Joppe és Jamnia esete.
12 Ezen egyezségek megkötése után Liziász elment a királyhoz. A zsidók pedig újra a földet művelték. Ám azoknak a vidékeknek a parancsnokai, Timóteus és Genneusz fia, Apollóniosz, továbbá Hieronimosz és Demofon, valamint a ciprusi Nikanor nem hagyták, hogy békében és nyugodtan éljenek. Ugyanakkor Joppe lakói gyalázatos tettet követtek el: meghívták a körükben élő zsidókat, szálljanak fel az előre odakészített hajókra asszonyostul, gyerekestül, mintha semmiféle ellenséges szándék nem vezetné őket, hanem a város közös határozata szerint járnának el. Ezek elfogadták (a meghívást), mivel békére törekedtek és semmiféle rosszat nem gyanítottak. De amikor már jól kint voltak a tengeren, a mélybe süllyesztették őket, nem kevesebb mint kétszáz embert. Júdás hírét vette a testvérein elkövetett gaztettnek, és közölte a dolgot híveivel is. Aztán segítségül hívta Istent, az igazságos bírót, és kivonult testvérei gyilkosai ellen. Éjszaka fölgyújtotta a kikötőt, elégette a hajókat és megölte, akik oda menekültek. Aztán mivel maga a hely le volt zárva, elvonult azzal a szándékkal, hogy majd visszatér, és Joppe egész lakosságát kiirtja. De aztán meghallotta, hogy Jamnia lakói hasonló terveket forralnak az ottani zsidók ellen, azért egy éjszaka a jamniaiakra támadt, fölgyújtotta a kikötőt a hajókkal egyetemben. A tűz egész Jeruzsálemig ellátszott, 240 stádiumnyira.A gileádi hadjárat.
Onnan kilenc stádiumnyira tovább vonultak, Timóteus ellen. Történt, hogy arabok támadtak rájuk, nem kevesebb, mint ötezer férfi és ötezer lovas. Elszánt küzdelemre került sor, és Isten segítségével Júdás emberei győztek. A legyőzött nomádok békét kértek Júdástól, és megígérték, hogy jószágot szállítanak nekik és megadnak minden segítséget. Júdás azt gondolta, hogy valóban hasznára lehetnek, azért beleegyezett a békekötésbe. Kezet nyújtottak és visszatértek sátraikba. Júdás egy erős várost is megtámadott, amely körül volt véve fallal. Különféle pogány népek lakták és Kaszpinak hívták. A lakói bíztak a falak erősségében meg a felhalmozott élelemben. Júdással és embereivel szemben arcátlanul viselkedtek, gyalázták őket, és ráadásul káromló, illetlen beszédeket folytattak. Erre Júdás és emberei a világ nagy urához folyamodtak, aki Józsue idejében faltörő kosok és ostromgépek nélkül is lerombolta Jerikó falait. Aztán mint az oroszlánok, a falaknak estek. Isten akaratából elfoglalták a várost, és sokakat lekaszaboltak, úgyhogy a szomszédos két stádium hosszú tó olyan volt, mintha vérrel lett volna tele.A karnioni csata.
