Kis türelmet
A zsidók vádat emelnek az apostol ellen.
24 Öt nap múlva Ananiás főpap néhány vén és egy ügyvéd, Tertullusz kíséretében leutazott, s jelentkezett a helytartó előtt, hogy vádat emeljen Pál ellen. Ennek elővezetése után Tertullusz hozzálátott a vád előadásához: „A te gondoskodásod folytán tökéletes nyugalomban élünk és sok dologban javulás állt be ennek a népnek életében. Ezt mindig és mindenütt hálás lélekkel ismerjük el, kegyelmes Félix. De hogy hosszasabban föl ne tartóztassalak, kérlek, kegyeskedj szokásod szerint röviden meghallgatni minket. Meggyőződtünk arról, hogy ez hitvány ember: az egész földkerekségen lázadást szít az összes zsidók közt és a názáretiek felekezetének ő áll az élén.
(7.) (Törvényünk szerint akartunk fölötte ítélkezni, de Líziász
ezredes karhatalommal kiragadta őt kezünkből, s elrendelte,
hogy vádlói eléd járuljanak.)
Sőt a templomot is meg akarta szentségteleníteni, s ezért elfogtuk. Hallgasd ki, tőle megtudhatod, hogy mi az igazság mind e vádpontjainkkal kapcsolatban.” A zsidók is erősítgették, hogy mindez így van. A helytartó ekkor intett Pálnak, hogy fölszólalhat. „Tudom, hogy sok esztendeje szolgáltatsz igazságot ennek a népnek, kezdte ő beszédét, ezért hát nyugodt lélekkel adom elő védekezésemet. Meggyőződhetsz arról, hogy nincs több mint tizenkét napja, hogy Jeruzsálembe érkeztem imádkozni. Nem is találtak úgy rám a templomban vagy a zsinagógában, de még a városban sem, hogy valakivel veszekedtem volna vagy csődületet idéztem volna elő. Az ellenem emelt vádakat sem tudják előtted bizonyítani. Azt azonban megvallom neked, hogy atyáim Istenét a szerint a tanítás szerint szolgálom, amelyet ők eretnekségnek mondanak, de hiszek mindabban, ami meg van írva a törvényben és a prófétákban. Istenbe vetett reménnyel hiszem, hogy az igazak és a gonoszok föl fognak támadni. Ezt különben ők maguk is várják. Ezért magam is törekszem, hogy lelkiismeretem mindig feddhetetlen legyen Isten és az emberek előtt. Több év elmúlta után azért jelentem meg, hogy alamizsnát hozzak népemnek, áldozatot mutassak be (és fogadalmat teljesítsek.) Ez alkalommal találtak rám megtisztulásom után a templomban, de nem tömeggel vagy zavart keltve. Mondja meg az a pár ázsiai zsidó, akinek meg kellett volna jelennie előtted, hogy vádat emeljen, ha valami panasza van ellenem, vagy akár ezek maguk, hogy találtak-e bennem valami gonoszságot, mikor a főtanács előtt álltam? Talán csak nem abban az egyetlen mondatban, amit köztük állva kiáltottam: a holtak föltámadásának ügyében állok ma ítélőszéketek előtt?” Félix ekkor elutasította őket, mert sok mindent tudott a tanításról. „Majd ha Líziász ezredes ideérkezik, mondta, akkor fogok ügyetekben döntést hozni.” A századosnak pedig azt az utasítást adta, hogy tartsa őrizetben, de hagyja nyugton és ne akadályozzon meg senkit ismerősei közül, ha szolgálatára akar lenni.
A pör elnyújtása.
