Dávid fájdalma.
19 Dávid megrendült. Fölment a kapu fölötti szobába és sírt. Elcsukló hangon így siránkozott: „Fiam, Absalom! Fiam, fiam Absalom! Ó, bár én haltam volna meg helyetted!” Jelentették Joábnak: „A király sír és jajgat Absalom miatt.” Így azon a napon gyászra fordult a győzelem az egész sereg számára, mert a sereg megtudta azon a napon, hogy a király bánkódik a fia miatt, s ezen a napon a sereg lopva tért vissza a városba, ahogyan az a sereg lopakodik, amelyik szégyenkezik, mivel megfutamodott a csatából. A király befödte arcát, és hangosan siránkozott: „Fiam, Absalom! Absalom, fiam, fiam!” Joáb bement a királyhoz a házba, és azt mondta: „Ma szégyenbe borítottad embereid arcát, akik ma megmentették az életedet, fiaid és lányaid életét, feleségeid életét és ágyasaid életét. Mert szeretetet tanúsítottál azok iránt, akik gyűlölnek, azokkal szemben meg, akik szeretnek téged, gyűlöletet. Ma megmutattad, hogy sem a sereg vezére, sem az emberek nem jelentenek neked semmit. Igen, most már tudom: Azt találnád helyénvalónak, ha Absalom életben maradt volna, mi meg ma mind elestünk volna. Kelj föl, menj ki és intézz barátságos szavakat az emberekhez. Mert esküszöm az Úrra: ha nem mész ki, az éjszaka egyetlen ember sem marad melletted. De ez nagyobb baj lesz neked, mint bármi baj, ami ifjúságodtól mostanig ért.”Dávid visszatérésének előkészítése.
A király tehát fölállt és a kapu alá ült. Erre kihirdették az egész seregnek: „Nézzétek, a király ott ül a kapuban!” S az egész nép a király elé járult. Izrael fiai elmenekültek, ki-ki a maga sátorába. Izrael minden törzse, az egész nép vitázott. Így beszéltek: „A király kiszabadított bennünket ellenségeink kezéből, méghozzá a filiszteusok kezéből szabadított ki minket. De Absalom elől kénytelen volt elmenekülni az országból. Ám Absalom, akit fölkentünk királyunkká, elesett a csatában. Nos hát, meddig haboztok még visszahozni a királyt?” A királynak fülébe jutott, hogy egész Izraelben így beszélnek. Így hát a király üzenetet küldött Cádok és Ebjatár papnak: „Beszéljetek Júda véneivel, ilyen módon: Miért akartok az utolsók lenni a király visszahozásában? Hisz a testvéreim vagytok, a vérem és a húsom vagytok. Miért akartok az utolsók lenni a király visszahozásában?” Amazának pedig ezt mondjátok: „Hát nem a vérem és húsom vagy? Ezt meg azt tegye velem Isten, ha nem teszlek meg Joáb helyett a sereg vezérévé, egész életedre.” Júda férfiai mind összefogtak, egy szívvel, és ezt üzenték a királynak: „Térj vissza, te és szolgáid!”Események útban hazafelé; Simi.
A király tehát elindult hazafelé, és a Jordánhoz ért. A júdeaiak egészen Gilgalig eléje mentek, hogy segítségére legyenek a királynak az átkelésben. A Benjamin fiai közül való Simi, a Bachurimba való Gerának a fia szintén eléje ment a júdeaiakkal Dávid királynak. Ezer ember volt vele Benjamin fiai közül. Saul házának felügyelője, Ciba előrement a Jordánhoz, még mielőtt a király odaért volna, a tizenöt fiával és húsz szolgájával, s minden előkészületet megtettek ahhoz, hogy a király családja átkeljen és jól érezze magát. Gera fia, Simi a király lába elé borult, amikor épp át akart kelni a Jordánon, s így szólt a királyhoz: „Ne tartson uram gonosznak, ne gondoljon arra a gonoszságra, amelyet szolgád elkövetett azon a napon, amelyen uram és királyom elhagyta Jeruzsálemet. Ne vegye szívére a király a dolgot. Szolgád jól tudja, hogy vétett ellened, s ma elsőként jött ide József házából uram, királyom elé!” Ceruja fia, Abisáj megszólalt, és azt kérdezte: „Ne haljon meg Simi, amiért átkozta az Úr fölkentjét?” Dávid azonban azt mondta: „Mit tegyek veletek, Ceruja fia, amiért ma megkísértetek? Hát hogy halhatna meg ma valaki Izraelben? Vagy nem lettem ma ismét Izrael királya?” Aztán a király odaszólt Siminek: „Nem halsz meg!” S a király megesküdött rá neki.Mifiboset.
