azt megtehessék holnap is. Ámán tíz fiát pedig akasszák fel bitófára.« A király elrendelte, hogy úgy legyen. Legott ki is függesztették Szúzában a rendeletet, Ámán tíz fiát pedig felakasztották. Ádár hónap tizennegyedik napján is egybegyűltek a zsidók, és megöltek Szúzában háromszáz férfit, vagyonukat azonban nem kobozták el.
A királyi tartományokban lakó többi zsidó is összegyűlt, hogy megvédje életét, hogy megnyugodjon ellenségeitől, és lemészároltak üldözőik közül hetvenötezret, vagyonukhoz azonban senki nem nyúlt hozzá.
Ádár hónap tizenharmadik napja mindenütt az öldöklés első napja volt és a tizennegyedik napon megpihentek. Ezt vidám ünnepnappá tették. Azok pedig, akik Szúza városában gyűltek össze, ugyanennek a hónapnak tizenharmadik és tizennegyedik napján vettek részt az öldöklésben, a tizenötödik napon pihentek meg; ezért ugyanezt a napot avatták a lakomázás és öröm ünnepévé. Azok a zsidók pedig, akik a meg nem erősített városokban és a falvakban laktak, Ádár hónap tizennegyedik napját tették meg a lakmározás és öröm ünnepének, s azon vigadnak és küldözgetnek egymásnak falatokat lakomáikból.
A tartományok fejedelmei és kormányzói, a királyi írnokok dicsőítették Istent, mert a Mardókeustól való félelem hatalmába kerítette őket. Történt pedig, hogy a király parancsa az egész birodalomban uralomra jutott.
A Purim ünnepe Mardókeus pedig leírta mindezt, és írásba foglalva elküldte minden zsidóhoz, akik közelben és távolban laktak, a király minden tartományában, hogy Ádár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját ünnepnek fogadják el és minden évfordulón fényes ünnepséggel megüljék, mert ezek azok a napok, amelyeken a zsidók megszabadultak ellenségeiktől, s ez az a hónap, amikor szomorúságuk és gyászuk vidámságra és örömre változott nekik. Legyenek tehát ezek a napok a lakomázás és az öröm napjai, és küldözgessenek egymásnak falatokat az ételből, a szegényeknek pedig osztogassanak ajándékokat.
Ünnepélyes szertartásnak fogadtak el tehát a zsidók mindent, amit akkor kezdtek gyakorolni, és amit Mardókeus írásban elrendelt, hogy megtegyék. Ámán ugyanis, az Ágág nemzetségbeli Amadáti fia, minden zsidó ellensége, azt a gonoszságot tervezte ellenük, hogy elpusztítja őket, és púrt, azaz sorsot vetett megsemmisítésükre és pusztulásukra. Miután azonban Eszter bement a királyhoz, az levélben rendelte el, hogy a csapás, amelyet ő a zsidók ellen gondolt ki, zúduljon az ő fejére, végre is őt magát, meg fiait bitófára szegezték. Ettől az időtől kezdve nevezték azokat a napokat »Purim«-nak a »púr« szó alapján. Mindezekért, amelyek ebben a levélben vannak, és azokért, amelyek ebből nyilvánvalók és számukra történtek, a zsidók kötelezték magukat, a maguk, ivadékaik és mindazok nevében is, akik vallásukhoz csatlakozni kívántak, hogy ezt a két napot törvényük és idejük szerint évről évre megünneplik. Ezekre a napokra mindig emlékezni fognak és megülik őket nemzedékről nemzedékre minden családban, tartományban és városban. Ne legyen egyetlen város sem, amelyben a Purim napjait ne ülnék meg a zsidók és utódaik.
Írt Eszter királyné Abihail leánya és a zsidó Mardókeus minden tekintéllyel, hogy érvényt szerezzen ennek a második Purim levélnek. És elküldték az összes zsidónak, akik Artaxerxész király százhuszonhét tartományában laktak a béke és az igazság szavaival, hogy tartsák meg a Purim napjait, ahogy Mardókeus és Eszter meghagyta, és amint kötelezte őket és utódaikat a böjt és a siránkozás kötelességére. Eszter parancsa megerősítette a Purim parancsait és ezt könyvbe foglalták.
