Eszter kihallgatást kér 5
Történt pedig a harmadik napon, hogy Eszter magára öltötte királyi ruháját és megállt a királyi palota belső udvarában, amely a király lakosztályával szemben volt. A király éppen trónján ült a palota tanácstermében, a terem bejáratának átellenében.
Amikor látta, hogy Eszter királyné áll előtte, ez tetszett szemének, és ki is nyújtotta feléje arany jogarát, amelyet kezében tartott. Eszter közelebb lépett, és megcsókolta a jogar végét.
Amikor tündöklött a királyi ruhában, és segítségül hívta Istent, mindenek urát és szabadítóját, maga mellé vette két szolgálóleányát, az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha a gyönyörtől ájuldozna; a másik pedig követte földre omló ruháját tartva. Arca elpirult, szeme szomorúságot sugárzott és halálfélelem szorongatta. Belépett minden ajtón, és megállt a belső teremben a király előtt, ahol királyi trónusán ült, királyi ruhába öltözve, az aranytól és drágakövektől ragyogott: tekintete félelmetes volt, arany kormánypálcája volt a kezében.
Amikor fölemelte tekintetét, meglátta őt, s miként egy bika, mely haragjában el akarja őt pusztítani, felkiáltott: »Ki merészelt hívatlanul belépni a terembe?« A királyné összeesett, színe sápadttá változott, szolgálóleánya fejére borult, aki előtte haladt. Akkor a zsidók Istene és minden teremtmény Ura szelíddé változtatta a király lelkületét. Sietve és félve lejött trónjáról, karjába vette őt, és amíg magához nem tért, gyengéd szavakkal kedveskedett neki: »Mi van veled, Eszter, nővérem és társam a királyságban? Testvéred vagyok, ne félj. Nem kell meghalnod; nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Jöjj ide!«
Fölemelte arany jogarát, Eszter nyakára tette, megcsókolta és azt mondta neki: »Szólj hozzám!« Ő így válaszolt: »Uram, olyannak láttalak, mint az Isten angyalát, s fenségedtől való félelmemben szívem megzavarodott; fenséges vagy, uram, arcod telve van kedvességgel.« Amíg beszélt, újra összeesett és majdnem meghalt. A király megijedt és minden szolgája is.
Így szólt hozzá a király: »Mit kívánsz, Eszter királyné? Mi a kérésed? Országom felét kérheted, megkapod.« Erre ő így felelt: »Ha tetszik a királynak, kérlek, jöjj hozzám Ámánnal együtt a lakomára, amelyet készítettem.«
Eszter lakomája »Hívjátok gyorsan Ámánt – mondta legott a király –, hogy teljesítse Eszter kívánságát.«
És elment a király meg Ámán a lakomára, amelyet a királyné rendezett számukra. A király pedig, miután már bőven ivott bort, így szólt hozzá: »Mit kívánsz, hogy teljesítsem neked, mi az, amit kérsz? Ha mindjárt országom felét kívánod is, megkapod.« Eszter így válaszolt neki: »Kérésem és kívánságom a következő: Ha kegyben vagyok a király előtt, és tetszik a királynak, hogy megadja, amit kérek, és teljesítse kívánságomat, úgy jöjjön el a király Ámánnal együtt megint a lakomára, amelyet számukra készítek és holnap a király szava szerint cselekszem.«
Ámán bosszút forral Mardókeus ellen Aznap jókedvűen és vígan távozott Ámán. Amikor azonban megpillantotta Mardókeust, amint ott ült a palota bejáratánál és nemcsak hogy fel nem állott tiszteletére, hanem még csak meg sem moccant ülőhelyén, nagyon felháborodott. Magába fojtotta indulatát, s hazaérkezve összehívta barátait és feleségét, Zárest, és előadta nekik, milyen nagy a gazdagsága, milyen nagy számban vannak fiai, és a király milyen nagy dicsőségbe helyezte őt valamennyi fejedelme és szolgája fölé. Majd hozzátette: »Eszter királyné is csak engem hívott meg a királlyal a lakomára, senki mást; holnap is nála fogok vendégeskedni a királlyal. Bár ez mind az enyém, úgy érzem, mintha semmim sem volna, amíg ott látom ülni a zsidó Mardókeust a királyi palota előtt.« Felesége, Záres és a többiek, az ő barátai erre így feleltek neki: »Állíttass fel egy ötven könyök magas, hatalmas bitófát, és kérd meg reggel a királyt, hogy húzzák fel rá Mardókeust; így azután vígan mehetsz a királlyal a lakomára.« Megtetszett neki a tanács és fölállíttatott egy magas bitófát.
