Az ötödik látomás: a lámpa és az olajfák.
4 Azután visszatért az angyal, aki hozzám beszélt, és fölébresztett úgy, mint amikor álmából keltenek föl valakit. Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égő a mécsesek számára, amelyek rajta vannak. Mellette két olajfa van, az egyik jobbról, a másik meg balról.” Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek a dolgok, Uram?” Az angyal, aki hozzám beszélt, ezt válaszolta: „Nem tudod, hogy mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.”Megjegyzések Zerubbábelről.
Erre így felelt: „Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.” Ismét megszólaltam és megkérdeztem: „És mit jelentenek az olajfák a mécstartó mellett jobbról és balról?” [Ismét megszólaltam, és megkérdeztem tőle: „Mit jelent az olajfa két ága, amelyből a két aranycsövön át olaj folyik?”] Azt felelte: „Nem tudod, mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.” Erre ő: „Ez a két Fölkent, akik az Úr előtt állnak az egész földön.” Ezt a szózatot intézi az Úr Zerubbábelhez: Nem hatalom által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által – mondja a Seregek Ura. Mi vagy te, nagy hegy? Zerubbábel előtt síksággá változol. Ő majd fölteszi a zárókövet, s közben ezt mondják: Szép, milyen szép! Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Zerubbábel keze vetette meg e ház alapját, az ő keze fogja be is fejezni. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött hozzátok.] Vajon van-e valaki, aki megveti e szerény kezdet napját? Örülni fognak majd, ha látják a választott követ Zerubbábel kezében.A hatodik látomás: a repülő könyv.
5 Ismét fölemeltem tekintetem, és újra látomást láttam: egy repülő könyvtekercset. Az angyal, aki hozzám beszélt, megkérdezte: „Mit látsz?” „Egy repülő könyvtekercset látok – feleltem. – A hossza húsz könyök, a szélessége pedig tíz könyök.” Erre így szólt: „Ez az az átok, amely rászáll az egész föld színére. Elűz innen minden rablót, és elűz innen mindenkit, aki hamisan esküszik a nevemre. Szabadjára engedem – mondja a Seregek Ura –, hadd látogassa meg a rablók házát, és azok házát, akik hamisan esküsznek nevemre; telepedjék meg házukban, és eméssze meg őket minden fájukkal és téglájukkal együtt.”A hetedik látomás: asszony a vékában.
Előjött az angyal, aki hozzám beszélt, és azt mondta: „Emeld föl tekinteted, és nézd meg, ami közeledik!” Megkérdeztem: „Mi az?” Azt mondta: „Egy véka közeledik.” Majd hozzátette: „Ez az egész ország gonoszsága.” Akkor az ólomfedél fölemelkedett, és azt láttam, hogy egy asszony ül a vékában. Azt mondta: „Ez a Gonoszság!” Azután visszanyomta a vékába, és az ólomlapot a véka szájára tette. Amint fölemeltem a tekintetem, látomást láttam: Két asszony jött elő. Szárnyukat szél lengette: olyan szárnyuk volt, mint a gólyának. Fölemelték a vékát az ég és a föld közé. Ekkor megkérdeztem az angyalt, aki hozzám beszélt: „Hová viszik a vékát?” Azt felelte: „Templomot építenek neki Sineár földjén. Emelvényt csinálnak neki, és azon helyezik el.”A nyolcadik látomás: a kocsik.
