Ekkor az Úr szózatot intézett hozzá, ezekkel a szavakkal: »Távozz innen, s eredj napkeletre, s rejtőzz el a Kárit-pataknál, amely a Jordán felé van. A patakból lesz ott italod, s a hollóknak hagytam meg, hogy tápláljanak ott téged.« Elment tehát, s az Úr szava szerint cselekedett, s amikor odaért, megtelepedett a Kárit-pataknál, amely a Jordán felé van. A hollók hoztak is neki kenyeret és húst reggel, valamint kenyeret s húst este, s a patakból ivott. Napok múltával azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban.
Illés Száreftában 8Ezért az Úr szózatot intézett hozzá, ezekkel a szavakkal: »Kelj fel, s eredj a szidoniak Száreftájába, s tartózkodj ott: íme, meghagytam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.« Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: »Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.« Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: »Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.« Az ezt felelte: »Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.«
Azt mondta neki Illés: »Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: ‘Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.’« Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó – az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.
17Történt pedig ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház asszonyának fia, s olyan súlyos volt betegsége, hogy nem maradt lélegzet benne. Azt mondta azért az asszony Illésnek: »Mi dolgom van veled, Isten embere? Azért jöttél-e hozzám, hogy felhívd a figyelmet vétkeimre, s megöld fiamat?» Azt mondta erre neki Illés: »Add ide fiadat.« Azzal elvette öléből, s felvitte a tetőszobába, ahol ő lakott, s ágyára fektette, majd kiáltott az Úrhoz és azt mondta: »Uram, Istenem, sújtod ezt az özvegyet is, akinél én úgy ahogy ellátást találok, hogy fiát így megölöd?« 21Aztán kinyújtotta magát, s háromszor ráborult a gyermekre, s az Úrhoz kiáltott és azt mondta: »Uram Istenem, kérlek, térjen vissza e gyermek lelke a testébe.« Az Úr meg is hallgatta Illés szavát, s a gyermek lelke visszatért bele, s az ismét élt. Erre Illés vette a gyermeket, levitte a felső teremből az alsó házba, átadta anyjának, s azt mondta neki: »Íme, fiad él.« Az asszony azt felelte Illésnek: »Ezáltal most megtudtam, hogy az Isten embere vagy, s az Úr szava igaz a te szádban.«
Istenítélet a Kármel hegyen 18 Hosszú idő múltán, a harmadik esztendőben szózatot intézett az Úr Illéshez, ezekkel a szavakkal: »Eredj, s mutasd meg magadat Áchábnak, hogy esőt adhassak a föld színére.« Elment tehát Illés, hogy megmutassa magát Áchábnak.
Szamariában már olyan nagy volt az éhség, hogy Ácháb elhívatta háza sáfárát, Abdiást – Abdiás igen félte az Urat, s amikor Jezabel megölette az Úr prófétáit, vett száz prófétát, s elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, s ellátta őket kenyérrel s vízzel – és ezt mondta Ácháb Abdiásnak: »Menj el az országban minden vízforráshoz s minden patakhoz, hátha találunk füvet, s életben tarthatjuk a lovakat s az öszvéreket, s nem pusztul el mindenestül a jószág.« Majd felosztották maguk között a bejárandó vidékeket: Ácháb ment az egyik irányban, Abdiás a másik irányban, külön-külön.
Útközben Abdiás egyszer csak találkozott Illéssel; amikor megismerte, arcra borult, és megkérdezte: »Te vagy-e az, uram, Illés?« Ő ezt felelte neki: »Én. Eredj, s mondd meg uradnak: ‘Itt van Illés.’« Erre ő így szólt: »Mit vétettem, hogy Ácháb kezébe adsz engem, szolgádat, hogy megöljön engem? Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs olyan nemzet vagy királyság, ahova ne küldött volna uram, hogy téged megkeressen, s amikor megannyi azt felelte: ‘Nincs itt’ – meg is esketett minden királyságot és nemzetet, hogy csakugyan nem találtak meg téged. S most te azt mondod nekem: ‘Eredj, s mondd uradnak: Itt van Illés!’ Ha távozásom után téged olyan helyre visz az Úr lelke, amelyet én nem tudok, s én bemegyek és értesítem Áchábot, s ő nem talál meg téged, akkor megölet engem: pedig szolgád féli az Urat gyermeksége óta. Nem beszélték-e el neked, uramnak, mit cselekedtem, amikor Jezabel megölette az Úr prófétáit, hogy elrejtettem az Úr prófétái közül száz embert, ötvenet-ötvenet egy-egy barlangba, s elláttam őket kenyérrel s vízzel? S te most azt mondod nekem: ‘Eredj, s mondd uradnak: Itt van Illés’ – hogy megöljön engem.« Azt mondta erre Illés: »A Seregek Urának életére mondom, akinek színe előtt szolgálok, hogy még ma megjelenek előtte.«
Elment tehát Abdiás Ácháb elé és jelentette neki.