Mifiboset, Saul fia szintén eléje ment a királynak. Attól a naptól, hogy a király elmenekült egészen addig, míg épségben vissza nem tért, nem mosta meg a lábát meg a kezét, nem gondozta a szakállát, és a ruháját sem mosta ki. Amikor most Jeruzsálemből a király elé ment, a király megkérdezte tőle: „Miért nem jöttél velem, Mifiboset?” Így válaszolt: „Uram és királyom! A szolgám becsapott. Szolgád ugyanis megbízta: Nyergeld föl nekem a szamarat, hadd üljek fel rá és menjek el a királlyal. Szolgád ugyanis béna. De ő megrágalmazta szolgádat uram és királyom előtt. Ám uram és királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy hát úgy, amint jónak látod. Atyám egész háza nem várhatott egyebet a halálnál uramtól és királyomtól. Te mégis azok közé soroltad szolgádat, akik asztalodnál ehetnek. Mi egyébhez van még jogom, mint hogy újra a királyhoz folyamodjam.” A király ezt felelte neki: „Mit szaporítod a szót? Elrendelem, hogy te és Ciba osztozzatok a földön.” Erre Mifiboset azt mondta a királynak: „Akár az egész is az övé lehet, ha uram és királyom épségben hazatér.”Barzilláj.
A gileádi Barzilláj lejött Rogelimből és elkísérte a királyt, hogy átvezesse a Jordánon. Barzilláj nagyon idős ember volt, nyolcvanesztendős. Ellátta a királyt élelemmel, amíg Machanajimban tartózkodott, mivel jómódú ember volt. Ezért most így szólt hozzá a király: „Gyere velem, s otthon, Jeruzsálemben gondoskodom rólad öregségedre.” De Barzilláj ezt válaszolta a királynak: „Hány évem van még hátra, hogy a királlyal menjek Jeruzsálembe? Most nyolcvanesztendős vagyok. Meg tudom még különböztetni: mi a jó és mi a rossz? Ízlik még szolgádnak, amit eszik vagy iszik? Aztán tudom én még hallgatni az énekeseket és énekesnőket? Miért legyen szolgád uramnak és királyomnak a terhére? Csak épp átkíséri szolgád a királyt a Jordánon – miért ajánl hát fel a király nekem ilyen jutalmat? Engedd meg szolgádnak, hadd térjen vissza, hogy városomban, atyám és anyám sírja közelében halhassak meg. Hanem szolgád, Kimhan szívesen elmenne urammal és királyommal, neki megteheted, amit jónak látsz.” Erre a király azt mondta: „Velem jön Kimhan, s megteszem neki, amit te jónak látsz. S ha valaha lesz valami kívánságod, mindig megteszem neked.” Az egész nép átkelt a Jordánon, a király is átkelt, aztán megölelte és megáldotta Barzillájt, s az visszatért otthonába.Júda és Izrael vitája a király miatt.
