4
Majd visszatére az angyal, a ki beszél vala velem, és felkölte engem, mint mikor valaki álmából költetik fel.
(Zak 4,17)
És mondá nékem: Mit látsz te? És mondám: Látok ímé egy merő arany gyertyatartót, tetején az olajtartója, rajta pedig annak hét szövétneke, és hét cső a szövétnekekhez, a melyek a tetején vannak;
(Ésa 40,3; Ján 1,23)
És mellette két olajfa: egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak bal oldalán.
(2Kir 1,8)
És felelék, és mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem, mondván: Mik ezek, Uram?
És felele az angyal, a ki beszél vala velem, és mondá nékem: Hát nem tudod-é, mik ezek? És mondám: Nem, Uram!
És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.
(Agge 2,5)
Ki vagy te, te nagy hegy? Lapálylyá leszel Zorobábel előtt, és felviszi a csúcs-követ, és ilyen kiáltás támad: Áldás, áldás reá!
(Dán 2,45)
És szóla hozzám az Úr, mondván:
(5Móz 16,13)
A Zorobábel kezei veték meg e ház alapját, és az ő kezei végzik el azt, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok.
(Luk 3,9)
Mert a kik csúfolták a kicsiny kezdetet, örülni fognak, ha meglátják Zorobábel kezében az ónkövet. Hét van ilyen, az Úrnak szemei ezek, a melyek átpillantják az egész földet.
(Agge 2,3;Jel 5,6)
És felelék, és mondám néki: Mi ez a két olajfa a gyertyatartó jobb és bal oldalán?
(Zak 13,30)
És másodszor is felelék, és mondám néki: Micsoda az olajfának az a két ága, a melyek a két arany cső mellett vannak, és öntik magukból az aranyat?
(Márk 1,9.10; Luk 3,21)
És szóla nékem, mondván: Hát nem tudod-é, mik ezek? És mondám: Nem, Uram!
(Ésa 35,8)
És mondá nékem: Ezek ketten az olajjal felkenettek, a kik az egész föld Ura mellett állnak. 5
Azután ismét felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé, egy könyv repül vala.
(1Móz 25,23; Róm 9,13)
És monda nékem: Mit látsz te? És én mondám: Látok egy repülő könyvet, húsz sing a hossza és tíz sing a széle.
(Ezék 25,13)
És monda nékem: Ez az átok, a mely kihat az egész föld színére; mert mindaz, a ki lop, ehhez képest fog innen kiirtatni, és mindaz, a ki hamisan esküszik, ehhez képest fog innen kiirtatni.
(Zsid 4,15)
Kibocsátom ezt, szól a Seregeknek Ura, és bemegy a lopónak házába, és annak házába, a ki hamisan esküszik az én nevemre, és ott marad annak házában, és megemészti azt, s annak fáit és köveit.
(2Móz 34,28.1Kir;19,8)
Majd kijöve az angyal, a ki beszél vala velem, és monda nékem: Emeld csak fel szemeidet, és lásd meg: micsoda az, a mi kijön?
(Ésa 1,2.3)
És mondám: Micsoda ez? Ő pedig mondá: Az, a mi kijön, mérőedény. És mondá: Ilyen a formájok az egész földön.
(5Móz 8,3)
És ímé, egy kerek ón-darab repül vala, és ül vala egy asszony a mérő-edény közepében.
(3Móz 22,21.22)
És mondá: Ez az istentelenség. És veté ezt a mérő-edény közepébe, a darab ónt pedig veté annak szájára.
(Zsolt 91,11.12)
És felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé, két asszony jöve elő, és szél vala szárnyaikban, és szárnyaik olyanok, mint az eszterágnak szárnyai, és felemelék a mérő-edényt a föld és az ég közé.
(Ésa 1,11; Ámós 5,21)
És mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem: Hová viszik ezek a mérő-edényt?
(Zsolt 113,3;114,2)
És mondá nékem: Hogy házat építsenek annak a Sineár földén, és oda erősítsék, és ott hagyják azt a maga helyén.
(1Móz 11,2-6)
6
Majd megfordulék és felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé négy szekér jön vala ki két hegy közül, és azok a hegyek ércz-hegyek.
(5Móz 6,13)
Az első szekérben veres lovak, a második szekérben fekete lovak;
(Préd 5,6.3Móz;22,19)
És a harmadik szekérben fehér lovak; a negyedik szekérben pedig tarka lovak, erősek.
(Zak 14,3; Márk 1,14)
És megszólalék, és mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem: Mik ezek, Uram?