Erre Ácháb elment Illés elé, s amikor meglátta, azt mondta: »Te vagy-e az, te, aki bajba döntötted Izraelt?« Erre ő azt mondta: »Nem én döntöttem bajba Izraelt, hanem te s apád háza, akik elhagytátok az Úr parancsait s a Baálokat követtétek. Nos, küldj csak el, s gyűjtsd egybe nekem egész Izraelt a Kármel hegyére, valamint Baál négyszázötven prófétáját s a berkek négyszáz prófétáját, akik Jezabel asztaláról esznek.«
Ácháb elküldött Izrael valamennyi fiához, s egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére. Ekkor Illés odalépett az egész nép elé és azt mondta: »Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.« A nép azonban egy szót sem felelt neki. Erre Illés azt mondta a népnek: »Én maradtam meg egyedül az Úr prófétái közül: Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak. Adjatok nekünk két fiatal bikát, aztán ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, s vágják darabokra, s tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája: én pedig majd a másik bikát készítem el és teszem a fára, s tüzet szintén nem teszek alája. Hívjátok segítségül isteneitek nevét, én meg majd segítségül hívom az én Uram nevét, s amelyik Isten tűz által meghallgat, az legyen az Isten.« Erre az egész nép azt felelte: »Helyes indítvány!«
Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: »Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, s készítsétek el – elsőknek, mert ti vagytok többen –, s hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.« 26Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkészítették, s reggeltől délig hívogatták Baál nevét, s azt mondták: »Baál, hallgass meg minket.« De nem jött egy hang sem, s nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek. Amikor aztán már délre járt, így gúnyolódott velük Illés: »Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő!Talán éppen beszélget, vagy a fogadóban van, vagy úton, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.« Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel s tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér.
29Amikor aztán elmúlt a dél és prófétálásuk közben eljött az az idő, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, s nem hallatszott egy hang sem és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem, azt mondta Illés az egész népnek: »Gyertek hozzám.« Amikor aztán a nép eléje járult, helyreállította az Úr lerombolt oltárát – vett ugyanis tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akihez szólt az Úr szava: »Izrael legyen a neved,« 32és oltárt épített e kövekből az Úr nevében – s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré, aztán elrendezte a fát, földarabolta a bikát, rátette a fára 34és azt mondta: »Töltsetek meg négy vedret vízzel, s öntsétek rá az egészen elégetendő áldozatra, meg a fára.« Aztán ismét azt mondta: »Másodszor is tegyétek meg ezt.« Amikor másodszor is megtették, azt mondta: »Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.« Megtették harmadszor is, úgyhogy folyt a víz az oltár körül, s az árok medre is megtelt.
Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, s azt mondta: »Uram, Ábrahámnak, Izsáknak s Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt. Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, s hogy te térítetted vissza ismét szívüket.«
Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt. Amikor látta ezt az egész nép, arcára borult, s azt mondta: »Az Úr az Isten, az Úr az Isten!« Azt mondta erre nekik Illés: »Fogjátok meg Baál prófétáit, egy se szaladjon el közülük!« Miután megfogták őket, Illés levitte őket a Kíson patakhoz, s ott megölette őket.
Majd azt mondta Illés Áchábnak: »Menj fel, egyél, s igyál, mert nagy eső zuhogása hallatszik.« Fölment Ácháb, hogy egyen, s igyon, Illés pedig felment a Kármel csúcsára, lekuporodott a földre, arcát térdei közé tette, s azt mondta legényének: »Menj fel, s nézz a tenger felé.« Ez, miután felment és arrafelé tekintett, azt mondta: »Nincs semmi sem.« Erre ő ismét szólt neki: »Menj vissza, hétszer.« Hetedik alkalommal aztán íme, egy kis felhőcske szállt fel a tengerből, akkora, mint az ember lábnyoma. Erre ő így szólt: »Eredj fel és mondd Áchábnak: Fogass be szekeredbe, s menj le, hogy meg ne akadályozzon az eső.« Alighogy egyet-kettőt fordult, íme, elsötétedett az ég, s felhő, szél és hatalmas eső támadt. Felült tehát Ácháb és elment Jezreelbe, Illést pedig megszállta az Úr ereje, s ő felövezte derekát, s futott Ácháb előtt, amíg Jezreelbe nem ért.