A király Gilgal felé folytatta az útját. Kimhan kísérte, s vele tartott Júda egész népe, valamint Izrael népének a fele is. Ám Izrael fiai egyszer csak a király elé járultak és megkérdezték a királytól: „Miért csábítottak el testvéreink, Júda férfiai? A királyt és egész háza népét, valamint Dávid embereit is mind rávették, hogy keljen át a Jordánon.” Júda férfiai így válaszoltak Izrael férfiainak: „De hisz a mi vérünkből való a király! Miért vagytok hát úgy felháborodva? Tán a király költségére ettünk, vagy elvettük magunknak a részeteket?” Izrael fiai így válaszoltak a júdeaiaknak: „Tíz rész az enyém a királyból. Azonkívül én vagyok az elsőszülött. Miért nézel hát le? Nem én mondtam először, hogy hozzuk vissza a királyt?” De a júdeaiak válasza még keményebb volt, mint Izrael fiaié.Seba lázadása.
20 Volt ott egy semmirekellő ember, Sebának hívták, s a Benjamin fiai közé tartozó Bichrinek volt a fia. Ez megfújta a harsonát és kihirdette: „Nincs közünk Dávidhoz, semmi közünk Izáj fiához! Ki-ki vissza a sátrába, Izrael!” Erre Izrael fiai mind elfordultak Dávidtól, és Sebát követték, Bichri fiát. A júdeaiak azonban a Jordántól egészen Jeruzsálemig kísérték a királyt. Amikor Dávid Jeruzsálemben a királyi palotába ért, Dávid fogta tíz ágyasát, akiket a palota őrizetére ott hagyott, és egy külön házba vitette őket. Gondoskodott róluk, de többé nem közeledett hozzájuk. Így éltek haláluk napjáig bezárva, egész életükön át özvegyen.Amaza megölése.
Akkor a király megparancsolta Amazának: „Hívd össze nekem a júdeaiakat; adok három napot, akkorra légy itt!” Amaza elment, hogy összehívja a júdeaiakat. De tovább maradt a Dávid által megszabott időnél. Erre Dávid így szólt Abisájhoz: „Bichri fia, Seba még nagyobb bajt hoz ránk, mint Absalom. Vedd hát magad mellé urad embereit és vedd üldözőbe, nehogy elérje valamelyik megerősített várost és megmeneküljön előlünk.” Így kivonultak Abisáj vezérletével Joáb, a kereták és a peleták, meg az összes bajnok. Kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözőbe vegyék Bichri fiát, Sebát. Amikor Gibeon határában a nagy kőnél megálltak, szembejött velük Amaza. Joáb azt a köntösét viselte, amelyet hadakozáshoz szokott; erre föl volt csatolva a kardja, a derekán összefűzve a hüvelyével, de kicsúszott belőle és leesett. Joáb megkérdezte Amazától: „Jól vagy, testvérem?” Közben Joáb a jobb kezével megfogta Amazát a szakállánál fogva, mintha meg akarná ölelni. Amaza azonban nem vetett ügyet Joáb kezében a kardra. Így ez beledöfte, úgyhogy a belső része kifordult a földre. Meghalt, a második szúrásra már nem volt szükség. Ezután Joáb és testvére, Abisáj folytatták Bichri fiának, Sebának az üldözését. Joáb egyik embere Amaza mellett maradt és kihirdette: „Aki Joábot kedveli, s aki Dáviddal tart, az kövesse Joábot!” Amaza ott feküdt vérében az út közepén. Amikor azonban az ember észrevette, hogy mindenki megáll, letolta az útról a mezőre Amazát, és rávetett egy köntöst, mert aki csak a közelébe ért, az mind látni akarta és megállt. Amikor azonban eltávolította az útról, az emberek mind követték Joábot, s üldözték Bichri fiát, Sebát.A lázadás vége.