Néhány nap múlva Félix zsidó feleségével, Druzillával együtt megjelent, hívatta Pált és meghallgatta őt a Jézus Krisztusban való hitről. Mikor azonban az igazságosságról, az önmegtartóztatásról és a jövendő életről kezdett magyarázni, Félix megrettenve közbeszólt: „Most csak menj, megfelelő időben majd hívatni foglak.” Emellett azt is remélte, hogy Páltól pénzt tud majd kizsarolni. Éppen ezért gyakran hívatta és elbeszélgetett vele. Két év múlva azután Félixnek Porciusz Fesztusz lett az utódja. Mivel pedig a zsidók kedvében akart járni, Pált a fogságban hagyta.
Pál a császárhoz föllebbez.
25 Fesztusz három napra rá, hogy megérkezett a tartományba, föllátogatott Jeruzsálembe. A főpapok és az előkelő zsidók eléje járultak és előadták panaszukat Pál ellen. Azt a kegyet kérték tőle, hogy hozassa föl őt Jeruzsálembe. Így akarták ugyanis tőrbe csalni és eltenni láb alól. Fesztusz azonban azt válaszolta, hogy Pált Cézáreában őrizteti, maga pedig hamarosan elutazik. „Jöjjenek le velem azok, mondta, akik illetékesek a dologban, s emeljenek vádat ellene, ha valóban bűntényt követett el.” Legföljebb nyolc-tíz napig tartózkodott köztük, azután lement Cézáreába. Másnap elfoglalta helyét a bírói emelvényen és elővezettette Pált. Miután megjelent, a Jeruzsálemből lejött zsidók körülállták és sok súlyos vádat hoztak föl ellene, de bizonyítani nem tudták. Pál viszont így védekezett: „Én sem a zsidók törvénye, sem a templom, sem a császár ellen nem vétettem semmit.” Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, ezért ezt a kérdést intézte Pálhoz: „Beleegyezel abba, hogy fölmenj Jeruzsálembe és ezek mondjanak ítéletet fölötted az én jelenlétemben?” Pál azonban így válaszolt: „Császári bíróság előtt állok, itt kell ítélni fölöttem. A zsidókon semmi jogtalanságot sem követtem el, amint ezt magad is igen jól tudod. Ha vétkeztem, vagy valami halált érdemlő dolgot tettem, készen állok a halálra. Ha azonban vádaskodásuknak semmi alapja sincsen, senki sem ajándékozhat engem oda nekik. A császárhoz föllebbezek.” Fesztusz néhány szót váltott tanácsosaival, majd kijelentette: „A császárhoz föllebbeztél, a császár elé fogsz járulni.”
Agrippa király látogatása Fesztusznál.
Néhány nap múlva Agrippa király és Berniké Cézáreába érkezett Fesztusz üdvözlésére. Több napja ott időztek már, amikor Fesztusz a király előtt szóvá tette Pál ügyét: „Félix itthagyott egy foglyot. Mikor Jeruzsálemben voltam, a zsidó főpapok és vének hozzám fordultak ügyében és elítélését követelték. Azt feleltem nekik, hogy a rómaiak senkit sem szoktak kiszolgáltatni, amíg a vádlottat nem szembesítik vádlóival s alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen. Mikor aztán többen idejöttek, másnap késedelem nélkül az ítélőszékbe ültem és elővezettettem ezt a férfit. A vádlók előálltak, de nem hozakodtak elő ellene olyan gonoszság vádjával, mint én gondoltam volna, hanem vallásukkal kapcsolatban
volt vitás kérdésük vele, meg valami meghalt Jézust illetően, akiről Pál azt erősítgette, hogy él.
Mivel azonban én nem igazodom el ezekben a kérdésekben, megkérdeztem, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott ítélkezzenek fölötte ebben az ügyben. Pál azonban föllebbezett, hogy ügyét tartsák fönn, hogy a császár döntsön róla. Ezért addig, amíg el nem tudom küldeni a császárhoz, őrizetben tartom.” „Magam is szeretném hallani ezt az embert” – mondta ekkor Agrippa Fesztusznak. „Holnap meghallgathatod” – válaszolta ő.
Az apostol Agrippa király előtt.
