17
1És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, a ki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.
(1Kir 18,5.42-45; Jak 5,17.18)
2És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:
3Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé folyik.
4És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott.
5Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, a mely a Jordán felé folyik.
6És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott.
(1Kir,17 4. 1Kir 19,5.)
7És lőn néhány nap múlva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt eső a földre.
8És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:
9Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.
(Luk 4,26)
10És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott, a ki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam.
11De mikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.
12Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi sült kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk.
13Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss;
14Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esőt ád a földnek színére.
(1Kir,17 9.)
15És ő elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind ő, mind amaz, mind annak háznépe, naponként.
16A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.
(2Kir 4,2-6)
17És lőn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott.
18Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?
19És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvevé azt az ő kebeléről, és felvivé a felházba, a melyben ő lakik vala, és az ő ágyára fekteté.
20Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd?
21És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét ő belé!
(2Kir 4,33-35; Csel 20,10)
22És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede.
23És felvévén Illés a gyermeket, alávivé őt a felházból a házba, és adá őt az ő anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!
24És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.
(1Kir,17 14. 1Kir 18,39.)
18
1És lőn sok idő multán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esőt adok a föld színére.
(1Kir,18 40-45.)
2És elméne Illés, hogy megmutassa magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig Samariában.
(1Kir 16,23.24)
3És Akháb hivatá Abdiást, a ki az ő házának gondviselője volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az Urat;
(1Kir,18 13.)
4Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás száz prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel).
5És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az országba szerén-szerte a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk a barmokat mindenestől elpusztulni.
(Jer 14,3)
6Eloszták azért magok közt a földet, a melyen kiki elmenjen. Akháb egyedül ment az egyik úton, és Abdiás is egyedül ment a másik úton.
7És mikor Abdiás az úton ment, ímé Illés előtalálá őt, és mikor felismerte őt, arczra borula és monda: Nem te vagy-é az, uram, Illés?
8Felele néki: Én vagyok; menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.
(1Kir,18 1.)
9Ő pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?
10Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem ország, a hova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt mondották: Nincs itt! az országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem találtak meg.
11És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.
12Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva.
13Nem mondották-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam őket kenyérrel és vízzel.
(1Kir,18 4.)
14És te mégis azt mondod: Menj el és mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés; hogy megöljön engemet.
15És felele Illés: Él a Seregeknek Ura, a ki előtt állok: e mai napon megmutatom magamat néki.
(1Kir,18 1.)
16Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt néki, és eleibe méne Akháb Illésnek.
17És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb néki: Te vagy-é az Izráel megháborítója?
(1Kir 17,1; Ámós 7,10.11)
18Ő pedig monda: Nem én háborítottam meg az Izráelt, hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok.
(1Kir 16,30-33)
19Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, a kik a Jézabel asztaláról élnek.
(1Kir 16,33)
20És elkülde Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat a Kármel hegyre.
21És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.
(Józs 24,14-16)
22Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak;
(1Kir,18 4.)
23Adjatok azért nékünk két tulkot, és ők válaszszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, a melyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája.
24Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz!
25És monda Illés a Baál prófétáinak: Válaszszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.
26És vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek.
27Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.
28És elkezdtek hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérök.
(3Móz 19,28)
29Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni kezdtek egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás.
30Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jőjjetek én hozzám. És hozzá méne az egész sokaság, és megépíté az Úr oltárát, a mely leromboltatott volt.
31És vőn Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved;
(Józs 4,5.20;1Móz 32,28)
32És oltárt építe a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne.
33És oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára;
34És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt mívelék;
35Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel.
(1Kir,18 32.)
36És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem.
(2Móz 3,6;1Kir,18 19-24.)
37Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívöket!
38Akkor alászálla az Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt.
(1Kir,18 24. 3 Móz. 9,24.)
39Mikor ezt látta az egész sokaság, arczra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!
(1Kir,18 36. 1Kir 17,24.)
40És monda Illés nékik: Fogjátok meg a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülök! És megfogák őket, és alávivé őket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott őket.
(2Kir 10,25-28)
41Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallszik.
42És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az ő orczáját az ő két térde közé tevé;
43És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda Illés: Menj vissza hétszer.
(2Kir 5,10)
44És lőn hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az eső.
45És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe.
(1Kir,18 1. Jak. 5,18.)
46És lőn az Úr keze Illésen, és felövezvén az ő derekát, még Akháb előtt futott el Jezréel felé.
18
1Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége vala. Ő sógorságot szerze Akhábbal.
(2Krón 17,5;1Kir 18,18;21,20)
2Néhány esztendő mulva aláméne Akhábhoz Samariába, és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba.
(1Kir 22,1-38)
3Mert ezt mondá Akháb, az Izráel királya Jósafátnak, a Júda királyának: Feljösz-é velem Rámóth Gileádba? Felele néki, és monda: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped együtt lesz a harczban.
