4111 Halál, mily keserű dolog rád gondolni, az embernek, aki nyugton ül házában, gondtalanul él, mindenben szerencsés, s még elég erős ahhoz, hogy egyedül egyék. 22 Halál, milyen jó, hogy elküldenek ahhoz, aki szerencsétlen, s fogytán az ereje, az elaggott őszhöz, kit gondok gyötörnek, aki zsörtölődik, s már nincsen türelme. 33 Ne ijedj meg, amikor „állj!”-t kiált a halál, ez minden elődödnek s utódodnak vége. 44 Úr adta sorsa ez minden élőnek, miért ócsárolnád a Magasságbeli végzését, hogy ezer év vagy száz, vagy talán csak tíz? Nincs az alvilágban panasz az életért.
Az istentelenek sorsa
55 Hitvány fiak a bűnösök fiai, akik a gonoszok házába járnak. 66 Amit gyermekeik örökölnek, elvész, és magzataikat gyalázat kíséri. 77 Fiai szidják az istentelen apát, neki köszönhetik, hogy megvetik őket. 88 Istentelen férfiak, jaj nektek, mivel eltértek a Magasságbeli Isten törvényétől! 99 Amikor születtek, átokra születtek, s amikor meghaltok, átok lesz sorsotok. 1010 Ami a földből való, visszatér a földbe, így az istentelen is az átokból a pusztulásba. 1111 Az emberek gyásza a testet illeti, a bűnös átkozottnak a neve is kivész. 1212 Vigyázz a nevedre, az végig elkísér, sokkal biztosabban, mint ezer drága kincs. 1313 Ami jó az életben, az rövid ideig tart, de a becsületes név örökre megmarad.
A szemérmesség
1414 Gyermekeim, tartsátok meg békében a tanításom! Az elrejtett bölcsességnek s kincsnek, e kettőnek vajon mi haszna van? 1515 Jobb, ha balgaságát rejti el valaki, mint ha bölcsességét titkolja az ember. 1616 Ahogy tanítottam, úgy legyetek szemérmesek, mert nem mindig illő a szemérmesség, szégyenkezni sem mindig helyénvaló. 1717 Apád s anyád előtt szégyelld bujaságod, a király és hatalmas előtt a hazugságot, 1818 a bíró és a tanácsos előtt a vétséget, a közösség és a nép előtt a kihágást, 1919 a barát és a pajtás előtt a hűtlenséget, lakóhelyed előtt, ha loptál valamit, 2020 Isten igazsága, s a szövetség előtt szégyelld, ha könyököd asztalra támasztod, 2121 hogyha ajándékot kínálsz és megvetik, hogyha köszöntenek és nem adsz rá választ, 2222 hogyha tekinteted rossz asszonyra veted, hogyha hazád fiát eltaszítod, 2323 ha elsajátítod más járandóságát, vagy az ajándékot, amit neki szántak, ha szemed más férfi asszonyán járatod, 2424 hogyha bizalmaskodsz a szolgálólánnyal – vigyázz, ne közelíts a fekvőhelyéhez! 2525 Szégyelld, ha becsmérlő szóval illeted barátod, ha méltatlankodsz, mikor adakozol, 2626 hogyha továbbadod, amit hallottál, s bizalmas tárgyalás titkát kifecseged. 2727 Akkor valóban van benned szégyenérzet, és tetszésre találsz minden ember előtt. 4211 De a következő dolgokat ne szégyelld, ne vess ügyet senkire, mert bűn volna: 22 a Magasságbeli törvényét és a szövetséget, azt, hogy az istentelent igazságot téve elítéled, 33 elszámolsz azzal, aki útitársad volt, és örökséget osztasz barátaid között, 44 a mérleget és tányérját megvizsgálod, vagy a szerzeményt, akár sok, akár kevés, 55 az adás-vevés útján szerzett nyereséget, azt, hogy gyermekeidet gyakran megbünteted, és a rossz rabszolgának az alfelére veretsz. 66 Ahol kíváncsi az asszony, ott pecsétgyűrűt, ahol sok a kéz, ott kulcsot kell használni. 77 Számláld meg és mérd meg, amit másnál leteszel, írd fel kiadásod és a bevételed. 88 Ostobára, balgára ne restellj rászólni, se az ősz öregre, ha ifjakkal civódik. Akkor valóban példakép számba mégy, s elismerést aratsz mindenki előtt.
Az apa gondja lányával
99 A lány az apjának – anélkül, hogy tudná – gondterhes, s álmatlan éjszakákat szerez. Amíg fiatal, nehogy későn menjen férjhez, ha pedig férjhez ment, nehogy meggyűlöljék; 1010 amíg érintetlen, hogy félre ne vezessék, s teherbe ne essék az apai házban; a férje mellett, nehogy görbe úton járjon, s asszony korában, nehogy meddő legyen. 1111 Makacs lányod fölött őrködj szigorúan, nehogy beszennyezze a nevedet, nehogy városszerte pletykálja a nép, és szégyent hozzon rád mindenki előtt.
Az asszonyok
1212 Egyiknél se időzz szépsége kedvéért, és asszonyokkal ne ülj össze. 1313 Miként a ruhából előmászik a moly, úgy az asszonyból is az asszonyi gonoszság.
II. ISTEN DICSŐSÉGE
1414 Kevésbé rossz a férfi gonoszsága, mint amilyen rossz az asszony kedvessége, mert az asszony szégyent és gyalázatot szerez.
