19
És megjelenték Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.
És gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallja vala, hogy beszélik: Így bánkódik a király az ő fián.
És belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harczból elmenekült.
A király pedig eltakarván orczáját, fenszóval kiáltja vala a király: Édes fiam, Absolon! Absolon, édes fiam! szerelmes fiam!
(2Sám 15,30)
Akkor méne Joáb a házba a királyhoz, és monda: Megszégyenítetted e mai napon minden te szolgáidnak orczáját, kik e mai napon a te lelkedet megszabadították, és a te fiaidnak és leányidnak lelkeit, és feleségidnek lelkeit, és ágyasidnak lelkeit;
(2Sám 16,11;18,15)
Szeretvén azokat, a kik téged gyűlölnek és gyűlölvén azokat, a kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy előtted a vezérek és szolgák mind semmik; mert tapasztaltam ma, hogy csak élne Absolon, ha mi mindnyájan meghaltunk volna is ma, jobbnak tetszenék néked.
(2Sám,19 4.)
Azért most kelj fel, menj ki, és szólj kedvök szerint a te szolgáidnak; mert esküszöm az Úrra, hogy ha ki nem jössz, ez éjjel egy ember sem marad melletted, és ez gonoszabb lesz reád nézve mindama nyomorúságnál, mely veled történt ifjúságodtól fogva, mind e mai napig.
Felkele azért a király és leüle a kapuban, és hírül adták az egész népnek, mondván: Ímé a király a kapuban ül. Akkor mind az egész nép eleibe jöve a királynak. Izráel pedig elmenekült, kiki az ő sátorába.
(2Sám 18,17)
Mind az egész nép között pedig nagy veszekedés vala Izráelnek mindenik nemzetségében, kik ezt mondják vala: A király szabadított meg minket a mi ellenségeinknek kezéből, a Filiszteusok kezéből is ő szabadított meg; és most Absolon elől elmenekült az országból.
(2Sám 8,1-14;10,8-19)
Absolon pedig, kit felkentünk vala, meghalt a hadban. Mit késtek azért hazahozni a királyt?
(2Sám 18,14.15)
Dávid király pedig elkülde Sádók és Abjátár papokhoz, mondván: Szóljatok a júdabeli véneknek, ezt mondván: Mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a királynak hazahozásában? Mert az egész Izráelnek szava eljutott a királynak házába.
(2Sám 2,4;2Sám,19 43.)
Én atyámfiai vagytok, én csontom és én testem vagytok; miért lesztek tehát utolsók a királynak hazahozásában?
(Bir 9,2)
És Amasának azt mondjátok: Nemde te is nem én csontom és testem vagy-é? Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha nem leszel a sereg fővezére minden időben én előttem Joáb helyett.
(2Sám 17,25;2Sám 8,16)
És megnyeré Júda minden emberének szívét, mint egy emberét, kik elküldének a királyhoz: Jőjj haza mind te, mind a te szolgáid.
Hazatére azért a király; és a mint a Jordánhoz érkezék, Júda férfiai Gilgálba menének, hogy a királynak eleibe jussanak, és általvigyék a királyt a Jordánon.
Siete pedig Sémei is, Gérának fia, a Bahurimból való Benjáminita, és ő is a Júda nemzetségével eleibe méne Dávid királynak.
(2Sám 16,5-8)
És ezer ember vala ő vele Benjámin nemzetségéből, és Siba, a Saul házában való szolga, és tizenöt fia, és húsz szolgája is vele valának, és általmenének a Jordánon a király előtt.
(2Sám 16,1.3)
Kompot is vivének által, hogy a király háznépét általhozzák, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Sémei pedig Gérának fia, térdre esék a király előtt, mikor a Jordánon általment.
És monda a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nékem az én uram az én álnokságomat; és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszul cselekedék veled a te szolgád azon a napon, a melyen az én uram, a király Jeruzsálemből kiméne, hogy szívére venné a király;
(2Sám 16,5-8)
Mert elismeri a te szolgád, hogy én vétkeztem, és ímé az egész József nemzetsége közül én jöttem ma először, hogy a királynak, az én uramnak eleibe menjek.