Másnap Agrippa és Berniké nagy pompával bevonult a tárgyalóterembe az ezredesekkel és a város előkelő polgáraival együtt, s aztán Fesztusz parancsára elővezették Pált. „Agrippa király és ti mindnyájan, akik körünkben megjelentetek, szólalt föl ekkor Fesztusz, nézzétek, ő az, aki miatt a zsidók tömegestül hozzám járultak Jeruzsálemben és itt is, s akiről azt kiabálták, hogy nem szabad életben maradnia. Én azonban úgy találtam, hogy nem követett el semmi olyant, ami miatt halált érdemelne. De mivel a Fölséghez föllebbezett, úgy döntöttem, hogy elküldöm hozzá. Viszont nem tudok pontos adatokat róla írni az uralkodónak. Ezért vezettettem elétek, és kiváltképp te eléd, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténte után legyen mit írnom. Észszerűtlennek találom ugyanis, hogy a foglyot az ellene emelt vádak jelentése nélkül küldjem el.” 26 Agrippa király erre Pálhoz fordult e szavakkal: „Megengedjük, hogy szólj a magad érdekében.” Pál erre kiterjesztette kezét, majd belekezdett védekező beszédébe. „Boldognak tartom magamat, Agrippa király, hogy a te jelenlétedben védekezhetem a zsidók összes vádaskodásai ellen, annál is inkább, mivel te ismered a zsidóknál honos összes szokásokat és vitás kérdéseket. Kérlek tehát, hallgass meg türelmesen. Életem kezdettől fogva népem környezetében, Jeruzsálemben folyt, és ifjú koromtól kezdve ismeretes az összes zsidók előtt. Régtől fogva ismernek, s ha akarják, ők is megerősíthetik, hogy vallásuk legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus. Most meg azért állok itt és várom ítéletemet, mert reménykedtem Isten atyáinknak tett ígéretében, hiszen tizenkét törzsünk is abban reménykedik, hogy beteljesül az, ha éjjel-nappal állhatatosan teljesíti szolgálatát. E miatt a reménység miatt vádolnak engem a zsidók, király. Mi hihetetlent találtok abban, hogy Isten halottakat támaszt föl? Eleinte én is azt gondoltam, hogy határozottan a názáreti Jézus ellen kell szegülnöm, s ezt meg is tettem Jeruzsálemben. A főpapok fölhatalmazásával sok szentet fogságba vetettem és kivégzésük mellett szavaztam. Zsinagógáról zsinagógára jártam, sokszor megkínoztattam őket s így akartam őket káromlásra kényszeríteni. Sőt mindinkább elfogott a düh velük szemben, úgyhogy még idegen városokban is üldöztem őket. Egy alkalommal a főpapok fölhatalmazásával és engedélyével Damaszkusz felé tartottam. Ekkor útközben déltájban napnál vakítóbb fényt láttam, király, amely körülragyogott engem és útitársaimat. Mindnyájan földre buktunk. Ekkor egy hangot hallottam, amely zsidó nyelven így szólt hozzám: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen! Én erre megkérdeztem: ki vagy te, Uram? Én vagyok Jézus, felelte az Úr, akit te üldözöl. De kelj föl, állj talpra. Azért jelentem meg előtted, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál és amit még ezután mutatok neked. Megoltalmazlak népeddel és a pogányokkal szemben. Ezek közé (most) azért küldelek, hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságba, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnbocsánatot és helyet kapjanak azok között, akiket a belém vetett hit megszentelt. Ezért hát, Agrippa király, nem voltam hitetlen a mennyei látomás iránt, hanem hirdettem először a damaszkusziaknak, jeruzsálemieknek