Pált vádolják Félix előtt.
24 Öt nap múlva Ananiás főpap néhány vén és egy Tertullusz nevű ügyvéd kíséretében elment, hogy vádat emeljen Pál ellen a helytartónál. Amikor előállították, Tertullusz hozzálátott a vád előadásához: „Jóvoltodból teljes békében éltünk, és gondoskodásod folytán nagy javulás állt be ennek a népnek az életében. Mindig és mindenütt, kegyelmes Félix, ezt nagy hálával fogadjuk. De hogy hosszan fel ne tartsalak, kérlek, kegyeskedj röviden meghallgatni minket. Itt van ez a hitvány ember, ez az egész földkerekségen viszályt szít a zsidók között, és a názáretiek felekezetének is ő áll az élén. Még a templomot is meg akarta szentségteleníteni, ezért elfogtuk, s törvényünk szerint akartunk ítéletet tartani fölötte. Eljött azonban Liziász ezredes, kiragadta kezünkből, és arra utasított minket, hogy vádlóiként hozzád forduljunk. Ha kihallgatod, magad is meggyőződhetsz, mennyire igaz, amivel vádoljuk.” A zsidók helyeseltek, s bizonygatták, hogy így áll a dolog.Pál védekezése.
Amikor a helytartó bólintott feléje, hogy beszéljen, Pál így védekezett: „Tudom, hogy hosszú évek óta bírája vagy ennek a népnek, ezért nyugodt lélekkel terjesztem eléd védekezésemet. Meggyőződhetsz róla, nincs több, mint tizenkét napja, hogy fölmentem Jeruzsálembe imádkozni. Sem a templomban, sem a zsinagógában nem láttak úgy, hogy valakivel vitatkoztam vagy csődületet okoztam volna, de még a városban sem. Semmit sem tudnak bizonyítani abból, amivel előtted vádolnak. Azt azonban megvallom neked, hogy atyáim Istenének a szerint a tanítás szerint szolgálok, amelyet ők eretnekségnek mondanak, de hiszek mindabban, ami a törvényben és a próféták könyvében meg van írva. Istenbe vetett bizalommal remélem, hogy az igazak és a gonoszok feltámadnak, s ebben ők is osztoznak velem. Magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt. Több év eltelte után azért jelentem meg, hogy adományokat hozzak népemnek, és hogy áldozatot mutassak be. A tisztulási szertartás végzésekor rám találtak a templomban, de nem tömegben vagy zavart okozva. Annak a néhány ázsiai zsidónak meg kellett volna előtted jelennie, hogy vádat emeljen, ha valami panasza van ellenem. Vagy legalább ezek mondják itt meg, hogy találtak-e vétket bennem, amikor a főtanács előtt álltam, hacsak nem azt az egy kijelentést, amelyet köztük állva tettem: A halottak feltámadása miatt állok ma bírói széketek előtt.”Pál cezáreai fogsága.
Félix elodázta az ügyet, mert sok mindent tudott erről a tanításról: „Ha majd Liziász ezredes megérkezik, döntök ügyetekben.” A századosnak meg azt az utasítást adta, hogy tartsa őrizetben, de hagyja nyugton, és ismerősei közül ne akadályozzon meg senkit, ha szolgálatára akarna lenni. Néhány nap múlva megjelent Félix, zsidó feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó nő volt, hívatta Pált és meghallgatta a Krisztus Jézusra vonatkozó hit felől. Amikor azonban az igazságosságról, az önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről beszélt, Félix megrettenve félbeszakította: „Most elég, mehetsz. Majd alkalomadtán hívatlak.” De közben azt is remélte, hogy pénzt tud majd Páltól kizsarolni. Ezért gyakrabban hívatta, hogy elbeszélgessen vele. Két év múlva Félixnek Porciusz Fesztusz lett az utódja. De mert kedvükben akart járni a zsidóknak, Félix Pált fogságban tartotta.Pál Fesztusz előtt.