Mardókeus kitüntetése 6 A király álmatlanul töltötte azt az éjszakát, ezért előhozatta az előbbi korok történeti évkönyveit. Amikor azokból felolvastak neki, arra a helyre jutottak, ahol meg volt írva, hogy hogyan jelentette fel Mardókeus Bagatán és Táres eunuchok összeesküvését, akik meg akarták gyilkolni Artaxerxész királyt.
Amikor ezt hallotta a király, kérdezte: »Ezért a hűségért milyen elismerésben és jutalomban részesült Mardókeus?« Szolgái és tisztjei erre így feleltek neki: »Egyáltalán semmi jutalmat sem kapott.« »Ki van az udvarban?« – vágott közbe hirtelen a király. Ámán ugyanis a királyi palota belső udvaráig ment, hogy rábírja a királyt, akasztassa fel Mardókeust a bitófára, amelyet felállítottak számára. A szolgák így feleltek: »Ámán áll az udvarban.« A király így szólt: »Jöjjön be!«
Amikor pedig bement, így szólt hozzá: »Mi történjék azzal a férfival, akit ki akar tüntetni a király?« Ámán, mivel úgy vélekedett szívében, és azt gondolta, hogy nem lehet senki más, akit a király ki akar tüntetni, azt felelte: »Akit a király ki akar tüntetni, azt királyi ruhába kell öltöztetni, amilyet a király hord, rá kell ültetni a király nyerges lovára, fejére királyi koronát kell tenni; a királyi fejedelmek és hatalmasok közül az első öltöztesse fel és vezesse lovát, és a város terén áthaladva hangosan kiáltsa: ‘Így dicsőül meg az, akit a király ki akar tüntetni’.«
A király erre így szólt hozzá: »Siess, fogd a ruhát és a lovat, cselekedjél a zsidó Mardókeussal, aki ott ül a palota bejáratánál, úgy, ahogy mondtad! Vigyázz, el ne hagyj valamit abból, amit mondtál!« Ámán tehát fogta a ruhát és a lovat, felöltöztette Mardókeust, ráültette a lóra és a város terén előtte haladt és kiáltotta: »Így dicsőül meg az, akit a király ki akar tüntetni.«
Mardókeus ezután visszatért a palota bejáratához; Ámán pedig szomorúan, bekötött fővel sietett haza. 13Elmondott feleségének, Záresnek, meg barátainak mindent, ami vele történt; mire a bölcsek, akiknek kikérte tanácsát, meg felesége ezt felelték neki: »Ha Mardókeus, akivel szemben megkezdődött bukásod, zsidó származású, nem tudsz ellenállni neki, vele szemben teljesen el fogsz bukni.« Miközben még beszéltek, eljöttek a királyi eunuchok és sürgették Ámánt, hogy menjen tüstént a lakomára, amelyet a királyné rendezett.
Ámán pusztulása 7 Elment tehát a király és Ámán, hogy lakomát üljön a királynéval. Így szólt hozzá a király a második napon, amikor már felhevült a bortól: »Mi a kérésed, Eszter, hogy teljesüljön neked, mit kívánsz? Ha mindjárt országom felét kéred is, megkapod.« Ő erre így felelt neki: »Ha kedvet találtam előtted, ó király, és úgy tetszik neked, ajándékozz meg életemmel, amelyért könyörgök, és népemmel, amelyért esdeklek. Eladtak ugyanis bennünket, engem, meg népemet, hogy letiporjanak, megfojtsanak minket és elpusztuljunk. De még ha rabszolgának, vagy rabszolganőnek adnának el: hallgatnék, mert a csapás nem volna méltó arra, hogy terheljem vele a királyt.« Artaxerxész király feleletképpen kérdezte: »Ki az az illető és hol van, aki ezt tenni merészeli?« Eszter így felelt: »Ellenségünk és rosszakarónk ez a gonosz Ámán.« Amint ő ezt meghallotta, megdermedt a király és királyné előtt.