(2Móz 26,14)
Az angyal felele, és mondá nékem: Ezek az égnek négy szele, jőnek az egész föld Ura mellett való szolgálatukból.
(Dán 7,2)
A melyben a fekete lovak vannak, észak földére mennek, és a fehérek mennek utánok, a tarkák pedig a dél földére mennek;
(4Móz 8,11-19)
Az erősek is mennek és kivánják eljárni a földet. És mondá: Menjetek, járjátok el a földet; és eljárák a földet.
(Ésa 9,1.2)
Majd híva engem, és beszéle velem, mondván: Lásd! Az észak földére menők lecsendesíték lelkemet északnak földén.
(5Móz 33,9.10)
És szóla az Úr hozzám, mondván:
(3Móz 10,11;Agge 1,13; Jel 1,20)
Végy a számkivetésből valóktól: Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától; és menj be azon a napon, menj be Jósiának, a Sefániás fiának házába, a kik Babilonból jöttenek,
(Zak 13,47; Ezék 47,10)
Végy ugyanis ezüstöt és aranyat, és csinálj koronákat, és tedd Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak fejére!
(Zak 19,27)
És szólj néki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát!
(Ésa 60,21; Eféz 4,6)
Mert ő fogja megépíteni az Úrnak templomát, és nagy lesz az ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az ő székében, és pap is lesz az ő székében, és békesség tanácsa lesz kettőjük között.
(Zak 11,4)
És a koronák legyenek Hélemnek, Tóbiásnak, Jedajának és Hénnek, a Sefániás fiának emlékjelei az Úr templomában.
(Márk 1,39; Luk 4,15.44; Csel 10,38)
És a messzelakók eljőnek és építenek az Úr templomában, és megtudjátok, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok. Így lesz, ha hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára!
(Ámós 5,21)
7
És lőn a Dárius király negyedik esztendejében, hogy szóla az Úr Zakariáshoz a kilenczedik hónapnak, a Kiszlévnek negyedikén,
(Nehem 1,1)
Mikor elküldék az Isten házába Saréczert és Régem-Méleket és társait, hogy esedezzenek az Úr színe előtt,
(1Móz 2,24-28; Ésa 51,2; Ezék 33,24)
És hogy megkérdezzék a papokat, a kik a Seregek Urának házában vannak, és megkérdezzék a prófétákat is: Sírjak-é az ötödik hónapban és bőjtöljek-é, a mint cselekedtem azt néhány esztendő óta?
(Máté 19,8.9)
Szóla ekkor a Seregeknek Ura nékem, mondván:
(Luk 6,20; Ésa 57,15)
Szólj az ország minden népének és a papoknak, mondván: Mikor bőjtöltetek és gyászoltatok az ötödik és hetedik hónapban, és pedig hetven esztendeig: avagy bőjtölvén, nékem bőjtöltetek-é?
(Máté 11,7.10.14;Máté 3,11.13)
És mikor ettetek, és mikor ittatok: avagy nem magatoknak ettetek és magatoknak ittatok-é?
(Ámós 5,18; Máté 3,12.13)
Avagy nem ezek a beszédek-é azok, a melyeket szólott vala az Úr az előbbi próféták által, mikor még Jeruzsálem népes és gazdag vala a körülte levő városokkal együtt, és mind a déli táj, mind a lapály-föld népes vala?
(Luk 6,21)
És szóla az Úr Zakariásnak, mondván:
(Róm 12,1.2)
Így szólt a Seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon kiki az ő felebarátjával!
(Zsolt 51,12.1Ján;3,2.3)
Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarczoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.
(2Móz 22,21; Ésa 1,23)
De nem akarák meghallani, sőt vállaikat vonogaták, és bedugák füleiket, hogy ne halljanak.
(Zak 1,3; Ezék 18,30-32)
Szívöket is megkeményíték, hogy ne hallják a törvényt és az igéket, a melyeket a Seregeknek Ura küldött vala az ő lelke által, az elébbi próféták által. És igen felgerjedt vala a Seregeknek Ura.
(Péld 3,9; Nehem 13,10)
És lőn, hogy a mint én kiáltottam és nem hallották meg: úgy kiáltottak, de nem hallottam meg, azt mondja a Seregeknek Ura;
(Ésa 1,15; Jer 14,11.12)
Hanem szétszórtam őket mindenféle nemzetek közé, a kik nem ismerték őket, és puszta lőn utánok a föld, hogy senki azon sem át nem megy, sem meg nem tér. Így tevék pusztává a kívánatos földet.
(2Kir 17,6.7.2Krón;36,21)