25 Fesztusz három napra rá, hogy megérkezett a tartományba, Cezáreából fölment Jeruzsálembe. A főpapok és az előkelő zsidók elé járultak, és előadták panaszukat Pál ellen, majd könyörögve azt a kegyet kérték tőle, hogy hozassa Jeruzsálembe, mert kitervelték, hogy útközben tőrbe ejtik és megölik. Fesztusz azt válaszolta, hogy Pált Cezáreában őrzik, s maga is hamarosan visszatér oda. „Hanem meghatalmazottaitok jöjjenek velem – mondta –, és ha van valami bűne ennek az embernek, emeljetek ellene vádat.” Alig töltött köztük nyolc-tíz napot, lement Cezáreába. Másnap bírói székébe ült, és elővezettette Pált. Amikor megjelent, a Jeruzsálemből jött zsidók körülállták, és súlyos vádat hoztak fel ellene. De bizonyítani nem tudták őket. Pál így védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem.” De Fesztusz a kedvükbe akart járni a zsidóknak, ezért megkérdezte Pált: „Beleegyezel, hogy fölmenj Jeruzsálembe, s ott ezek ítélkezzenek fölötted ebben az ügyben?” Pál tiltakozott: „A császár bírói széke előtt állok, itt kell fölöttem ítélkezni. A zsidók ellen semmit sem vétettem, ezt magad is jól tudod. Ha tehát vétkes vagyok, és valami olyat tettem, amiért halált érdemlek, készen állok a halálra. De ha semmi alapjuk nincs vádjaiknak, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz föllebbezek!” Fesztusz megbeszélte a dolgot a tanáccsal, és így határozott: „A császárhoz föllebbeztél, a császár elé mész.”Agrippa király Fesztusznál.
Néhány nap múlva Agrippa király és Berniké Cezáreába érkezett, hogy üdvözöljék Fesztuszt. Amikor már több napja ott időztek, Fesztusz előhozta a királynak Pál ügyét. „Félix itt hagyott egy embert a börtönben. Amikor Jeruzsálemben voltam, a főpapok és a zsidók vénei vádat emeltek és elítélését követelték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk kiadni egy embert, amíg nem szembesítik a vádlottat vádlóival, és alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen. Így eljöttek velem ide, másnap mindjárt bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert. Amikor a vádlói előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak föl ellene, amit bűnnek minősíthettem volna. Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos halott Jézust illetően, akiről Pál azt állította, hogy él; ezzel hozakodtak elő. Ezekben a vitapontokban nem tudtam eligazodni, ezért megkérdeztem, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott mondjanak fölötte ítéletet ebben az ügyben. De Pál föllebbezett, s azt kívánta, hogy ügyét vessem a császár ítélete alá. Úgy rendelkeztem hát, hogy tartsák őrizetben, amíg el nem küldöm a császárhoz.” Agrippa király így szólt Fesztuszhoz: „Meg szeretném magam is hallgatni ezt az embert.” – „Holnap meghallgathatod” – válaszolta (Fesztusz).Pál Agrippa király előtt.
Másnap Agrippa király és Berniké nagy pompával bevonult a tárgyalóterembe az ezredesekkel és a város előkelőségeivel egyetemben. Fesztusz parancsára elővezették Pált. „Agrippa király és ti mindnyájan, akik itt megjelentetek – kezdte Fesztusz –, nézzétek ezt az embert! Miatta egész sereg zsidó fölkeresett Jeruzsálemben is, itt is. Nagy hangon azt kiabálták róla, hogy nem szabad tovább élnie. De meggyőződtem róla, hogy semmi olyat nem tett, amiért halált érdemelne. Mégis, mivel a fölséghez fellebbezett, úgy határoztam, hogy elküldöm. De semmi biztosat nem tudok róla írni az uralkodónak. Ezért elétek hozattam, főképp teeléd, Agrippa király, hogy majd a kihallgatás után tudjak mit írni. Mert ostobaságnak tartom elküldeni a foglyot anélkül, hogy az ellene felhozott vádakat közölném.”Pál beszéde Agrippa király előtt.
