III. AZ APOSTOLI VÉDEKEZÉS
Leszámolás az ellenfelekkel.
10 Krisztus szelídségére és irgalmasságára kérlek titeket én, Pál, aki közöttetek, szemtől szembe szerény vagyok, de távollétemben szigorú; arra kérlek titeket, hogy ottlétemkor ne kelljen majd erélyesen föllépnem azzal a határozottsággal, amellyel – azt hiszem – fölléphetek olyanokkal szemben, akik azt tartják rólunk, hogy a test szerint élünk. Igaz ugyan, hogy testben élünk, de harcunkat nem a test szerint vívjuk, mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetűek, amelyek várakat is lerombolnak. Így megcáfoljuk az ellenérveket és mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul, minden értelmet hatalmunkba ejtünk, s Krisztus iránt hódolatra kényszerítünk. Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk, mihelyt a ti engedelmességetek tökéletessé válik. Nézzétek azt, ami kézenfekvő: ha valaki azzal kérkedik, hogy Krisztusé, ne felejtse el, ahogy ő, úgy mi is Krisztusé vagyunk. S ha valamivel többet dicsekedném hatalmunkkal, amelyet az Úr épülésetekre adott, nem romlásotokra, nem maradnék szégyenben. De nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy leveleimmel ijesztgetlek benneteket. Ugyanis azt mondják, hogy levelei súlyosak és kemények, de fellépése erőtlen, beszéde meg gyatra. Az ilyen gondolja meg, hogy amilyenek a távolból leveleinkben vagyunk, olyanok vagyunk a tetteinkben is, amikor jelen vagyunk. Mi ugyan nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik ajánlgatják magukat. Balgaságukban saját magukat teszik meg mértéknek, és önmagukból veszik az összehasonlítást. Mi ellenben nem dicsekszünk a mértéken túl, hanem csak hatáskörünk mértéke szerint, ahogy az Isten szabta ki nekünk, s ahogy hozzátok is eljutottunk. Tehát nekünk nem kell átlépnünk hatáskörünket, mintha másként nem jutnánk el hozzátok, hiszen Krisztus evangéliumával csakugyan eljutottunk hozzátok. Nem dicsekszünk hát mértéken túl a mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek gyarapodásával, ahogy az hatáskörünket megilleti, mind nagyobb megbecsülésben lesz köztetek részünk. Akkor határaitokon túl is hirdethetjük az evangéliumot anélkül, hogy idegen területen mások munkájával dicsekednénk. De „aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.” Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.Az apostol kikényszerített védekezése.
11 Bárcsak eltűrnétek részemről egy kis balgaságot! De hiszen meg is teszitek. Én Isten féltékenységével féltelek titeket. Mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy tiszta szűzként vezesselek el Krisztushoz. Félek azonban, hogy a kígyó, amint álnokul rászedte Évát, a ti elméteket is megzavarja, és akkor vége Krisztushoz való őszinte ragaszkodásotoknak. Ha ugyanis valaki jönne és más Jézust hirdetne, mint akit mi hirdettünk, vagy más lelket kapnátok, mint amit elnyertetek, vagy más evangéliumot, mint amit elfogadtatok, szívesen vennétek. Pedig gondolom, semmivel sem vagyok kisebb a „fő-fő apostoloknál”. Mert ha az ékesszóláshoz nem értek is, a tudásom megvan. Ezt különben minden tekintetben igazoltuk is előttetek. Vagy talán hibát követtem el, amikor magamat megaláztam, hogy titeket felmagasztaljalak, és ingyen hirdettem köztetek az Isten evangéliumát? Más egyházakat fosztottam ki, amikor tőlük támogatást fogadtam el, csak hogy nektek szolgálhassak. Amikor meg köztetek tartózkodtam, nem voltam senkinek terhére, akkor sem, ha szükséget szenvedtem. Ha valamiben hiányt szenvedtem, a Macedóniából jövő testvérek segítettek ki a bajból. Mindenképpen ügyeltem rá, hogy ne legyek terhetekre, s a jövőben is ügyelek. Krisztus igazságára mondom: ezt a dicsőséget Achája tájain sem vehetik el tőlem. Vajon miért? Talán mert nem szeretlek titeket? Isten a tudója! De amit eddig tettem, ezután is megteszem, nehogy alkalmat adjak azoknak, akik keresik a módot, hogy dicsekvésükkel hozzánk hasonlónak tűnjenek fel. Az ilyenek álapostolok, álnok munkások, akik csak a látszatát keltik annak, hogy Krisztus apostolai. S ez nem csoda, hiszen a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak akarnak látszani. Végük méltó lesz tetteikhez.A kikényszerített „dicsekvés”.
