Júdás hadjáratai a Jordán túloldalán 10Amikor aztán Timóteus ellen vonultak, és már kilencstádiumnyira voltak onnan, arabok támadtak rá ötezer emberrel és ötszáz lovassal. A harc heves volt, de Isten segítségével szerencsés véget ért. Az arabok vereséget szenvedtek, és akik életben maradtak, arra kérték Júdást, hogy nyújtsa nekik jobbját, és ígéretet tettek, hogy legelő jószágot adnak, és egyéb dolgokban is a kezére járnak. Júdás pedig, mert úgy látta, hogy valóban szolgálatára lehetnek sok dologban, békét ígért. Majd szerződést kötöttek és azok visszatértek sátraikba. Ezután rajtaütött egy hidakkal és falakkal körülvett erős városon, amelyben mindenféle fajta pogány népség lakott. A neve Kaszfin volt. Lakói a fal erősségében és élelmiszerkészletükben bízva, csak lomhán védekeztek, s átkozódásokkal ingerelték Júdást, káromolták Istent és bűnös dolgokat beszéltek. 15Makkabeus azonban a világ nagy uralkodóját hívta segítségül, aki Józsue idejében faltörő kosok és hadigépek nélkül döntötte le Jerikót, majd vad iramban a falakra rontott. Az Úr akaratából be is vette a várost és szörnyű vérfürdőt rendezett. Olyannyira, hogy úgy látszott, mintha a két stádium szélességű szomszédos tó a meggyilkoltak vérétől telt volna meg.
17Innen hétszázötven stádiumra távoztak és Karakába érkeztek, azokhoz a zsidókhoz, akiket tubiániaknak hívnak. Timóteussal azokon a helyeken nem kerültek szembe. Ez ugyanis anélkül, hogy végzett volna valamit, igen erős őrséget hagyott vissza egy helyen, és elvonult. Dosziteosz és Szoszipater, Makkabeus vezérei azonban lemészárolták azt a tízezer embert, akiket Timóteus visszahagyott a várban. Közben Makkabeus csatasorba állította a vele lévő hatezer embert, hadirendekbe osztotta őket, és felvonult Timóteus ellen, aki százhúszezer gyalogossal és kétezer-ötszáz lovassal rendelkezett. Amikor Timóteus értesült Júdás megérkezéséről, előreküldte az asszonyokat, a gyermekeket és a többi népséget egy Kárnion nevű várba. Ez ugyanis bevehetetlen és a meredek szakadékok miatt nehezen hozzáférhető volt. Amint aztán feltűnt Júdás első csapata, a mindent látó Isten megjelenése miatt félelem szállta meg az ellenséget és futásnak eredtek. Az egyik ide szaladt, a másik oda, úgyhogy nemegyszer a saját embereik terítették le és sebezték meg őket tulajdon kardjukkal. Júdás pedig heves iramban rájuk rontott, lesújtott a gonoszokra és leterített közülük harmincezer embert. Maga Timóteus is Dosziteosz és Szoszipater embereinek kezébe esett, és hosszan könyörögve kérte őket, hogy engedjék el élve, hiszen a keze között vannak a zsidók közül soknak a szülei és testvérei, akik az ő halála következtében elvesznének. Amikor aztán megesküdött, hogy a megállapodás értelmében hazabocsátja azokat, a testvérek megmenekülése érdekében sértetlenül elengedték.
26Júdás azután Kárnajim és Atargation ellen vonult, és megölt huszonötezer embert. Ezek megszalasztása és megölése után seregével Efron megerősített városa ellen indult, amelyben különféle nemzetekből való csapatok tanyáztak. A fal mentén erős ifjak álltak és vitézül védekeztek; bent pedig sok volt a hadigép meg a lövedék. Ők azonban segítségül hívták a Mindenhatót, aki erejével összeroppantja az ellenség hatalmát. Be is vették a várost, és leterítettek a bentlévők közül huszonötezer embert. 29Innen Szkitopoliszba mentek, ami Jeruzsálemtől hatszáz stádiumra volt. Az ott lakó zsidók tanúsították, hogy Szkitopolisz lakói jóindulattal voltak irányukban, és még a szerencsétlenség idején is emberségesen bántak velük. 31Ezért köszönetet mondtak nekik és biztatták őket, hogy továbbra is jóindulattal legyenek nemzetükkel szemben. Ezt követően Jeruzsálembe vonultak, mert közel volt már a hetek ünnepe.