Artaxerxész tettei; Mardókeus méltósága 10 Artaxerxész király pedig adót vetett ki a szárazföldre és a tenger szigeteire. Az ő ereje és hatalma és az a méltóság és kitüntetés, amellyel felmagasztalta Mardókeust, meg van írva a méd és a perzsa királyok évkönyveiben, Mardókeus álmának magyarázata és az is, miként lett a zsidó származású Mardókeus Artaxerxész után a második, és a zsidóknál nagy, testvérei meg népe előtt pedig kedves, mert nemzetének javát kereste, és fajtájának üdve érdekében szólt.
Azt mondta Mardókeus: »Mindent Isten vitt végbe!« Visszaemlékezett ugyanis az álomra, amelyet látott, amely ugyanezt jelezte, nem is maradt belőle semmi teljesületlenül. »Az a kis forrás, amely folyóvá nőtt, majd volt a fény és a nap és nagy víz: a forrás és a folyó Eszter, akit a király feleségül vett és királynévá tett. A két sárkány én vagyok meg Ámán. Az egybegyűlt nemzetek pedig azok, akik a zsidók nevét ki akarták irtani. Az én nemzetem, Izrael, azok, akik Istenhez kiáltottak, és az Úr megmentette népét, megóvott minket minden bajtól és nagy jeleket és csodákat művelt, amelyek nem történtek a nemzetek között. Két sorsot rendelt, egyet az Isten népe számára, a másikat pedig a pogányok összessége részére. Mindkét sors beteljesedett a meghatározott időben az ítélet napján Isten előtt mindegyik népen. Az Úr ugyanis megemlékezett népéről és igazságot szolgáltatott örökségének. Ezért ezek a napok, Ádár hónapban, a tizennegyedik és tizenötödik napja ugyanennek a hónapnak, az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe előtt minden nemzedéken át, Izrael népében.«
A zsidók tehát lesújtottak minden ellenségükre, kardélre hányták, megölték és megsemmisítették őket, s így torolták meg rajtuk azt, amit ellenük terveztek. Szúzában ötszáz férfit gyilkoltak le, nem is számítva az Ágág nemzetségbeli Ámánnak, a zsidók ellenségének tíz fiát, akiknek a neve a következő: Farsandáta, Delfon, Eszfáta, Foráta, Aridáta, Fermesta, Ariszáj, Aridáj és Jezáta. Őket megölték, de vagyonukhoz, mint zsákmányhoz nem kívántak hozzányúlni.
Hírül is vitték rögtön a királynak, mekkora azoknak a száma, akiket Szúzában lemészároltak. Erre így szólt a királynéhoz: »Szúza városában ötszáz férfit gyilkoltak le a zsidók, és rajtuk kívül még Ámán tíz fiát. Mit gondolsz, micsoda vérengzést vihettek ezek végbe az összes tartományban? Mit kívánsz még és mit kérsz, hogy megtegyem?«
13Ő így felelt neki: »Ha úgy tetszik a királynak, kapjanak engedélyt a zsidók arra, hogy amit véghezvittek Szúzában ma, azt megtehessék holnap is. Ámán tíz fiát pedig akasszák fel bitófára.« A király elrendelte, hogy úgy legyen. Legott ki is függesztették Szúzában a rendeletet, Ámán tíz fiát pedig felakasztották. Ádár hónap tizennegyedik napján is egybegyűltek a zsidók, és megöltek Szúzában háromszáz férfit, vagyonukat azonban nem kobozták el.
A királyi tartományokban lakó többi zsidó is összegyűlt, hogy megvédje életét, hogy megnyugodjon ellenségeitől, és lemészároltak üldözőik közül hetvenötezret, vagyonukhoz azonban senki nem nyúlt hozzá.
Ádár hónap tizenharmadik napja mindenütt az öldöklés első napja volt és a tizennegyedik napon megpihentek. Ezt vidám ünnepnappá tették. Azok pedig, akik Szúza városában gyűltek össze, ugyanennek a hónapnak tizenharmadik és tizennegyedik napján vettek részt az öldöklésben, a tizenötödik napon pihentek meg; ezért ugyanezt a napot avatták a lakomázás és öröm ünnepévé. Azok a zsidók pedig, akik a meg nem erősített városokban és a falvakban laktak, Ádár hónap tizennegyedik napját tették meg a lakmározás és öröm ünnepének, s azon vigadnak és küldözgetnek egymásnak falatokat lakomáikból.