6 Majd ismét fölemeltem a tekintetem, és látomást láttam: Négy kocsi jött elő két hegy közül. A két hegy ércből volt. Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak, a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig [hatalmas] deres lovak. Megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek, Uram?” Az angyal így válaszolt: „Ezek itt a négy égtáj felé tartanak; előbb az egész föld Urának színe előtt álltak. A vörös lovak Kelet földje felé tartanak, a fekete lovak Észak földje felé, a fehér lovak Nyugat földje felé, a deres lovak pedig Dél földje felé tartanak.” Az igen erősek pedig mentek, nyugtalanok voltak, türelmetlenek, hogy bejárhassák a földet. Azt mondta nekik: „Menjetek, járjátok be a földet!” Be is járták a földet. Ő pedig odahívott, és azt mondta nekem: „Látod, azok, amelyek észak felé haladnak, azért mennek, hogy Észak földjén lehívják a földre az Úr lelkét. Akkor azután azok, akik távol vannak, eljönnek, és helyreállítják az Úr szentélyét. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.] Ez mind megvalósul, ha egészen megszívlelitek az Úrnak, Isteneteknek szavát.”A fogadalmi korona.
Az Úr a következő szózatot intézte hozzám: Gyűjtsd össze az ajándékokat a foglyoktól, Heldájtól, Tóbiástól és Jedajától. Azután menj el Jozijának, Szofoniás fiának házába, aki megérkezett Babilonból. Vedd az ezüstöt és az aranyat, készíts egy koronát, és tedd Józsuénak, Jehocadak fiának, a főpapnak a fejére, s így beszélj hozzá: Ezt mondja a Seregek Ura: Íme a férfi, akinek „Sarj” a neve, mert ahol áll, ott sarjadni fog valami [ő állítja majd helyre az Úr szentélyét]. Ő fogja helyreállítani az Úr szentélyét. Ő fogja viselni a királyi jelvényeket. Trónon fog ülni, és uralkodik. Pap áll majd a jobbján, és békés egyetértés lesz kettőjük között. A korona pedig Heldájnak, Tóbiásnak, Jedajának és Jozijának, Szofoniás fiának dicsőséges emlékezetét fogja őrizni az Úr szentélyében. Kérdés a böjttel kapcsolatban. 7 Dárius király 4. esztendejében [az Úr szózatot intézett Zakariáshoz], a kilencedik hónap [Kiszlév hónap] negyedik napján Bételből elküldték Szarecert, Regem-Meleket és embereit, hogy imádkozzanak az Úr színe előtt, és kérdezzék meg a Seregek Ura templomának papjaitól, valamint a prófétáktól: „Kell-e nekem az ötödik hónapban gyászolnom és böjtölnöm, amint már számos esztendeje megtettem?”Visszatekintés a nemzet múltjára.
Ekkor a Seregek Ura a következő szózatot intézte hozzám: Így beszélj az ország egész népéhez és a papokhoz: „Amikor az elmúlt hetven esztendőben böjtöltetek és sírtatok az ötödik és a hetedik hónapban, talán miattam böjtöltetek? Hát amikor esztek és isztok, tán nem magatoknak esztek és isztok? Nem ismeritek a tanítást, amelyet az Úr a régi próféták által adott, amikor még laktak Jeruzsálemben, és békében élt a környező városokkal együtt? Amikor még laktak a Negeben és a síkságon? [Az Úr szózatot intézett Zakariáshoz: Ezt mondja a Seregek Ura:] Szolgáltassatok igazságot mindannyian, gyakoroljátok az irgalmasságot és tanúsítsatok részvétet testvéreitek iránt. Ne sanyargassátok az özvegyet és az árvát, az idegent és a szegényt. Szívetekben ne forraljatok gonoszságot mások ellen. De nem vették figyelembe. Lázadó vállat mutattak nekem, befogták a fülüket, nehogy halljanak. Megkeményítették a szívüket, mint a gyémánt, nehogy megértsék a tanítást és a törvényeket, amelyeket a Seregek Ura Lelke által és a régi próféták által adott nekik. Ezért nagy lett a Seregek Urának haragja. Ez történt: Hiába kiáltott, nem hallgatták meg, [majd ők is hiába kiáltanak, én sem hallgatom meg őket – mondja a Seregek Ura]; ezért szétszórta őket a különféle népek közé, amelyeket nem is ismertek. Mögöttük pedig elpusztult az ország: nem járt arra senki sem. Sivataggá tették a csodálatos földet!”Előző nap Olvasási terv Következő nap