Dávid utolsó szavai.
23 Ezek voltak Dávid utolsó szavai: Izáj fiának, Dávidnak a szavai, annak a férfinak a szavai, akit felmagasztaltak, Jákob Istene fölkentjéé, Izrael dalainak szerzőjéé; Az Úr lelke szól általam, az ő szava van nyelvemen. Beszélt Jákobnak Istene, Izrael sziklája mondta nekem. Aki igazságosan kormányozza a népeket és Istent félve uralkodik, az olyan, mint reggel a világosság, amikor fölkel a nap [felhőtlen reggelen], és eső után sarjadzásra készteti a földön a füvet. Igen, házam szilárdan áll az Úr előtt, hisz örök szövetséget kötött velem – minden tekintetben rendben és biztonságban van. Vagy nem ő sarjasztotta ki üdvösségemet és jólétemet? Ám Belilál népe mindig olyan, mint a tüskebokor a pusztán, kézzel nem fogja meg az ember. Csak vassal és lándzsával nyúl hozzá az ember és a tűzre veti.Dávid bajnokai.
Ez a nevük azoknak a hősöknek, akik Dáviddal tartottak: Isbaal, a hachmonita, a három közül az első. Egyszerre nyolcszáz áldozat fölött lendítette meg a lándzsáját. Utána Dodo fia, Eleazár következett a három közül, az achochita. Ő volt Dávid mellett Pasz-Dammimban, amikor a filiszteusok ott összegyűltek, hogy megütközzenek, Izrael fiai visszahúzódtak előlük, ő azonban kitartott, és addig kaszabolta a filiszteusokat, míg a keze görcsöt nem kapott a kard markolatán. Így nagy győzelmet adott az Úr azon a napon. Akkor a sereg is visszatért, Eleazárral az élén, de csak azért, hogy zsákmányoljon. Utána a hararita Samma következett, Elának a fia. Egyszer a filiszteusok Lechi közelében gyűltek össze. Volt ott egy darab föld, tele lencsével. Amikor az emberek megfutamodtak a filiszteusok elől, kiállt a szántóföld közepére, védelmezte, s megverte a filiszteusokat. Így az Úr nagy győzelmet szerzett. Egyszer az aratás megkezdésekor a harmincból hárman elindultak és elmentek Dávidhoz Adullam várába. Egy csapat filiszteus táborozott Refaim völgyében. Akkortájt Dávid a várban tartózkodott, a filiszteusok előörsei meg Betlehemben voltak. Dávid kifejezte kívánságát: „Ki hoz nekem vizet inni a Betlehem kapuja melletti forrásból?” Erre ők hárman keresztülhatoltak a filiszteusok táborán, vizet merítettek a Betlehem kapujánál levő forrásból, aztán fogták és elvitték neki. De nem itta meg, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak. Közben azt mondta: „Őrizzen meg tőle az Úr, hogy olyat tegyek. Hiszen ez azoknak az embereknek a vére, akik életüket kockáztatva elmentek oda.” Ezért nem akarta meginni. Ilyen tettet vitt végbe a három hős. Joáb testvére, Ceruja fia, Abisáj volt a harminc embernek a feje. Háromszáz áldozat fölött lendítette meg a lándzsáját, és híresebb volt, mint a harminc ember, akiknek a parancsnokuk volt, de hárommal nem ért föl. A Kabceelből való Jehojada fia, Benaja bátor, tettrekész ember volt. Mindkét moábita bajnokot legyőzte. Egyszer egy ciszternába is lemászott, és egy téli napon leütött benne egy oroszlánt. Ugyanígy megölt egy egyiptomit is, egy óriási embert. Jóllehet az egyiptominak lándzsa volt a kezében, bottal támadt rá, kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát és a saját lándzsájával döfte le. Ilyen tetteket vitt végbe Benaja, Jahojada fia, és hírnévre tett szert a harminc hős körében. Sőt, híresebb volt, mint a harminc, de a hárommal nem ért föl. Dávid testőrsége élére állította. A harminc közé tartozott még Joáb testvére, Azahel. Aztán a betlehemi Dodo fia, Elchanan, valamint Samma Harodból és Elika, szintén Harodból, Helec Bet-Peletből és Ikkes fia, Ira Tekoából; Abiezer Anatotból és Szibbechaj Husából; Calmon Achochból és Mahrai Netofából; Heled, Baana fia, Netofából s Ribai fia, Ittai Benjamin földjéről, Gibeából; Benaja Pireatonból és Hiddai Gaas patakjai környékéről; Abibaal Bet-Arabából és Azmavet Bachurimból; Eljachba Saalbonból és Jasen Gimzóból; Samma fia, Jehonatan Hararból és Sarar fia, Achiam szintén Hararból; Achaszbai fia, Elifelet Bet-Maachából és Achitofel fia, Eliam Gilóból; Hecrai Kármelből és Paarai Arabból; Nátán fia, Jigeal Cobából és Bani Gádból; az ammonita Celek és Joáb fegyverhordozója, Ceruja fia, Nacharai Beerotból, Ira Jattirból és Gareb szintén Jattirból; végül a hettita Urija. Összesen harmincheten.A nép számbavétele.
