Dávid utolsó szózata 23
Dávid utolsó szózata ez volt:
Jesbaám, Hakámoninak a fia, aki a három között a legfőbb volt. Ő egyszer felemelte dárdáját és nyolcszázat ölt meg egy ütközetben.
Utána következett az áhohita Eleazár, az ő apai nagybátyjának a fia, annak a három vitéznek az egyike, akik Dáviddal voltak, amikor a filiszteusokat megcsúfolták, s ott összegyűltek a harcra. Amikor aztán Izrael emberei visszavonultak, ő megállt, s addig vágta a filiszteusokat, amíg keze el nem fáradt, s oda nem tapadt a kardhoz. Aznap az Úr nagy győzelmet szerzett, s a megfutamodott nép visszatért, hogy kifossza a megölteket.
Utána következett Semma, az Áráriból való Áge fia. Amikor a filiszteusok összegyűltek állomásukra, ahol egy lencsével teli mező volt, s amikor a nép megfutamodott a filiszteusok színe elől, ő megállt a mező közepén, s megvédte a mezőt, s megverte a filiszteusokat, s az Úr nagy győzelmet szerzett.
Ezt megelőzően, egyszer aratás idején, hárman a harminc legfőbb közül elindultak és lementek Dávidhoz, az adullámi barlangba, pedig a filiszteusok tábora az Óriások völgyében állt. Dávid akkor a sziklavárban tartózkodott, s a filiszteusok előőrse Betlehemnél volt. Dávid vágyakozva azt mondta: »Ó, ha adna nekem valaki egy ital vizet abból a vízveremből, amely Betlehem kapujánál van!« Erre a három vitéz betört a filiszteusok táborába, s vizet merített abból a vízveremből, amely Betlehem kapujánál van, s elvitte Dávidnak. Ő azonban nem akarta meginni, hanem az Úrnak áldozta, s ezt mondta: »Legyen az Úr kegyelmes irántam, hogy ezt meg ne cselekedjem. Vajon megigyam-e azoknak az embereknek a vérét, akik éltük kockáztatásával mentek el érte?!« Ezért nem akarta meginni. – Ilyeneket művelt a három vitéz.
Abizáj, Joáb fivére, Száruja fia is legfőbb volt a harminc között. Ő volt az, aki felemelte dárdáját háromszáz ellen, s azokat meg is ölte. Neve volt a három között, 19s a legjelesebb volt a harminc között, a vezérük is volt, de az első harmincat nem érte utol.
Utána következett a nagy tetteket cselekvő Benája, Jojádának, egy vitéz embernek a fia, aki Kabszeélből való volt. Ő ütötte le a két moábi oroszlánt, s ő ment le, s ütötte agyon az oroszlánt a veremben, a hóesés napjaiban. Ugyancsak ő ütötte le azt az egyiptomi embert, aki nagyságával keltett méltó bámulatot. Ennek dárda volt a kezében, s ő csak egy bottal ment le hozzá, de nagy erővel kicsavarta a dárdát az egyiptomi kezéből, s megölte őt tulajdon dárdájával. Ilyeneket művelt Benája, Jojáda fia. Neki is neve volt azon három vitéz között, aki a harminc között a legjelesebb volt, de azt a hármat nem érte utol. Dávid őt titkos tanácsosává tette.
A harminc között voltak: Aszaél, Joáb fivére; Elehanán, az ő betlehemi nagybátyjának fia; a Háródiból való Semma; a Háródiból való Elika; a Fáltiból való Helesz; Híra, a Tekoából való Ákkes fia; 27az Anatótból való Abiézer; a Husátiból való Mobonnáj; az áhohita Szelmon; a Netofátiból való Mahráj; a szintén Netofátiból való Heled, Baána fia; Itáj, a Benjamin fiainak Gibeájából való Ribáj fia; a Fárátonból való Benája; a Gaás völgyéből való Heddáj; az Arbábtól való Abiálbon; a Beroimból való Azmávet; a Saláboniból való Eliába; Jássen fiai; Jonatán; az Ororiból való Semma; az Ároriból való Ajám, Sárár fia; Elifelet, egy Makáriból való ember fiának, Ahaszbájnak a fia; a Gelóból való Eliám, Ahitófel fia; a Kármelből való Heszráj; az Arábból való Fáráj; Jígal, a Szóbából való Nátán fia; a Gáddiból való Bonni; az ammonita Szelek; a Berótból való Nahráj, Joábnak, Száruja fiának fegyverhordozója; a Jetriből való Ira; a szintén Jetriből való Gáreb; 39a hetita Uriás.