(1Móz 48,5.13-20)
És felele Abisai, Sérujának fia és monda: Nem ölöd-é meg azért Sémeit, hogy káromlásokat szólott az Úrnak felkentje ellen?
(2Sám 16,9)
Monda pedig Dávid: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai, hogy ellenkezni akartok velem ma? Ma kellene-é embert ölni Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újonnan Izráel királya.
(1Krón 2,16;1Sám 11,13)
És monda a király Sémeinek: Nem halsz meg; és megesküvék néki a király.
(2Sám,19 22. 1 Kir. 2,8. 9. 36-46.)
Méfibóset is, Saulnak fia eleibe jöve a királynak, és sem lábait, sem szakálát meg nem tisztította, sem ruháját meg nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király elment vala, mindama napig, a melyen békességgel haza jöve.
(2Sám 9,6-8)
És lőn, hogy mikor Jeruzsálemből kijött eleibe a királynak, monda néki a király: Miért nem jöttél volt el velem Méfibóset?
És ő felele: Uram király, az én szolgám csalt meg engem; mert azt mondotta a te szolgád: Megnyergeltetem a szamarat, és felülök rá, és elmegyek a királylyal; mert sánta a te szolgád.
És rágalmazott engem, a te szolgádat az én uram, a király előtt; de az én uram, a király olyan, mint az Istennek angyala: azért cselekedjél úgy, a mint néked tetszik!
(2Sám 16,3;2Sám 14,17)
Mert jóllehet az én atyámnak egész háznépe csak halált érdemlett volna az én uramtól, a királytól, mégis a te szolgádat azok közé helyezéd, a kik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király előtt?
(2Sám 9,7)
Monda néki akkor a király: Mi szükség többet szólnod? Én megmondottam, hogy te és Siba osztozzatok meg a jószágon.
(2Sám 9,9.10)
És monda Méfibóset a királynak: Elveheti az egészet, csakhogy az én uram, a király békességben haza jöhete.
(2Sám,19 24.)
A Gileádból való Barzillai is eljöve Rógelimból, és általméne a királylyal a Jordánon, kisérvén őt a Jordánon.
(1Kir 2,7)
Barzillai pedig igen vén ember vala, nyolczvan esztendős, és ő táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala.
(2Sám 17,27-29)
Monda pedig a király Barzillainak: Jere velem és eltartlak téged magamnál Jeruzsálemben.
(2Sám,19 32.)
Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királylyal Jeruzsálembe?
Nyolczvan esztendős vagyok ma, avagy képes vagyok-é még különbséget tenni a jó és rossz között, vagy érzem-é, a te szolgád, ízét annak, a mit eszem és iszom, vagy gyönyörködhetem-é az éneklő férfiak és asszonyok hangjaiban? Miért lenne terhére a te szolgád az én uramnak, a királynak?
(Préd 12,4-9)
Egy kevés ideig óhajtana a Jordánon átmenni a királylyal a te szolgád; miért adna azért a király nékem ily nagy jutalmat?
Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetőhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád, Kimhám, menjen el ő a királylyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik.
(1Móz 49,29-32;50,25)
És monda a király: Jőjjön el velem Kimhám és azt cselekszem vele, a mi néked tetszik; és valamit tőlem kivánsz, megcselekeszem veled.
Mikor pedig általkelt a Jordánon az egész nép, és a király is általment, megcsókolván a király Barzillait, megáldá őt, ki visszatére az ő helyére.
Általméne pedig a király Gilgálba, és Kimhám ő vele megy vala és Júdának egész népe, a kik a királyt átszállították, sőt Izráel népének is fele.
(2Sám 11,41.43)
És ímé, Izráelnek minden férfiai eljövének a királyhoz és mondák a királynak: Miért loptak el téged a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége? És hozták által a királyt és az ő háznépét a Jordánon, és Dávidnak minden embereit vele egyetemben?