A király haragjában fölkelt és kiment a lakoma terméből a palota kertjébe. Ámán is felállt, hogy Eszter királynénál életéért könyörögjön, tudta ugyanis, hogy rossz dolog vár rá a király részéről. Amikor a király visszatért a kertből a lakoma termébe, Ámánt a kerevetre hajolva találta, amelyen Eszter feküdt. A király így szólt: »A királynén is erőszakot akar elkövetni, az én jelenlétemben, saját házamban?« Alig hagyta el a szó a király száját, máris betakarták Ámán arcát. Harbona, az egyik az eunuchok közül, akik a királynál szolgáltak, így szólt: »Íme, ott áll Ámán házában az ötven könyök magasságú bitófa, amelyet Mardókeus számára készített, aki pedig a király érdekében szólt.« A király megparancsolta neki: »Akasszátok rá!« Fölakasztották tehát Ámánt a bitófára, amelyet Mardókeusnak készített, s erre lelohadt a király haragja.
Eszter újabb kérése 8 Azon a napon odaajándékozta Artaxerxész király Eszter királynénak Ámánnak, a zsidók ellenségének házát, Mardókeus pedig a király színe elé került, Eszter ugyanis bevallotta, hogy ki ő neki. Majd fogta a király a gyűrűt, amelyet Ámántól visszavetetett, és átadta Mardókeusnak, Eszter pedig Ámán háza élére állította Mardókeust.
Eszter újra szólt a király előtt, a király lába elé vetette magát, sírt és könyörgött hozzá, hogy hiúsítsa meg az Ágág nemzetségbeli Ámán gonoszságát és elvetemült terveit, amelyeket a zsidók ellen forralt. A király erre szokása szerint előrenyújtotta kezével az arany kormánypálcát, mire Eszter felemelkedett, elébe állt és így szólt: »Ha úgy tetszik a királynak és kegyben vagyok előtte és nem tartja alkalmatlannak kérésemet és kedves vagyok a szemében, akkor esedezem: vonják vissza új írásokkal Ámánnak, az agágita Amdata fiának a zsidók üldözőjének és ellenségének előbbi leveleit, amelyekben megparancsolta, hogy a király összes tartományában elveszítsék őket. Hogyan tudnám elviselni a bajt, amelyet népemnek kellene elszenvedni, és népem kiirtását?
Rendelet a zsidók védelmére 7Artaxerxész király erre így felelt Eszter királynénak és a zsidó Mardókeusnak: »Ámán házát átengedtem Eszternek, őt magát pedig bitófára húzattam, mert kezet mert vetni a zsidókra. Írjatok tehát a király nevében a zsidóknak úgy, amint nektek tetszik, s pecsételjétek le az én pecsétemmel, mert a király nevében írt és az ő pecsétjével ellátott levelet nem lehet megváltoztatni.«
Összehívták tehát a királyi írnokokat a harmadik, azaz Síván hónap huszonharmadik napján, és azok elkészítették az írásokat, ahogy Mardókeus akarta, a zsidókhoz, a fejedelmekhez, a helytartókhoz és bírákhoz, akik Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartománynak álltak az élén, minden egyes tartománynak és mindegyik népnek saját nyelvén és írásával, így a zsidóknak is a saját írásukkal és nyelvükön. Az írásokat pedig, amelyeket a király nevében adtak ki, és az ő pecsétjével láttak el, futárokkal küldték szét a királyi ménes lovain. A király megengedte a zsidóknak, hogy az egyes városokban összegyűljenek és megvédjék életüket, és minden ellenségüket feleségeikkel, gyermekeikkel együtt öljék meg és töröljék el, javaikat meg foglalják le zsákmányul; 12és napot is tűztek ki a bosszúállásra minden egyes tartományban, mégpedig a tizenkettedik, azaz Ádár hónap tizenharmadik napján.
Hogyan parancsolta meg nekik, hogy éljenek törvényeikkel minden városban és segítőikkel és ellenségeikkel és azok ellenfeleivel, amint nekik tetszik, egy napon, Artaxerxész egész birodalmában a tizenkettedik hónap, azaz Ádár tizennegyedik napján.
Ez a levél tartalma:
»Artaxerxész nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedő százhuszonhét tartomány fejedelmeinek és mindazoknak, akik parancsunknak engedelmeskednek, üdvöt mond. Sokan, akik jótevőjük végtelen jóságából nagy kitüntetésben részesülnek, kevélységükben visszaélnek; és nemcsak a királyok alattvalóit törekszenek elnyomni, hanem a nekik adott dicsőséget nem azokért viselik, akik adták, hanem fondorlatot eszelnek ki. Nem elégszenek meg azzal, hogy kiöljék a hálát az emberekből, hanem a tapasztalatlan emberek hízelgéseitől felfuvalkodva, úgy gondolják, hogy elkerülhetik a mindent látó Isten ítéletét, aki gyűlöli a rosszat. Gyakran megtörténik sok hatalomra jutott emberrel, hogy barátaik, akik az ügyek vezetésével vannak megbízva, arra izgatják őket, hogy ártatlan vért ontsanak, s így jóvátehetetlen bajt okoznak a gonoszság hazug cselvetéseivel az őszintén jóindulatú uralkodóknak. Ezt nemcsak a régi eseményekből láthatjuk, hanem azokból is, amelyek szemünk előtt történnek, mennyi jogtalanság történt a méltatlan uralkodásból. Ezért a jövőben gondunk lesz minden tartományunk nyugalmára. Ha ellentétes dolgokat parancsolunk, amelyek szemünk elé tárulnak, a lehető legnagyobb jóindulattal határozunk.