A hűtlen zsidók megbüntetése; áldozat a holtakért Pünkösd után pedig Gorgiász, Idúmea helytartója ellen mentek. Ez háromezer gyalogossal és négyszáz lovassal vonult ki. Ekkor az történt, hogy az összecsapás után elestek néhányan a zsidók közül. Ekkor Bakénor egyik lovasa, egy Dosziteosz nevű vitéz férfi megragadta Gorgiászt azzal a szándékkal, hogy élve keríti kézre. De rárontott egy trákiai lovas és levágta karját. Így Gorgiász Máresába menekült. Eszdrin emberei pedig elgyöngültek a tartós küzdelemben. Erre Júdás az Úrhoz kiáltott, hogy segítőjük és vezérük legyen a harcban. Majd hazai nyelven, énekszóval harci kiáltásba kezdett, és futásba kergette Gorgiász katonáit. 38Júdás pedig összegyűjtötte seregét és Adullám városába vezette. A hetedik nap elérkeztével szokás szerint megtisztultak és ugyanott megülték a szombatot. 39A rákövetkező napon azután elment Júdás az embereivel, hogy elhozza az elesettek holttesteit, és eltemesse őket szüleik mellé a családi sírokba. Ekkor azonban a jamniai bálványok fogadalmi tárgyait találták a megöltek alsóruhája alatt, pedig hát ilyenektől a törvény eltiltja a zsidókat. Erre mindnyájuk előtt világossá lett, hogy ezért kellett elesniük.
Ekkor mindannyian áldották az Úr igazságos ítéletét, aki napvilágra hozta a rejtett dolgokat. Majd imára tértek és azt kérték, hogy feledésbe menjen az elkövetett bűn. A hős Júdás pedig intette a népet, hogy óvakodjék a bűntől. Hiszen tulajdon szemükkel látják, hogy mi történt az elesettek bűne miatt. Majd gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy áldozatot mutassanak be a megholtak bűneiért, mert helyesen és jámborul gondolkodott a feltámadásról. Ha nem remélte volna ugyanis, hogy az elesettek fel fognak támadni, felesleges és hiábavaló dolog lett volna imádkozni a halottakért. 45Tekintetbe vette ezenkívül azt is, hogy azokra, akik istenfélően hunytak el, igen nagy jutalom vár: ez szent és üdvös gondolat. Azért végzett engesztelést a halottakért, hogy bűneiktől megszabaduljanak.
Jegyzetek
12,1 Az itt leírtakat nehéz egyeztetni az 1 Makk történeteivel; a szerzőnek nem a pontos történeti híradás a célja.
12,10 Vö. 1 Makk 5,24-54.
12,15 Korábban Jahvét, Izrael Istenét hívták segítségül, most viszont Júdás „a világ nagy uralkodójához” könyörög.
12,17 Vö. 1 Makk 5,13.
12,26 Atargatisz Astartéhez hasonló szíriai istennő. Kárnajim valószínűleg a Szarvas Astarté szentélye.
12,29 Szkitopolisz a régi Bét-Sán, Jeruzsálemtől É-ra kb. 110 km-nyire.
12,31 Hetek ünnepe (Pünkösd): vö. Lev 23,15-21.
12,38 A szombatot háborúban is megtartják, vö. Szám 31,19.
12,39 A szerző hangsúlyozza, hogy a holtak feltámadnak, és hisz abban, hogy a halottakért végzett engesztelés eltörli azok bűneit.
12,45 Ez az egyetlen ószövetségi hely, amely a halál utáni átmeneti állapotról (tisztítótűz) beszél.