24 Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta neki: „Menj, s vedd számba Izraelt és Júdát!” A király ezért megparancsolta Joábnak és a sereg vezéreinek: „Járjátok sorra Izrael törzseit Dántól egészen Beersebáig, és vegyétek számba a népet, hogy megtudjam mennyi a nép!” Joáb azonban azt mondta a királynak: „Az Úr, a te Istened, bármilyen népes is a nép, tegye százszor népesebbé, és uram, királyom ezt lássa még a saját szemével! De miért kíván uram és királyom ilyesmit?” Ám a király parancsa sürgette Joábot, valamint a sereg vezéreit. Így hát Joáb, valamint a sereg vezérei távoztak a királytól, hogy számba vegyék Izrael népét. Átkeltek a Jordánon és Aroernél kezdték, annál a városnál, amely a patak völgyében középen terül el, aztán a gaditákhoz mentek, majd Jazerbe. Utána Gileádba és a hettiták földjére, Kádesba érkeztek. Innét Dánba mentek, majd Dántól Szidón felé vették az irányt. Ezután Tirusz erődjébe mentek, valamint a hivviták és kánaániak városaiba. Innen Júda déli részébe mentek, Beersebába. Így bejárták az egész országot, és kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe. Joáb jelentette a királynak a számbavétel eredményét: Izrael fiai 800 000 kardforgató férfit tettek ki, Júda meg 500 000 férfit.A pestis és Isten megbocsátása.
Miután számba vétette a népet, Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: „Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.” Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látóemberéhez, Gád prófétához: „Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled!” Gád elment Dávidhoz és tudtára adta. Így szólt: „Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elől, ő meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? Gondolkozz rajta, s mondd meg, milyen választ vigyek annak, aki küldött!” Erre Dávid azt felelte Gádnak: „Nagy szorultságban vagyok… Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma. De emberek kezétől nem szeretnék elveszni.” Így hát Dávid a pestist választotta. Épp a búza aratásának volt az ideje. Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig. Amikor azonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak, aki lesújtott a népre: „Most aztán elég! Húzd vissza a kezed!” Az Úr angyala éppen a jebuzita Arauna szérűjénél volt. Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz: „Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen!”Oltárt építenek az Úrnak.
Azon a napon Gád elment Dávidhoz, és azt mondta neki: „Menj föl, és a jebuzita Arauna szérűjénél építs oltárt az Úrnak.” Dávid Gád szavára fölment, amint az Úr parancsolta neki. Amikor Arauna odanézett, azt látta, hogy a király közeleg szolgáival. Arauna éppen a búza cséplésével volt ugyanis elfoglalva. Erre Arauna előlépett, s egészen a földig hajolt a király előtt. És így szólt Arauna: „Miért jön uram és királyom szolgájához?” „Azért, hogy megvegye tőled a szérűdet – válaszolta Dávid. Oltárt akarok építeni az Úrnak, amiért elmúlt a népről a csapás.” Arauna azt felelte a királynak: „Vegye csak uram és királyom, és mutassa be áldozatul, amit jónak lát. Nézd, ott vannak a marhák égőáldozatul és a cséplőszánok meg az ökrök szerszáma tűzrevalónak. Uram és királyom szolgája mindent a királynak ajándékoz.” Aztán így folytatta Arauna a király felé fordulva: „Legyen hozzád irgalmas az Úr, a te Istened!” A király erre azt mondta Araunának: „Nem, hanem pénzen veszem meg tőled. Csak nem mutatom be az Úrnak, Istenemnek égőáldozatul, ami nekem semmibe se kerül?” Így hát megvette a szérűt és a marhákat 50 ezüstsékelért. Aztán Dávid oltárt emelt az Úrnak, és égőáldozatot, valamint közösségi áldozatot mutatott be rajta. Erre az Úr irgalommal fordult az ország felé, és elmúlt Izraelről a csapás.A Királyok első könyve
I. DÁVID UTÓDAI A TRÓNON
BEVEZETÉS A KIRÁLYOK KÖNYVÉHEZ
Dávid öregsége, Adonija mesterkedése.