Felelének pedig mindnyájan a Júda férfiai az Izráel férfiainak: Azért, mert a király közelebb áll hozzám; és miért neheztelsz ezért a dologért? Avagy megvendégelt-é azért a király? Avagy megajándékozott-é valami ajándékkal?
(2Sám,19 11. 12.)
Felelvén pedig az Izráel férfiai a Júda férfiainak, mondának: Tízszeres részem van nékem a királyhoz, és Dávidra nézve is elsőbbségem van feletted. Miért tartottál azért semminek engem? Avagy nem én tettem-é legelőször szóvá, hogy hozzuk haza a mi királyunkat? De mindazáltal erősebb lőn a Júda férfiainak szava, az Izráel férfiainak szavánál.
(2Sám,19 11.)
20
Vala pedig ott történetesen egy istentelen ember, kinek neve Séba vala, Bikrinek fia, Benjámin nemzetségéből való férfiú. Ez trombitát fuvata, és monda: Nincsen nékünk semmi közünk Dávidhoz, és semmi örökségünk nincsen az Isai fiában. Azért oh Izráel, oszoljatok el, kiki az ő sátorába.
(1Kir 12,16)
Eltávozék azért mind az Izráel népe Dávidtól Séba után, Bikri fia után. A Júda nemzetségéből valók azonban mellette maradának az ő királyoknak, a Jordán vizétől fogva mind Jeruzsálemig.
(2Sám,20 15. 21.)
Bemenvén pedig Dávid az ő házába Jeruzsálemben, előhozatá a király azt a tíz ágyasát, a kiket otthon hagyott vala a ház őrzésére; és őrizet alá rekeszté és tápláltatá azokat; de hozzájok be nem méne. És őrizet alatt lőnek haláloknak napjáig, özvegységben élvén.
(2Sám 16,21.22)
Monda pedig a király Amasának: Gyűjtsd össze nékem a Júda nemzetségét három nap alatt, és magad is itt légy jelen.
(2Sám 17,25;19,13)
Elméne azért Amasa, hogy összegyűjtse Júdát, de több ideig késék, mint a hogy a király meghagyta vala néki.
Monda akkor Dávid Abisainak: Ímé majd gonoszabbul cselekeszik velünk Séba, Bikrinek fia, Absolonnál: Vedd magad mellé a te uradnak szolgáit, és kergesd meg őt, nehogy erős városokat szerezzen magának, és elmeneküljön előlünk.
(2Sám 18,2)
Kimenének azért ő utána a Joáb emberei, és a Kereteusok és Peleteusok és az erősek mindnyájan, és kimenének Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.
(2Sám 18,2;2Sám,20 23. 1 Kir. 1,38.)
Mikor pedig ama nagy kősziklánál voltak, mely Gibeonnál van, Amasa jöve eleikbe; Joáb pedig ruhájába öltözvén, az ő ruháján felül derekához övedzett fegyvere a hüvelyében vala, mely mikor Joáb ment, leesék.
(2Sám,20 4.)
És monda Joáb Amasának: Egészségben vagy-é atyámfia? És Joáb megfogá jobbkezével az Amasa szakálát, mintha meg akarná csókolni.
(1Krón 2,13-17;2Sám 3,27)
Amasa azonban nem őrizkedék a fegyvertől, mely Joáb kezében vala, és általüté őt az ötödik oldalborda alatt, és kiontá a bélit a földre, és noha többször nem üté által, mindazáltal meghala; Joáb pedig és Abisai, az ő atyjafia, üldözék azután Sébát, a Bikri fiát.
(2Sám 19,13.1Kir;2,5)
Megálla pedig az Amasa teste felett Joábnak egy szolgája, és monda: Valaki Joábbal tart és Dávidnak javát kívánja, Joáb után siessen.
