Absalom ármánykodásai.
15 Ezután történt, hogy Absalom szerzett magának harci szekereket, lovakat és ötven embert, fullajtárnak. Aztán Absalom reggelente korán fölkelt, és kiállt a kapu felé vivő út mentére. S amikor valaki, akinek peres ügye volt, a király ítélőszéke elé igyekezett, magához szólította és megkérdezte: „Honnan, melyik városból jössz?” Ha így válaszolt: „Izraelnek ebből és ebből a törzséből való szolgád”, akkor azt mondta neki Absalom: „Nézd, a dolgod ugyan rendjén való és igazságos, de a királynál nem hallgat meg senki.” Majd így folytatta Absalom: „Ha engem tennének meg az ország bírájává, akkor bárki elém kerülhetne, akinek csak van valami peres ügye. És igazságot szolgáltatnék neki.” Ha aztán valaki odament és leborult előtte, kezét nyújtotta neki, magához vonta és megölelte. Így tett Izraelnek minden fiával, aki a király ítélőszéke elé igyekezett. Így Absalom csalárdul megnyerte Izrael népének szívét.Absalom lázadása.
Négy esztendő elteltével történt, hogy Absalom így szólt a királyhoz: „El szeretnék menni Hebronba, hogy fogadalmamat, amelyet az Úrnak tettem, teljesítsem. Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor az arámok földjén, Gesurban voltam: Ha az Úr visszavezérel Jeruzsálembe, akkor az Úr tiszteletére istentiszteletet tartok Hebronban.” A király azt mondta neki: „Menj békével!” Útra kelt hát és elment Hebronba. Ám Absalom titokban követeket küldött Izrael törzseihez ezzel az üzenettel: „Ha meghalljátok a harsonák szavát, kiáltsátok ki: Absalom lett Hebron királya!” Absalommal kétszáz férfi elhagyta Jeruzsálemet. Meghívta őket, így gyanútlanul elmentek vele, és mit sem tudtak az egész dologról. A gilonita Achitofelt, Dávid tanácsadóját is odahívatta Absalom a városából, Gilóból, és együtt mutatták be az áldozatot. Az összeesküvés tehát nagy volt, s egyre többen gyűltek Absalom köré.Dávid elmenekül.
Hírhozó érkezett Dávidhoz, és jelentette neki: „Izrael népének szíve Absalomhoz fordult.” Erre Dávid így szólt tisztjeihez, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Rajta, meneküljünk! Különben nem kerüljük el Absalom kezét. El innét, igyekezzetek, nehogy siessen és rajtunk üssön, romlást hozzon ránk és kardélre hányja a várost.” A király tisztjei így válaszoltak a királynak: „Amint urunk és királyunk jónak látja, a szolgálatodra vagyunk.” A király tehát elment, gyalogosan, egész házanépével együtt. Mindazonáltal a király ott hagyott tízet az ágyasai közül, hogy őrizzék a palotát. Gyalog ment el a király, egész népével egyetemben. Az utolsó háznál megálltak. A tisztjei a közelében tartózkodtak; a kereták és a peleták, valamint a Gátba való Ittai emberei, hatszáz férfi, akik Gátból vele jöttek, a király előtt vonultak. De a király így szólt a Gátból való Ittaihoz: „Miért tartasz velünk? Fordulj vissza és maradj itt a királynál; idegen vagy, ráadásul elűztek hazádból. Tegnap jöttél ide, s ma hagyjam, hogy velünk együtt bolyongásra add magad? Hiszen csak úgy vaktában megyek. Térj vissza és vidd magaddal földijeidet is. Legyen hozzád irgalmas és hűséges az Úr!” Ittai azonban így válaszolt a királynak: „Amint igaz, hogy az Úr él, s amint igaz, hogy uram és királyom él: ahol uram és királyom lesz, ott lesz – akár él, akár hal – a szolgád is!” Erre Dávid azt mondta Ittainak: „Jól van hát, akkor gyere!” A Gátból való Ittai továbbment embereivel és az összes málhával együtt, amely vele volt. Mindenki zokogott. A király megállt a Kidron-patak völgyében, s az egész nép elvonult előtte, a puszta irányába.A szövetség ládáját visszaviszik Jeruzsálembe.
