2211 Sárral bekent kőhöz hasonlít a lusta, utálatossága miatt mindenki leszólja. 22 Olyan lusta, mint egy nagy halom szemét, aki csak hozzáér, lerázza a kezét.
Rosszul sikerült gyermekek
33 A neveletlen fiú szégyene apjának, az ilyen lány meg csak a kárára van. 44 Az értelmes lány kincse a férjének, de a gyalázatos csak bánat az apjának. 55 Az arcátlan apjának is, férjének is szégyene, ezért mind a ketten megvetéssel nézik. 66 A rosszkor ejtett szó, mint gyász napján a zene, a verés és fenyíték mindenkor bölcs dolog.
Bölcsesség és balgaság
99 Cserepeket ragaszt, aki bolondot oktat, avagy mély álmából ébreszti az alvót. 1010 Alvóval beszélget, aki balgához szól, a beszéd végén majd megszólal: „Mi az?” 1111 Sirasd a halottat, mert kialudt élete, sirasd a balgát, mert kialudt értelme. A holtat ne sirasd annyira: az békét talált, a balga esete rosszabb a halálnál. 1212 Hét napig szokás a halottat gyászolni, a gonoszt és balgát életük minden napján. 1313 Ostoba emberrel ne sokat beszélgess, a balgával pedig ne igen érintkezz. Óvakodjál tőle, nehogy bajba kerülj, s beszennyezd magadat, mikor találkoztok. Kerüld el őt, akkor nyugalmat találsz, és nem bosszankodsz ostobasága miatt. 1414 Van-e az ólomnál nehezebb valami? Mi más lehetne a neve, mint hogy balga? 1515 Könnyebb elviselni homok, só s vas terhet, mint ostoba, balga, istentelen embert! 1616 Az épület falába illesztett gerendák nem válnak szét a megrázkódtatástól. Épp ilyen szilárdan áll a megfontolt szív, sohasem csügged el. 1717 A bölcs megfontoltságra támaszkodó szív olyan, mint jó falon a homokvakolat. 1818 A falon csupaszon heverő kavicsok nem tudnak, ha szél van, megmaradni. A szív sem szállhat szembe a rémekkel, ha a balgának töprengése nyomja.
A barátság
1919 Könnyet fakaszt, aki megböki a szemet, aki a szívbe döf, az fájdalmat okoz. 2020 Aki követ dob a madár után, elűzi, aki barátját gyalázza, az megszegi a barátságot. 2121 Ha kardot rántottál a barátodra, ne essél kétségbe, van út visszafelé. 2222 Ha barátod ellen szót emeltél, ne aggódj, van mód a kiengesztelésre. De hogyha gyalázod, megveted, titkait fölfeded és tőrbe csalod, akkor minden barát elmenekül tőled. 2323 Légy hű barátodhoz, hogyha tönkremegy is, hogy majd szerencséjében is részed lehessen. Tarts ki mellette nélkülözésében, hogy örökségében is osztozhassál vele. 2424 A korom és füst előre jelzi a tüzet, ugyanúgy a becsmérlő szavak is a vérontást. 2525 Nem szégyellem a barátom védelmét, és nem rejtőzöm el előle (ha keres). 2626 Hogyha miatta valami baj érne, akkor, aki csak hallja, békén hagyja.
Éberség
2727 Ki állít őrszemet a szám elé, és ki tesz jól záró pecsétet ajkamra, nehogy ravaszul szóljak és a nyelvem a vesztemre legyen? 2311 Uram, Atyám és életemnek Ura, ne szolgáltass ki kényükre-kedvükre, és ne engedd, hogy miattuk elbukjam. 22 Ki forgatja a korbácsot az elmém felett, a bölcsesség fenyítő botját a szívem felett, hogy ne részesüljenek hibáim kíméletben, és ne maradjanak bűneim büntetlen? 33 Hogy ne gyarapodjék hebehurgyaságom, és a bűneim ne szaporodjanak. Hogy le ne roskadjak elleneim előtt, és az ellenségem ne diadalmaskodjon rajtam. 44 Uram, Atyám, és életemnek Istene, ne verj meg engem nagyravágyó szemmel, 55 és a mohóságot tartsd távol tőlem. 66 Érzéki, testi vágy ne fogjon el, ne hagyd, hogy zsákmányul ejtsen a buja szenvedély.