Amasa pedig fetreng vala a vérben az útnak közepén; látván pedig egy ember, hogy ott mindenki megálla, kivoná Amasát az útról a mezőre, és ruhát vete ő reá; mivel látta, hogy valaki csak arra ment, mind megállott.
Minekutána pedig kivonták az útról, minden ember Joáb után siet vala, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.
És általméne Séba Izráelnek minden nemzetségein, Abelán és Béth-Maakán, és egész Béreán, kik egybegyűlvén, követik vala őt.
És eljövén, körülfogták őt Abelában Béth-Maaka városában, és nagy töltést emelének a város ellen, mely a kőfallal egyenlő volt; és az egész nép, mely Joábbal vala, rombolá, hogy ledöntse a kőfalat,
(2Kir 19,32)
Akkor kiálta egy eszes asszony a városból: Halljátok meg, halljátok meg! Mondjátok meg, kérlek, Joábnak: Jőjj ide hozzám, valamit mondok néked!
Ki mikor hozzá ment, monda az asszony: Te vagy-é Joáb? Felele: Én vagyok. Ki monda néki: Hallgasd meg a te szolgálóleányodnak szavát. És felele: Meghallgatom.
Akkor monda az asszony: Korábban azt szokták mondani: Kérdezzék meg Abelát, és úgy végeztek.
Én Izráel békeszerető hívei közül való vagyok, te pedig el akarsz pusztítani egy várost és anyát Izráelben? Miért akarod elnyelni az Úrnak örökségét?
Akkor felele Joáb, és monda: Távol legyen, távol legyen az én tőlem, hogy elnyeljem és elveszessem!
Nem úgy van a dolog, hanem egy ember az Efraim hegységéből való, a kinek neve Séba, a Bikri fia, felemelte kezét Dávid király ellen: adjátok kézbe azt egyedül, és elmegyek a város alól. És monda az asszony Joábnak: Ímé majd kivetjük a kőfalon a fejét néked.
(2Sám,20 1. 2.)
Elméne azért az asszony nagy eszesen az egész községhez, és elvágatá Sébának, a Bikri fiának fejét, és kiveték Joábnak. Akkor megfuvatá a trombitát, és hazaoszlának a város alól kiki az ő sátorába, Joáb pedig hazaméne Jeruzsálembe, a királyhoz.
(Préd 9,15-18)
Joáb pedig Izráel egész serege felett való volt, Benája pedig, Jójadának fia, a Kereteusok és Peleteusok vezére vala.
(2Sám 8,16.18)
Adorám pedig adószedő, és Jósafát, Ahiludnak fia, emlékíró vala.
Séja íródeák, Sádók pedig és Abjátár papok valának.
(2Sám 8,17)
A Jairból való Ira is Dávidnak fő embere vala. 21
Lőn pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után, és megkeresé e miatt Dávid az Urat, és monda az Úr: Saulért és az ő vérszopó háznépéért van ez: mivelhogy megölte a Gibeonitákat.
(1Sám 30,7.8;Józs 9,3-27)
Hivatá azért a király a Gibeonitákat és szóla nékik: (A Gibeoniták pedig nem az Izráel fiai közül valók valának, hanem az Emoreusok maradékából, a kiknek az Izráel fiai megesküdtek vala; Saul mindazáltal alkalmat keresett vala, hogy azokat levágassa az Izráel és Júda nemzetsége iránti buzgalmából).
És monda Dávid a Gibeonitáknak: Mit cselekedjem veletek, és mivel szerezzek engesztelést, hogy áldjátok az Úrnak örökségét?
Felelének néki a Gibeoniták: Nincsen nékünk sem ezüstünk, sem aranyunk Saulnál és az ő házánál, és nem kell mi nékünk, hogy valaki megölettessék Izráelben. És monda: Valamit mondotok, megcselekszem veletek.
Akkor mondának a királynak: Annak az embernek a házából, a ki megemésztett minket, és a ki ellenünk gonoszt gondola, hogy megsemmisíttessünk, és meg ne maradhassunk Izráel egész határában;
Adj nékünk hét embert az ő maradékai közül, a kiket felakaszszunk az Úr előtt, Saulnak, az Úr választottjának Gibeájában. És monda a király: Én átadom.
