1. A NAGY SZÁRAZSÁG
A csapás bejelentése.
17 A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.”A Kerit-pataknál.
Azt mondta neki az Úr: „Menj el innen, vedd utadat kelet felé és rejtőzz el a Kerit-pataknál, amely a Jordántól keletre folyik. Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad.” Tehát elment, és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment, és a Kerit-pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik. S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott.A liszt és olaj csodája.
Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.Az özvegy fiának feltámasztása.
Ezek után az események után történt, hogy az asszony fia, akié a ház volt, megbetegedett. Betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem maradt benne élet. Akkor így szólt Illéshez (az asszony): „Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékezetembe idézd vétkeimet és megöld a fiamat?” Ő azt felelte neki: „Add ide a fiadat!” Elvette öléből és fölvitte a fenti szobába, ahol lakott és lefektette ágyára. Aztán az Úrhoz fordult: „Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?” Majd háromszor a fiúra borult és segítségül hívta az Urat: „Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!” S az Úr meghallgatta Illés könyörgését, a lélek visszatért a fiúba, úgyhogy újra életre kelt. Akkor Illés fogta a fiút, levitte a fenti szobából a házba, átadta anyjának és azt mondta: „Nézd, él a fiad!” Az asszony erre így szólt Illéshez: „Most már tudom, hogy csakugyan Isten embere vagy, s hogy az Úr szava igazság ajkadon.”Illés és Obadjahu találkozása.
18 Hosszú idő elteltével, a harmadik esztendőben történt, hogy az Úr szólt Illéshez: „Menj, s jelenj meg Acháb színe előtt, mert esőt hullatok a földre.” Illés tehát elment és megjelent Acháb színe előtt. Az éhínség egyre nyomasztóbbá vált Szamáriában. Acháb ezért hívatta udvarmesterét, Obadjahut. Obadjahu buzgó követője volt az Úrnak. Amikor Izebel azon fáradozott, hogy kiirtsa az Úr prófétáit, Obadjahu oltalmába vett száz prófétát, elrejtette őket, ötvenével egy-egy barlangban, és étellel, itallal is ellátta őket. Acháb így szólt Obadjahuhoz: „Gyere, keressünk fel minden forrást és patakot az országban, hátha találunk füvet és megmenthetjük a lovakat és öszvéreket; nem hagyhatunk az állatok közül egyet sem elpusztulni.” Felosztották hát egymás közt az országot, s bejárták, Acháb ment az egyik úton, Obadjahu a másikon. Amint Obadjahu rótta az utat, egyszer csak szembetalálkozott Illéssel. Mihelyt fölismerte, arcra borult előtte és megszólította: „Te vagy az, uram, Illés?” Azt felelte neki: „Én vagyok. Menj, s jelentsd Achábnak: itt van Illés.” De ő így válaszolt: „Mit vétettem, hogy Acháb kezére akarod adni szolgádat, hogy megöljön? Amint igaz, hogy az Úr, a te Istened él: nincs nép és nincs ország, ahova uram el ne küldött volna a keresésedre. S amikor azt felelték neki: nincs itt, megeskette a népet meg az országot, hogy csakugyan nem találtak. S most azt mondod: Menj, jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én odamegyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követője ifjúkora óta. Vagy nem mondták el uramnak, mit tettem, amikor Izebel meg akarta ölni az Úr prófétáit? Mint rejtettem el százat az Úr prófétái közül, ötvenével egy-egy barlangban, meg hogy étellel és itallal is elláttam őket? Mégis azt mondod: Menj, és jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. Hát akkor megöl!” Illés azt felelte: „Amint igaz, hogy él a Seregek Ura, akinek szolgálatában állok: még ma megjelenek a színe előtt.”Illés és Acháb.
Obadjahu tehát elment Achábhoz és jelentette a dolgot. Acháb erre elindult Illés felé. Amikor Acháb megpillantotta Illést, azt kérdezte: „Te vagy az, Izrael megrontója?” De ő így felelt: „Nem én sodortam pusztulásba Izraelt, hanem te és atyádnak háza, amikor elhagytátok az Urat és amikor Baálhoz szegődtél. Most azonban küldj el, s hívd nekem össze egész Izraelt Kármel hegyén, aztán Baál négyszázötven prófétáját, és Asera négyszáz prófétáját, akik Izebel asztaláról esznek!”Áldozat a Kármelen.