Ámánt, Amdata fiát, a makedónit, aki idegen a perzsa vértől és igen távol áll a mi szelídségünktől, vendégként befogadtuk. Olyan emberséggel voltunk iránta, ahogy minden nép iránt szoktunk viseltetni, hogy nyilvánosan atyánknak neveztük, s mindenki leborult előtte, mint aki a király után a második. De kevélysége felfuvalkodottságában arra vetemedett, hogy királyságunktól és életünktől akart megfosztani. Mardókeusra pedig, megmentőnkre és mindenkori jótevőnkre és feddhetetlen uralkodótársunkra Eszterre és egész népére, ügyes és alattomos rágalmaival halált kívánt. Úgy gondolta, hogy miután ezeket megölte, elszigetel minket és a perzsák birodalmát a makedónoknak juttatja.
Mi azonban e gonosztevő által halálra szánt zsidókat teljesen bűnteleneknek találtuk, akik éppen ellenkezőleg, igazságos törvények szerint élnek, a Magasságbelinek, a hatalmas, mindenkor élő Istennek fiai, akinek jóvoltából mi és atyáink az ország felvirágzását köszönhetjük.
Ezért jól tennétek, ha nem az Amdata fia Ámán által küldött levél szerint járnátok el. Ő bűne miatt ennek a városnak, azaz Szúzának kapui előtt függ bitófán háza népével együtt. A mindeneket kormányzó Isten gyorsan megadta neki azt, amit érdemelt.
Ennek a rendeletnek a példányát, amelyet most küldünk, minden városban függesszétek ki, hogy a zsidók élhetnek törvényeik szerint. Legyetek segítségünkre azok ellen, akik a szorongatás idején megtámadják őket, védekezhessenek a tizenkettedik hónap – azaz Ádár – tizennegyedik napján. Ezt a napot ugyanis, amely a választott nép pusztulására volt szánva, a mindenható Isten örömre változtatta. Ezért ti is ünnepeljétek meg ezt a napot ünnepnapjaitok között, és tiszteljétek meg nagy örömmel, hogy most és a jövőben az nekünk és a jóakaratú perzsák számára legyen jólét, nekik pedig, akik ellenünk ármánykodnak, pusztulásuk emléke.
Minden város és tartomány, amely nem akar részt venni ebben az ünneplésben, karddal és tűzzel, haraggal irtassék ki; és így töröltessék el, hogy ne csak az emberek számára legyen lakatlanná, hanem gyűlöletes legyen a vadaknak és madaraknak is mindörökre. Üdv nektek!«
A levél szövegét törvényként hirdették ki minden tartományban, s közzétették minden népnek, hogy a zsidók azon a napon készen állnak arra, hogy bosszút álljanak ellenségeiken. Szétmentek tehát a gyorsfutárok és megvitték a hírt, és a király rendeletét kifüggesztették Szúzában.
Mardókeus pedig, amikor kilépett a palotából a király színe elől, tündökölt a jácintkék és égszínű királyi ruhában, aranykoronát is viselt a fején, és bíborszínű selyempalástot a vállán; az egész város pedig örült és ujjongott. A zsidókra pedig mintha csak új fény, öröm, megbecsülés és vígság virradt volna fel. Csodálatos ujjongás, lakmározás, vigadozás és ünneplés járta az egész népnél, városban és tartományban, ahova csak eljutott a királynak az intézkedése, olyannyira, hogy más nemzetiségből és felekezetből is igen sokan az ő vallásukhoz és szertartásaikhoz csatlakoztak. A zsidó névre ugyanis nagy rettegés fogott el mindenkit.