Onnan 750 stádiumnyira tovább vonultak és Charakába értek, az úgynevezett tubiáni zsidókhoz. Timóteust már nem találták ott azon a vidéken, mert elintézetlen ügyei másfelé vonták. De egy meghatározott helyen hátrahagyott egy nagyon erős őrséget. Ezért a Makkabeus vezérei, Dozitheosz és Szoszipatrosz kivonultak, és megölték azokat az embereket, akiket Timóteus hátrahagyott a várban, több mint tízezer férfit. A Makkabeus több csoportra osztotta seregét, és meghatározta, kik álljanak a csoportok élére. Aztán megtámadta Timóteust, bár százhúszezer gyalogosa és kétezer-ötszáz lovasa volt. Amikor Timóteus Júdás közeledtének hírét vette, az asszonyokat és a gyerekeket egy Karnion nevű helységbe küldte, a málhával egyetemben. Ez nehezen bevehető és – a sok keskeny szoros miatt – alig megközelíthető hely volt. Amikor Júdás első csapatai odaértek, annak hatalma láttán, aki mindent lát, félelem és rettegés lett úrrá az ellenségen. Sietve menekültek. Az egyik ide futott, a másik oda, így nemegyszer a saját embereik ejtettek rajtuk sebet vagy döfték beléjük a kardjukat. Júdás kegyetlenül üldözőbe vette őket, kaszabolta a gonoszokat, mintegy harmincezer férfit megölt. Maga Timóteus is Dozitheosz és Szoszipatrosz csapatainak kezére került. Nagy színlelve azt kérte, engedjék szabadon, mert hatalmában vannak némelyeknek a szülei, másoknak a testvérei, mert ha nem, hát akkor bajuk esik. Mivel ismételten ünnepélyesen megígérte, hogy sértetlenül kiadja őket, elengedték, hogy így megmentsék testvéreiket. Ezután Júdás Karnion és Atergateion temploma ellen vonult fel, és megvert huszonötezer embert.Visszatérés Efronon és Szkithopoliszon át.
Ezeknek az ellenségeknek a legyőzése után Efron megerősített városa alá vonult, ahol Liziász tartózkodott. Erős ifjak álltak a falak előtt és bátran védekeztek. Belül rengeteg hadigép és fegyver. Ők azonban a Mindenhatóhoz imádkoztak, aki hatalmával megtöri az ellenség erejét. Aztán elfoglalták a várost. A lakói közül mintegy huszonötezret leterítettek. Onnét továbbindultak, és felvonultak Szkithopolisz ellen, amely 600 stádiumnyira van Jeruzsálemtől. Az ott élő zsidók azt vallották, hogy Szkithopolisz lakói mindig jóindulattal voltak irántuk, és a nehéz időkben is emberségesen bántak velük. Ezért köszönetet mondtak nekik, és arra kérték őket, legyenek továbbra is jóakarattal a nép iránt. Aztán visszatértek Jeruzsálembe, mert közeledett a hetek ünnepe.Hadjárat Gorgiász ellen.
A pünkösdnek nevezett ünnep után Idumea helytartója, Gorgiász ellen vonultak ki. Ez 3000 gyalogossal és 400 lovassal szállt szembe velük. Az egyik összecsapás alkalmával történt, hogy néhány zsidó elesett. Egy bizonyos Dozitheosz, egy lovas Bakenosz emberei közül, egy nagyon erős ember, megragadta Gorgiászt köpenyénél fogva és teljes erővel húzta. Élve akarta elfogni az átkozottat. De az egyik trák lovas nekiesett és levágta a karját. Így Gorgiásznak sikerült elmenekülnie Marizába. Mivel Ezri katonái már sokáig harcoltak és teljesen kimerültek, Júdás az Úrhoz folyamodott, legyen harcostársuk és vezérük a küzdelemben. Aztán atyáik nyelvén jó hangosan himnuszokra zendített, mintegy a csatakiáltás bevezetőjéül, majd menekülésre kényszerítette Gorgiász csapatait.Áldozat az elesettekért.
Júdás összegyűjtötte a sereget, és Odollam városába ment. Amikor a hetedik nap elérkezett, a szokás szerint elvégezték a tisztulási szertartást, és ott ünnepelték a szombatot. Másnap (amikor már legfőbb ideje volt,) fölkeresték Júdást, hogy menjenek, hozzák el az elesettek holttestét és temessék őket atyáik sírboltjába, rokonaik közé. Ám a halottak ruhája alatt Jamnia bálványainak szentelt tárgyakat találtak, amit a törvény tilt a zsidóknak. Így megtudták, miért estek el. Mindnyájan dicsőítették az Urat, az igazságos bírót, aki azt is fölfedi, ami rejtve van. Aztán imádkozni kezdtek, és könyörögtek, hogy az elkövetett bűnök teljes bocsánatot nyerjenek. A nemeslelkű Júdás azonban figyelmeztette a csapatokat, hogy óvakodjanak a bűntől, hisz saját szemükkel láthatták az elesettek példáján a bűn következményeit. Aztán gyűjtést rendezett a katonák között, és mintegy 2000 ezüstdrachmát küldött Jeruzsálembe engesztelő áldozat bemutatására. Ilyen szépen és nemesen viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra. Ha ugyanis nem hitt volna az elesettek föltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni. Arról is meg volt győződve, hogy akik jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár – ez szent és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktől.A csillagok és a természeti erők kultusza.