Ez sorra járta Izraelnek minden törzsét egészen Abel Bet-Maacháig, és a Bichri nemzetségből valók is mind összegyűltek és követték őt. De amazok Abel Bet-Maachában körülzárták, és töltést is emeltek a várossal szemben, amely a külső falig ért. Aztán az egész sereg, amely Joábbal volt, nekiállt árkokat ásni, hogy a fal leomoljon. De egy okos asszony, aki az előfalon tartózkodott, lekiáltott a városból: „Hallgassatok ide! Hallgassatok ide! Mondjátok meg Joábnak: Gyere ide, beszédem volna veled!” Oda is ment hozzá és az asszony megkérdezte: „Joáb vagy?” „Igen” – felelte. Erre azt mondta neki: „Hallgassd meg szolgálód szavait!” „Hallgatom” – válaszolta. Erre így folytatta: „Valamikor azt mondták: Kérdezzétek meg Abelben és Dánban, vajon véget ért-e, amit Izrael hűséges fiai elhatároztak. Te mégis azon vagy, hogy Izrael egyik ősi városát lerombold. Miért pusztítod el az Úr örökrészét?” Joáb ezt válaszolta: „Távol, távol legyen tőlem! Nem akarok semmit sem elpusztítani, sem megsemmisíteni. Nem így áll a dolog! Hanem egy Efraim hegyére való, Seba nevű ember, Bichrinek a fia fölemelte a kezét a király, Dávid ellen. Szolgáltassátok ki, őt egyedül, akkor elvonulok a város alól.” Az asszony ezt felelte Joábnak: „A falon át kidobjuk neked a fejét!” Ezzel az asszony visszatért a városba és addig beszélt az egész néppel, ahogy az okossága sugallta neki, míg le nem vágták Bichri fiának, Sebának a fejét, és oda nem dobták Joábnak. Erre az megfuvatta a kürtöket, aztán elvonultak a város alól, ki-ki a sátorába. Joáb meg visszament Jeruzsálembe, a királyhoz.Dávid főemberei.
Joáb állt az egész sereg élén. Jehojada fia, Benaja volt a kereták és peleták parancsnoka. Adoram felügyelt a munkára, Achilud fia, Jehosafát volt az udvarnagy, Susa volt az írnok. Cádok és Ebjatár voltak a papok, de rajtuk kívül még a jairita Ira is Dávid papja volt.V. KIEGÉSZÍTÉS
A nagy éhínség és Saul utódainak kiirtása.
21 Dávid idejében három egymás utáni esztendőn át éhínség uralkodott. Dávid megkérdezte az Urat, s az Úr ezt mondta: „Vérnek bűne nehezedik Saulra és házára, mert megölte a gibeonitákat.” Erre a király hívatta a gibeonitákat és megkérdezte őket. A gibeoniták nem tartoztak Izrael fiai közé, hanem az ammoniták maradékai voltak. Izrael fiai esküvel megerősített szövetségre léptek velük, de Saul – Izrael fiai és a júdeaiak iránti buzgalmában – mégis a vesztükre tört. Dávid tehát megkérdezte a gibeonitáktól: „Mit tegyek javatokra, mivel engeszteljelek ki benneteket, hogy áldjátok az Úr örökségét?” A gibeoniták így válaszoltak neki: „Nem ezüst vagy arany miatt van bajunk Saullal és házával, s azon sem vagyunk, hogy egyetlen embert is megöljünk Izraelben.” Erre Dávid ezt mondta: „Mit akartok hát, mit tegyek meg nektek?” Ezt felelték a királynak: „Annak az embernek, aki bennünket kipusztított, és aki teljes megsemmisítésünkre tört, úgyhogy sehol sem maradhattunk meg Izrael egész földjén, annak