Amikor tündöklött a királyi ruhában, és segítségül hívta Istent, mindenek urát és szabadítóját, maga mellé vette két szolgálóleányát, az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha a gyönyörtől ájuldozna; a másik pedig követte földre omló ruháját tartva. Arca elpirult, szeme szomorúságot sugárzott és halálfélelem szorongatta. Belépett minden ajtón, és megállt a belső teremben a király előtt, ahol királyi trónusán ült, királyi ruhába öltözve, az aranytól és drágakövektől ragyogott: tekintete félelmetes volt, arany kormánypálcája volt a kezében.
Amikor fölemelte tekintetét, meglátta őt, s miként egy bika, mely haragjában el akarja őt pusztítani, felkiáltott: »Ki merészelt hívatlanul belépni a terembe?« A királyné összeesett, színe sápadttá változott, szolgálóleánya fejére borult, aki előtte haladt. Akkor a zsidók Istene és minden teremtmény Ura szelíddé változtatta a király lelkületét. Sietve és félve lejött trónjáról, karjába vette őt, és amíg magához nem tért, gyengéd szavakkal kedveskedett neki: »Mi van veled, Eszter, nővérem és társam a királyságban? Testvéred vagyok, ne félj. Nem kell meghalnod; nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Jöjj ide!«
Fölemelte arany jogarát, Eszter nyakára tette, megcsókolta és azt mondta neki: »Szólj hozzám!« Ő így válaszolt: »Uram, olyannak láttalak, mint az Isten angyalát, s fenségedtől való félelmemben szívem megzavarodott; fenséges vagy, uram, arcod telve van kedvességgel.« Amíg beszélt, újra összeesett és majdnem meghalt. A király megijedt és minden szolgája is.
Így szólt hozzá a király: »Mit kívánsz, Eszter királyné? Mi a kérésed? Országom felét kérheted, megkapod.« Erre ő így felelt: »Ha tetszik a királynak, kérlek, jöjj hozzám Ámánnal együtt a lakomára, amelyet készítettem.«
Eszter lakomája »Hívjátok gyorsan Ámánt – mondta legott a király –, hogy teljesítse Eszter kívánságát.«
És elment a király meg Ámán a lakomára, amelyet a királyné rendezett számukra. A király pedig, miután már bőven ivott bort, így szólt hozzá: »Mit kívánsz, hogy teljesítsem neked, mi az, amit kérsz? Ha mindjárt országom felét kívánod is, megkapod.« Eszter így válaszolt neki: »Kérésem és kívánságom a következő: Ha kegyben vagyok a király előtt, és tetszik a királynak, hogy megadja, amit kérek, és teljesítse kívánságomat, úgy jöjjön el a király Ámánnal együtt megint a lakomára, amelyet számukra készítek és holnap a király szava szerint cselekszem.«
Ámán bosszút forral Mardókeus ellen Aznap jókedvűen és vígan távozott Ámán. Amikor azonban megpillantotta Mardókeust, amint ott ült a palota bejáratánál és nemcsak hogy fel nem állott tiszteletére, hanem még csak meg sem moccant ülőhelyén, nagyon felháborodott. Magába fojtotta indulatát, s hazaérkezve összehívta barátait és feleségét, Zárest, és előadta nekik, milyen nagy a gazdagsága, milyen nagy számban vannak fiai, és a király milyen nagy dicsőségbe helyezte őt valamennyi fejedelme és szolgája fölé. Majd hozzátette: »Eszter királyné is csak engem hívott meg a királlyal a lakomára, senki mást; holnap is nála fogok vendégeskedni a királlyal. Bár ez mind az enyém, úgy érzem, mintha semmim sem volna, amíg ott látom ülni a zsidó Mardókeust a királyi palota előtt.« Felesége, Záres és a többiek, az ő barátai erre így feleltek neki: »Állíttass fel egy ötven könyök magas, hatalmas bitófát, és kérd meg reggel a királyt, hogy húzzák fel rá Mardókeust; így azután vígan mehetsz a királlyal a lakomára.« Megtetszett neki a tanács és fölállíttatott egy magas bitófát.
Mardókeus kitüntetése 6 A király álmatlanul töltötte azt az éjszakát, ezért előhozatta az előbbi korok történeti évkönyveit. Amikor azokból felolvastak neki, arra a helyre jutottak, ahol meg volt írva, hogy hogyan jelentette fel Mardókeus Bagatán és Táres eunuchok összeesküvését, akik meg akarták gyilkolni Artaxerxész királyt.