13 Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt, hanem a tüzet, a szelet vagy az iramló levegőt, a csillagok körét, a hatalmas vizet vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó isteneknek. Ha már ezekben isteneket láttak, mert szépségük elbűvölte őket, akkor tudniuk kellett volna, mennyivel kiválóbb a parancsolójuk. Mert a szépség szerzője teremtette őket. Ha megcsodálták erejüket és hatásukat, ebből arra kellett volna következtetniük, hogy mennyivel hatalmasabb a teremtőjük. Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket. De ezek még csak csekély szemrehányást érdemelnek. Mert talán csak eltévednek, amikor valójában Istent keresik és akarják megtalálni. Teremtményei közt élnek és igyekeznek a mélyükre hatolni, s amit szépnek látnak, annak látványa megejti őket. Még sincs mentségük ezeknek sem. Ha egyszer olyan nagy szellemi készségük volt, hogy át tudták kutatni a világot, honnét van, hogy nem találták meg előbb ennek urát?A bálványok kultusza.
De boldogtalanok voltak és holt dolgokba vetették reményüket, akik emberi kéz műveit nevezték isteneknek; aranyat, ezüstöt, műtárgyakat, állati alakokat vagy haszontalan köveket, régi idők keze munkáját. Ha a favágó alkalmas törzset vág ki, körös-körül lefejti egész kérgét és szakszerűen megmunkálja, alkalmas eszközt csinál belőle, mindennapi használatra. A munkája közben keletkezett hulladékot arra használja, hogy elkészítse ételét és jóllakjék. Ami pedig megmarad belőle, mert semmire sem alkalmas, görbe és göcsörtös fa, azt fogja, s üres óráit kihasználva faragja, aztán a pihenéskor szokásos gondossággal valamiféle formát ad neki. Ember képmására faragja, vagy valamely egészen közönséges állathoz teszi hasonlóvá. Aztán bevonja agyaggal, felületét bekeni piros festékkel és befest rajta minden foltot. Majd megfelelő házikót készít neki, a falra illeszti, és szeggel odaerősíti. Így gondoskodik róla, hogy le ne essék. Mert tudja, hogy nem tud magán segíteni, hiszen csak kép, és támasztékra szorul. Amikor meg imádkozni akar vagyonáért, feleségéért és gyermekeiért, akkor nem restell az élettelen dologhoz szólni. Az erőtlenhez könyörög egészségéért. A holthoz esedezik életért, a tehetetlenhez fordul segítségért, szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani. Keresetéhez, munkájához, mestersége sikeréhez attól kér erőt, aminek keze erőtlen. 14 Egy másik meg, aki tengeri útra indul és szilaj hullámokat készül átszelni, fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb, mint a hajó, amely viszi. Mert ezt keresetvágy eszelte ki, és hozzáértő ember bölcsessége építette, és a te gondviselésed kormányozza, Atyánk, hisz a tengeren is adtál utat és biztos ösvényt a hullámok között. Megmutattad ezáltal, hogy minden helyzetből ki tudsz szabadítani, s így hajóra szállhat az is, akinek (a hajózásban) nincsen jártassága. Ilyen módon azt akarod, hogy bölcsességed művei ne heverjenek parlagon. Ezért az emberek parányi fára is rábízzák életüket, és épségben maradnak, amikor tutajon szelik át a habokat. Így keresett már az ősrégi időben, amikor a gőgös óriások vesztüket lelték, tutajon menedéket a világ reménysége, és új nemzedék magvát hagyta a világra, mivel a te kezed kormányozta. Mert áldott a fa, amely igaz célokat szolgál. Az emberi kéz csinálta bálvány azonban átkozott, meg az is, aki csinálta. Ez azért, mert azt csinálta, az meg azért, mert mulandó dolog létére istennek nevezték. Mert egyaránt utálatos Isten előtt az istentelen és istentelen alkotása. És készítőjével együtt a mű is bűnhődik. Ezért ítélet alá esnek a pogányok bálványai is, mert utálat tárgyává lettek az Isten teremtette világon, botrány forrása az emberek lelkének és kelepce a balgák lábának.A bálványimádás eredete.