26 Erre Agrippa király Pálhoz fordult: „Engedélyt kapsz, hogy beszélj a magad védelmére.” Pál kinyújtotta kezét, és így védekezett: „Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy előtted védekezhetem a zsidók emelte minden vád ellen, főképp azért, mert te ismered a zsidók szokásait és vitás kérdéseit. Kérlek, hallgass meg türelmesen! Életem kora ifjúságomtól fogva népem körében, Jeruzsálemben folyt, ismeretes minden zsidó előtt. Régtől fogva ismernek, s ha akarnák, tanúsítani is tudnák, hogy vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem mint farizeus. És most bíróság előtt állok, mert reméltem az ígéretben, amelyet az Isten atyáinknak tett. Ám ennek teljesedését tizenkét törzsünk is reméli, ha hűségesen szolgál az Istennek, éjjel-nappal. Emiatt a remény miatt vádolnak a zsidók, király! Mi hihetetlent találtok abban, hogy az Isten feltámasztja a halottakat? Eleinte magam is úgy véltem, hogy a názáreti Jézus ellen minden úton-módon föl kell lépni. Ezt meg is tettem Jeruzsálemben. A hívők közül sokakat börtönbe juttattam, erre maguktól a főpapoktól kaptam felhatalmazást. Szavazatommal hozzájárultam a halálos ítéletükhöz. Zsinagógáról zsinagógára jártam, hogy megkínoztassam és káromlásra kényszerítsem őket. Fékevesztett dühömben még más országok városaiban is üldöztem őket. Amikor egyszer ilyen szándékkal Damaszkuszba mentem a főpapok meghatalmazásával és engedélyével, déltájban, király, napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyogott engem is, útitársaimat is. Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen! Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? – Jézus vagyok – felelte az Úr –, akit üldözöl. De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni. Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között. Agrippa király, nem lehettem engedetlen a mennyei látomás iránt, hirdettem először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában, aztán a pogányoknak, hogy tartsanak bűnbánatot és forduljanak az Istenhez igaz bűnbánatból fakadó tettek útján. Ezért fogtak el a zsidók a templomban, és ezért voltak rajta, hogy megöljenek. De az Isten megoltalmazott mind a mai napig, s tanúságot teszek kicsik és nagyok előtt egyaránt. Semmi mást nem mondok azon kívül, amit a próféták és Mózes megjövendöltek: hogy Krisztus szenvedni fog, elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot hirdet népének és a pogányoknak.” Amikor így védekezett, Fesztusz hangosan közbevágott: „Elment az eszed, Pál! Nagy tudásod őrültségbe kergetett.” Pál ezt felelte: „Nem vagyok én őrült, kegyelmes Fesztusz, hanem igazat és józan szavakat mondok. A király, akihez épp ezért bátran beszélek, tud ezekről a dolgokról. Meggyőződésem, hogy ezekből semmi nem ismeretlen előtte, hisz ezek nem titokban történtek. Agrippa király, hiszel a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel!” Agrippa Pálhoz fordult: „Kis híja, hogy rá nem veszel: legyek keresztény.” Pál így válaszolt: „Kérem az Istentől, akár kicsi, akár nagy áron, hogy nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen, mint én vagyok, leszámítva ezeket a bilincseket.” Felállt a király, a helytartó, Berniké és kíséretük, s ahogy kivonultak, így beszélgettek egymás közt: „Ez az ember semmi olyat nem tett, ami miatt halált vagy börtönt érdemelne.” Agrippa király ezt mondta Fesztusznak: „Ezt az embert el lehetne bocsátani, ha nem föllebbezett volna a császárhoz.”Hajón Rómába.