Amikor ezt hallotta a király, kérdezte: »Ezért a hűségért milyen elismerésben és jutalomban részesült Mardókeus?« Szolgái és tisztjei erre így feleltek neki: »Egyáltalán semmi jutalmat sem kapott.« »Ki van az udvarban?« – vágott közbe hirtelen a király. Ámán ugyanis a királyi palota belső udvaráig ment, hogy rábírja a királyt, akasztassa fel Mardókeust a bitófára, amelyet felállítottak számára. A szolgák így feleltek: »Ámán áll az udvarban.« A király így szólt: »Jöjjön be!«
Amikor pedig bement, így szólt hozzá: »Mi történjék azzal a férfival, akit ki akar tüntetni a király?« Ámán, mivel úgy vélekedett szívében, és azt gondolta, hogy nem lehet senki más, akit a király ki akar tüntetni, azt felelte: »Akit a király ki akar tüntetni, azt királyi ruhába kell öltöztetni, amilyet a király hord, rá kell ültetni a király nyerges lovára, fejére királyi koronát kell tenni; a királyi fejedelmek és hatalmasok közül az első öltöztesse fel és vezesse lovát, és a város terén áthaladva hangosan kiáltsa: ‘Így dicsőül meg az, akit a király ki akar tüntetni’.«
A király erre így szólt hozzá: »Siess, fogd a ruhát és a lovat, cselekedjél a zsidó Mardókeussal, aki ott ül a palota bejáratánál, úgy, ahogy mondtad! Vigyázz, el ne hagyj valamit abból, amit mondtál!« Ámán tehát fogta a ruhát és a lovat, felöltöztette Mardókeust, ráültette a lóra és a város terén előtte haladt és kiáltotta: »Így dicsőül meg az, akit a király ki akar tüntetni.«
Mardókeus ezután visszatért a palota bejáratához; Ámán pedig szomorúan, bekötött fővel sietett haza. 13Elmondott feleségének, Záresnek, meg barátainak mindent, ami vele történt; mire a bölcsek, akiknek kikérte tanácsát, meg felesége ezt felelték neki: »Ha Mardókeus, akivel szemben megkezdődött bukásod, zsidó származású, nem tudsz ellenállni neki, vele szemben teljesen el fogsz bukni.« Miközben még beszéltek, eljöttek a királyi eunuchok és sürgették Ámánt, hogy menjen tüstént a lakomára, amelyet a királyné rendezett.
Ámán pusztulása 7 Elment tehát a király és Ámán, hogy lakomát üljön a királynéval. Így szólt hozzá a király a második napon, amikor már felhevült a bortól: »Mi a kérésed, Eszter, hogy teljesüljön neked, mit kívánsz? Ha mindjárt országom felét kéred is, megkapod.« Ő erre így felelt neki: »Ha kedvet találtam előtted, ó király, és úgy tetszik neked, ajándékozz meg életemmel, amelyért könyörgök, és népemmel, amelyért esdeklek. Eladtak ugyanis bennünket, engem, meg népemet, hogy letiporjanak, megfojtsanak minket és elpusztuljunk. De még ha rabszolgának, vagy rabszolganőnek adnának el: hallgatnék, mert a csapás nem volna méltó arra, hogy terheljem vele a királyt.« Artaxerxész király feleletképpen kérdezte: »Ki az az illető és hol van, aki ezt tenni merészeli?« Eszter így felelt: »Ellenségünk és rosszakarónk ez a gonosz Ámán.« Amint ő ezt meghallotta, megdermedt a király és királyné előtt.
A király haragjában fölkelt és kiment a lakoma terméből a palota kertjébe. Ámán is felállt, hogy Eszter királynénál életéért könyörögjön, tudta ugyanis, hogy rossz dolog vár rá a király részéről. Amikor a király visszatért a kertből a lakoma termébe, Ámánt a kerevetre hajolva találta, amelyen Eszter feküdt. A király így szólt: »A királynén is erőszakot akar elkövetni, az én jelenlétemben, saját házamban?« Alig hagyta el a szó a király száját, máris betakarták Ámán arcát. Harbona, az egyik az eunuchok közül, akik a királynál szolgáltak, így szólt: »Íme, ott áll Ámán házában az ötven könyök magasságú bitófa, amelyet Mardókeus számára készített, aki pedig a király érdekében szólt.« A király megparancsolta neki: »Akasszátok rá!« Fölakasztották tehát Ámánt a bitófára, amelyet Mardókeusnak készített, s erre lelohadt a király haragja.
