Kis türelmet

AscensionPress 365 napos terv - 166. nap

Megosztott királyság kora, 1Kir17-18, 2Krón18-19, Én5


1. A NAGY SZÁRAZSÁG
A csapás bejelentése.
17 A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.”
A Kerit-pataknál.
Azt mondta neki az Úr: „Menj el innen, vedd utadat kelet felé és rejtőzz el a Kerit-pataknál, amely a Jordántól keletre folyik. Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad.” Tehát elment, és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment, és a Kerit-pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik. S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott.
A liszt és olaj csodája.
Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.
Az özvegy fiának feltámasztása.
Ezek után az események után történt, hogy az asszony fia, akié a ház volt, megbetegedett. Betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem maradt benne élet. Akkor így szólt Illéshez (az asszony): „Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékezetembe idézd vétkeimet és megöld a fiamat?” Ő azt felelte neki: „Add ide a fiadat!” Elvette öléből és fölvitte a fenti szobába, ahol lakott és lefektette ágyára. Aztán az Úrhoz fordult: „Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?” Majd háromszor a fiúra borult és segítségül hívta az Urat: „Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!” S az Úr meghallgatta Illés könyörgését, a lélek visszatért a fiúba, úgyhogy újra életre kelt. Akkor Illés fogta a fiút, levitte a fenti szobából a házba, átadta anyjának és azt mondta: „Nézd, él a fiad!” Az asszony erre így szólt Illéshez: „Most már tudom, hogy csakugyan Isten embere vagy, s hogy az Úr szava igazság ajkadon.”
Illés és Obadjahu találkozása.
18 Hosszú idő elteltével, a harmadik esztendőben történt, hogy az Úr szólt Illéshez: „Menj, s jelenj meg Acháb színe előtt, mert esőt hullatok a földre.” Illés tehát elment és megjelent Acháb színe előtt. Az éhínség egyre nyomasztóbbá vált Szamáriában. Acháb ezért hívatta udvarmesterét, Obadjahut. Obadjahu buzgó követője volt az Úrnak. Amikor Izebel azon fáradozott, hogy kiirtsa az Úr prófétáit, Obadjahu oltalmába vett száz prófétát, elrejtette őket, ötvenével egy-egy barlangban, és étellel, itallal is ellátta őket. Acháb így szólt Obadjahuhoz: „Gyere, keressünk fel minden forrást és patakot az országban, hátha találunk füvet és megmenthetjük a lovakat és öszvéreket; nem hagyhatunk az állatok közül egyet sem elpusztulni.” Felosztották hát egymás közt az országot, s bejárták, Acháb ment az egyik úton, Obadjahu a másikon. Amint Obadjahu rótta az utat, egyszer csak szembetalálkozott Illéssel. Mihelyt fölismerte, arcra borult előtte és megszólította: „Te vagy az, uram, Illés?” Azt felelte neki: „Én vagyok. Menj, s jelentsd Achábnak: itt van Illés.” De ő így válaszolt: „Mit vétettem, hogy Acháb kezére akarod adni szolgádat, hogy megöljön? Amint igaz, hogy az Úr, a te Istened él: nincs nép és nincs ország, ahova uram el ne küldött volna a keresésedre. S amikor azt felelték neki: nincs itt, megeskette a népet meg az országot, hogy csakugyan nem találtak. S most azt mondod: Menj, jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én odamegyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követője ifjúkora óta. Vagy nem mondták el uramnak, mit tettem, amikor Izebel meg akarta ölni az Úr prófétáit? Mint rejtettem el százat az Úr prófétái közül, ötvenével egy-egy barlangban, meg hogy étellel és itallal is elláttam őket? Mégis azt mondod: Menj, és jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. Hát akkor megöl!” Illés azt felelte: „Amint igaz, hogy él a Seregek Ura, akinek szolgálatában állok: még ma megjelenek a színe előtt.”
Illés és Acháb.
