Babilon bukása.
21 Fenyegető jövendölés a „tengeri pusztaság” ellen: Mint a Negeben végigsöprő forgószél jön a sivatag felől, a félelmetes föld felől; – borzalmas látomás adta ezt tudtomra –, úgy fosztogat a fosztogató s pusztít a pusztító. „Kelj föl, Elám! Készülj ostromra, Média! Véget vetek már minden sóhajtásnak.” Ezért van tele gyötrelemmel ágyékom, olyan fájdalom kínoz, mint a vajúdó asszony fájdalma. Rémülettel tölt el, amit hallok, s zavarba ejt, amit látnom kell. Reszket a szívem, iszonyat fog el; s még az alkony órája is, amely oly kedves nekem, rettegéssel tölt el. Ők meg asztalt terítenek, abrosszal letakarják, aztán esznek-isznak... Keljetek föl, ti fejedelmek, kenjétek meg a pajzsot! Mert ezt mondta nekem az Úr: „Menj, állíts őrszemet, és amit lát, azt jelentse. Ha lovascsapatot, kettős fogatot, szamáron jövő vagy tevén ülő csapatot lát, akkor figyeljen éberen, megfeszített figyelemmel.” És a figyelő őr lekiáltott: „Uram, őrségen állok egész nap folyton-folyvást, és kitartok őrhelyemen minden éjszaka.” Íme, lovasok jöttek s kettős fogatok. Megszólítottak és ezt mondták nekem: „Elesett, elesett Babilon, és minden bálványát a porba tiporták.” Ó, te, akit széttiportak a szérűn és szinte kicsépeltek: amit a Seregek Urától, Izrael Istenétől hallottam, azt hirdetem most neked.Válasz az edomitáknak
Jövendölés Edomról. Így kiáltanak hozzám Szeirből: „Őr, meddig tart még az éj? Őr, meddig tart még az éj?” S az őr így felel: „Eljön a reggel, aztán az éjszaka. Ha kérdezni akartok, csak kérdezzetek, térjetek vissza és gyertek el újra.”Jövendölés az arabokról
Jövendölés a sivatagról: Dedán karavánjai, akik az erdőben töltitek az éjszakát, hozzatok vizet a szomjazóknak. Ti, Tema földjének lakói, siessetek a menekülők elé, s adjatok kenyeret nekik. Mert a kard elől menekülnek, a kivont kard elől, a kifeszített íj elől, a súlyos harc elől.Kedár ellen.
Mert ezt mondta nekem az Úr: „Még egy olyan év, mint a béres esztendeje, és elvész Kedár minden dicsősége. És akik Kedár fiai, a hős íjászok közül megmaradnak, igen kevesen lesznek. Igen, az Úr, Izrael Istene határozott így.”Jeruzsálem korai öröme ellen
22 Fenyegető jövendölés a látomás völgye ellen: Ugyan mi lelt téged, hogy egész néped fölment a háztetőkre, te zajongó, forrongó, te ujjongó város? Akiket megöltek benned, nem kard élén vesztek el, s akik elpusztultak, nem harcban estek el. Minden főembered megfutamodott, fogságba jutottak, mielőtt íjukat kifeszítették volna. Legbátrabb vitézeidet bilincsbe verték, amikor menekülni készültek messze földre. Ezért azt mondom: „Fordítsátok el arcotokat tőlem, mert keserves sírás fojtogat. Ne próbáljatok vigasztalni népem leányának pusztulása miatt.” Mert ez az eltiprásnak és a zűrzavarnak a napja, az Úrtól, a Seregek Istenétől való. A látomás völgyében leomlott egy fal, és segítségért a hegy felé kiáltanak. Elám elővette a tegezt, Arám is fölnyergelte lovait, és Kir előszedte a pajzsot. Gyönyörű völgyeid megtelnek harci szekerekkel, lovasok ütik fel táborukat kapuidnál: Júda védelme kudarcot vall.A harci előkészületek ellen Azon a napon a tekintetetek az Erdei Palota fegyverzete felé fordult.