és egész Júdea lakósainak, majd a pogányoknak is, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek meg Istenhez a bűnbánat méltó tettei által. Ezek miatt fogtak el a zsidók a templomban és voltak azon, hogy megöljenek. Isten oltalma azonban megsegített mind a mai napig. Tanúságot tettem kicsinyek és nagyok előtt. Semmi mást nem mondtam azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: vagyis hogy a Messiás szenvedni fog, elsőnek támad föl a halottak közül, s világosságot hirdet népének és a pogányoknak.” Mikor védekező beszédében eddig jutott, Fesztusz harsány hangon közbekiáltottt: „Elment az eszed, Pál! A sok tudomány elvette az eszedet.” „Nem vagyok én esztelen, kegyelmes Fesztusz, viszonozta Pál, hanem igaz és józan szavakat hirdetek. A király, akihez éppen ezért bátran beszélek, ismeri ezeket a dolgokat. Valóban nem hinném, hogy valami is ismeretlen volna előtte ezek közül, hiszen mindez nem zugban történt. Agrippa király, hiszel a prófétákban? Tudom, hogy hiszel!” Erre Agrippa azt mondja Pálnak: „Kevés híja, hogy keresztény nem leszek.” Pál erre így felelt: „Arra kérem az Istent, hogy akár kevés, akár sok, nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen mint én, e bilincsek kivételével.” Ekkor a király, a helytartó, Berniké és a köröttük ülők fölemelkedtek helyükről. Távozásuk közben ezeket a szavakat váltották egymás közt: „Ez az ember semmit sem tett, ami halált vagy bilincset érdemelne.” Agrippa pedig így nyilatkozott Fesztusz előtt: „Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha nem föllebbezett volna a császárhoz.”
A hajóút első szakasza.
27 Mikor megtörtént a döntés, hogy hajón indulunk Itáliába, Pált és még több foglyot átadtak az Auguszta zászlóalj Júliusz nevű századosának. Egy adramitteni hajóra szálltunk föl, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. Velünk tartott a tesszalonikai macedón Arisztarhusz is. Másnap megérkeztünk Szidonba. Júliusz emberségesen bánt Pállal és megengedte, hogy fölkeresse barátait, s hogy azok gondját viselhessék. Innen továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus túlsó partja mellett hajóztunk el, majd a kilíkiai és pamfíliai tengeren keresztülhaladva a líciai Mírába érkeztünk. A százados itt egy Itáliába induló alexandriai hajóra talált, s arra szállított át minket. Hajónk több napon át lassan haladt előre, s csak nagy nehezen jutottunk el Knídosz elé. Mivel a szél gátolt minket, Szalmóné táján Kréta alá hajóztunk. Üggyel-bajjal haladtunk a partok mellett s végül egy Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ennek közelében fekszik Lászája városa. Az idő igen eljárt, és a hajózás már nem volt biztonságos, hiszen a böjt is elmúlt már. Ezért Pál figyelmeztette őket: „Emberek, látom, hogy a hajózás kezd gyötrelmessé és – nemcsak a rakományra és hajóra, hanem a mi életünkre nézve is – veszélyessé válni.” A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajó gazdájában, mint Pál szavaiban. A kikötő sem volt alkalmas a telelésre, ezért aztán a többség abban a tervben állapodott meg, hogy elhajózunk onnét, és amennyiben lehetséges, Főnixbe tartanak és ott telelnek. Ez egy krétai kikötő, amely védelmet nyújt a délnyugati és északnyugati széllel szemben.
Tengeri vihar.