4Azután monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után.
(2Kir 3,11.12)
5És összegyűjté az Izráel királya a prófétákat, mintegy négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjünk-é Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? Felelének: Menj el, és az Isten a király kezébe adja.
6És monda Jósafát: Nincsen-é itt több prófétája az Úrnak, hogy attól is tudakozódhatnánk?
(1Kir 22,7-9)
7És monda az Izráel királya Jósafátnak: Van még egy férfiú, a ki által az Urat megkérdezhetjük, de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, a Jimla fia. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király!
8Szólíta azért az Izráel királya egyet az ő szolgái közül, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jimla fiát.
9És az Izráel királya és Jósafát, a Júda királya ott ülnek vala, kiki az ő királyiszékében, királyi ruhákba öltözötten; ott ülnek vala Samaria kapuja előtt, a térségen; és a próféták mind prófétálnak vala ő előttök.
(2Krón,18 5.)
10Csináltatott vala pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Siriabelieket, mígnem megemészted őket!
(1Kir 22,11)
11A többi próféták is mind ekképen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámóth Gileád ellen, szerencsés leszel; mert azt az Úr a király kezébe adja.
12A követ pedig, a ki elment volt, hogy elhívná Mikeást, szóla néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak; szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót.
13Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy csak azt fogom mondani, a mit az én Istenem nékem mondánd!
(4Móz 22,38;24,13)
14Mikor azért a király elé jutott, akkor monda a király néki: Mikeás! elmenjünk-é Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És monda: Menjetek el, és jó szerencsétek leszen, kezetekbe adattatnak azok.
15És monda a király néki: Hányszor esküdtesselek meg téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében?
16Akkor monda: Látám az egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen. És azt mondá az Úr: Nincsen ezeknek urok. Térjen meg kiki az ő házához békességben.
17És monda az Izráel királya Jósafátnak: Nemde nem megmondottam-é, hogy nem fog nékem jót jövendölni, hanem rosszat?
(2Krón,18 7.)
18Ismét monda: Halljátok meg azért az Úr szavát. Látám az Urat ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és balkeze felől mellette állani.
(Dán 7,10)
19És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát, hogy felmenjen és elveszszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást szóla.
(1Kir 22,20)
20Akkor eljöve egy lélek, a ki megállván az Úr előtt, monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mimódon?
(1Kir 22,21)
21És felele: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy.
22Ímé azért most az Úr adta a hazugságnak lelkét ezen te prófétáid szájába, és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.
(2Krón,18 10. 11. Ésa. 19,14.)
23Akkor oda lépett Sédékiás, a Kénaána fia, s arczul csapá Mikeást, és monda: Melyik úton távozott el az Úrnak lelke tőlem, hogy csak néked szólana?
(2Krón,18 10. Ján. 18,22.)
24Felele Mikeás: Ímé meglátod magad azon a napon, a mikor egyik kamarából a másik kamarába mégy, hogy elrejtőzhessél.
(1Kir 22,25)
25Akkor monda az Izráel királya: Fogjátok meg Mikeást, és vigyétek Amonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához.
26És mondjátok: Ezt mondja a király: Vessétek őt a tömlöczbe, s tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.
(1Kir 22,27)
27És monda Mikeás: Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr szólott én általam. Ismét monda: Halljátok meg minden népek!
(2Krón,18 16. 5 Móz. 18,21. 22.)
28És felvonult az Izráel királya és Jósafát a Júda királya Rámóth Gileád ellen.
29És monda az Izráel királya Jósafátnak: Ruhámat megváltoztatom, és úgy megyek a viadalra; te pedig öltözzél fel ruhádba. És megváltoztatá az Izráel királya az ő ruháját, és menének viadalra.
30Siria királya pedig meghagyta vala az ő szekerei fejedelmeinek, mondván: Ne harczoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak az Izráel királya ellen.
31És a mikor meglátták a szekerek fejedelmei Jósafátot, mondának: Ez az Izráel királya! És körülfogták őt, hogy legyőzzék. Akkor felkiálta Jósafát, és az Úr megsegéllé őt, és az Isten azokat elfordítá tőle;
(1Kir 22,32.33)
32Mert mikor látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.
33Egy férfi pedig kifeszíté kézívét csak úgy találomra, és találá az Izráel királyát a pánczél és a kapocs között. És ő monda az ő kocsisának: Fordulj meg, és vígy ki engem a táborból, mert megsebesültem.
(1Kir 22,34.37.38)
34És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és az Izráel királya az ő szekerében állott a Siriabeliek ellen estvéig, és naplementekor meghala. 19
1Megtére pedig Jósafát, a Júda királya az ő házához Jeruzsálembe békével.