az utódai közül szolgáltass ki nekünk hét férfit, hogy Gibeonban az Úr előtt felnyársalhassuk őket az Úr hegyén.” A király azt felelte: „Kiszolgáltatom őket nektek.” Saul fiának, Jonatánnak a fiát, Mifibosetet azonban megkímélte a király az Úrnak tett esküje miatt, ami összekapcsolta őket. Dávidot és Saul fiát, Jonatánt. Ám Aja lányának, Ricpának a két fiát, akiket Saulnak szült, Armonit és Meribbaalt, valamint Saul lányának, Merábnak az öt fiát, akiket a Mecholába való Barzilláj fiának, Adrielnek szült, fogta és kiszolgáltatta a gibeonitáknak, akik aztán karóba húzták őket az Úr előtt a hegyen. Így haltak meg mind a heten. Az aratás első napjaiban, az árpa aratásának megkezdésekor ölték meg őket. Aja lánya, Ricpa gyászruhát vett, és azt terítette fekvőhelyül a sziklára az árpa aratásának megkezdésétől egészen addig, míg az égből eső nem esett rájuk; így akadályozta meg, hogy nappal az égi madarak, éjjel meg a vadállatok rájuk szabaduljanak. Amikor Dávidnak jelentették, mit tett Aja lánya, Saul mellékfelesége, Ricpa, Dávid elment és számonkérte a gileádi Jábes lakóin Saulnak a csontjait, és fiának, Jonatánnak a csontjait, akik titokban elvitték Bet-San síkságáról, ahol a filiszteusok kiakasztották őket, amikor a filiszteusok Gilboánál legyőzték Sault. Dávid elvitte onnan Saul csontjait és fiának, Jonatánnak a csontjait, s a kivégzettek csontjai mellé tették őket, majd Benjamin földjén, Celában eltemették, Saulnak és fiának, Jonatánnak a csontjait, valamint a kivégzettek csontjait, Saul apjának, Kisnek a sírboltjában. Amikor eleget tettek Dávid rendelkezéseinek, az Isten megkönyörült az országon.Hőstettek a filiszteusok elleni csatában.
A filiszteusok ismét hadat indítottak Izrael ellen. Dávid tehát kivonult embereivel. Gobnál ütöttek tábort és megütköztek a filiszteusokkal. Mikor Dávid elfáradt, fölkelt Dodo, Joás fia, Rafának egyik leszármazottja – a lándzsája súlya 300 sékel bronzot tett ki és új kard övezte. Már éppen le akart sújtani Dávidra, de Ceruja fia, Abisáj a segítségére sietett, lesújtott a filiszteusra és megölte. Akkor emberei megeskették Dávidot ezekkel a szavakkal: „Többé nem szabad neked is harcba szállnod velünk, nehogy kioltsd Izrael fáklyáját.” Később Gobnál ismét harcra került sor a filiszteusokkal. A husatita Szibbechaj megölte Szafot, aki Rafa utódai közül való volt. Aztán újra harcoltak Gobnál a filiszteusokkal. Ekkor a betlehemi Jair fia, Elchanan megölte a Gátból való Góljátot, akinek a lándzsája olyan volt, mint egy zubolyfa. Újabb csatát vívtak Gátnál. Volt ott egy óriás ember, akinek hat ujja volt a kezén is, és hat ujja a lábán is, összesen huszonnégy. Szintén Rafa leszármazottja volt. Ám amikor kihívta párviadalra Izraelt, Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonatán legyőzte. Ezek mind a négyen a Gátból való Rafa leszármazottai voltak, de elestek Dávidnak és embereinek a kezétől.Dávid dicsőítő éneke.