1 Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete,
akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van,
s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót,
hanem a tüzet, vagy a szelet, vagy az iramló levegőt,
vagy a csillagok körét, vagy a víz árját,
vagy a napot s a holdat tartották
világot kormányzó isteneknek.
Ha már ezeket isteneknek gondolták,
mert szépségük elbájolta őket,
tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura,
hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket.
Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét,
megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb,
mert a teremtmények nagyságából, szépségéből
nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét.
De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás,
mert ők talán csak tévednek,
miközben Istent keresik, és meg akarják találni.
Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják,
megejti őket azok látása,
mert annyira szép, amit látni lehet!
Ezeknek azonban még sincs mentségük,
mert, ha tudásban annyira vitték,
hogy át tudták kutatni a világot,
ennek urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?
10 De boldogtalanok azok, és holt dolgokba vetik reményüket,
akik emberi kéz művét hívják isteneknek,
a mesterséges alkotást aranyból, ezüstből, az állatok képeit,
vagy haszontalan követ, régi kéz munkáját.
Így, amikor a fafaragó alkalmas törzset vág az erdőből,
gondosan lehántja egész kérgét,
majd hozzáértő szorgalommal
hasznos holmit készít az élet szolgálatára,
a munka hulladékát étel készítésére fordítja,
ami pedig megmarad belőle, és semmire sem alkalmas:
a görbe és görcsökkel telenőtt fát
üres idejében szorgalmasan kifaragja,
gondos művészettel alakot ad neki,
és ember képére formálja,
vagy valami hitvány állathoz szabja.
Bevonja vörös agyaggal, pirosra keni pirosítóval,
és minden foltját befesti,
aztán hozzáillő hajlékot készít,
a falra illeszti és vassal megerősíti.
Tehát gondját viseli, hogy le ne essen,
mert tudja, hogy az nem tud magán segíteni,
hiszen csak képmás, és segítségre szorul.
Amikor pedig vagyonáért, gyermekeiért
és feleségéért fogadalmat tesz és imádkozik,
nem restell szólni ahhoz, ami lélek nélkül van,
az erőtlenhez könyörög egészségért,
a holthoz esedezik életért,
s a gyámoltalanhoz fordul segítségért,
szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani,
keresetéért, munkájáért és minden ügye sikeréért
ahhoz könyörög, ami semmire sem képes.
Más viszont, aki tengerre indul,
és szilaj hullámokat készül átszelni,
fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb,
mint a hajó, amely őt hordozza.
Mert a haszonvágy eszelte ezt ki,
és hozzáértő ember bölcsessége építette,
s a te gondviselésed kormányozza, Atyánk,
mivel a tengeren is adtál utat,
és biztos ösvényt a hullámok között.
Megmutatod, hogy minden veszélytől meg tudod menteni
még azt is, aki jártasság nélkül száll tengerre.
Hogy bölcsességed művei parlagon ne heverjenek,
még a silány fára is rábízzák az emberek életüket,
hajón szelik át a habokat, és életben maradnak.
Már régente is, amikor a gőgös óriások vesztüket lelték,
a világ reménysége hajóra menekült,
és kezed irányítása mellett
átmentette a nemző magot az utókornak.
Mert áldott a fa, amely által igazság történik,
de átok éri a kézzel alkotott bálványt,
és azt is, aki készítette.
Az egyiket azért, mert megalkotta,
a másikat pedig, mert romlandó létére istennek hívták.
Egyaránt utálat Isten előtt
az istentelen és istentelen alkotása,
és készítőjével együtt a mű is bűnhődik.
Ezért a pogányok bálványai ítélet alá esnek,
mert utálattá lettek Isten teremtményei közül,
kísértéssé lettek az emberek lelkének,
és tőrré a balgák lábának.
12 Mert a hűtlenség kezdete a bálványképek gondolata,
kitalálásuk az élet rákfenéje.
Nem voltak ilyenek kezdettől fogva,
ezért nem is maradnak meg örökké.
Mivel az ember hivalkodása által jöttek a világra,
hirtelen elmúlás vár rájuk.