Ott volt Cádok is az összes levitával együtt; ők vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében. Akkor a király azt mondta Cádoknak: „Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel és viszontláthatom hajlékát. Ha azonban azt mondja: Nem vagy tetszésemre, hát akkor jó, itt vagyok, tegyen velem, amint jónak látja.” Aztán azt mondta a király Cádok papnak: „Nézzétek, te és Ebjatár térjetek vissza nyugodtan a városba, ugyanígy a fiaitok is veletek együtt, a te fiad, Achimaac és Abjatár fia, Jonatán. Magam a pusztában, a gázlónál várok addig, amíg hírt adtok nekem.” Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe és ott maradtak.Dávid megszerzi Husai támogatását.
Akkor Dávid elindult fölfelé az Olajfák hegyén. Egyre sírt, mezítláb volt, s a feje befödve. A nép, amely vele tartott, szintén befödte a fejét, és folytonos nagy sírás közepette haladt fölfelé. Amikor Dávidnak jelentették: „Achitofel is ott van Absalom mellett az összeesküvők közt”, Dávid így szólt: „Uram, hiúsítsd meg Achitofel tanácsait!” Amikor Dávid fölért a hegytetőre, ahol az Istent szokták imádni, lám, ott jött vele szemben megszaggatott ruhában az archita Husai, Dávid bizalmasa, a fején hamu. Dávid így szólt hozzá: „Csak terhemre vagy, ha velem jössz. Ha azonban visszatérsz a városba és azt mondod Absalomnak: A szolgád vagyok, uram és királyom; hosszú ideig szolgáltam atyádat, s mostantól téged szolgállak, akkor kijátszhatod érdekemben Achitofel tanácsait. Cádok és Ebjatár papok is ott lesznek melletted. Mindent, ami csak füledbe jut a királyi palotából, jelentsd Cádok és Ebjatár papnak. Mindkettőjüknek ott van a fiuk, Cádoknak Achimaac, Ebjatárnak meg Jonatán. Üzenjetek meg velük mindent nekem, amit csak hallotok majd.” Így Dávid bizalmasa, Husai visszatért a városba, éppen akkor, amikor Absalom bevonult Jeruzsálembe.
19
Ezután történt, hogy Nachas, az ammoniták királya meghalt. Helyette a fia lett a király.
Dávid így szólt: „Barátságot akarok mutatni Nachas fia, Hanun iránt, mivel apja is szívélyes volt irántam.” Követeket küldött tehát Dávid hozzá, hogy vigasztalják atyja miatt. Dávid szolgái el is mentek az ammoniták földjére Hanunhoz, hogy vigasztalják.
De az ammoniták főemberei így beszéltek Hanunhoz: „Véleményed szerint Dávid atyádat akarja megtisztelni, azért küld hozzád vigasztalókat? Nem inkább azért jöttek a szolgái, hogy az országot szemügyre vegyék, elpusztítsák és kikémleljék?”
Ezért Hanun elfogatta Dávid szolgáit, megnyíratta őket, ruhájukat pedig félig, az ágyékukig levágatta, s úgy küldte el őket.
Dávidnak azonban megvitték a hírt, hogy mi történt ezekkel az emberekkel. Erre eléjük küldött, mivel embereit megszégyenítették, s a király ezt üzente nekik: „Maradjatok Jerikóban, amíg kinő a szakállatok, s akkor gyertek vissza.”
Amikor az ammoniták rájöttek, hogy gyűlöletessé tették magukat Dávid előtt, Hanun és az ammoniták ezer ezüsttalentumot küldtek, hogy Aram Naharaimból, Aram Maachából és Cobából szekereket és lovasokat szerződtessenek.