27 Amikor meghozták a döntést, hogy hajón Itáliába visznek minket, Pált több más fogollyal együtt átadták az Auguszta-zászlóalj Juliusz nevű századosának. Egy adramittiumi hajóra szálltunk fel, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. A tesszalonikai macedón Arisztarchusz is velünk tartott. Másnap Szidónba érkeztünk. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy meglátogassa barátait, és hogy azok gondoskodjanak róla. Innét továbbindultunk, és az ellenszél miatt Ciprus alatt hajóztunk, majd a kilikiai és a pamfíliai tengeren át a liciai Mírába érkeztünk. A százados talált ott egy alexandriai hajót, amely Itáliába készült, arra szállított át minket. Hajónk napokon át lassan haladt, s csak nagy nehezen jutottunk el Knidoszig. A szél miatt nem lehetett kikötni, ezért a Szalmóne-foknál Kréta alá hajóztunk. Csak nagy üggyel-bajjal tudtunk a partnál elhaladni, végül a Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ehhez közel esik Laszája városa.Pál figyelmeztetése.
Az idő igen eljárt, a hajózás már nem volt biztonságos, hisz már a böjt ideje is elmúlt. Pál figyelmeztette őket, így szólva: „Emberek, úgy látom, hogy a hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre is veszélyessé kezd válni.” A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajótulajdonosban, mint Pál szavaiban. A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség abban állapodott meg, hogy elhajóznak onnét, és hacsak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe futnak be, és ott töltik a telet. Ez a kikötő védelmet nyújt a délnyugati és az északnyugati szél ellen. Gyenge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy kitarthatnak szándékuk mellett. Felvonták hát a vitorlát, és Kréta partjai mentén továbbindultak.A hajó viharba kerül.
Hanem nemsokára lecsapott ránk a sziget felől az északkeletinek nevezett forgószél. Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket. Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot. Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést tettek, s körülkötözték a hajót. Féltek, hogy a Szirtisznek ütődnek, lebocsátották a lassítót, s így sodródtak tovább. A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt, harmadnap pedig (a hajósok) saját kezükkel kidobálták a hajó fölszerelését. Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk.Pál bátorító szavai.
Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor előállt, s megszólalt: „Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. De most azt mondom, ne veszítsétek el a reményt. Csak a hajó vész oda, emberekben nem esik kár. Az éjszaka megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. Bízzatok hát, emberek! Én hiszek az Istennek, hogy valóra válik, amit hírül kaptam. Ki kell vetődnünk valamilyen szigetre!”A hajósok menekülési kísérlete.
Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk azóta, hogy az Adriai-tengeren hányódtunk, amikor éjféltájban a hajósok azt kezdték sejteni, hogy szárazföldhöz közeledünk. Mérőónt bocsátottak le, s húsz ölet mértek. Kisvártatva ismét lebocsátották a mérőónt, s most tizenötöt mutatott. Féltek, hogy sziklazátonyba ütközünk, lebocsátottak hát négy vasmacskát a hajó faráról, s alig várták, hogy megvirradjon. Virradatkor a hajósok el akartak a hajóról menekülni, ezért lebocsátották a tengerre a mentőcsónakot, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról le akarják ereszteni a vasmacskát. Pál odaszólt a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.” Erre a katonák elvágták a mentőcsónak kötelékét s engedték, hogy kiessék.Utolsó órák a hajón.
Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: „Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg.” Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni. Erre mindnyájan megnyugodtak, s szintén vettek magukhoz ételt. A hajón összesen kétszázhetvenhatan voltunk. Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették.A hajótörés.
Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót. A vasmacskákat eloldották, és hagyták a tengerbe veszni. Egyszersmind a kormányrudak köteleit is meglazították, aztán felvonták a szél irányában az orrvitorlát, s a part felé igyekeztek. Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstől kezdett szétesni. A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek. De a százados meg akarta menteni Pált, ezért megtiltotta tervük végrehajtását. Elrendelte, hogy először azok ugorjanak ki, akik tudnak úszni, s igyekezzenek kiúszni a partra. A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra.Előző nap Olvasási terv Következő nap