1. A TERMÉSZETBEN
1515 Hadd emlékezzem meg az Úr műveiről, hadd beszéljem el azt, amit a szememmel láttam! Az Úr szava hozta létre a műveit, s a teremtett világ teljesíti akaratát. 1616 A felragyogó nap meglát minden dolgot, és az Úr keze műve telve dicsőséggel. 1717 Az Úr még szentjeit sem tette rá képessé, hogy minden csodáját el tudják beszélni. Az Úr, a Mindenható jó alapot vetett, hogy a mindenség szilárdan álljon fensége színe előtt. 1818 A tenger mélyét és a szívet egyaránt átkutatja, ismeri minden számvetésük. A Magasságbeli ismer mindeneket, s világosan látja az idők jeleit. 1919 Hirdeti a múltat és az eljövendőt, és fölfedi a jól elrejtett titkokat. 2020 Egyetlen gondolat sem titok előtte, nincs egyetlen szó sem, amit ne hallana. 2121 Bölcsessége csodáit szépen elrendezte, hiszen ő öröktől fogva örökké van. Nincs semmi hozzátenni-, sem elvennivaló, tanítómesterre neki nincs szüksége. 2222 És milyen gyönyörű minden alkotása! Mind olyan ragyogó, mint a fényes szikra. 2323 Mind élnek és mindig megmaradnak, s céljuk érdekében szót fogadnak neki. 2424 Minden dolog páros, kiegészíti egymást, nem alkotott semmit, ami csődöt mondana. 2525 Az egyik a másiknak növeli erejét; és ki tud betelni, ha látja szépségük?
A Nap.
4311 Az ég büszkesége a fényes boltozat, az Úr dicsősége ragyog fenn az égen. 22 A Nap, ha felragyog, ezt hirdeti: „Mily csodálatosak a Magasságbeli művei!” 33 Déli magasáról perzseli a földet, ki tudja ilyenkor hevét elviselni? 44 A fűtött kemence égeti az embert, de háromszor jobban a Nap a hegyeket. Izzó sugarakat lövell ki magából, tüze elkápráztatja a szemet. 55 Nagy az Úr, aki teremtette, szava irányítja gyors száguldását.
A Hold
66 És a Hold minden időben pontosan jelzi a hónapokat, s megszabja az időt. 77 A Hold jelöli meg az ünnepek napját, ez az a csillagzat, amely fogyni kezd, ha megtelt. 88 Őtőle kapja a hónap is a nevét, csodásan növekszik fordulója után. Ő a tanítója az égi seregnek, amely ott világít az ég boltozatján.
A csillagok
99 Az ég szépsége a csillagok pompája, fényük díszíti az Úr magasságait. 1010 A Szent szavára szilárdan áll a rend, s ők nem halványulnak el őrhelyeiken.
A szivárvány
1111 Nézz a szivárványra, s dicsérd alkotóját, káprázatosan szép a pompájában. 1212 Átfogja fényével az égboltozatot, a Magasságbeli keze feszítette ki.
A természet csodái
1313 Amikor elrendeli, akkor hull a hó, és parancsa szerint csapkod a villám. 1414 Ilyen úton-módon kinyílnak csűrjei, és mint a madarak, kiszállnak felhői. 1515 A felhőt nagysága jeléül sűríti, összetördeli a jégeső szemeit. Mikor megpillantják, reszketnek a hegyek. 1717 Dörgő hangjától jajveszékel a föld. Akarata szerint száguld a déli szél, s így az északi szél, meg a forgószél is. 1818 Mint a madarakat röpködteti a hópelyheket, olyan az esésük, mint a sáskajárás. Hófehér szépsége vakítja a szemet, a hullása pedig gyönyörködteti a szívet. 1919 Mint a sót, hinti a zúzmarát a földre, amely mikor megfagy, hegyes, mint a tüske. 2020 Parancsára fúj a hideg északi szél, és a víz felszínén képződik a jég. Minden állóvizet takaróval von be, és felöltözteti, mintegy páncélt ad rá. 2121 Megingatja a hegyeket, kiégeti a pusztát, s perzseli a füvet, mintha láng volna. 2222 Megkönnyebbülést hoz mindennek a felhő, s a harmat életet ad az aszály után. 2323 Rendeletére elapadtak a vizek, akkor ültette el a szigeteket. 2424 Akik járják a tengert, mondják, mily veszélyes, ha a fülünk hallja, mi csak ámuldozunk. 2525 A legelképesztőbb dolgok teremnek ott, sokféle élőlény, a tenger szörnyei. 2626 De hála Istennek, minden jól végződik, a szavára minden jól elrendeződik. 2727 Sokat mondhatnánk, s még nem jutnánk végére, de egy szó a vége, az, hogy ő a minden. 2828 Honnan vegyünk erőt, hogy őt magasztaljuk? Hiszen nagyobb ő, mint minden művei. 2929 Félelmetes az Úr és rettentően nagy, hatalmas tettei csodálatra méltók. 3030 Magasztaljátok őt dicsőítő énekkel, ahogy csak tudjátok, mert még annál is nagyobb. Ha hozzákezdetek, merítsetek erőt, és ne lankadjatok, mert nem értek soha a végére. 3131 Ki az, aki látta és le tudná írni, s ki tudná dicsérni, ahogy hozzá illik? 3232 Amit nem ismerek, az sokkal több ennél, csak nagyon keveset láttam műveiből. 3333 De valamennyit az Úr hozta létre, s a jó embereknek bölcsességet adott.