Obadjahu tehát elment Achábhoz és jelentette a dolgot. Acháb erre elindult Illés felé. Amikor Acháb megpillantotta Illést, azt kérdezte: „Te vagy az, Izrael megrontója?” De ő így felelt: „Nem én sodortam pusztulásba Izraelt, hanem te és atyádnak háza, amikor elhagytátok az Urat és amikor Baálhoz szegődtél. Most azonban küldj el, s hívd nekem össze egész Izraelt Kármel hegyén, aztán Baál négyszázötven prófétáját, és Asera négyszáz prófétáját, akik Izebel asztaláról esznek!”
Áldozat a Kármelen.
Acháb tehát sorra üzent Izrael fiainak és összehívta a prófétákat is Kármel hegyén. Illés odalépett az egész nép színe elé és megkérdezte: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baál, akkor kövessétek azt!” A nép nem válaszolt egyetlen szót sem. Akkor Illés így szólt a néphez: „Az Úr prófétái közül egyedül én maradtam meg, Baálnak azonban négyszázötven prófétája van. Adjatok két bikát! Válasszák ki az egyiket, aztán vágják darabokra és tegyék a máglyára, de tüzet ne gyújtsanak. Én majd előkészítem a másik bikát, de tüzet én sem gyújtok. Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!” Az egész nép azt felelte rá: „Rendben van!” Illés tehát így szólt Baál prófétáihoz: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát! Ti vagytok többségben. Aztán hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet nem szabad gyújtanotok!” Fogták hát az egyik bikát, előkészítették, és reggeltől délig szólítgatták Baál nevét, ezekkel a szavakkal: „Baál, hallgass meg!” De semmi hang sem hallatszott, nem adott senki feleletet. Közben ott ugrabugráltak oltáruk körül, amit csináltak. Délben Illés így csúfolta őket: „Szólítsátok hangosabban, hiszen isten! Hátha belemélyedt gondolataiba vagy kiment, esetleg úton van vagy éppen elaludt, és föl kell ébreszteni.” Erre egyre emeltebb hangon szólították, és szokásukat követve karddal és lándzsával addig vagdosták magukat, míg ki nem buggyant a vérük. Dél elmúltával odáig fajult a dolog, hogy őrjöngeni kezdtek egészen addig, míg el nem jött az esti ételáldozat bemutatásának az ideje. De nem hallatszott se hang, se felelet, semmi jele a meghallgatásnak. Akkor Illés így szólt a néphez: „Lépjetek elém!” Az egész nép eléje lépett. Ezután helyreállította az Úr oltárát, amelyet leromboltak. Mégpedig úgy, hogy fogott tizenkét szikladarabot Jákob tizenkét fia törzsének megfelelően, akinek az Úr azt mondta: „Izrael legyen a neved!”; és oltárt épített a szikladarabokból az Úr nevének. Az oltárt körülvette árokkal, akkorával, amekkora két mérő gabonának elegendő. Aztán máglyát rakott, feldarabolta a bikát, rátette a máglyára és azt mondta: „Töltsetek meg négy korsót vízzel és öntsétek rá az égőáldozatra meg a máglyára.” Megtették. Erre így szólt: „Ismételjétek meg!” Megismételték. Akkor azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg!” Harmadszor is megtették, úgyhogy víz folyt az oltár körül. Az árkokat is megtöltötte vízzel. Amikor aztán elérkezett az esti ételáldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta előlépett és felkiáltott: „Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene! Nyilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én a te szolgád vagyok, s ezeket mind a te szavadra teszem! Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét.” Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát, még az árokban levő vizet is elnyelte. Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” Illés erre meghagyta nekik: „Ragadjátok meg Baál prófétáit! Ne meneküljön meg egy se közülük!” Megragadták, s Illés levitte őket a Kison-patakhoz, s ott megölette őket.
Az aszály megszűnése.