Acháb tehát sorra üzent Izrael fiainak és összehívta a prófétákat is Kármel hegyén. Illés odalépett az egész nép színe elé és megkérdezte: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baál, akkor kövessétek azt!” A nép nem válaszolt egyetlen szót sem. Akkor Illés így szólt a néphez: „Az Úr prófétái közül egyedül én maradtam meg, Baálnak azonban négyszázötven prófétája van. Adjatok két bikát! Válasszák ki az egyiket, aztán vágják darabokra és tegyék a máglyára, de tüzet ne gyújtsanak. Én majd előkészítem a másik bikát, de tüzet én sem gyújtok. Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!” Az egész nép azt felelte rá: „Rendben van!” Illés tehát így szólt Baál prófétáihoz: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát! Ti vagytok többségben. Aztán hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet nem szabad gyújtanotok!” Fogták hát az egyik bikát, előkészítették, és reggeltől délig szólítgatták Baál nevét, ezekkel a szavakkal: „Baál, hallgass meg!” De semmi hang sem hallatszott, nem adott senki feleletet. Közben ott ugrabugráltak oltáruk körül, amit csináltak. Délben Illés így csúfolta őket: „Szólítsátok hangosabban, hiszen isten! Hátha belemélyedt gondolataiba vagy kiment, esetleg úton van vagy éppen elaludt, és föl kell ébreszteni.” Erre egyre emeltebb hangon szólították, és szokásukat követve karddal és lándzsával addig vagdosták magukat, míg ki nem buggyant a vérük. Dél elmúltával odáig fajult a dolog, hogy őrjöngeni kezdtek egészen addig, míg el nem jött az esti ételáldozat bemutatásának az ideje. De nem hallatszott se hang, se felelet, semmi jele a meghallgatásnak. Akkor Illés így szólt a néphez: „Lépjetek elém!” Az egész nép eléje lépett. Ezután helyreállította az Úr oltárát, amelyet leromboltak. Mégpedig úgy, hogy fogott tizenkét szikladarabot Jákob tizenkét fia törzsének megfelelően, akinek az Úr azt mondta: „Izrael legyen a neved!”; és oltárt épített a szikladarabokból az Úr nevének. Az oltárt körülvette árokkal, akkorával, amekkora két mérő gabonának elegendő. Aztán máglyát rakott, feldarabolta a bikát, rátette a máglyára és azt mondta: „Töltsetek meg négy korsót vízzel és öntsétek rá az égőáldozatra meg a máglyára.” Megtették. Erre így szólt: „Ismételjétek meg!” Megismételték. Akkor azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg!” Harmadszor is megtették, úgyhogy víz folyt az oltár körül. Az árkokat is megtöltötte vízzel. Amikor aztán elérkezett az esti ételáldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta előlépett és felkiáltott: „Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene! Nyilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én a te szolgád vagyok, s ezeket mind a te szavadra teszem! Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét.” Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát, még az árokban levő vizet is elnyelte. Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” Illés erre meghagyta nekik: „Ragadjátok meg Baál prófétáit! Ne meneküljön meg egy se közülük!” Megragadták, s Illés levitte őket a Kison-patakhoz, s ott megölette őket.Az aszály megszűnése.
Akkor így szólt Illés Achábhoz: „Menj fel, egyél és igyál! Figyelj csak, már hallatszik az eső nesze!” Acháb fölment, evett és ivott, Illés meg fölment a Kármel csúcsára, leborult a földre, a térde közé rejtette arcát. Aztán így szólt szolgájához: „Menj fel, és nézz a tenger felé!” Fölment, körülnézett, aztán jelentette: „Nincs ott semmi.” Erre azt mondta: „Menj vissza, hétszer egymás után!” A hetedik alkalommal jelentette: „Nézd, felhő ereszkedik alá nyugaton, akkorácska, mint az ember tenyere.” Így felelt neki: „Menj és jelentsd Achábnak: Fogass be és eredj le, különben utolér az eső!” Nemsokára elsötétedett az ég a viharfellegektől, és hatalmas záporeső esett. Acháb szekérre ült és Jiszreelbe sietett. Az Úr keze azonban Illés fölött volt. Felövezte derekát és Acháb előtt haladt egészen a Jiszreelbe vivő útig.2. ILLÉS A HÓREBEN
A Hórebre vezető úton.
19 Acháb mind elbeszélte Izebelnek, amit Illés végbevitt, az egész történetét annak, ahogyan sorra megölette a prófétákat. Erre Izebel hírvivőt küldött Illéshez: Ezt üzente neki: „Ezt és ezt tegyék velem az istenek, ha holnap ebben az órában hasonlóvá nem teszem életedet ezek egyikének az életéhez!” Illés megrettent, útra kelt és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért, otthagyta szolgáját, maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” Ezzel lefeküdt és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette és azt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.” Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.Találkozás Istennel.
Bement egy barlangba és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt válaszolta: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.” Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt felelte: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták, és most nekem is az életemre törnek.” Az Úr azonban azt mondta neki: „Menj, fordulj vissza és vedd utadat Damaszkusz pusztasága felé! Aztán menj, és kend föl Hazaelt Arám királyává, Jehut pedig, Nimsi fiát, Izrael királyává. Végül Elizeust, Safát fiát, Abel-Melochából kend fel magad helyett prófétává. Aztán ez történik: Aki Hazael kardjától megmenekül, azt megöli Jehu. És aki Jehu kardjától megmenekül, azt megöli Elizeus. De hétezret életben hagyok Izraelben: minden térdet, amely nem hajolt meg Baál előtt, és minden szájat, amely nem illette csókkal.”Elizeus meghívása.
Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rávetette köntösét. Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.” Azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled?” Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán elindult, Illés nyomába szegődött és a szolgája lett.Előző nap Olvasási terv Következő nap