Az eskü
77 Fiaim, halljatok a száj fegyelméről, aki ezt megtartja, nem esik csapdába. 88 Ajkával a bűnös bajba keveredik, elbukik a gőgös és a gyalázkodó. 99 Ne szoktasd a szád az esküdözéshez, ne szokj rá, hogy a Szent nevét emlegesd. 1010 Mert amint a vallatóra fogott szolgát szíjból font korbáccsal kékre-zöldre verik, úgy az sem ment a bűntől, aki örökké esküszik és visszaél a Szentnek nevével. 1111 Aki sokszor esküszik, bűnt halmoz fejére, s a büntető bot nem hagyja el házát. Ha hibázik, rajta a bűn büntetése, ha rá sem hederít, kétszeres a bűne. Ha hamisan esküszik, nem lehet igaz, és sok próbatételben lesz része házának.
Szégyenteljes beszéd
1212 Van olyan beszéd, amely halált érdemelne – ne forduljon elő Jákobnak házában! Mert a jámboroktól távol áll az ilyen, ők nem hemperegnek a bűn fertőjében. 1313 Ne szoktasd a szádat zabolátlan szóra, mert könnyen átsiklasz a bűnös beszédre. 1414 Az apádra gondolj és szülőanyádra, amikor a nagyok társaságában ülsz. Előttük magadról ne feledkezzél meg, nehogy szokásaid zavarba hozzanak, s azt ne kelljen kívánnod: bár ne születtél volna, vagy átkoznod kelljen születésed napját. 1515 Azon, aki megszokta a hitvány beszédet, élete végéig nem fog a nevelés. 1616 Két embercsoport bűnt bűnre halmoz, s a harmadik hívja ki a haragot. 1717 A szenvedélyes vágy ég, mint a lángoló tűz, s nem alszik ki, amíg el nem emésztődik. Az ember, aki saját testével vétkezik, nem szűnik meg, míg a tűz le nem ég. Az erkölcstelennek minden falat édes, nem hagy fel a bűnnel, amíg csak meg nem hal. 1818 A férfi, aki vétkezik ágyában, azt gondolja magában: „Ugyan ki lát engem? Betakar a sötét, elrejtenek a falak, senki sem lát engem, miért félnék hát vétkezni? A Magasságbeli nem ügyel vétkemre.” 1919 Csak az emberek szemétől fél, s nem gondol arra, hogy az Úr szeme tízezerszeresen fényesebb a napnál: az embereknek minden útját látja, s a legrejtettebb zugba is behatol. 2020 Minden dolgot ismer létrejötte előtt, hát hogyne ismerné bevégzése után? 2121 A város utcáin számadásra vonják, amikor nem is sejti, megállítják útján.
A házasságtörő asszony
2222 Így jár az asszony is, aki férjét elhagyja, és idegen embertől állít örököst. 2323 Először, mert Isten törvényét megszegte, másodszor, mert vétett saját férje ellen. Végül: bujálkodott házasságot törve, s idegen férfitől szerzett gyermekeket. 2424 A gyülekezet elé vezetik az ilyet, és a gyermekei szenvednek meg érte. 2525 Nem fognak gyökeret verni gyermekei, és az ágaikon nem terem majd gyümölcs. 2626 Utána átokként marad az emléke, eltörölhetetlen lesz a gyalázata. 2727 A hátrahagyottak be fogják majd látni, nincs jobb a világon, mint az Úr félelme, s nincs édesebb, mint törvényeinek megtartása.
A bölcsesség beszéde.