Akkor így szólt Illés Achábhoz: „Menj fel, egyél és igyál! Figyelj csak, már hallatszik az eső nesze!” Acháb fölment, evett és ivott, Illés meg fölment a Kármel csúcsára, leborult a földre, a térde közé rejtette arcát. Aztán így szólt szolgájához: „Menj fel, és nézz a tenger felé!” Fölment, körülnézett, aztán jelentette: „Nincs ott semmi.” Erre azt mondta: „Menj vissza, hétszer egymás után!” A hetedik alkalommal jelentette: „Nézd, felhő ereszkedik alá nyugaton, akkorácska, mint az ember tenyere.” Így felelt neki: „Menj és jelentsd Achábnak: Fogass be és eredj le, különben utolér az eső!” Nemsokára elsötétedett az ég a viharfellegektől, és hatalmas záporeső esett. Acháb szekérre ült és Jiszreelbe sietett. Az Úr keze azonban Illés fölött volt. Felövezte derekát és Acháb előtt haladt egészen a Jiszreelbe vivő útig.
Előző nap Olvasási terv Következő nap
Szövetség Achábbal.
18 Jehosafátnak igen nagy volt a vagyona és dicsősége. De sógorságra lépett Achábbal. Néhány év múlva le is ment Achábhoz Someronba. Acháb igen sok bárányt és szarvasmarhát vágatott le neki és a kíséretében levő népnek. Aztán rábeszélte, hogy vonuljon fel Ramot-Gileád ellen. Azt mondta ugyanis Acháb, Izrael királya Jehosafátnak, Júda királyának: „Kivonulsz-e velem Ramot-Gileád ellen?” Azt felelte neki: „Ahogy te, úgy én is; ahogy a te néped, úgy az én népem is. Veled leszünk a csatában.”
Prófétai nyilatkozatok a háborúról.
De Jehosafát arra is figyelmeztette Izrael királyát: „Érdeklődjék azonnal: Mit szól hozzá az Úr?” Ekkor Izrael királya összegyűjtötte a prófétákat, négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: „Elmenjek-e hadakozni Ramot-Gileád ellen, vagy hagyjak fel vele?” Azt felelték neki: „Menj, mert az Isten a király kezébe adja!” Jehosafát azonban közbevetette: „Nem volna itt inkább az Úrnak valamelyik prófétája, akit megkérdezhetnénk?” Izrael királya azt felelte Jehosafátnak: „Van még egy ember, általa megkérdezhetnénk az Urat: Michajehu, Jimla fia. De gyűlölöm, mert soha nem jövendöl nekem jót, hanem csak rosszat.” Jehosafát azt válaszolta: „Ne beszélj így, király!” Ekkor Izrael királya magához hívott egy udvari szolgát és megparancsolta neki: „Hívd gyorsan Michajehut, Jimla fiát!” Mindketten, Izrael királya is, Jehosafát, Júda királya is díszbe öltözve ültek trónjukon. A téren ültek Someron kapujának nyílása mellett, közben a próféták jóslatokat mondtak előttük. Cidkija, Kenaana fia, vasszarvakat csinált magának és azt hirdette: „Ezzel fogod leteríteni Arámot, míg teljesen meg nem semmisül.” Hasonlóképpen jövendölt a többi próféta is. Azzal biztatták: „Vonulj csak Ramot-Gileád ellen! Szerencséd lesz, mert az Úr a király kezébe adja.” A követ, aki elment Michajehut elhívni, figyelmeztette: „A próféták szavai egyhangúlag kedvezők a király számára. Kérlek, a te beszéded is legyen olyan, mintha közülük való lenne! Mondj te is jót!” Michajehu azt felelte: „Amint igaz, hogy él az Úr, azt fogom mondani, amit az én Istenem mond majd nekem.” Amikor a király elé ért, a király így szólt hozzá: „Micha, lemenjünk-e hadakozni Ramot-Gileád ellen, vagy hagyjunk fel vele?” Ezt felelte: „Menjetek csak! Sikeretek lesz, és a kezetekbe kerülnek.” A király figyelmeztette: „Hányszor kényszerítselek eskü