Kis türelmet
4. JÖVENDÖLÉSEK A VÉGSŐ IDŐKRŐL
Az ítélet
24 Íme, az Úr elpusztítja a földet, kopárrá teszi és elcsúfítja a színét, lakóit pedig messze szétszórja. A pap úgy jár majd, mint a nép, az úr, mint a szolgája, s az úrnő, mint a szolgálója. Az eladó olyan lesz, mint a vásárló, a kölcsönadó, mint a kölcsönvevő, és a hitelező olyan, mint az adós. A föld elpusztul, s úgy jár, mint akit kifosztottak. Igen, az Úr mondta ki ezt ellene. Gyászba borul, elhervad a föld, a földkerekség elhervad, elsorvad, s elenyészik az ég is a földdel együtt. Tisztátalanná lett ugyanis a föld lakóinak lába miatt, mert áthágták a törvényt, megszegték a parancsokat, s megtörték az örökre szóló szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és megbűnhődnek, akik rajta laknak. Tűz emészti meg a föld lakóit, és csak kevesen maradnak életben.
A rombadőlt város
Gyászol majd a must, elfonnyad a szőlőtő, sóhajtoznak mind a vidám szívűek. Elhallgat a vidám dobszó, a vigadozók zaja elcsöndesül, s a hárfa hangja is elhal. Nem isznak többé dalolva bort, s keserű lesz az ital a mulatozóknak. Romba dől a pusztulásra ítélt város, bezárt házaiba senki be nem léphet. Panaszszó hallatszik utcáin: Nincs többé bor, vége minden vidámságnak, az öröm elköltözött a földről. Csak pusztulás maradt a városban, kapui is romokban hevernek. Éppúgy lesz majd a földön a nemzetek között, mint amikor leverik a bogyót az olajfákról, és a szüret elmúltával összeböngészik a szőlőt. De ők örömükben dicséretet zengenek, ujjonganak a tenger felől az Úr fölségének. A szigeteken is az Urat áldják; a tenger szigetein az Úr nevét, Izrael Istenének nevét dicsőítik. A föld határáról halljuk az énekszót: Legyen dicsőség az Igaznak! Hanem én azt mondom: „Elég már, elég! Jaj az árulóknak, akik hűtlenül járnak el, az árulóknak, akik mindenestül hűtlenek!” Rettegés, verem és tőr vár rád, lakója a földnek!
Az ítéletről szóló jövendölés folytatása
Aki elmenekül a rettegés hangja elől, az verembe esik. És aki kimászik a veremből, azt tőr fogja meg. Bizony, megnyílnak az ég zsilipjei és meginognak a föld alapjai. Recseg-ropog és megreped a föld, meghasad és megrendül a föld. Inog a föld, mint a részeg, s leng, mint a hevenyészett kunyhó. Úgy ránehezedik gonoszsága, hogy elesik, s többé már nem kel föl. Azon a napon majd meglátogatja az Úr az ég seregét fenn a magasban, és a föld királyait lenn a földön. Összegyűjti őket, mint foglyokat egy veremben, bebörtönzi, s hosszú idő múltán megbünteti őket. Akkor elpirul a hold, a nap megszégyenül, mert a Seregek Ura trónjára lép a Sion hegyén, Jeruzsálemben, és felragyog dicsősége véneinek színe előtt.
Hálaadó imádság
25 Uram, te vagy az én Istenem, magasztallak és áldom a nevedet. Mert csodálatos dolgokat vittél végbe, rég eltervezett, hitelt érdemlő és igaz dolgokat. Mert romhalmazzá tetted a várost, rommá a megerősített várat. A kevélyek palotája nem város többé, föl nem építik többé soha. Ezért erős népek áldanak, s a hatalmas nemzetek városai félik a neved. Menedéke lettél a szegénynek, szorongatottságában vára a szűkölködőnek; menedéke a viharban, árnyéka a forróságban; mert az erőszakosak úgy tomboltak, mint a vihar. Mint a forróságot a sivatagos földön, úgy törted le a kevélyek tombolását; és mint a hőséget az árnyékos felhő, elnémítottad az elnyomók diadalénekét.
A messiási lakoma
A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén! Mert az Úr keze megpihen e hegyen, Moábot meg úgy eltiporják a saját földjén, mint a szalmaszálat eltapossák a trágyalében. És ha kiterjeszti kezét, mint az úszó úszásra, az Úr megalázza kevélységében, bármilyen ügyesen mozgatja is kezét. Magasba nyúló, erős falaidat lerontja, porig alázza, s a földig lerombolja.
Győzelmi ének.