Jegyzetek
17,1 Illés történetét a prófétatanítványok köre hagyományozta át.
17,8 Vö. Lk 4,25-26.
17,17 Isten Izrael területén kívül is képes csodát tenni (vö. Lk 7,11-17).
17,21 Vö. 2Kir 4,34; Csel 20,10.
18,26 Olyan táncmozdulatokra utal a szöveg, amelyek az imádkozók kiszolgáltatottságát fejezték ki.
18,29 A jelzett időpont késő délután.
18,32 Az árok segítségével Illés kijelölte az oltár szent helyét.
18,34 A víz egyaránt szolgált az oltár és az áldozat megtisztítására, és a csoda fokozására.
Majd azt mondta Jozafát Izrael királyának: »Kérdezd meg kérlek tüstént az Úr szavát.« Erre Izrael királya egybegyűjtött a próféták közül négyszáz embert és megkérdezte tőlük: »Elmenjünk-e hadakozni Rámót-Gileád ellen, vagy maradjunk nyugton?« Azok azt felelték: »Menj fel, és Isten azt a király kezébe adja.« Jozafát azonban így szólt: »Nincs-e itt az Úr valamelyik prófétája, hogy tőle is kérdezősködhessünk?« Izrael királya erre így válaszolt Jozafátnak: »Van itt egy ember, akitől megkérdezhetnénk az Úr akaratát, de én gyűlölöm őt, mert nem jövendöl nekem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, Jemla fia.« Ezt mondta erre Jozafát: »Ne beszélj így, király.« Erre Izrael királya odaszólított egy udvari szolgát s mondta neki: »Hívd ide gyorsan Mikeást, Jemla fiát.«
Ezalatt mindketten, Izrael királya és Jozafát, Júda királya, királyi díszbe öltözötten trónusukon ültek. A Szamaria kapuja mellett levő térségen ültek és a próféták valamennyien prófétáltak előttük. Cidkija, Kánaána fia, vasszarvakat is készített magának, és azt mondta: »Ezt üzeni az Úr: Ilyenekkel ökleled majd Szíriát, amíg csak el nem tiprod.« Valamennyi próféta is hasonlóképpen prófétált és azt mondta: »Vonulj csak fel Rámót-Gileád ellen, és sikered lesz, s az Úr a király kezébe adja.«
Eközben az a követ, aki elment, hogy elhívja Mikeást, azt mondta neki: »Íme, valamennyi próféta egyhangúlag jót jövendöl a királynak: kérlek tehát, hogy a te szavad se térjen el tőlük, s szólj kedvező dolgokat.« Mikeás azt felelte neki: »Az Úr életére mondom, hogy azt fogom mondani, amit Istenem mond majd nekem.«
Amikor aztán a királyhoz ért, a király így szólt hozzá: »Mikeás, elmenjünk-e hadakozni Rámót-Gileád ellen, vagy maradjunk nyugton?« Ő azt felelte neki: »Vonuljatok csak fel: minden szerencsésen megy majd végbe, s az ellenség a kezedbe kerül.« Erre a király így szólt: »Ismételten s ismételten eskü alatt kényszerítelek, hogy ne mondj nekem az Úr nevében mást, csak azt, ami igaz.« Erre ő így szólt: »Azt láttam, hogy egész Izrael szétszóródott a hegyekben, mint a pásztor nélküli juhnyáj, s az Úr azt mondta: Nincs ezeknek uruk: térjen vissza mindenki békességben házába.« Izrael királya erre ezt mondta Jozafátnak: »Nem megmondottam neked, hogy nem jövendöl ez nekem jót, hanem csak rosszat?«
Ő pedig folytatta: »Halljátok tehát az Úr szavát. Láttam az Urat, amint királyi székében ült, s jobbról s balról mellette állt az egész mennyei sereg, és az Úr azt mondta: ‘Ki szedné rá Áchábot, Izrael királyát arra, hogy felmenjen és elessék Rámót-Gileádnál?’ Amíg az egyik így, a másik amúgy beszélt, előlépett a lélek, s megállott az Úr előtt és így szólt: ‘Én rászedem!’ Az Úr megkérdezte: ‘Mivel szeded rá?’ Erre ő azt felelte: ‘Kimegyek s hazug lélek leszek valamennyi prófétája szájában.’ Az Úr ekkor azt mondta: ‘Szedd rá, sikerülni fog, menj csak ki és tégy úgy!’ Nos tehát, íme, az Úr a hazugság lelkét adta valamennyi prófétád szájába, de az Úr rosszat mondott ki rólad.«