alatt, hogy ne mondj nekem mást, csak az igazat az Úr nevében?” Erre azt mondta: „Azt láttam, hogy egész Izrael szétszóródott a hegyeken, mint a pásztor nélküli juhok. Az Úr pedig azt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk! Térjen vissza ki-ki békességben a házába!” Erre Izrael királya azt mondta Jehosafátnak: „Nem megmondtam neked előre, hogy nem jövendöl ez nekem jót, hanem csak rosszat?” Erre ő így kezdett beszélni: „Halljátok az Úr szavát: Láttam az Urat, trónusán ült, jobbról és balról mellette állt a mennyei sereg. Ekkor megkérdezte az Úr: Ki tudná rászedni Achábot, Izrael királyát, hogy felvonuljon és elessék Ramot-Gileádnál? Az egyik így beszélt, a másik meg amúgy. Ekkor előlépett egy lélek, az Úr elé állt, és így szólt: Én rászedem. Az Úr megkérdezte: Hogyan? Így felelt: Kimegyek, és hazug lélek leszek minden prófétájának szájában. Az Úr ráhagyta: Szedd rá, sikerülni fog neked. Menj, és tégy úgy. Lásd tehát, az Úr hazug lelket adott e prófétáid szájába. Az Úr rosszat rendelt neked.” Erre Cidkija, Kenaana fia odalépett és arcul ütötte Michajehut. Aztán megkérdezte: „Melyik úton távozott tőlem az Úr, hogy hozzád szóljon?” Michajehu azt felelte: „Magad fogod megtapasztalni, azon a napon, amelyen a legeldugottabb kamrában szeretnél elbújni, hogy elrejtőzzél.” Ekkor Izrael királya megparancsolta: „Fogjátok Michajehut és vigyétek Amonhoz, a város parancsnokához és Joáshoz, a király fiához! Mondjátok meg nekik: Ezt üzeni a király: Vessétek tömlöcbe! Kevés kenyeret adjatok neki táplálékul, meg kevés vizet, míg épségben visszatérek.” Erre Michajehu megjegyezte: „Ha épségben térsz vissza, akkor nem szólt általam az Úr! Halljátok meg mind, ti nemzetek!”
A csata lefolyása és következményei.
Tehát Izrael királya és Jehosafát, Júda királya felvonultak Ramot-Gileád ellen. Izrael királya azt tanácsolta Jehosafátnak: „Szeretném felismerhetetlenné tenni magamat, és úgy menni a csatába, te azonban csak öltsd fel a magad ruháját!” Izrael királya tehát álruhába öltözött, és úgy indult a csatába. De Arám királya éppen azt a parancsot adta a harci szekerek vezetőinek: „Ne harcoljatok senki ellen, akár kicsi, akár nagy, hanem csak Izrael királya ellen!” Így történt, hogy amikor a harci szekerek vezetői megpillantották Jehosafátot, azt gondolták: „Ez Izrael királya!” Amikor körös-körül rátámadtak, Jehosafát felkiáltott. S az Úr meg is segítette, és eltérítette őket tőle. Amikor ugyanis látták a harci szekerek vezetői, hogy nem ő Izrael királya, visszafordultak mellőle. Ám valaki kifeszítette íját, s akaratlanul mégis eltalálta Izrael királyát a páncélja és annak hevederei között. Erre megparancsolta szekere vezetőjének: „Fordulj meg, és vigyél ki a csatából, mert megsebesültem!” Mivel a csata akkor még hevesebb lett, Izrael királya ott maradt állva a kocsiján az arámokkal egészen estig. Naplementekor azonban meghalt. 19 Jehosafát, Júda királya, épségben visszatért Jeruzsálembe a palotájába. Jehu látóember, Hanani fia elébe ment és figyelmeztette Jehosafát királyt: „Hát te gonosztevőt segítesz és azokkal barátkozol, akik az Urat gyűlölik? Ezért magadra vontad az Úr haragját! De jócselekedeteket is talál benned, mivel eltávolítottad a bálványokat és szíved az Úr követésére hajlik.”