A tartományok fejedelmei és kormányzói, a királyi írnokok dicsőítették Istent, mert a Mardókeustól való félelem hatalmába kerítette őket. Történt pedig, hogy a király parancsa az egész birodalomban uralomra jutott.
A Purim ünnepe Mardókeus pedig leírta mindezt, és írásba foglalva elküldte minden zsidóhoz, akik közelben és távolban laktak, a király minden tartományában, hogy Ádár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját ünnepnek fogadják el és minden évfordulón fényes ünnepséggel megüljék, mert ezek azok a napok, amelyeken a zsidók megszabadultak ellenségeiktől, s ez az a hónap, amikor szomorúságuk és gyászuk vidámságra és örömre változott nekik. Legyenek tehát ezek a napok a lakomázás és az öröm napjai, és küldözgessenek egymásnak falatokat az ételből, a szegényeknek pedig osztogassanak ajándékokat.
Ünnepélyes szertartásnak fogadtak el tehát a zsidók mindent, amit akkor kezdtek gyakorolni, és amit Mardókeus írásban elrendelt, hogy megtegyék. Ámán ugyanis, az Ágág nemzetségbeli Amadáti fia, minden zsidó ellensége, azt a gonoszságot tervezte ellenük, hogy elpusztítja őket, és púrt, azaz sorsot vetett megsemmisítésükre és pusztulásukra. Miután azonban Eszter bement a királyhoz, az levélben rendelte el, hogy a csapás, amelyet ő a zsidók ellen gondolt ki, zúduljon az ő fejére, végre is őt magát, meg fiait bitófára szegezték. Ettől az időtől kezdve nevezték azokat a napokat »Purim«-nak a »púr« szó alapján. Mindezekért, amelyek ebben a levélben vannak, és azokért, amelyek ebből nyilvánvalók és számukra történtek, a zsidók kötelezték magukat, a maguk, ivadékaik és mindazok nevében is, akik vallásukhoz csatlakozni kívántak, hogy ezt a két napot törvényük és idejük szerint évről évre megünneplik. Ezekre a napokra mindig emlékezni fognak és megülik őket nemzedékről nemzedékre minden családban, tartományban és városban. Ne legyen egyetlen város sem, amelyben a Purim napjait ne ülnék meg a zsidók és utódaik.
Írt Eszter királyné Abihail leánya és a zsidó Mardókeus minden tekintéllyel, hogy érvényt szerezzen ennek a második Purim levélnek. És elküldték az összes zsidónak, akik Artaxerxész király százhuszonhét tartományában laktak a béke és az igazság szavaival, hogy tartsák meg a Purim napjait, ahogy Mardókeus és Eszter meghagyta, és amint kötelezte őket és utódaikat a böjt és a siránkozás kötelességére. Eszter parancsa megerősítette a Purim parancsait és ezt könyvbe foglalták.
Artaxerxész tettei; Mardókeus méltósága 10 Artaxerxész király pedig adót vetett ki a szárazföldre és a tenger szigeteire. Az ő ereje és hatalma és az a méltóság és kitüntetés, amellyel felmagasztalta Mardókeust, meg van írva a méd és a perzsa királyok évkönyveiben, Mardókeus álmának magyarázata és az is, miként lett a zsidó származású Mardókeus Artaxerxész után a második, és a zsidóknál nagy, testvérei meg népe előtt pedig kedves, mert nemzetének javát kereste, és fajtájának üdve érdekében szólt.
Azt mondta Mardókeus: »Mindent Isten vitt végbe!« Visszaemlékezett ugyanis az álomra, amelyet látott, amely ugyanezt jelezte, nem is maradt belőle semmi teljesületlenül. »Az a kis forrás, amely folyóvá nőtt, majd volt a fény és a nap és nagy víz: a forrás és a folyó Eszter, akit a király feleségül vett és királynévá tett. A két sárkány én vagyok meg Ámán. Az egybegyűlt nemzetek pedig azok, akik a zsidók nevét ki akarták irtani. Az én nemzetem, Izrael, azok, akik Istenhez kiáltottak, és az Úr megmentette népét, megóvott minket minden bajtól és nagy jeleket és csodákat művelt, amelyek nem történtek a nemzetek között. Két sorsot rendelt, egyet az Isten népe számára, a másikat pedig a pogányok összessége részére. Mindkét sors beteljesedett a meghatározott időben az ítélet napján Isten előtt mindegyik népen. Az Úr ugyanis megemlékezett népéről és igazságot szolgáltatott örökségének. Ezért ezek a napok, Ádár hónapban, a tizennegyedik és tizenötödik napja ugyanennek a hónapnak, az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe előtt minden nemzedéken át, Izrael népében.«
Jegyzetek
9,13 Eszter kegyetlennek tűnhet a szemünkben, de ő egész népének megmentését tartotta szem előtt, amikor az újabb öldöklést kieszközölte a királytól. Ha ugyanis ellenségeiket nem semmisítik meg, akkor a befolyásolható Artaxerxésztől a hatalmasságok közül valaki bármikor egy újabb, a zsidók kiirtását célzó rendeletet szerezhetett volna.