Összesen harmincheten voltak.
A népszámlálás 24 1Majd ismét felgerjedt az Úr haragja Izrael ellen, s azért arra ingerelte közöttük Dávidot, hogy adja ki a parancsot: »Eredj, számláld meg Izraelt és Júdát.« Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: »Járd be Izrael valamennyi törzsét, Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.« Azt mondta erre Joáb a királynak: »Sokasítsa meg az Úr, a te Istened népedet, bármekkora is most, s tegye meg százannyivá uram, a király színe előtt, de mit akar uram, a király, ezzel a dologgal?« Ám a király szava erőt vett Joábnak s a sereg vezéreinek szaván, s Joáb és a hadvezérek kimentek a király színe elől, hogy megszámlálják Izrael népét.
Miután átkeltek a Jordánon, elmentek Ároerbe, a Gád völgyében fekvő város jobb oldalára, majd Jázeren keresztül átmentek Gileádba és Hodsi alföldjére, aztán elmentek Erdős-Dánba, majd bejárták Szidon környékét, aztán átmentek Tírusz bástyáinak vidékére, majd a hivviták és a kánaániak minden földjére, végül elmentek Júda Délvidékére, Beersebába és miután bejárták az egész országot, kilenc hó és húsz nap múlva visszaérkeztek Jeruzsálembe. Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató, erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt.
10Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: »Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.« Mire Dávid reggel felkelt, az Úr a következő szózatot intézte Gád prófétához, Dávid látnokához: »Eredj és szólj Dávidhoz: Ezt üzeni az Úr: Három dolog közül választhatsz: válassz közülük egyet tetszésed szerint, s én azt cselekszem meg veled.« Gád el is ment Dávidhoz és jelentette neki: »Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Nos, gondolkodj, s határozz, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött.« Azt mondta erre Dávid Gádnak: »Nagyon szorongok, de jobb az Úr kezébe esnem (mert nagy az ő irgalmassága), mint az emberekébe.«
Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre attól a reggeltől kezdve a megszabott ideig, s meghalt a népből Dántól Beersebáig hetvenezer ember. Amikor azonban az Úr angyala Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy azt is elpusztítsa, megkönyörült az Úr a nyomorúságon és azt mondta a nép öldöklő angyalának: »Elég, vond vissza immár kezedet.«
Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzita Arauna szérűje mellett volt, így szólt Dávid az Úrhoz, amint meglátta a nép öldöklő angyalát: »Én vagyok az, aki vétkeztem, s aki gonoszul cselekedtem; de ők, a juhok, mit követtek el? Kérlek, forduljon tehát kezed én ellenem s az én apámnak háza ellen!«
18Erre Gád még aznap elment Dávidhoz és azt mondta neki: »Menj fel és állíts oltárt az Úrnak a jebuzita Arauna szérűjén.« Dávid fel is ment Gád beszéde szerint, ahogy az Úr parancsolta neki. Amint Arauna kitekintett, s észrevette, hogy a király és szolgái feléje tartanak, kiment, földig hajtotta arcát a király előtt és azt mondta: »Mi végett jön szolgájához uram, a király?« Azt mondta neki Dávid: »Hogy megvegyem tőled a szérűt s oltárt építsek rajta az Úrnak, hogy megszűnjék az a vész, amely a nép között dúl.« Azt mondta erre Arauna Dávidnak: »Fogadja el, s áldozzon rajta uram, a király, amint neki tetszik. Itt vannak a marhák egészen elégő áldozatnak, a cséplőszánok meg a marhajármok tüzelőfának. Mindezt odaadja, ó király, Arauna a királynak.« Majd azt mondta Arauna a királynak: »Fogadja kegyesen az Úr fogadalmadat.« 24Így felelt azonban neki a király: »Nem fogadom el úgy, ahogy akarod, hanem megveszem tőled az áráért, mert nem áldozok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen szerzett egészen elégő áldozatot.« Dávid meg is vette a szérűt meg a marhákat ötven sékel ezüstön, s ott oltárt épített Dávid az Úrnak, s egészen elégő áldozatokat és békeáldozatokat mutatott be.