Odalépett ekkor Cidkija, Kánaána fia, arcul ütötte Mikeást, és azt mondta: »Merre ment el az Úr lelke tőlem, hogy neked szóljon?« Mikeás erre ezt mondta: »Meglátod majd te magad azon a napon, amikor kamrából kamrába fogsz menekülni, hogy elbújhass.« Erre Izrael királya parancsot adott és azt mondta: »Vegyétek Mikeást és vigyétek őt Ámonhoz, a város parancsnokához s Joáshoz, Amelek fiához, és mondjátok: Ezt üzeni a király: Vessétek tömlöcbe ezt az embert és csak kevés kenyeret s kevés vizet adjatok neki, amíg én békességgel vissza nem térek. Erre Mikeás így szólt: Ha te békességgel visszatérsz, akkor nem szólt általam az Úr! Majd hozzá tette: Halljátok népek mindnyájan!«
Fel is vonult Izrael királya és Jozafát, Júda királya Rámót-Gileád ellen. Ekkor Izrael királya azt mondta Jozafátnak: »Megváltoztatom ruhámat, s úgy megyek a harcba, te azonban csak öltsd fel saját ruháidat.« Izrael királya meg is változtatta ruháit, és elment a harcba.
Szíria királya azonban parancsot adott lovassága vezéreinek: »Ne harcoljatok se kicsi, se nagy ellen, hanem csak egyedül Izrael királya ellen.« Ennek következtében, amikor a lovasság vezérei meglátták Jozafátot, azt mondották: »Ez Izrael királya.« Azzal körülvették őt a harcosok, de ő az Úrhoz kiáltott, és ő megsegítette őt s eltérítette őket tőle. Amikor ugyanis látták a lovasság vezérei, hogy ő nem Izrael királya, elhagyták. Történetesen azonban valaki a népből csak úgy találomra kilőtte nyilát és eltalálta vele Izrael királyát a nyakszirt és a vállak között. Erre ő azt mondta szekérvezetőjének: »Fordulj meg és vigyél ki engem a csatasorból, mert megsebesültem.« Aznap vége is lett a harcnak. Izrael királya azonban ott állt a szekerén a szírekkel szemben egészen estig és napnyugtakor meghalt.
19 1Erre Jozafát, Júda királya békességgel visszatért házába, Jeruzsálembe. Jéhu, Hánáni fia, a látnok, azonban eléje szaladt és azt mondta neki: »Gonosz embernek nyújtottál segítséget, s az Úr gyűlölőivel léptél barátságra, azért megérdemelted az Úr haragját. De jó cselekedeteid is vannak, mert eltávolítottad a berkeket Júda földjéről, és az Úrnak, atyáid Istenének keresésére adtad magad.«
A bíráskodás megszervezése Jozafát egy darabig Jeruzsálemben tartózkodott, aztán ismét kiment a nép közé, Beersebától egészen Efraim hegységéig, és visszatérítette őket az Úrhoz, atyáik Istenéhez. Majd bírákat rendelt Júda valamennyi megerősített városába, helységről helységre, és megparancsolta a bíráknak: »Vigyázzatok, mit csináltok, mert nem embernek, hanem az Úrnak nevében gyakoroljátok az igazságszolgáltatást, és mindazért, amit ítéltek, felelősek lesztek! Az Úr félelme legyen veletek és gondosan tegyetek mindent: az Úrnál, a mi Istenünknél ugyanis nincs sem hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékra való vágyakozás.«