1 Dávid király éltes öreg lett; hiába burkolták takaróba, nem tudott fölmelegedni. Szolgái ezért így szóltak hozzá: Kell keresni urunknak és királyunknak egy fiatal leányt, aki szolgálatába áll a királynak, és gondját viseli. Ha kebleden pihen, urunk és királyunk fölmelegszik. Izrael egész földjén keresték hát a szép lányt. Így bukkantak rá a sunemi Abiságra, s el is vitték a királyhoz. A lány igen-igen szép volt, gondját viselte a királynak és szolgálta, a király azonban nem hált vele. Adonija, Haggit fia közben ilyen gondolatokra ragadtatta magát: Én leszek a király! Szerzett hát magának szekereket, lovakat és ötven embert, fullajtárnak. Az apja sose tette neki szóvá: Miért viselkedsz így? Ráadásul nagyon szép alakja volt, s anyja Absalom után szülte. Beszélt Joábbal, Ceruja fiával és Ebjatár pappal, úgyhogy azok Adonija mellé is álltak. Ugyanakkor Cádok pap, Jojada fia, Benaja és Nátán próféta, valamint Simi és Rei, valamint Dávid vitézei nem tartottak Adonijával. Amikor Adonija Rogel forrása közelében a Kígyók kövénél juhokat, marhákat és hizlalt borjakat vágott áldozati lakomára, mind meghívta testvéreit, a király fiait, s az összes Júda (törzséből) való embert is, aki csak a király szolgálatában állt; Nátán prófétát azonban és Benaját, valamint Dávid vitézeit és testvérét, Salamont nem hívta meg.Nátán és Batseba terve.
Erre Nátán így szólt Batsebához, Salamon anyjához: „Bizonyára hallottad, hogy Adonija, Haggit fia király lett anélkül, hogy urunk, Dávid tudna róla. Nos, hadd adjak neked tanácsot, hogyan mentheted meg az életedet és fiad, Salamon életét. Fogd magad, menj be a királyhoz, s mondd neki: Uram és királyom, megesküdtél rá szolgálódnak: Fiad, Salamon lesz utánam a király, ő fog trónomra ülni. Miért lett hát mégis Adonija a király? Mialatt még beszélsz a királlyal, magam is bemegyek és megerősítem szavaidat.” Batseba tehát bement a királyhoz a szobába. A király már nagyon öreg volt, s a sunemi Abiság viselte gondját. Amikor Batseba meghajolt és leborult a király előtt, a király megkérdezte: „Mit kívánsz?” Így felelt neki: „Uram, megesküdtél az Úrra, a te Istenedre szolgálódnak: Fiad, Salamon lesz utánam a király, ő fog trónomra ülni. Most mégis Adonija lett a király, s te, uram és királyom, mit sem tudsz róla. Rengeteg marhát, hizlalt borjút és juhot levágatott, s mind meghívta a király fiait, Ebjatár papot és Joábot, a sereg vezérét. Szolgádat, Salamont azonban nem hívta meg. Egész Izraelnek rajtad a szeme, uram és királyom, add tudtukra, ki legyen, aki majd utódként uram és királyom trónjára ül. Különben megtörténhet, hogy ha uram és királyom majd atyáihoz megtér, engem és fiamat, Salamont bűnösnek nyilvánítanak.” Mialatt még beszélt a királlyal, megérkezett Nátán próféta. Jelentették a királynak: „Nátán próféta van itt.” Erre az a király elé lépett, és arcra borult a földön a király előtt. S így beszélt Nátán: „Uram és királyom, bizonyára magad jelentetted ki: Adonija legyen utánam a király, ő üljön trónomra. Mert ma elment és rengeteg marhát, hízott borjút és juhot levágatott. Meghívta mind a király fiait, s a sereg vezérét meg Ebjatár papot is. S most ott esznek-isznak nála és köszöntgetik: Éljen Adonija király! Engemet azonban, a te szolgádat, aztán Cádok papot, Jojada fiát, Benaját és szolgádat, Salamont nem hívta meg. Ha ez a dolog mégis uramtól és királyomtól indult volna ki, akkor nem adtad tudtára szolgáidnak, ki üljön utódnak uram és királyom trónjára.”Salamon királlyá kenése.