Erre az Úr megengesztelődött az ország iránt és megszűnt a csapás Izraelben.
»Szól Dávid, Izáj fia,
szól az a férfi, aki ígéretet kapott
Jákob Istenének fölkentjéről,
Izrael jeles zsoltárosa.
2 Az Úr lelke szól belőlem,
az ő szózata van nyelvemen,
azt mondta nekem Izrael Istene,
így szólt Izrael Erőse:
‘Úgy eljön az emberek Uralkodója,
aki istenfélelemben, igazsággal uralkodik,
miként a hajnal fénye napkeltekor,
felhőtlen reggelen felpiroslik,
s miként az esőre fű sarjad a földből.’
Nem oly nagy bár házam Isten előtt,
mégis örök szövetségre lépett velem,
s az szilárd és biztos teljesen,
mert mindabból, ami üdvösségem, s mindabból, ami kívánságom,
semmi sincs, ami meg ne valósuljon.
A hitszegők azonban mind olyanok lesznek,
mint a kitépett tövis:
nem fogják meg azt kézzel,
ha valaki hozzá akar nyúlni,
vassal és hegyes rúddal fegyverzi fel magát
s meggyújtja tűzzel és semmivé égeti.«
Jesbaám, Hakámoninak a fia, aki a három között a legfőbb volt. Ő egyszer felemelte dárdáját és nyolcszázat ölt meg egy ütközetben.
Utána következett az áhohita Eleazár, az ő apai nagybátyjának a fia, annak a három vitéznek az egyike, akik Dáviddal voltak, amikor a filiszteusokat megcsúfolták, s ott összegyűltek a harcra. Amikor aztán Izrael emberei visszavonultak, ő megállt, s addig vágta a filiszteusokat, amíg keze el nem fáradt, s oda nem tapadt a kardhoz. Aznap az Úr nagy győzelmet szerzett, s a megfutamodott nép visszatért, hogy kifossza a megölteket.
Utána következett Semma, az Áráriból való Áge fia. Amikor a filiszteusok összegyűltek állomásukra, ahol egy lencsével teli mező volt, s amikor a nép megfutamodott a filiszteusok színe elől, ő megállt a mező közepén, s megvédte a mezőt, s megverte a filiszteusokat, s az Úr nagy győzelmet szerzett.
Ezt megelőzően, egyszer aratás idején, hárman a harminc legfőbb közül elindultak és lementek Dávidhoz, az adullámi barlangba, pedig a filiszteusok tábora az Óriások völgyében állt. Dávid akkor a sziklavárban tartózkodott, s a filiszteusok előőrse Betlehemnél volt. Dávid vágyakozva azt mondta: »Ó, ha adna nekem valaki egy ital vizet abból a vízveremből, amely Betlehem kapujánál van!« Erre a három vitéz betört a filiszteusok táborába, s vizet merített abból a vízveremből, amely Betlehem kapujánál van, s elvitte Dávidnak. Ő azonban nem akarta meginni, hanem az Úrnak áldozta, s ezt mondta: »Legyen az Úr kegyelmes irántam, hogy ezt meg ne cselekedjem. Vajon megigyam-e azoknak az embereknek a vérét, akik éltük kockáztatásával mentek el érte?!« Ezért nem akarta meginni. – Ilyeneket művelt a három vitéz.
Abizáj, Joáb fivére, Száruja fia is legfőbb volt a harminc között. Ő volt az, aki felemelte dárdáját háromszáz ellen, s azokat meg is ölte. Neve volt a három között, 19s a legjelesebb volt a harminc között, a vezérük is volt, de az első harmincat nem érte utol.