Gyönge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy tervüket végre tudják hajtani. Fölvonták tehát a horgonyt, és tovább indultak Kréta mentén. Kisvártatva azonban az Euraquilónak nevezett forgószél csapott le ránk. Belekapott a hajóba, úgyhogy nem tudtunk a széllel szemben tovább haladni. Föladtuk a harcot, s a szél elragadott minket. Mikor elfutottunk egy Klaudia nevű kis sziget mellett, alig tudtuk megmenteni a csónakot. Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést alkalmaztak: körülkötözték a hajót, s mivel attól tartottak, hogy a Szirtiszre vetődnek, lebocsátották a lassítót és így haladtak tovább. A rettenetes vihar hányt-vetett minket, s ezért másnap a rakomány egy részét a tengerbe dobták. Harmadnapon pedig saját kezükkel kidobálták a hajófölszerelést. Több napon át sem a nap, sem a csillagok nem tűntek föl, a nagy vihar pedig folyton dühöngött: így hát oda volt már megmenekülésünk minden reménye. Mikor már az étel sem kellett, Pál ezekkel a szavakkal lépett hozzájuk: „Emberek! Rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Kréta alól, s ilyen veszélyt és kárt venni a nyakunkba. De most arra biztatlak titeket, ne vesszétek el bizalmatokat, mert emberéletben nem lesz veszteség, csak a hajó megy tönkre. Az éjjel ugyanis megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok, és ezt közölte velem: ne félj Pál! Neked meg kell jelenned a császár előtt, ezért Isten a kedvedért megkíméli mindazokat, akik veled utaznak. Bízzatok hát emberek, mert én hiszek Istenben, hogy minden úgy történik, ahogy közölte velem. Valami szigetre kell kivetődnünk.”
Hajótörés.
Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk, mióta az Adrián hajóztunk, mikor a hajósoknak éjféltájban az a sejtésük támadt, hogy valamilyen szárazföldhöz közeledünk. Erre lebocsátották a mélységmérőt és húsz ölet mértek, kevéssel odább ismét lebocsátva tizenöt ölet mértek. Aztán attól tartva, hogy szirtek közé sodródunk, a hajó faráról négy horgonyt eresztettek le, és sóvárogva várták a hajnalhasadást. A hajósok meg akartak szökni a hajóról, ezért azzal az ürüggyel, mintha a hajó orráról akarnának horgonyt kivetni, arra készültek, hogy a csónakot tengerre bocsássák. Pál azonban figyelmeztette a százados és a katonákat: „Ha ezek nem maradnak a hajón, ti nem menekülhettek meg.” Erre a katonák elvágták a csónakot tartó köteleket s hagyták hogy kiessék. Mikor pirkadni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot. „Ma már a tizennegyedik napja, mondta, hogy étlen vesztegeltek, és semmit sem vesztek magatokhoz. Ezért nagyon kérlek titeket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, az javatokra szolgál. Egyikteknek sem vész el még a haja szála sem a fejéről.” Ezeket mondva kezébe vette a kenyeret, mindnyájuk szeme láttára hálát adott Istennek, majd megtörte és enni kezdett. Erre mindnyájan megnyugodtak s szintén vettek magukhoz eledelt. Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. Majd mikor jóllaktunk az étellel, úgy könnyítettek a hajón, hogy a gabonát a tengerbe hányták. Mikor aztán megvirradt, nem ismerték föl a szárazföldet, de észrevettek egy öblöt, amelynek lapos partja volt. Gondolták, hogy ha lehetséges, erre futtatják föl a hajót. A horgonyokat eloldották és hagyták a tengerbe veszni, egyben meglazították a kormányrudak köteleit is. A vezérvitorlát fölhúzták a szél fúvásának irányában, és így igyekeztek a part felé. Egy földnyelv elé érkezve ráhajtották a hajót. A hajó orra ugyan megakadt és mozdulatlan maradt, tatja azonban kezdett szétmállani az erős hullámverés következtében. A katonák akkor elhatározták, hogy megölik a foglyokat, hogy valamelyik ki ne ússzék és meg ne szökjék. A százados azonban meg akarta menteni Pált, s ezért megtiltotta tervük megvalósítását. Megparancsolta tehát, hogy először azok szálljanak ki, akik tudnak úszni, és igyekezzenek kijutni a szárazra. A többieket pedig úgy vitték ki: némelyeket deszkákon, másokat a hajó roncsain. Így aztán mindenki épségben kijutott a partra.

Minden fejezet...
1 0