A keserű gyászban bánkódó atya ugyanis
a tőle váratlanul elragadott fia képmását készítette,
s azt, aki mint ember halt meg, most istenként tisztelte,
és alattvalói között szertartásokat és áldozatokat rendelt.
Idővel az istentelen szokás megszilárdult,
s e tévedést törvényként megtartották,
és uralkodók parancsára faragott képeket imádtak.
Akiket pedig az emberek
nem tudtak szemtől szembe tisztelni,
mert távol laktak tőlük,
azok képmását a távolból elhozták,
a királyról, akit tisztelni akartak,
hű képet készítettek,
hogy a távollevőnek olyan készséggel hízelegjenek,
mintha közöttük volna.
Tiszteletük ápolására pedig a művész becsvágya
olyanokat is ösztönzött, akik azt nem ismerték,
mert, hogy megbízója kedvében járjon,
azon fáradozott művészetével,
hogy a hasonlóságot minél hívebben kifejezze.
A műalkotás szépségétől elbűvölt sokaság pedig
most már istennek tartotta,
akit kevéssel azelőtt mint embert tiszteltek.
Ekként vált az emberi élet kelepcéjévé,
hogy az emberek akár érzelem,
akár uralkodó előtt meghajolva,
a másra nem ruházható nevet kőnek vagy fának adták.
22 És nem érik be azzal,
hogy megtévedtek Isten ismeretében,
hanem a tudatlanság nagy háborúságában élnek,
és mindezt a sok rosszat még béke gyanánt magasztalják!
Mert amikor gyermekeiket feláldozzák,
vagy titkos szertartásokat végeznek,
s eszeveszett vad tivornyákat űznek,
nem ügyelnek sem az élet, sem a házasság tisztaságára,
az egyik a másikat irigységből megöli,
vagy házasságtöréssel keseríti.
Mindezek összekeverednek náluk,
vérengzés, gyilkosság, lopás és csalárdság,
vesztegetés, hűtlenség, lázadás és hamis eskü,
a jók zaklatása, a megfeledkezés Istenről,
a lelkek fertőzése, természetellenes paráznaság,
a házasság állhatatlansága, házasságtörés és kicsapongás.
Mert a gyalázatos bálványok imádása
minden gonosznak oka, kezdete és bevégzése,
hisz vagy őrjöngnek jókedvükben, vagy hamisan jövendölnek,
vagy gonoszul élnek, vagy könnyelműen hamis esküt tesznek,
mert amikor lélek nélküli bálványokban bizakodnak,
nem tartanak a hamis eskü megtorlásától.
Ezért mind a kettőért méltán bűnhődnek:
azért, hogy bálványokra hagyatkozva,
Istenről hamisan vélekedtek,
és mert hamisan esküdtek,
csalárdul megvetve az igazságot;
mert nem azok hatalma, akikre esküt tettek,
hanem a bűnösöknek járó büntetés
követi mindig az igaztalanok botlását.
Jegyzetek
13,1 Az ember a természetből képes felismerni Isten létezését.
13,10 Sajnálatra méltó az az ember, aki teremtményt imád, de méginkább az, aki emberi kéz alkotta bálványt tisztel.
14,12 Kezdetben nem voltak bálványszobrok, és az idők végén nem is lesznek többé.
14,22 A bálványimádás minden erkölcsi romlás oka.
Aranyalma ezüsttálcán:
ilyen a szó kellő időben kimondva.
Arany fülbevaló és ragyogó gyöngy:
ilyen a bölcs intelem a szófogadó fülnek.
13 Amilyen a hűsítő hó az aratás hevében,
olyan a megbízható követ a küldőjének:
megnyugtatja gazdája szívét.
Felhő és vihar eső nélkül:
ez a dicsekvő férfi, aki ígéreteit nem teljesíti.
Jegyzetek
25,13 Követnek lenni az akkori társadalom egyik legfontosabb tisztsége volt. A követ szavai egyenértékűek voltak egy írott dokumentummal.