Utána következett a nagy tetteket cselekvő Benája, Jojádának, egy vitéz embernek a fia, aki Kabszeélből való volt. Ő ütötte le a két moábi oroszlánt, s ő ment le, s ütötte agyon az oroszlánt a veremben, a hóesés napjaiban. Ugyancsak ő ütötte le azt az egyiptomi embert, aki nagyságával keltett méltó bámulatot. Ennek dárda volt a kezében, s ő csak egy bottal ment le hozzá, de nagy erővel kicsavarta a dárdát az egyiptomi kezéből, s megölte őt tulajdon dárdájával. Ilyeneket művelt Benája, Jojáda fia. Neki is neve volt azon három vitéz között, aki a harminc között a legjelesebb volt, de azt a hármat nem érte utol. Dávid őt titkos tanácsosává tette.
A harminc között voltak: Aszaél, Joáb fivére; Elehanán, az ő betlehemi nagybátyjának fia; a Háródiból való Semma; a Háródiból való Elika; a Fáltiból való Helesz; Híra, a Tekoából való Ákkes fia; 27az Anatótból való Abiézer; a Husátiból való Mobonnáj; az áhohita Szelmon; a Netofátiból való Mahráj; a szintén Netofátiból való Heled, Baána fia; Itáj, a Benjamin fiainak Gibeájából való Ribáj fia; a Fárátonból való Benája; a Gaás völgyéből való Heddáj; az Arbábtól való Abiálbon; a Beroimból való Azmávet; a Saláboniból való Eliába; Jássen fiai; Jonatán; az Ororiból való Semma; az Ároriból való Ajám, Sárár fia; Elifelet, egy Makáriból való ember fiának, Ahaszbájnak a fia; a Gelóból való Eliám, Ahitófel fia; a Kármelből való Heszráj; az Arábból való Fáráj; Jígal, a Szóbából való Nátán fia; a Gáddiból való Bonni; az ammonita Szelek; a Berótból való Nahráj, Joábnak, Száruja fiának fegyverhordozója; a Jetriből való Ira; a szintén Jetriből való Gáreb; 39a hetita Uriás.
Összesen harmincheten voltak.
A népszámlálás 24 1Majd ismét felgerjedt az Úr haragja Izrael ellen, s azért arra ingerelte közöttük Dávidot, hogy adja ki a parancsot: »Eredj, számláld meg Izraelt és Júdát.« Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: »Járd be Izrael valamennyi törzsét, Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.« Azt mondta erre Joáb a királynak: »Sokasítsa meg az Úr, a te Istened népedet, bármekkora is most, s tegye meg százannyivá uram, a király színe előtt, de mit akar uram, a király, ezzel a dologgal?« Ám a király szava erőt vett Joábnak s a sereg vezéreinek szaván, s Joáb és a hadvezérek kimentek a király színe elől, hogy megszámlálják Izrael népét.
Miután átkeltek a Jordánon, elmentek Ároerbe, a Gád völgyében fekvő város jobb oldalára, majd Jázeren keresztül átmentek Gileádba és Hodsi alföldjére, aztán elmentek Erdős-Dánba, majd bejárták Szidon környékét, aztán átmentek Tírusz bástyáinak vidékére, majd a hivviták és a kánaániak minden földjére, végül elmentek Júda Délvidékére, Beersebába és miután bejárták az egész országot, kilenc hó és húsz nap múlva visszaérkeztek Jeruzsálembe. Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató, erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt.
10Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: »Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.« Mire Dávid reggel felkelt, az Úr a következő szózatot intézte Gád prófétához, Dávid látnokához: »Eredj és szólj Dávidhoz: Ezt üzeni az Úr: Három dolog közül választhatsz: válassz közülük egyet tetszésed szerint, s én azt cselekszem meg veled.« Gád el is ment Dávidhoz és jelentette neki: »Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Nos, gondolkodj, s határozz, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött.« Azt mondta erre Dávid Gádnak: »Nagyon szorongok, de jobb az Úr kezébe esnem (mert nagy az ő irgalmassága), mint az emberekébe.«
Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre attól a reggeltől kezdve a megszabott ideig, s meghalt a népből Dántól Beersebáig hetvenezer ember. Amikor azonban az Úr angyala Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy azt is elpusztítsa, megkönyörült az Úr a nyomorúságon és azt mondta a nép öldöklő angyalának: »Elég, vond vissza immár kezedet.«
Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzita Arauna szérűje mellett volt, így szólt Dávid az Úrhoz, amint meglátta a nép öldöklő angyalát: »Én vagyok az, aki vétkeztem, s aki gonoszul cselekedtem; de ők, a juhok, mit követtek el? Kérlek, forduljon tehát kezed én ellenem s az én apámnak háza ellen!«
18Erre Gád még aznap elment Dávidhoz és azt mondta neki: »Menj fel és állíts oltárt az Úrnak a jebuzita Arauna szérűjén.« Dávid fel is ment Gád beszéde szerint, ahogy az Úr parancsolta neki. Amint Arauna kitekintett, s észrevette, hogy a király és szolgái feléje tartanak, kiment, földig hajtotta arcát a király előtt és azt mondta: »Mi végett jön szolgájához uram, a király?« Azt mondta neki Dávid: »Hogy megvegyem tőled a szérűt s oltárt építsek rajta az Úrnak, hogy megszűnjék az a vész, amely a nép között dúl.« Azt mondta erre Arauna Dávidnak: »Fogadja el, s áldozzon rajta uram, a király, amint neki tetszik. Itt vannak a marhák egészen elégő áldozatnak, a cséplőszánok meg a marhajármok tüzelőfának. Mindezt odaadja, ó király, Arauna a királynak.« Majd azt mondta Arauna a királynak: »Fogadja kegyesen az Úr fogadalmadat.« 24Így felelt azonban neki a király: »Nem fogadom el úgy, ahogy akarod, hanem megveszem tőled az áráért, mert nem áldozok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen szerzett egészen elégő áldozatot.« Dávid meg is vette a szérűt meg a marhákat ötven sékel ezüstön, s ott oltárt épített Dávid az Úrnak, s egészen elégő áldozatokat és békeáldozatokat mutatott be.
Erre az Úr megengesztelődött az ország iránt és megszűnt a csapás Izraelben.
Jegyzetek
23,2 Dávid hálaéneke (5) és egy a királynak szóló intés (3-4.6-7).
23,19 „Harminc”: javított szöveg. A héber szövegben „három” áll.
23,27 Az 1 Krón 11,29 és a görög szöveg szerint: „Sibbekáj”.
23,39 A 37 hős a három (8-12), a harminc (13-38), valamint Joáb, Abisáj, Benája és Azael „összeadásából” adódik (vö. 1 Krón 11,10-47). Uriás (akit Dávid Betsabé miatt megöletett) a legutolsó helyen szerepel.
24,1 A népszámlálás által a király meg akar bizonyosodni arról, hogy mekkora a hatalma. Az élet Ura Isten. Dávid ne ellenőrizze számszerűleg Isten áldását.
24,10 A büntetés éppen a nép létszámának csökkentése.
24,18 Ez a hagyomány választ ad arra a kérdésre, hogy Arauna szérűje miért vált szent hellyé. Salamon itt építette fel a templomot (vö. 1 Krón 22,1; 2 Krón 3,1).
24,24 1 sékel = kb. 11,5 g.
KIRÁLYOK ELSŐ KÖNYVE
SALAMON TÖRTÉNETE: 1,1-11,43
Az utódlás kérdése 1 Amikor Dávid király megöregedett és nagyon koros lett, bár ruhákkal takargatták, nem tudott felmelegedni. A szolgái ezért azt mondták neki: »Hadd keressünk urunknak, a királynak egy szűz leányzót, hogy a királynak szolgáljon, ápolja őt, a keblén aludjon, és melengesse urunkat, a királyt!« Kerestek tehát egy szép leányzót Izrael minden határában, így találtak rá a sunemi Abiságra, és elvitték a királyhoz. 4A lány igen szép volt. A királlyal aludt, és szolgált neki, de a király nem ismerte meg.5Adoniás, Haggit fia azonban felfuvalkodott, és azt mondta: »Én leszek a király!« Szerzett is magának szekereket és lovasokat, és ötven embert küldöncnek. Apja sohasem fedte meg őt, és nem kérdezte: »Miért tetted ezt vagy azt?« Ráadásul szép is volt, és a születés rendjében ő következett Absalom után. Tárgyalásokba bocsátkozott tehát Joábbal, Száruja fiával és Abjatár pappal. Ők támogatták is Adoniás pártját. Szádok pap azonban, valamint Benája, Jojáda fia, Nátán próféta, Szemei, Rei és Dávid hadseregének vitézei nem tartottak Adoniással. Amikor tehát Adoniás a Rógel forrás közelében levő Zóhelet kőnél kosokat, marhákat és mindenféle hízott állatokat vágatott le áldozatul, az áldozati lakomára meghívta valamennyi testvérét, a király fiait, és Júda valamennyi emberét, a király szolgáit. Nátán prófétát azonban, valamint Benáját, a vitézeket és Salamont, az öccsét nem hívta meg.