Ekkor Dávid király vette át a szót, és így rendelkezett: „Hívjátok ide Batsebát!” Az bement a királyhoz és a király elé járult. A király megesküdött: „Úgy igaz, ahogy az Úr él, aki minden szorongatásomból kiszabadított, még ma úgy lesz, amint megesküdtem neked az Úrra, Izrael Istenére: fiad, Salamon lesz utánam a király, ő ül helyettem a trónra.” Batseba földig hajolt, leborult a király előtt és felkiáltott: „Örökké éljen az én királyom, Dávid!” Azután Dávid király megparancsolta: „Hívjátok ide Cádok papot, Nátán prófétát és Jojoda fiát, Benaját.” Azok megjelentek a király előtt, s a király ezt mondta nekik: „Vigyétek magatokkal uratok szolgáit, azután ültessétek fiamat, Salamont a tulajdon öszvéremre és vezessétek le Gichonba. Ott Cádok pap és Nátán próféta kenje föl Izrael királyává. Fúvassátok meg a harsonát és kiáltsátok: Éljen Salamon király! Azután az ő nyomában haladva vonuljatok ide vissza, ő pedig jöjjön, és foglalja el trónomat, legyen helyettem a király. Őt választottam ki arra, hogy Izrael és Júda fejedelme legyen.” Erre Jojada fia, Benaja így válaszolt a királynak: „Úgy legyen! Az Úr erősítse meg uram és királyom szavait! Ahogy az Úr vele volt urammal és királyommal, legyen Salamonnal is, tegye trónját még dicsőségesebbé, mint amilyen uram és királyom trónja volt.” Cádok pap, Nátán próféta és Jojada fia, Benaja, valamint a kereták és a peleták tehát elvonultak, Salamont felültették a király öszvérére és elvezették Gichonba. Cádok pap magával vitte a sátorból az olajosszarut, és fölkente Salamont. Erre megfújták a kürtöt, és az egész nép zengte: „Éljen Salamon király!” Aztán a nyomában haladva az egész nép felvonult, az emberek furulyáztak, és annyira ujjongtak, hogy csaknem megrepedt a föld kiáltozásuktól.Adonija félelme.
Adonija és vendégei meghallották – éppen vége volt a lakomának. Joáb a harsonazengés hallatára megkérdezte: „Miért ez a nyugtalanság az egész városban?” Még beszélt, amikor Ebjatár pap fia, Jonatán odaért. Adonija rákiáltott: „Gyere ide! Te derék ember vagy, biztosan jó híreket hozol.” Jonatán ezt a feleletet adta Adonijának: „Igen! Urunk, Dávid király megtette Salamont királynak. A király mellé adta Cádok papot, Nátán prófétát, Jojada fiát, Benaját meg a keretákat és a peletákat; ezek felültették a király öszvérére, aztán Cádok pap és Nátán próféta fölkente királynak Gichonban, s örömujjongás közepette felvonultak – az egész város izgalomba jött tőle. Ez volt az a lárma, amit hallottatok. Salamon már el is foglalta a királyi széket, a király szolgái pedig elmentek, és szerencsét kívántak urunknak, Dávid királynak, mondván: Tegye a te Istened Salamon nevét még dicsőségesebbé, mint a te nevedet, trónját pedig még fönségesebbé, mint a te trónodat! A király meghajolt fekvőhelyén. S beszélt is a király: Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, aki ma úgy intézte, hogy nemzetségemből való király üljön trónomra, s ezt szememmel láthatom.” Adonija vendégei megrémültek, s gyorsan szétszéledtek, ki-ki ment a maga útján. Adonija pedig annyira rettegett Salamontól, hogy elment, és megragadta az oltár szarvát. Nyomban jelentették Salamonnak: „Lám, Adoniját olyan félelem fogta el Salamontól, hogy megragadta az oltár szarvát és azt mondta: Esküdjék meg nekem Salamon király, hogy kardját nem döfi szolgájába.” Salamon azt felelte: „Ha derék embernek bizonyul, haja szála sem görbül meg. De ha bűnösnek találják, meg kell halnia.” Ezzel Salamon elküldött és elvitette az oltártól. El is ment és Salamon király elé borult. Salamon azonban azt mondta neki: „Menj haza!”Előző nap Olvasási terv Következő nap