22 Dávid azon a napon, amelyen az Úr kiszabadította minden ellensége kezéből és Saul kezéből, ennek az éneknek a szavaival fordult az Úrhoz; így szólt: Sziklám és mentsváram az Úr, szabadítóm nekem az Isten, elrejtőzöm benne. Kősziklám, pajzsom, üdvösséget szerző szarvam, váram és menedékem, megmentettél az erőszaktól! Az Úrhoz folyamodtam, aki minden dicséretre méltó, és megszabadultam ellenségeimtől. Elözönlöttek a halál hullámai, rám törtek Beliál vizei. Körülöttem az alvilág kötelékei, előttem a halál bilincsei. Szorongatottságomban az Úrhoz könyörögtem, Istenemhez kiáltottam segítségért. Meghallotta templomában hangomat, kiáltásom fülébe hatolt. Megremegett és megrendült a föld, az ég alapjai meginogtak. [Reszkettek, mert oly bősz volt haragja.] Orrából füst csapott ki, szájából pusztító tűz. [Izzó parázs tört belőle elő.] Lehajtotta az eget és lejött rajta, fekete felhő volt a lába alatt. Egy kerubon ült, s azon repült, a szelek szárnyán lebegett. A sötétségből kerítést csinált, sátort a sötét vízből, a fekete felhőből. Előtte láng csapott fel, izzó parázs záporozott. Az Úr megdörgette az egeket, hallatta szavát a Mindenható. Kilőtte nyilait és szétszórta, villámot szórt és elkergette őket. Láthatóvá vált a tenger feneke, a föld mélységei feltárultak, az Úr dörgedelmére, az orrából előtörő lehelet szelére. Lejött a magasból, megragadott, és kimentett a mély habokból. Megszabadított hatalmas ellenségeimtől, túlerőben levő ellenfeleimtől. Balsorsom napján elárasztottak, de az Úr gyámolom volt. Kiszabadított és kivezetett a szabadba, megmentett, mert szeretett. Az Úr megfizetett igaz voltomért, kezem tisztaságáért megjutalmazott. Mert mindig az Úr útjain jártam, nem tévelyedtem el Istenemtől. Parancsai mindig szemem előtt lebegnek, nem vetettem el törvényeit. Bűntelenül jártam színe előtt, óvakodtam a bűntől. S az Úr megfizetett igaz voltomért, szeme látta tisztaságomat. A hűségeshez hűséges vagy és az igazhoz igaz. Az egyenessel egyenesen bánsz, de az álnokkal álnok módon. A megalázott népet megsegíted, a gőgösök lesütik szemüket. Uram, te vagy az én fáklyám, Istenem, derítsd fel sötétségemet. Veled nekirontok a gátaknak, Istenemmel átugrom a falakat. Igen, az Istennek egyenes az útja, igaz az Úrnak szava. Pajzsul szolgál azoknak, akik hozzá menekülnek. Ki hát az Isten, ha nem az Úr? Van más kőszirt Istenünkön kívül? Az Isten erővel övez és egyenessé teszi utamat. Fürge lábat adott, mint a szarvasünőnek, és a hegycsúcson is szilárdan tart. Megtanítottad kezemet vívni, karomat ércíjat feszíteni. Pajzsodat nyújtottad oltalmul s fegyverzeted védelmezett. A lábamnak tágasságot adtál, és térdeim nem inogtak. Ha üldözőbe vettem, utolértem ellenségeimet, s nem tértem vissza, csak ha eltiportam őket. Lesújtottam rájuk, úgyhogy nem kelt föl egy se, mind a lábam elé hulltak. A harchoz felöveztél erővel, hatalmam alá vetetted támadóimat. Megfutamítottad ellenségeimet, megsemmisíthettem gyűlölőimet. Könyörögtek, ám nem segített rajtuk, az Úrhoz, de nem felelt nekik. Eltiportam őket, akár a téren a port, úgy tapostam őket, mint az utca szennyét. Kiszabadítottál a népek viszályából; és a népek fejévé tettél. Akiket nem is ismertem, azok alattvalóim lettek. Engedelmeskedtek puszta szavamnak, hódolnak nekem az idegenek fiai. Az idegenek fiainak oda a bátorságuk, csak remegve mernek előjönni váraikból. Éljen az Úr! Legyen áldott az én sziklaváram! Magasztaljátok szabadító Istenemet! Istent, aki segített bosszút állni, s alávetette nekem a népeket. Megmentett ellenfeleimtől, támadóim fölé emelt és kiragadott az erőszak emberének hatalmából. Ezért magasztallak, Uram, a pogányok előtt, dicsőítő éneket zengek nevednek: Újra meg újra szabadulást adott királyának, és irgalmas volt ahhoz, akit fölkent magának, Dávidhoz és utódaihoz, örökre.Előző nap Olvasási terv Következő nap