Azt mondta erre Nátán Batsebának, Salamon anyjának: »Hallottad-e, hogy Adoniás, Haggit fia, királlyá tette magát urunknak, Dávidnak tudta nélkül? Most tehát jöjj, vedd tanácsomat, hogy megmenthesd a magad és fiad, Salamon életét. Eredj, menj be Dávid királyhoz, és kérdezd meg tőle: Ugye, te, uram, király, megesküdtél nekem, szolgálódnak, ezekkel a szavakkal: ‘Salamon, a te fiad lesz a király utánam, ő ül majd királyi székembe?’ Miért lett tehát Adoniás a király? S amíg te ott a királlyal beszélsz, én majd utánad megyek, és kiegészítem beszédedet.«
Bement tehát Batseba a királyhoz, a hálóterembe; a király igen öreg volt, és a sunemi Abiság szolgált neki. Batseba meghajtotta magát, és leborult a király előtt. A király megkérdezte tőle: »Mit kívánsz?« Ő így felelt: »Uram, te megesküdtél az Úrra, a te Istenedre szolgálódnak: ‘Salamon, a te fiad lesz a király utánam, ő ül királyi székembe.’ S mégis, íme, most Adoniás lett a király, anélkül, hogy te, uram, király, tudnád! Temérdek marhát, mindenféle hízott állatot és kost vágatott le áldozatul. Meghívta a király valamennyi fiát, Abjatár papot is, meg Joábot, a hadsereg vezérét is, de Salamont, a te szolgádat nem hívta meg. Most tehát, uram, király, rád tekint egész Izrael szeme, hogy kijelentsd nekik, ki üljön királyi székedbe utánad, uram király. Különben az fog történni, hogy amikor majd uram, a király aludni tér atyáihoz, én és fiam, Salamon mint bűnösök fogunk itt állni.«
Még beszélt a királlyal, amikor megérkezett Nátán próféta. Jelentették a királynak: »Itt van Nátán próféta.« Nátán bement a király elé, a földig hajtotta arcát előtte, és megkérdezte: »Uram, király, te mondtad-e: ‘Adoniás legyen a király utánam, ő üljön trónomra?’ Ő ugyanis ma lement, temérdek marhát, hízott állatot és kost vágatott le áldozatul, és meghívta a király valamennyi fiát, a hadsereg vezéreit, és Abjatár papot. Azok esznek és isznak előtte, és azt mondják: ‘Éljen Adoniás király!’ Engem, szolgádat, valamint Szádok papot, Benáját, Jojáda fiát, és Salamont, a szolgádat, nem hívta meg. Vajon uramtól, a királytól származik-e ez a dolog, és csak nekem, szolgádnak, nem adtad tudtomra, hogy ki üljön uramnak, a királynak trónjára utána?«
Dávid Salamont teszi meg utódjának Dávid király erre azt felelte: »Hívjátok hozzám Batsebát!« Amikor Batseba bement a király elé és megállt előtte, a király megesküdött, és azt mondta: »Az Úr életére mondom, aki megszabadította életemet minden szorongatásból, hogy amint megesküdtem neked az Úrra, Izrael Istenére, ezekkel a szavakkal: Salamon, a te fiad lesz a király utánam, ő ül királyi székembe helyettem! – úgy fogok cselekedni ezen a mai napon!« Batseba erre a földig hajtotta az arcát, leborult a király előtt, és így szólt: »Éljen az én uram, Dávid, mindörökké!«