Jeruzsálemben is kirendelt Jozafát néhány levitát, papot és izraelita családfőt arra, hogy igazságot szolgáltassanak lakosai között a perekben s az Úr ügyeiben. Azt parancsolta nekik: »A következőképpen cselekedjetek az Úr félelmében, hűséggel és tökéletes szívvel. Akármilyen ügyet terjesztenek elétek városaikban lakó testvéreitek, amelyben a per nemzetségek között folyik, vagy törvényre, parancsra, szertartásra, jogra vonatkozik, adjátok meg nekik az utasítást, hogy ne vétkezzenek az Úr ellen s ne szálljon rátok és testvéreitekre az Úr haragja. Ha így tesztek, nem fogtok vétkezni. Amarja pap lesz a fejetek s a főnökötök az Istenre vonatkozó dolgokban, Zábadja, Ismaél fia, Júda házának vezére, lesz az elöljárótok a király tisztéhez tartozó dolgokban, tisztviselőitek pedig a leviták lesznek. Legyetek tehát erősek, járjatok el gondosan, és az Úr veletek lesz a jóban.«
Jegyzetek
19,1 Amikor Jozafát élve megmenekült és visszatért Jeruzsálembe, Jéhu próféta korholta őt az Izraellel kötött szövetség miatt, mert veszélyt jelentett Júda vallásosságára, s a szövetség egyben az istenhit hiányának is a jele volt. Jozafát helyrehozta hibáját azzal, hogy megsokszorozta a vallás iránti buzgalmat. Az Úr méltányolta is ezt, és azzal jutalmazta, hogy segítette őt vállalkozásaiban.
s élvezze pompás gyümölcseit!
Belépek kertembe, mátkám, húgom!
Leszedem mirhámat és balzsamomat,
elköltöm a lépet és mézemet,
megiszom boromat, tejemet!
Egyetek, barátaim, és igyatok,
ittasodjatok meg, kedveseim!
2 Aludtam, de szívem ébren volt.
Hallga! A kedvesem zörget!
»Nyiss ki nekem, húgom,
kedvesem, galambom, szeplőtlenem!
Mert a fejemet harmat lepi,
és fürtjeimet az éjjel nedűje.«
»Köntösömet már levetettem,
hogy öltsem fel újra?
Lábamat már megmostam,
hogy sározzam be ismét?«
Kedvesem benyújtotta kezét a résen,
s erre bensőm felindult.
Felkeltem, hogy ajtót nyissak kedvesemnek.
Kezem mirhától csepegett,
ujjam tele lett finom mirhával
a retesz fogantyúján.
Ajtót nyitottam kedvesemnek,
de ő már elfordult és távozott.
Szinte elalélt lelkem a szava miatt!
Kerestem őt, de nem találtam többé,
hívtam, de nem adott választ.
Ott találtak engem a várost járó őrök;
ütöttek, sebesre vertek,
elvették tőlem leplemet a falak őrei.
Kérlek titeket, Jeruzsálem leányai!
Ha rátaláltok kedvesemre, mondjátok meg neki,
hogy »beteg vagyok a szerelemtől!«
Miben különb a kedvesed más kedvesénél,
te, legszebb a nők között?
Miben különb a kedvesed más kedvesénél,
hogy ennyire kérlelsz minket?
10 A kedvesem fehér is, piros is,
ezer közül is kiválik.
Feje színtiszta arany,
a haja, mint a pálma koronája,
fekete, mint a holló.
Szemei, mint a galambok
a patak mellett:
tejben fürödnek,
bőséges vízfolyás mellett pihennek.
13 Orcái, mint a balzsamágyak,
amelyek illatos füveket teremnek;
ajkai liliomok,
finom mirhától csepegnek.
Keze aranyhenger, tarzis-kővel kirakva;
teste elefántcsont zafírral borítva;
lábai márványoszlopok, aranytalpon állnak;
termete, mint a Libanon, pompás, mint a cédrusok.
Szája merő édesség, ő maga egészen kívánatos,
ilyen a kedvesem, ilyen a szerelmem,
Jeruzsálem leányai!
Jegyzetek
5,2 A menyasszony éjjel keresi kedvesét, akit elküldött. Az őrök utcanőnek nézik. A történet hasonlít a kánaáni mítoszban a halott isten keresésére. Az őrök az alvilág őrzőire is utalhatnak.
5,10 A vőlegény leírása egy egyiptomi istenszobrot juttat eszünkbe.
5,13 „Füveket teremnek”: az ének itt a szakállra utal.