2És eleibe méne Jéhu próféta, a Hanáni fia, és monda Jósafát királynak: Avagy az istentelennek kellett-é segítségül lenned, és az Úrnak gyűlölőit szeretned? Ezért nagy az Úrnak haragja ellened.
(1Kir 21,20-25;22,29)
3Mindazáltal némi jó dolog találtatott benned, hogy e földről kivágattad az Aserákat és az Istennek keresésére adtad magadat.
(2Krón 17,4-6)
4És Jósafát egy ideig Jeruzsálemben tartózkodék, azután pedig kiméne a nép közé, Beersebától fogva mind az Efraim hegységéig, és megtéríté őket az Úrhoz, az ő atyáiknak Istenéhez;
5És rendele bírákat azon a földön, Júdának minden erős városaiba, városonként.
6És monda a bíráknak: Jól meglássátok, a mit cselekesztek; mert nem ember nevében ítéltek, hanem az Úrnak nevében, a ki az ítéletben veletek lesz.
(Zsolt 82,1)
7Azért az Úr félelme legyen rajtatok, vigyázzatok arra, a mit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel.
(5Móz 10,17; Csel 10,34.1Pét;1,17)
8Sőt Jeruzsálemben is beállíta némelyeket Jósafát a Léviták, papok és az Izráel nemzetségeiből való fejedelmek közül az Úr ítéletére és a perlekedésekre. És ők Jeruzsálembe visszatérének.
9És meghagyá nékik, mondván: Így cselekedjetek az Úrnak félelmében hűséggel és tökéletes szívvel.
10Ha valamely pert előtökbe hoznak a ti atyátokfiai, a kik lakoznak az ő városaikban, emberhalál, törvény és parancsolat, a rendtartások és ítéletek miatt: intsétek őket, hogy ne vétkezzenek az Úr ellen, és ne szálljon reátok és a ti atyátokfiaira az Úr haragja. Így cselekedjetek és ne vétkezzetek.
11És ímé Amária pap lesz a fő ti köztetek az Úrnak minden dolgaiban; és Zebádia, az Ismáel fia lesz a Júda házának vezére a király minden dolgában; a Léviták is előljáróitok lesznek. Legyetek azért erősek a ti tisztetekben és az Úr mellette lesz az igaznak.
5
1Bementem az én kertembe, én húgom, jegyesem,
szedem az én mirhámat, az én balzsamommal,
eszem az én lépesmézemet az én mézemmel,
iszom az én boromat az én tejemmel.
Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim! (1Móz 18,20; Hós 7,10) 2Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala,
és ímé az én szerelmesemnek szava, a ki zörget, mondván:
Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám,
én galambom, én tökéletesem;
mert az én fejem megrakodott harmattal,
az én hajam az éjszakának harmatjával! (Zsolt 37,37-40;58,12) 3Felelék én: Levetettem ruhámat,
hogy-hogy öltözhetném fel?
Megmostam lábaimat,
mimódon keverném azokat a porba? (Róm 2,6-9) 4Az én szerelmesem kezét benyujtá az ajtónak hasadékán,
és az én belső részeim megindulának ő rajta. (Máté 9,16;23,13; Ésa 9,16) 5Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam,
és az én kezeimről mirha csepeg vala,
és az én ujjaimról folyó mirha
a závár kilincsére. (1Kor 15,54.1Móz;2,16;17,18;3,2;19,22; Jel 21,4) 6Megnyitám az én szerelmesemnek;
de az én szerelmesem elfordult, elment;
az én lelkem megindult az ő beszédén:
keresém őt, de nem találám,
kiáltám őt, de nem felele nékem! (Ésa 5,1.7) 7Megtalálának engem az őrizők, a kik a várost kerülik,
megverének engem, megsebesítének engem,
elvevék az én felöltőmet tőlem
a kőfalnak őrizői. (2Kir 9,37; Jer 8,2;16,4;25,33) 8Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai,
ha megtaláljátok az én szerelmesemet,
mit mondotok néki? hogy én a szerelem betege vagyok! 9Micsoda a te szerelmesed egyéb szerelmesek felett,
oh asszonyoknak szépe?
Micsoda a te szerelmesed egyéb szerelmesek felett,
hogy minket ilyen igen kényszerítesz? 10Az én szerelmesem fejér és piros,
tízezer közül is kitetszik. (Zsolt 46,2;35,22) 11Az ő feje, mint a választott drága megtisztított arany;
fodor haja fekete, mint a hollónak. (Zsolt 118,19.20; Jel 22,14) 12Az ő szemei mint a vízfolyás mellett való galambok,
melyek tejben fürödnek,
szép teljesen helyheztettek. (ÉnekÉn 1,15;4,1) 13Az ő orczája hasonlatos a drága füveknek táblájához,
a melyek illatos plántákat nevelnek;
az ő ajkai liliomok,
melyekről csepegő mirha foly. (Zsolt 62,9;115,11) 14Az ő kezei aranyhengerek;
melyek befoglaltattak topázba;
az ő teste elefántcsontból való mű,
zafirokkal megrakva. (ÉnekÉn 25,2.12) 15Az ő szárai márványoszlopok;
melyek tiszta arany talpakra fundáltattak;
az ő tekinteti, mint a Libánus;
tetszetes mint a czédrusfa. 16Az ő ínye édességek,
és ő mindenestől fogva kívánatos!
Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom,
oh Jeruzsálemnek leányai! (Péld 3,6;11,6) 17Hová ment a te szerelmesed,
oh asszonyoknak szépe?
hová fordult a te szerelmesed,
hogy keressük őt veled együtt? 18Az én szerelmesem, elment az ő kertébe,
a drága füveknek táblái közé,
hogy lakozzék a kertekben,
és liliomokat szedjen. (Siral 1,1.2;2,1-4) 19Én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem enyim,
a ki a liliomok közt legeltet. (1Móz 12,17;46,20;30,23; Ésa 54,4.1Sám;1,6)
szedem az én mirhámat, az én balzsamommal,
eszem az én lépesmézemet az én mézemmel,
iszom az én boromat az én tejemmel.
Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim! (1Móz 18,20; Hós 7,10) 2Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala,
és ímé az én szerelmesemnek szava, a ki zörget, mondván:
Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám,
én galambom, én tökéletesem;
mert az én fejem megrakodott harmattal,
az én hajam az éjszakának harmatjával! (Zsolt 37,37-40;58,12) 3Felelék én: Levetettem ruhámat,
hogy-hogy öltözhetném fel?
Megmostam lábaimat,
mimódon keverném azokat a porba? (Róm 2,6-9) 4Az én szerelmesem kezét benyujtá az ajtónak hasadékán,
és az én belső részeim megindulának ő rajta. (Máté 9,16;23,13; Ésa 9,16) 5Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam,
és az én kezeimről mirha csepeg vala,
és az én ujjaimról folyó mirha
a závár kilincsére. (1Kor 15,54.1Móz;2,16;17,18;3,2;19,22; Jel 21,4) 6Megnyitám az én szerelmesemnek;
de az én szerelmesem elfordult, elment;
az én lelkem megindult az ő beszédén:
keresém őt, de nem találám,
kiáltám őt, de nem felele nékem! (Ésa 5,1.7) 7Megtalálának engem az őrizők, a kik a várost kerülik,
megverének engem, megsebesítének engem,
elvevék az én felöltőmet tőlem
a kőfalnak őrizői. (2Kir 9,37; Jer 8,2;16,4;25,33) 8Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai,
ha megtaláljátok az én szerelmesemet,
mit mondotok néki? hogy én a szerelem betege vagyok! 9Micsoda a te szerelmesed egyéb szerelmesek felett,
oh asszonyoknak szépe?
Micsoda a te szerelmesed egyéb szerelmesek felett,
hogy minket ilyen igen kényszerítesz? 10Az én szerelmesem fejér és piros,
tízezer közül is kitetszik. (Zsolt 46,2;35,22) 11Az ő feje, mint a választott drága megtisztított arany;
fodor haja fekete, mint a hollónak. (Zsolt 118,19.20; Jel 22,14) 12Az ő szemei mint a vízfolyás mellett való galambok,
melyek tejben fürödnek,
szép teljesen helyheztettek. (ÉnekÉn 1,15;4,1) 13Az ő orczája hasonlatos a drága füveknek táblájához,
a melyek illatos plántákat nevelnek;
az ő ajkai liliomok,
melyekről csepegő mirha foly. (Zsolt 62,9;115,11) 14Az ő kezei aranyhengerek;
melyek befoglaltattak topázba;
az ő teste elefántcsontból való mű,
zafirokkal megrakva. (ÉnekÉn 25,2.12) 15Az ő szárai márványoszlopok;
melyek tiszta arany talpakra fundáltattak;
az ő tekinteti, mint a Libánus;
tetszetes mint a czédrusfa. 16Az ő ínye édességek,
és ő mindenestől fogva kívánatos!
Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom,
oh Jeruzsálemnek leányai! (Péld 3,6;11,6) 17Hová ment a te szerelmesed,
oh asszonyoknak szépe?
hová fordult a te szerelmesed,
hogy keressük őt veled együtt? 18Az én szerelmesem, elment az ő kertébe,
a drága füveknek táblái közé,
hogy lakozzék a kertekben,
és liliomokat szedjen. (Siral 1,1.2;2,1-4) 19Én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem enyim,
a ki a liliomok közt legeltet. (1Móz 12,17;46,20;30,23; Ésa 54,4.1Sám;1,6)