A ZSIDÓK MEGMENEKÜLÉSE: 8,1-10,3
Mardókeus kitüntetése.Eszter újabb kérése 8 Azon a napon odaajándékozta Artaxerxész király Eszter királynénak Ámánnak, a zsidók ellenségének házát, Mardókeus pedig a király színe elé került, Eszter ugyanis bevallotta, hogy ki ő neki. Majd fogta a király a gyűrűt, amelyet Ámántól visszavetetett, és átadta Mardókeusnak, Eszter pedig Ámán háza élére állította Mardókeust.
Eszter újra szólt a király előtt, a király lába elé vetette magát, sírt és könyörgött hozzá, hogy hiúsítsa meg az Ágág nemzetségbeli Ámán gonoszságát és elvetemült terveit, amelyeket a zsidók ellen forralt. A király erre szokása szerint előrenyújtotta kezével az arany kormánypálcát, mire Eszter felemelkedett, elébe állt és így szólt: »Ha úgy tetszik a királynak és kegyben vagyok előtte és nem tartja alkalmatlannak kérésemet és kedves vagyok a szemében, akkor esedezem: vonják vissza új írásokkal Ámánnak, az agágita Amdata fiának a zsidók üldözőjének és ellenségének előbbi leveleit, amelyekben megparancsolta, hogy a király összes tartományában elveszítsék őket. Hogyan tudnám elviselni a bajt, amelyet népemnek kellene elszenvedni, és népem kiirtását?
Rendelet a zsidók védelmére 7Artaxerxész király erre így felelt Eszter királynénak és a zsidó Mardókeusnak: »Ámán házát átengedtem Eszternek, őt magát pedig bitófára húzattam, mert kezet mert vetni a zsidókra. Írjatok tehát a király nevében a zsidóknak úgy, amint nektek tetszik, s pecsételjétek le az én pecsétemmel, mert a király nevében írt és az ő pecsétjével ellátott levelet nem lehet megváltoztatni.«
Összehívták tehát a királyi írnokokat a harmadik, azaz Síván hónap huszonharmadik napján, és azok elkészítették az írásokat, ahogy Mardókeus akarta, a zsidókhoz, a fejedelmekhez, a helytartókhoz és bírákhoz, akik Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartománynak álltak az élén, minden egyes tartománynak és mindegyik népnek saját nyelvén és írásával, így a zsidóknak is a saját írásukkal és nyelvükön. Az írásokat pedig, amelyeket a király nevében adtak ki, és az ő pecsétjével láttak el, futárokkal küldték szét a királyi ménes lovain. A király megengedte a zsidóknak, hogy az egyes városokban összegyűljenek és megvédjék életüket, és minden ellenségüket feleségeikkel, gyermekeikkel együtt öljék meg és töröljék el, javaikat meg foglalják le zsákmányul; 12és napot is tűztek ki a bosszúállásra minden egyes tartományban, mégpedig a tizenkettedik, azaz Ádár hónap tizenharmadik napján.
Hogyan parancsolta meg nekik, hogy éljenek törvényeikkel minden városban és segítőikkel és ellenségeikkel és azok ellenfeleivel, amint nekik tetszik, egy napon, Artaxerxész egész birodalmában a tizenkettedik hónap, azaz Ádár tizennegyedik napján.
Ez a levél tartalma:
»Artaxerxész nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedő százhuszonhét tartomány fejedelmeinek és mindazoknak, akik parancsunknak engedelmeskednek, üdvöt mond. Sokan, akik jótevőjük végtelen jóságából nagy kitüntetésben részesülnek, kevélységükben visszaélnek; és nemcsak a királyok alattvalóit törekszenek elnyomni, hanem a nekik adott dicsőséget nem azokért viselik, akik adták, hanem fondorlatot eszelnek ki. Nem elégszenek meg azzal, hogy kiöljék a hálát az emberekből, hanem a tapasztalatlan emberek hízelgéseitől felfuvalkodva, úgy gondolják, hogy elkerülhetik a mindent látó Isten ítéletét, aki gyűlöli a rosszat. Gyakran megtörténik sok hatalomra jutott emberrel, hogy barátaik, akik az ügyek vezetésével vannak megbízva, arra izgatják őket, hogy ártatlan vért ontsanak, s így jóvátehetetlen bajt okoznak a gonoszság hazug cselvetéseivel az őszintén jóindulatú uralkodóknak. Ezt nemcsak a régi eseményekből láthatjuk, hanem azokból is, amelyek szemünk előtt történnek, mennyi jogtalanság történt a méltatlan uralkodásból. Ezért a jövőben gondunk lesz minden tartományunk nyugalmára. Ha ellentétes dolgokat parancsolunk, amelyek szemünk elé tárulnak, a lehető legnagyobb jóindulattal határozunk.