(4Móz 25,4)
És kedveze a király Méfibósetnek, Jonathán fiának, ki Saul fia vala, az Úr nevére tett esküvésért, mely közöttök tétetett, Dávid és Jonathán között, a Saul fia között.
(1Sám 18,3;20,15.42;23,18)
De elvevé a király Aja leányának, Rispának két fiát, kiket Saulnak szült vala, Armónit és Méfibósetet, és a Saul leányának, Mikálnak öt fiát, kiket szült Barzillai fiának, Adrielnek, a Méholátból valónak.
(2Sám 3,7;1Sám 18,19)
És adá azokat a Gibeoniták kezébe, a kik felakaszták őket a hegyen az Úr előtt. Ezek tehát egyszerre heten pusztulának el, és az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölettek meg.
(Ezék 17,19)
Vőn pedig Rispa, Ajának leánya egy zsákruhát, és kiteríté azt magának a kősziklán az aratás kezdetétől fogva, míg eső lőn reájok az égből: és nem engedé az égi madarakat azokra szállani nappal, sem pedig a mezei vadakat éjszaka.
(5Móz 21,23)
És megmondák Dávidnak, a mit Rispa, Ajának leánya, Saulnak ágyasa cselekedett.
Akkor elméne Dávid, és elhozá a Saul és Jonathán tetemeit a Jábes-Gileádbeliektől, kik ellopták vala azokat a Bethsánnak utczájáról, a hol őket a Filiszteusok felakasztották vala, mikor a Filiszteusok megverték Sault a Gilboa hegyén.
(1Sám 31,10-13)
És elhozták onnét Saulnak és az ő fiának, Jonathánnak tetemeit, és összeszedték azoknak tetemeit is, a kik felakasztattak.
(2Sám,21 8. 9.;5Móz 21,23)
És eltemeték Saulnak és az ő fiának, Jonathánnak tetemeit a Benjámin földében, Sélában, az ő atyjának, Kisnek sírboltjában; és megtették mindazt, a mit a király parancsolt. És kiengesztelődött ez által Isten az ország iránt.
(Józs 18,28)
Ezután ismét háborút kezdének a Filiszteusok Izráel ellen; és elméne Dávid az ő szolgáival együtt, és harczolának a Filiszteusok ellen, annyira, hogy Dávid elfárada.
Akkor Jisbi Bénób, ki az óriások maradékából való vala (kinek kopjavasa háromszáz rézsiklust nyomott, és új hadi szerszámmal volt felövezve), elhatározá magában, hogy megöli Dávidot;
De Abisai, Sérujának fia segített néki és általüté a Filiszteust és megölé. Akkor esküvéssel fogadák néki a Dávid szolgái, ezt mondván: Soha többé velünk hadba nem jössz, hogy az Izráelnek szövétnekét el ne oltsad.
(2Sám 18,2;23,18)
Lőn azután is harczuk a Filiszteusokkal Gób városánál, és Sibbékai, Husát városból való, akkor megölé Sáfot, ki az óriások maradékai közül való vala.
(1Krón 20,4)
Azután újra lőn háború a Filiszteusokkal Góbnál, hol Elkhanán, a Bethlehemből való Jaharé Oregimnek fia megölé a Gitteus Góliátot, kinek kopjanyele olyan vala, mint a szövőknek zugolyfája.
(1Sám 17,4-7.49)
Gáthban is volt háború, hol egy óriás férfi vala, kinek kezein és lábain hat-hat ujjai valának, azaz mindenestől huszonnégy, és ez is óriástól származott vala.
(1Krón 20,6)
És szidalmazá Izráelt, de megölé Jonathán, Dávid bátyjának, Simeának fia.