Jehosafát térítései és bírósági reformjai.
Jehosafát Jeruzsálemben tartózkodott, de aztán újra kiment a nép közé Beersebától egészen Efraim hegyéig, és visszavezette őket az Úrhoz, atyáik Istenéhez. Vidéken is, városról városra bírákat rendelt Júda minden megerősített városába. A bírákat figyelmeztette: „Vigyázzatok, mit cselekesztek! Bíráskodástokkal ugyanis nemcsak az embereket, hanem az Urat is szolgáljátok. Azért veletek lesz bírói működéstekben. Az Úr félelme legyen tehát veletek! Gondosan végezzétek kötelességteket, mert az Úrnál, a mi Istenünknél szó sem lehet igazságtalanságról, személyválogatásról vagy megvesztegetésről.” Majd levitákból, papokból és Izrael családfőiből Jeruzsálemben is szervezett Jehosafát bíróságot, hogy igazságot szolgáltassanak az Úr ügyeiben és Jeruzsálem lakóinak pereiben. Ezt parancsolta nekik: „A következőképpen járjatok el az Úr félelmében, állhatatosan és tökéletes szívvel: Városaitokban lakó testvéreiteknek bármilyen ügye kerül elétek: akár vérnek bűne, akár valamely vitás kérdés a törvényt, a parancsokat, a szertartásokat vagy a jogot illetően, figyelmeztessétek őket, hogy ne vétkezzenek az Úr ellen, és ne legyen gyűlölség köztetek és testvéreitek között! Ha így jártok el, nem fogtok vétkezni. Amarjahu főpap lesz a fölöttesetek vallási ügyekben, Zebadjahu pedig, Jizmael fia, Júda házának feje, a király elé tartozó összes ügyekben. Mint tisztviselők a leviták fognak rendelkezéstekre állni. Járjatok el bátran, és az Úr a jók mellett lesz.”
Előző nap Olvasási terv Következő nap
A VŐLEGÉNY
5 Húgom, mátkám, máris megyek a kertembe, szedem a mirhámat balzsamommal együtt; egyenest a lépből eszem mézemet, megiszom boromat a tejemmel együtt. Barátaim, egyetek, igyatok, ittasodjatok meg, kedveseim!
A NEGYEDIK ÉNEK
A MENYASSZONY
A VŐLEGÉNY
Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog (és azt mondja): Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet.
A MENYASSZONY
Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Lábamat megmostam, s most beszennyezzem? Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensőm. Fölkeltem, hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek. Kezemről, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére. Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltűnt valahova. Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt, kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabáltam is, de nem adott választ. Az éjjeli őrök találtak meg, amikor a várost járták. Ütöttek és véresre vertek, letépték rólam a leplet, akik a falakat őrzik. Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, hogyha rátaláltok az én szerelmemre… Mit mondjatok neki? Hogy a szerelembe belebetegedtem.
A KAR
Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, asszonyoknak gyöngye? Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, hogy úgy kérlelsz minket?
A MENYASSZONY
Az én szerelmem fehér is, piros is, kitetszik ő akár tízezer közül is. A feje színarany, a haja datolyafürt, s mint a holló, fekete. Szemei, mint a galambok a medence vizénél: tejben fürdenek és a tengeren ülnek. A két arca, akár a balzsamágyak, amelyek illatos füveket teremnek. Az ajka liliom, mirha csepeg róla. Kezei aranyhengerek, tarziskővel kirakva. A teste elefántcsont, tele zafírral. A lába márványoszlop, s színarany talpon áll. A termete Libanon, páratlan cédrusfa. A szája mézédes, a lénye elragadó! Ilyen a kedvesem, ilyen a barátom, Jeruzsálem lányai!
Előző nap Olvasási terv Következő nap
Minden fejezet...
1 0