Fel is fogadtak harminckétezer harci szekeret, és Maacha királyát népével együtt. Kivonultak, és Metba előtt tábort vertek. Az ammoniták is összegyűltek városaikból és hadba vonultak.
Amikor Dávid ezt meghallotta, elküldte Joábot az egész sereggel és a tisztekkel.
Az ammoniták kivonultak, és a város előtt csatarendbe álltak. Az odaérkező királyok külön a mezőn helyezkedtek el.
Joáb látta, hogy előtte és mögötte csatarend alakul ki, azért kiválasztotta egész Izraelből a legbátrabb embereket, és felállította őket az arámokkal szemben.
A nép többi részét testvérének, Abisájnak a vezetésére bízta, s azok az ammonitákkal szemben sorakoztak fel.
S azt mondta: „Ha az arámok felülkerekednek, gyere segítségemre. Ha pedig az ammoniták az erősebbek, én segítek neked.
Légy bátor, álljunk helyt férfiasan népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr azt tegye, ami jónak látszik szemében.”
Joáb azután embereivel megtámadta az arámok vonalát, s ezek megfutamodtak előle.
Az ammoniták látták, hogy az arámok elfutottak, ezért ők is menekülni kezdtek Abisáj, Joáb testvére elől, és visszahúzódtak a városba. Joáb hazatért Jeruzsálembe.
Amikor az arámok látták, hogy Izraeltől vereséget szenvedtek, követeket küldtek, és elhozták a folyón túl lakó arámokat. Sofach, Hadadezer vezére állt az élükön.
Dávidnak megvitték a hírt, ő azonnal összegyűjtötte egész Izraelt, átkelt a Jordánon, eléjük nyomult, és csatarendbe állt velük szemben. Dávid megindította a harcot az arámok ellen, és azok küzdöttek ellene.
Az arámok megfutamodtak Izrael elől, s Dávid megsemmisítette az arámok hétezer harci szekerét és negyvenezer gyalogosát. A vezért, Sofachot is megölte.
Amikor Hadadezer szolgái látták, hogy Izraeltől vereséget szenvedtek, békét kötöttek Dáviddal és meghódoltak előtte. Az arámok ezután nem segítették többé az ammonitákat. 20
A következő évben, amikor a királyok hadat szoktak indítani, Joáb kivonult a sereggel, és elpusztította az ammoniták területét. Azután elment, és ostrom alá vette Rabbát. Dávid Jeruzsálemben maradt. Joáb elfoglalta Rabbát és elpusztította.
Dávid levette Milkom fejéről a koronát. Úgy találta, hogy egy talentum aranyat nyom, és értékes kő van benne. Dávid a saját fejére tette. A városból nagyon gazdag zsákmányt hozott el.
A benne levő népet is elhurcolta, és fűrészhez, vascsákányhoz és fejszéhez állította őket. Így járt el Dávid az ammoniták minden városával. Azután Dávid az egész néppel visszatért Jeruzsálembe.
Közben folytatódott a harc a filiszteusokkal Gézerben. A husatita Szibbekáj megölte Szippájt, Refaim egyik leszármazottját. A filiszteusokat leverték.
Más háború is volt a filiszteusokkal. Itt Elchanan, Jair fia megölte Lachmit, a gáti Gólját testvérét. Dárdája nyele akkora volt, mint egy zubolyfa.
További harc folyt Gátnál. Ott volt egy igen magas ember, akinek a kezén is hat, a lábán is hat, tehát összesen huszonnégy ujja volt. Rafától származott ő is,
és gúnyolta Izraelt. Jonatán, Simeának, Dávid testvérének a fia azonban megölte.
Ezek az emberek a gáti Rafától származtak, s elestek Dávidnak és embereinek a kezétől.