JUDIT KÖNYVE
AZ ASSZÍR VESZEDELEM: 1,1-3,10
Nebukadnezár és Arfaxád háborúja 1 1Nebukadnezár uralkodásának tizenkettedik évében történt. Ő Asszíriában, Ninivében, a nagy városban uralkodott. A médek fölött abban az időben Arfaxád uralkodott Ekbatanában, és Ekbatana köré három könyök széles, hat könyök hosszú faragott kövekből falat épített. Magassága hetven könyök, szélessége ötven könyök volt, a kapuk fölé száz könyök magas, alapjánál hatvan könyök széles tornyokat emelt. A kapuit hetven könyök magasra emelte, szélességüket pedig negyven könyökre, amely lehetővé tette, hogy hadereje kitörjön és gyalogsága felvonuljon. Ezekben a napokban Nebukadnezár király hadba indult Arfaxád király ellen a nagy síkságon, amely Rágau területén van. Összegyűltek a csatára a hegyvidék népei, akik az Eufrátesz, a Tigris és a Hidaszp mellett laktak, továbbá Árioknak az elamiták királyának síkságán éltek. Így igen sok nép gyűlt össze a káldeaiak fiainak ütközetére.Hasztalan segélykérés Nebukadnezár, az asszírok királya követet küldött Perzsia minden lakójához és azokhoz, akik nyugaton éltek: Kilíkia, Damaszkusz, Libanon és Antilibanon és a tengerpart minden lakójához; mindazokhoz, akik Kármel és Gileád és Felső Galilea és Ezdrelon nagy síkságának lakói voltak; Szamaria és a hozzátartozó városok, a Jordánon túl Jeruzsálemig, Batanáig, Keluszig és Kádesig, Egyiptom folyójáig és Tafneszig, Rámszeszig és Gósen egész földjéig, Tániszig és Memfiszig laktak, Egyiptom minden lakójához egészen Etiópia határáig. Mindezen területek lakói azonban megvetették Nebukadnezárnak, az asszírok királyának a szavait és nem csatlakoztak hozzá a csatára, mert nem féltek tőle, hanem egy emberként ellene voltak. Üres kézzel küldték vissza követeit és megvetették arcukat. Nagy haragra gyulladt ezért Nebukadnezár ezen országok ellen. Megesküdött trónjára és királyságára, hogy bosszút áll Kilíkia, Damaszkusz és Szíria földje ellen, kardélre hányja Moáb minden lakóját, Ammon fiait, egész Júdát, mindazokat, akik Egyiptomban a két tenger határáig laknak.
Nebukadnezár győzelme Felkészült haderejével Arfaxád király ellen a tizenhetedik évben, megindította a harcot, legyőzte Arfaxád seregét, lovasságát és harci szekereit szétszórta és elfoglalta városait. Egész Ekbatanáig előnyomult, elfoglalta a bástyákat, feldúlta a tereket és ékességeiket és gyalázat tárgyává tette őket. Elfogta Arfaxádot Rágau hegyvidékén, dárdájával átszúrta és megsemmisítette teljesen. Ezután visszatért Ninivébe ő maga és a hozzászegődött sokaság, a fegyveres emberek megszámlálhatatlan serege. Itt megpihentek és gondtalanul mulatoztak – ő maga és serege – százhúsz napon át.
Jegyzetek
1,1 A könyvvel kapcsolatban felmerülő történelmi és földrajzi nehézségek jelzik, hogy nem történelmet akar leírni, hanem tanító történetet. Judit (jelentése: júdeai, azaz zsidó nő) a zsidó népet jelképezi, amely Istenének segítségével győzedelmeskedik ellenségein.