Megismétlem: Ne tartson senki balgának! De ha mégis, akkor fogadjatok el úgy, mint a balgát, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. Amit most mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem mert dicsekvésre szántam el magam, mintegy balgaságomban. Olyan sokan dicsekszenek a test szerint, tehát én is dicsekszem. Hiszen ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. Eltűritek, ha valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik, ha arcul üt. Szégyenkezve vallom meg, hogy ilyesmire mi nem vállalkoztunk. De ha valaki dicsekedni mer – balgaként mondom –, merek én is. Zsidók ők? Én is. Izrael fiai? Én is. Ábrahám leszármazottai? Én is. Krisztus szolgái? Balgaság mondani, de mondom: én még inkább. Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban; veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. Fáradtam és gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem. Nem tekintve az egyebeket, naponként a zaklatásokat, az összes egyház rám nehezedő gondját. Ki gyönge, hogy én ne volnék gyönge? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék? Ha dicsekednem kell, gyöngeségeimmel dicsekszem. Isten, Urunk Jézus Atyja, aki mindenkor áldott, tudja, hogy nem hazudom. Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjon, s egy ablakból kosárban bocsátottak le a falon, így menekültem ki a kezéből.Különleges kegyelmi adományok.
12 Ha dicsekednem kell, bár az mit sem ér, rátérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira. Tudok egy emberről Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, testetlenül-e, nem tudom, csak az Isten tudja – elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy ez az ember – testben-e vagy testetlenül, nem tudom, csak az Isten tudja – elragadtatott a mennybe, és titokzatos szavakat hallott, amelyeket embernek nem szabad kimondania. Ilyen dolgokkal dicsekszem, de magammal nem dicsekszem, hacsak gyöngeségeimmel nem. Pedig ha (valóban) dicsekedni akarnék, nem volnék balga kérkedő, hiszen igazat mondanék. De óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát vagy tőlem hall. De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. Balga lettem, de ti kényszerítettetek rá, jóllehet az lett volna a kötelességetek, hogy ajánljatok, hiszen semmivel sem maradok el a „fő-fő apostolok” mögött, ha semmi vagyok is. Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, csodák és erőmegnyilvánulások. Mi az, amiben a többi egyház mögött elmaradtatok, hacsak abban nem, hogy nem voltam terhetekre? Ezt a „megbántást” nézzétek el nekem.Az újabb látogatás gondjai.
Nos, most harmadszor készülök hozzátok, de nem leszek terhetekre, mert nem a tiéteket keresem, hanem titeket kereslek. Hiszen nem a gyermekek gyűjtenek a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek. Én örömest hozok áldozatot, sőt magamat is teljesen feláldozom lelketekért. Ha én ennyi szeretettel vagyok irántatok, a körötökben kevesebb szeretetre találjak? Ám legyen: „Nem voltam a terhetekre, de mivel furfangos vagyok, behálóztalak benneteket csellel.” Vajon melyik küldöttem révén szedtelek rá benneteket? Fölkértem Tituszt és elküldtem vele azt a munkatársat. Vajon Titusz csalt meg? Nem teljes egyetértésben munkálkodtunk s ugyanegy nyomon? Megint azt hihetitek, hogy mentegetőzünk előttetek, pedig Isten színe előtt Krisztusban beszélünk, mégpedig mindent a ti épülésetekre, szeretteim. Félek ugyanis, hogy amikor odaérek, nem talállak titeket olyanoknak, mint szeretnélek. Ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne fordulna elő köztetek civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás, hogy amikor újra odajutok, Isten meg ne alázzon nálatok, és ne kelljen siratnom azokat, akik vétkeztek, s nem tartottak bűnbánatot az elkövetett tisztátalanság, erkölcstelenség és kicsapongás miatt.Előző nap Olvasási terv Következő nap