Ámánt, Amdata fiát, a makedónit, aki idegen a perzsa vértől és igen távol áll a mi szelídségünktől, vendégként befogadtuk. Olyan emberséggel voltunk iránta, ahogy minden nép iránt szoktunk viseltetni, hogy nyilvánosan atyánknak neveztük, s mindenki leborult előtte, mint aki a király után a második. De kevélysége felfuvalkodottságában arra vetemedett, hogy királyságunktól és életünktől akart megfosztani. Mardókeusra pedig, megmentőnkre és mindenkori jótevőnkre és feddhetetlen uralkodótársunkra Eszterre és egész népére, ügyes és alattomos rágalmaival halált kívánt. Úgy gondolta, hogy miután ezeket megölte, elszigetel minket és a perzsák birodalmát a makedónoknak juttatja.
Mi azonban e gonosztevő által halálra szánt zsidókat teljesen bűnteleneknek találtuk, akik éppen ellenkezőleg, igazságos törvények szerint élnek, a Magasságbelinek, a hatalmas, mindenkor élő Istennek fiai, akinek jóvoltából mi és atyáink az ország felvirágzását köszönhetjük.
Ezért jól tennétek, ha nem az Amdata fia Ámán által küldött levél szerint járnátok el. Ő bűne miatt ennek a városnak, azaz Szúzának kapui előtt függ bitófán háza népével együtt. A mindeneket kormányzó Isten gyorsan megadta neki azt, amit érdemelt.
Ennek a rendeletnek a példányát, amelyet most küldünk, minden városban függesszétek ki, hogy a zsidók élhetnek törvényeik szerint. Legyetek segítségünkre azok ellen, akik a szorongatás idején megtámadják őket, védekezhessenek a tizenkettedik hónap – azaz Ádár – tizennegyedik napján. Ezt a napot ugyanis, amely a választott nép pusztulására volt szánva, a mindenható Isten örömre változtatta. Ezért ti is ünnepeljétek meg ezt a napot ünnepnapjaitok között, és tiszteljétek meg nagy örömmel, hogy most és a jövőben az nekünk és a jóakaratú perzsák számára legyen jólét, nekik pedig, akik ellenünk ármánykodnak, pusztulásuk emléke.
Minden város és tartomány, amely nem akar részt venni ebben az ünneplésben, karddal és tűzzel, haraggal irtassék ki; és így töröltessék el, hogy ne csak az emberek számára legyen lakatlanná, hanem gyűlöletes legyen a vadaknak és madaraknak is mindörökre. Üdv nektek!«
A levél szövegét törvényként hirdették ki minden tartományban, s közzétették minden népnek, hogy a zsidók azon a napon készen állnak arra, hogy bosszút álljanak ellenségeiken. Szétmentek tehát a gyorsfutárok és megvitték a hírt, és a király rendeletét kifüggesztették Szúzában.
Mardókeus pedig, amikor kilépett a palotából a király színe elől, tündökölt a jácintkék és égszínű királyi ruhában, aranykoronát is viselt a fején, és bíborszínű selyempalástot a vállán; az egész város pedig örült és ujjongott. A zsidókra pedig mintha csak új fény, öröm, megbecsülés és vígság virradt volna fel. Csodálatos ujjongás, lakmározás, vigadozás és ünneplés járta az egész népnél, városban és tartományban, ahova csak eljutott a királynak az intézkedése, olyannyira, hogy más nemzetiségből és felekezetből is igen sokan az ő vallásukhoz és szertartásaikhoz csatlakoztak. A zsidó névre ugyanis nagy rettegés fogott el mindenkit.
Jegyzetek
6,13 Úgy látszik, hogy a pogányok felismerték, hogy a zsidók egy, a számukra ismeretlen Isten különleges pártfogását élvezik. Félni kezdenek ettől az Istentől.
8,7 Artaxerxész azt mondja, hogy megtette, amit megtehetett. A királyi rendeletet nem tudja visszavonni, de azzal, hogy az újabb rendeletben megadja a zsidóknak a védekezés jogát, az elsőt nem szavaiban, hanem hatásában semmisíti meg.
8,12 „Jól tennétek, ha nem az Amdata fia Ámán által szétküldött levél szerint járnátok el.” Azért bonyolódik ilyen körülményesen a dolog, mert az állam törvényei nem tették lehetővé a már kiadott rendelet visszavonását, megsemmisítését.