26 Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda földjén: Erős várunk van, védelmül kőfal és bástya szolgál. Nyissátok ki a kapukat! Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges, amelynek szíve állhatatos és megőrzi a békét, mert benned van bizalma. Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örökké megmaradó Szikla! Letaszította a magasban lakókat, és a büszke várost megalázta, és földig alázta, a porba sújtotta, úgyhogy most láb tiporja, a szegények lába, a szűkölködők talpa.
Zsoltár
Egyenes az igazak útja, az igaz ember ösvényét te egyengeted. Ítéleteid útját jártuk s benned reméltünk, Urunk. Neved és emlékezeted után vágyódott a lelkünk. Utánad vágyódik éjszaka a szívem, s téged keres a lelkem bensőmben. Mert ha ítéleted utoléri a földet, a mindenség lakói megtanulják az igazságot. Ha kegyelmet kap az istentelen, nem tanulja meg az igazságot. Az igazak földjén is gonoszságot művel, s nem törődik az Úr fölségével. Uram, magasra emeled a kezed, de ők nem látják meg. Majd egyszer meglátják, mennyire szereted ezt a népet, és megszégyenülnek; az ellenségeidnek készített tűz megemészti őket. Uram, te békességet adsz nekünk, mert ahogy tetteinkkel megérdemeljük, úgy bánsz velünk. Urunk, Istenünk! Más urak parancsoltak nekünk, nem te, de mi csak a te nevedet dicsérjük. A holtak nem kelnek életre s az árnyak nem támadnak fel, mert megbüntetted s megsemmisítetted őket, még az emléküket is eltörölted. Gyarapítsd, Uram népedet, gyarapítsd! Adj dicsőséget népednek, s terjeszd ki országa határait! A szorongattatásban téged keresünk, Urunk, az elnyomatás nyomorával te fenyítettél meg minket. Amint a vajúdó asszony, aki közel van a szüléshez, felkiált gyötrő fájdalmában, úgy voltunk mi is, Uram színed előtt. Terhesek voltunk, s vajúdtunk, de csak szelet szültünk: szabadulást nem szereztünk az országnak, s nem születtek új lakói a földnek. Életre kelnek majd halottaid, és holttestük feltámad. Keljetek föl, és ujjongjatok mind, akik a porban nyugosztok! Mert világosság harmata a te harmatod, és az árnyak országa szülni fog.
Jövendölés
Menj be kamrádba, én népem, s zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid időre, míg el nem múlik a harag. Mert az Úr hamarosan kilép hajlékából, és megbünteti a föld lakóit gonoszságukért. A föld felfedi a vért, és nem rejti tovább a megölteket. 27 Azon a napon az Úr meglátogatja kemény, nagy és erős kardjával a leviatánt, a gyors kígyót, a leviatánt, a tekergő kígyót, és megöli a tengeri sárkányt.
Az úr szőlője
Azon a napon ez az ének hangzik a színbort termő szőlőről: Én, az Úr vagyok az őrzője, folyton-folyvást öntözöm, nehogy lehulljon a lombja. Éjjel-nappal őrködöm felette. Harag már nincs bennem. De ha bogáncsot s bojtorjánt találnék benne, harcba szállnék ellene és felgyújtanám. Igen, csak hogy oltalmat keressetek, s hogy békét kössetek velem, békét énvelem.
Jákob bocsánatot nyer, az elnyomó megbűnhődik
Az eljövendő napokban gyökeret ver Jákob, Izrael kihajt és virágba borul, és betölti gyümölcsével az egész földet. Vajon úgy verte őt is az Úr, mint azokat, akik őt verték? Vagy úgy fenyítette tán meg, mint ahogy fenyítőit megfenyítette? Bosszút áll rajtuk: elvetette s száműzte, heves viharával elfújta őket a keleti szél napján. Úgy nyer bocsánatot Jákob gonoszsága, és vétke kiengesztelésének az lesz a gyümölcse, hogy minden oltárkövét, mint a mészkövet, porrá zúzza, és bálványok meg Nap-oszlopok sehol sem állnak többé. Mert az erős város pusztasággá lett, és elhagyatott, akár a sivatag. Borjú legelészik benne, s olykor elhever, majd lerágja gyér hajtásait. Ha elszáradnak a gallyai, letörik őket, aztán jönnek az asszonyok, s tűzre vetik. Mert érteni nem tudó nép ez, ezért Teremtője nem is kegyelmez neki, és aki alkotta, nem lesz hozzá irgalmas.
Jövendölés
Azon a napon majd cséplést tart az Úr a Folyam medrétől Egyiptom patakjáig. Aztán összegyűjt benneteket egyenként, Izrael fiai. Azon a napon megfújják majd a nagy harsonát, erre eljönnek, akik Asszíria földjén vesztek el, és azok is, akiket Egyiptomba száműztek, és imádják az Urat a szent hegyen, Jeruzsálemben.

Előző nap Olvasási terv Következő nap
Minden fejezet...
1 0