Mert a kicsapongás kezdete a bálványok kigondolása; kitalálásuk meg az élet pusztulása. Hisz sem kezdettől fogva nem léteztek, sem örökké nem maradnak meg. Csak az emberek esztelen balgasága révén jöttek a világra; ezért gyors elmúlás vár rájuk. Egy apa, akit nagyon korai gyász emésztett, elkészítette hirtelen elragadott gyermekének képmását, az immár halott embert istenként tisztelte, és alattvalóit titkos szertartásokra és áldozatokra kötelezte. Idővel az istentelen szokás megszilárdult és törvényként megtartották. A hatalmasok parancsára istenként tisztelték a faragott képet. Akiket az emberek nem tudtak szemtől szemben tisztelni, mivel távol laktak tőlük, azoknak alakját a távolból elképzelték, a királyról, akit tiszteltek, hű képet készítettek maguknak, hogy a távollevő előtt oly buzgalommal hódolhassanak, mintha jelen volna. Tiszteletük fokozására a művész becsvágya olyanokat is ösztönzött, akik (a királyt) nem is ismerték. Mert ez (a művész), hogy az uralkodó kedvében járjon, egész művészetét latba vetette, hogy minél szebben megmintázza. Az alkotás szépségétől elragadott tömeg pedig most már az imádás tárgyának tekintette, akit kevéssel azelőtt még csak emberként tiszteltek. Az élet romlására vezetett, hogy az emberek valami szerencsétlenség vagy az uralkodó hatalmának áldozataként a közölhetetlen nevet kőre és fára ruházták.A bálványimádás következményei.
De nem érték be azzal, hogy megtévedtek Isten ismeretében, hanem akik a tudatlanság nagy háborúságában élnek, az ilyen bajokat még békének nevezik. Amikor gyermekgyilkos áldozatokat, titkos szertartásokat vagy vad tivornyákat tartanak furcsa szokásokkal, nem ügyelnek sem az életre, sem a házasság tisztaságára, hanem az egyik orvul megöli a másikat, vagy házasságtöréssel keseríti. Különbség nélkül mindenütt uralkodik a vér és a gyilkosság, a lopás és csalás, a meggyalázás és a hűtlenség, a lázadás és az esküszegés, a jók zaklatása, a jótétemények elfeledése, a lelkek fertőzése, a nemek fölcserélése, a házasságok szétzüllesztése, a házasságtörés és a kicsapongás. A névtelen bálványok imádása minden baj kezdete, oka és vége. Mert vagy őrjöngenek mulatozásaik alkalmával, vagy hazugságokat jövendölnek, vagy istentelenül élnek, vagy könnyelműen hamis esküt tesznek. Bízva bálványaik élettelenségében, arra számítanak, hogy nem éri baj őket, ha hamisan esküsznek. De mind a kettőért utoléri őket az igazságos büntetés, (azért is), hogy az istenekre hagyatkozva hamisan vélekedtek Istenről, és (azért is), hogy – a jámborságot megvetve – csalárdságból hamisan esküdtek. Mert nem azok hatalma, akikre esküsznek, hanem a bűnösöknek járó büntetés követi mindig a gonoszok botlásait.
Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak.
Mint az aranygyűrű, s mint az arany ékszer, olyan a bölcs tanító a szófogadó fülnek.
Mint a hűsítő hó aratás idején, olyan a hű követ annak, aki küldte, felüdíti az ura lelkét.
Tornyosuló felhő és szél eső nélkül az, aki kérkedik, bár nincsen tehetsége.