32Dávid király azt mondta: »Hívjátok hozzám Szádok papot, Nátán prófétát, és Benáját, Jojáda fiát!« Amikor azok bementek a király elé, azt mondta nekik: »Vegyétek magatok mellé uratok szolgáit, ültessétek Salamont, a fiamat, öszvéremre, és vigyétek el a Gíhonhoz! Ott kenje fel őt Szádok pap és Nátán próféta Izrael királyává! Fúvassátok meg a harsonát, és mondjátok: ‘Éljen Salamon király!’ Aztán vonuljatok fel ide, ő jöjjön, üljön királyi székembe, és legyen a király helyettem, mert őt rendelem Izrael és Júda fejedelmévé!« Így felelt erre Benája, Jojáda fia, a királynak: »Ámen! Így szóljon az Úr uramnak, a királynak Istene is! Miként urammal, a királlyal volt az Úr, úgy legyen Salamonnal is! Tegye királyi székét még dicsőbbé, mint uramnak, Dávid királynak székét!«
Salamon trónralépése 38Lementek tehát Szádok pap, Nátán próféta, Benája, Jojáda fia, a keretiek és a feletiek, felültették Salamont Dávid király öszvérére, és elvitték a Gíhonhoz. Aztán Szádok pap elővette a sátor olajos szaruját, és felkente Salamont, majd megfúvatták a harsonát, az egész nép pedig azt kiáltotta: »Éljen Salamon király!« Aztán az egész sokaság felvonult a városba. Közben a nép fújta a fuvolát, s olyan örömmel ujjongott, hogy a föld csak úgy zengett kiáltásuktól.
Meghallotta ezt Adoniás, és mindazok, akiket meghívott – éppen akkor, amikor a lakoma véget ért. Erre Joáb, amint meghallotta a harsona szavát, így szólt: »Mit jelenthet a zajongó város lármája?« Még szólt, amikor megérkezett Jonatán, Abjatár pap fia. Adoniás így szólt hozzá: »Jöjj csak ide, hiszen te derék ember vagy, nyilván jó hírt hozol!« Jonatán azt felelte Adoniásnak: »Éppenséggel nem. Urunk, Dávid király ugyanis királlyá tette Salamont: elküldte vele Szádok papot, Nátán prófétát, Benáját, Jojáda fiát, meg a keretieket és feletieket. Felültették a király öszvérére, Szádok pap és Nátán próféta pedig a Gíhonnál királlyá kenték. Onnan akkora ujjongással vonultak fel Jeruzsálembe, hogy csak úgy zengett bele a város! Ez az a zaj, amelyet hallottatok. Sőt Salamon már be is ült a királyi székbe, a király szolgái pedig bementek, és áldást kívántak urukra, Dávid királyra, ezekkel a szavakkal: ‘Tegye Isten Salamon nevét nagyobbá nevednél, és királyi székét dicsőbbé királyi székednél!’ Erre a király meghajtotta magát fekvőhelyén, és így szólt: ‘Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, aki ma a szemem láttára királyi székembe ültette utódomat.’«
Megrettentek erre és felkeltek mindazok, akiket Adoniás meghívott. Mindegyikük elment a maga útjára, 50Adoniás pedig Salamontól való félelmében felkelt, elment, és megragadta az oltár szarvát.
Jelentették erre Salamonnak: »Íme, Adoniás, Salamon királytól való félelmében megfogta az oltár szarvát, és azt mondja: ‘Esküdjék meg nekem ma Salamon király, hogy nem öleti meg szolgáját karddal!’« Salamon erre így szólt: »Ha jó ember lesz, egy hajaszála sem hullik a földre; de ha gonoszságon kapják, meghal.« Aztán elküldött érte Salamon király, és elhozatta az oltártól. Adoniás bement, leborult Salamon király előtt, Salamon pedig azt mondta neki: »Menj haza!«
Jegyzetek
1,4 „Nem ismerte meg”: szexuális értelemben.
1,5 Adoniás Dávid legidősebb fia volt (az életbenmaradottak közül). Mellé áll Joáb és Abjatár (vö. 1 Sám 22,6-23)
1,32 A királlyá kenés szertartása.
1,38 A keretiek és a feletiek Dávid idegen zsoldosai, testőrei voltak.
1,50 Az oltár addig jelentett menedéket, amíg a menekülő ügye hivatalosan nem tisztázódott.