Figyeljétek, hogy Dávid városán milyen sok rés támadt. Összegyűjtöttétek az Alsó-tó vizeit, megszámoltátok Jeruzsálem házait, és házakat romboltatok le, hogy megerősítsétek a várfalat. A két fal között medencét csináltatok a régi tó vize számára. De nem néztek fel arra, aki ezt teremtette, s nem tekintettetek föl arra, aki mindent régtől fogva alkotott. És az Úr, a Seregek Istene azon a napon sírásra és jajgatásra hívott fel benneteket, meg arra, hogy nyírjátok meg fejeteket s öltsetek magatokra szőrruhát. De ehelyett, lám, öröm és vigasság hallik. Borjakat vágnak, juhokat ölnek, húst esznek és bort isznak: „Együnk-igyunk – mondják –, mert holnap úgyis meghalunk!” Ám én ezt a kinyilatkoztatást kaptam a Seregek Urától a fülembe: „Bizony, ezt a gonoszságot nem bocsátom meg nektek, míg csak meg nem haltok.” Az Úr, a Seregek Istene mondta ezt.Sebna ellen
Ezt mondja az Úr, a Seregek Istene: Eredj és menj be ahhoz az intézőhöz, Sebna udvarnagyhoz, aki sírhelyet vágatott magának a magasban, sírkamrát készíttetett magának a sziklában: „Mi jogod van itt neked, és vannak-e itt rokonaid, hogy sírhelyet vágatsz magadnak ezen a helyen? Lám, az Úr egyetlen csapással leterít, megragad és messze elhajít. Mint egy gombolyagot, összegöngyöl, s mint egy labdát, egy távoli földre dob. Ott halsz meg, s odamennek kocsijaid is, amelyekre oly büszke voltál, te, gyalázata urad házának!”Újabb jövendölés Sebna ellen
Kivetlek tisztségedből, és elmozdítalak hivatalodból. Azon a napon elhívom szolgámat, Eljákimot, Hilkijahu fiát, és a köntösödbe öltöztetem, s körülövezem az öveddel. A kezébe adom hatalmadat. Így mintegy atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Júda házának. Az ő vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja. Mint a szeget, szilárd helyre verem be, és dicsőséges trónjává lesz atyja házának.Eljákim családjának pusztulása.
De amikor ráaggatják atyja házának egész sokaságát, a fiak és unokák seregét, minden apró edényt, az összes ivóedényt és az összes korsót, azon a napon a Seregek Urának szava szerint engedni fog a szeg, amelyet szilárd helyre vertek be, sőt letörik, és a földre hull. És ami rajta függött, összetörik, mert az Úr mondta ezt.Tíruszról és Szidonról
23 Fenyegető jövendölés Tírusz ellen: Jajgassatok, Tarsis hajói, mert váratok elpusztult! Amikor hazatértek Ketim földjéről, akkor tudták meg a hírt. Némuljatok el a rémülettől, ti, lakói a partvidéknek, Szidon kereskedői, akiknek hajói bejárták a tengert, a határtalan óceán vizeit; akiknek a Nílus termése és a Folyam aratása szolgáltatta jövedelmét, amikor világszerte kereskedett. Pirulj el, Szidon, mert így szól a tenger: „Nem vajúdtam és nem szültem. Nem voltak fiaim, s nem neveltem föl lányokat.” Ha majd a hír eljut Egyiptomba, megrendülnek Tírusz sorsa miatt. Hajózzatok át Tarsisba s jajgassatok, ti, lakói a partvidéknek! Ez a ti vidám városotok, amelynek eredete az ősidőkbe nyúlik, s amelyet lába messze idegenbe elvitt, hogy ott is megtelepedjék? Ki határozott így Tírusz felől, amelynek kereskedői fejedelmek voltak, és kalmárai a föld nagyjai közé számítottak? A Seregek Ura határozott így, hogy megszégyenítse minden dicsőségét s gőgjét, és megalázza a föld minden előkelőjét. Műveld meg földedet, Tarsis leánya, mert a kikötő nem létezik többé. Kiterjesztette kezét az Úr a tenger fölé, hogy megdöntse országait. Ő adott parancsot Kánaán ellen, hogy erősségeit lerombolják. Ő szólt így: Ne örülj tovább, te meggyalázott szűz, Szidon leánya! Hiába kelsz föl, s hajózol át Ketimbe, ott sem lesz nyugalmad. Nézzétek csak Ketim földjét… Ostromtornyokat építettek ellene, bástyáit lerombolták, s az egész romhalmazzá vált. Jajgassatok, Tarsis hajói, mert váratok elpusztult.Tírusz leigázása.
Azon a napon Tírusz feledésbe merül hetven esztendőre. De egy másik király uralkodása idején, a hetven év elmúltával, Tírusz úgy jár majd, amint a céda éneke mondja: Vedd a citerát, járd körül a várost, te elfelejtett céda nő! Pengesd szépen, énekelj vígan, hogy visszaemlékezzenek rád. A hetven év elmúltával ugyanis az Úr meglátogatja Tíruszt, hiszen az újra nekilát, hogy kicsapongásában a világ minden országával összeadja magát, amely a föld színén van, s így pénzt szerezzen. De nyeresége és keresete adomány lesz, amelyet az Úrnak szentelnek. Nem gyűjtik tehát össze és nem teszik félre, hanem azoké lesz ez a nyereség, akik az Úr színe előtt laknak, hogy jóllakásig egyenek és szép ruhákba öltözzenek.Előző nap Olvasási terv Következő nap