(1Sám 17,10)
Ezek négyen származtak Gáthban az óriástól, kik mind Dávid keze által és az ő szolgáinak kezeik által estek el.
(1Sám 17,4-7.49.50)
22
Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.
És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.
(Zsolt 18,1)
Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én.
Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam.
Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó;
És megszabadulok ellenségeimtől. Mert halál hullámai vettek engem körül,
Az istentelenség árjai rettentettek engem; A pokol kötelei vettek körül,
S a halál tőrei estek reám. Szükségemben az Urat hívtam,
S az én Istenemhez kiáltottam:
És meghallá lakóhelyéről szavamat,
S kiáltásom eljutott füleibe. Akkor rengett és remegett a föld,
Az égnek fundamentumai inogtak,
És megrendülének, mert haragudott Ő. Füst szállt fel orrából,
És emésztő tűz szájából,
Izzószén gerjedt belőle. Lehajtá az eget és leszállt,
És homály volt lábai alatt. A Khérubon ment és röpült,
És a szelek szárnyain tünt fel. Sötétségből maga körül sátrakat emelt,
Esőhullást, sürű felhőket. Az előtte levő fényességből
Izzó szenek gerjedének. És dörgött az égből az Úr,
És a Magasságos hangot adott. Ellövé nyilait és szétszórta azokat,
Villámot, és összekeverte azokat. És meglátszottak a tenger örvényei,
S a világ fundamentumai felszínre kerültek,
Az Úrnak feddésétől,
Orra leheletének fúvásától. Lenyúlt a magasságból és felvett engem,
S a mélységes vizekből kihúzott engem. Hatalmas ellenségimtől megszabadított engem;
Gyűlölőimtől, kik hatalmasabbak valának nálam. Reámtörtek nyomorúságom napján,
De az Úr gyámolóm volt nékem. Tágas helyre vitt ki engem,
Kiragadott, mert jóakaróm nékem. Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. Mert megőriztem az Úrnak utait,
S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől. Mert ítéletei mind előttem vannak,
S rendeléseitől nem távoztam el. Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól. Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint,
Szemei előtt való tisztaságom szerint. Az irgalmashoz irgalmas vagy,
A tökéletes vitézhez tökéletes vagy. A tisztához tiszta vagy,
A visszáshoz pedig visszás. Segítesz a nyomorult népen,
Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat. Mert te vagy az én szövétnekem, Uram,
S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet. Mert veled harczi seregen is átfutok,
Az én Istenemmel kőfalon is átugrom. Az Istennek útja tökéletes;
Az Úrnak beszéde tiszta;
Paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak. Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül?
S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül? Isten az én erős kőváram,
Ki vezérli az igaznak útját. Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé,
S magas helyekre állít engem. Kezeimet harczra tanítja,
Hogy az érczív karjaim által törik el. Idvességednek paizsát adtad nékem,
S kegyelmed nagygyá tett engem. Lépéseimet kiszélesítetted alattam.
És bokáim meg nem tántorodtak. Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom őket,
Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket. Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel nem kelhetnek,
Lábaim alatt hullanak el. Mert te erővel öveztél fel engem a harczra,
Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak. Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem,
Gyülölőim, a kiket elpusztítottam én, Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa,
Az Úrhoz, de nem felelt nékik. Szétmorzsolom őket, mint a föld porát,
Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom őket. Megmentettél népemnek pártoskodásaitól,
Népeknek fejéül tartasz fenn engemet,
Oly nép szolgál nékem, melyet nem ismertem. Idegen fiak hizelkednek nékem,
S egy hallásra engedelmeskednek, Idegen fiak elcsüggednek,
S váraikból reszketve jőnek elő. Él az Úr és áldott az én kősziklám.
Magasztaltassék az Isten, idvességem kősziklája. Isten az, ki bosszút áll értem,
S alám hajtja a népeket. Ki megment engem ellenségeimtől,
Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött,
S az erőszakos embertől megszabadítasz engem. Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között,
S nevednek dícséretet éneklek. Nagy segítséget ad az ő királyának,
Irgalmasságot cselekszik felkentjével,
Dáviddal és az ő magvával mindörökké!
Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam.
Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó;
És megszabadulok ellenségeimtől. Mert halál hullámai vettek engem körül,
Az istentelenség árjai rettentettek engem; A pokol kötelei vettek körül,
S a halál tőrei estek reám. Szükségemben az Urat hívtam,
S az én Istenemhez kiáltottam:
És meghallá lakóhelyéről szavamat,
S kiáltásom eljutott füleibe. Akkor rengett és remegett a föld,
Az égnek fundamentumai inogtak,
És megrendülének, mert haragudott Ő. Füst szállt fel orrából,
És emésztő tűz szájából,
Izzószén gerjedt belőle. Lehajtá az eget és leszállt,
És homály volt lábai alatt. A Khérubon ment és röpült,
És a szelek szárnyain tünt fel. Sötétségből maga körül sátrakat emelt,
Esőhullást, sürű felhőket. Az előtte levő fényességből
Izzó szenek gerjedének. És dörgött az égből az Úr,
És a Magasságos hangot adott. Ellövé nyilait és szétszórta azokat,
Villámot, és összekeverte azokat. És meglátszottak a tenger örvényei,
S a világ fundamentumai felszínre kerültek,
Az Úrnak feddésétől,
Orra leheletének fúvásától. Lenyúlt a magasságból és felvett engem,
S a mélységes vizekből kihúzott engem. Hatalmas ellenségimtől megszabadított engem;
Gyűlölőimtől, kik hatalmasabbak valának nálam. Reámtörtek nyomorúságom napján,
De az Úr gyámolóm volt nékem. Tágas helyre vitt ki engem,
Kiragadott, mert jóakaróm nékem. Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. Mert megőriztem az Úrnak utait,
S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől. Mert ítéletei mind előttem vannak,
S rendeléseitől nem távoztam el. Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól. Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint,
Szemei előtt való tisztaságom szerint. Az irgalmashoz irgalmas vagy,
A tökéletes vitézhez tökéletes vagy. A tisztához tiszta vagy,
A visszáshoz pedig visszás. Segítesz a nyomorult népen,
Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat. Mert te vagy az én szövétnekem, Uram,
S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet. Mert veled harczi seregen is átfutok,
Az én Istenemmel kőfalon is átugrom. Az Istennek útja tökéletes;
Az Úrnak beszéde tiszta;
Paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak. Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül?
S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül? Isten az én erős kőváram,
Ki vezérli az igaznak útját. Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé,
S magas helyekre állít engem. Kezeimet harczra tanítja,
Hogy az érczív karjaim által törik el. Idvességednek paizsát adtad nékem,
S kegyelmed nagygyá tett engem. Lépéseimet kiszélesítetted alattam.
És bokáim meg nem tántorodtak. Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom őket,
Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket. Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel nem kelhetnek,
Lábaim alatt hullanak el. Mert te erővel öveztél fel engem a harczra,
Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak. Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem,
Gyülölőim, a kiket elpusztítottam én, Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa,
Az Úrhoz, de nem felelt nékik. Szétmorzsolom őket, mint a föld porát,
Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom őket. Megmentettél népemnek pártoskodásaitól,
Népeknek fejéül tartasz fenn engemet,
Oly nép szolgál nékem, melyet nem ismertem. Idegen fiak hizelkednek nékem,
S egy hallásra engedelmeskednek, Idegen fiak elcsüggednek,
S váraikból reszketve jőnek elő. Él az Úr és áldott az én kősziklám.
Magasztaltassék az Isten, idvességem kősziklája. Isten az, ki bosszút áll értem,
S alám hajtja a népeket. Ki megment engem ellenségeimtől,
Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött,
S az erőszakos embertől megszabadítasz engem. Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között,
S nevednek dícséretet éneklek. Nagy segítséget ad az ő királyának,
Irgalmasságot cselekszik felkentjével,
Dáviddal és az ő magvával mindörökké!