2411 A maga dicséretét zengi a bölcsesség, népe közepette dicséri önmagát. 22 Megszólal a Magasságbeli népének körében, és hatalma láttán dicsekedve mondja: 33 „Én a Fölségesnek szájából születtem, s ködként borítottam be az egész földet. 44 Fönt a magasságban volt a lakóhelyem, és a trónusom felhőoszlopon állt. 55 Bejártam egymagam az égi köröket, megjártam a szakadék mélységét. 66 A tenger hullámain és az egész földön, minden nép s nemzet közt uralkodó voltam. 77 Mindannyiuknál a nyugalmat kerestem, és hogy kinek részén üthetném fel sátram. 88 Ekkor a mindenség Teremtője parancsot adott, Teremtőm kijelölte sátramnak a helyét. Így szólt: „A sátradat Jákobban üsd fel, és az örökrészed Izraelben legyen.” 99 Ősidőktől fogva, a kezdet kezdetén teremtett, és nem pusztulok el soha, mindörökre. 1010 Szolgáltam előtte, az ő szent sátrában, majd pedig Sionban kaptam lakóhelyet. 1111 Letelepedtem a szeretett városban, amelyet éppenúgy szeretett, mint engem, s Jeruzsálemben van uralmam székhelye. 1212 Dicsőséges nép közt vertem így gyökeret, az Úrnak részében, az ő örökrészén. 1313 Magasra nőttem, mint Libanon cédrusa, és mint a ciprusok a Hermon-hegységben. 1414 Magasra nőttem, mint Engedi pálmája, mint a jerikói rózsaültetvények. Mint a pompás olajfa a síkságon, mint a vízmelléki platán, úgy nőttem fel. 1515 Illatos vagyok, mint a fahéj és a balzsam, mint a kiváló mirha, illatot árasztok. Mint a stórax, a galbán, az ónix és a stakté, mint a jó illatú tömjén a sátorban. 1616 Mint a terebint, kiterjesztem ágaimat, ágaim szépek és ékesek. 1717 Rügyeket hajtottam, mint a szőlőtőke, virágaim pompás gyümölcsöt termettek. 1919 Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, és teljetek el a gyümölcseimmel. 2020 Csak rám gondolni is édesebb a méznél, s engem birtokolni jobb a lépesméznél. 2121 Aki megízlel, még jobban kíván, s aki iszik belőlem, még jobban szomjazik. 2222 Nem szégyenül meg, aki rám hallgat, akik hozzám szegődnek, azok nem vétkeznek.”
A bölcsesség és a törvény
2323 Ez mind áll az Istennel való szövetség könyvére, és a törvényre, amit Mózes adott nekünk, Jákob családjának öröksége gyanánt. 2525 Bőven, mint a Pison, árasztja a bölcsességet, mint a Tigris folyó az első termés napjain. 2626 Úgy gyarapszik tőle a bölcsesség, ahogy megduzzad az Eufrátesz folyó, vagy mint a Jordán aratás idején. 2727 Okulástól árad, akárcsak a Nílus, vagy miként a Gichon a szüret napjain. 2828 Nem ért célt az első, aki fürkészni kezdte, de az utolsó sem jutott a végére. 2929 Gondolatai, mint a tenger végtelenje, tanácsai pedig mélyebbek az óceánnál. 3030 Olyan vagyok, mint a folyam mellékága, mint a csatorna, amely átszeli a kertet. 3131 Így szóltam: „Öntözni akarom kertemet, locsolni akarom a virágágyaimat.” De nézd csak, az árkom folyóvá változott, a folyamból pedig tenger kerekedett. 3232 Tanításom ragyogjon, mint a hajnalpír, akarom, hogy messze hatoljon sugara. 3333 Prófétai szózatként ontom tanításom, hadd hallják, akikre hagyom: a késő nemzedékek. 3434 Látjátok, én nemcsak magamért küzdöttem; mindenkiért, aki bölcsességet keres.
Közmondások.
2511 Három dolog van, amit szeret a szívem. Isten s ember előtt kedves mind a három: A testvérek közt az egység, a baráti szeretet, feleség és férj, akik jól megértik egymást. 22 Háromfajta ember gyűlöletes nekem, az életmódjuktól szörnyen iszonyodom: a gőgös szegényétől, a hazug gazdagétól s a házasságtörő, esztelen öregétől.
Az öregek
33 Ha ifjúkorodban nem gyűjtöttél semmit, mihez nyúlsz majd öreg napjaidban? 44 Bölcs ítélet illik az ősz fejhez, és az öregekhez jó tanács osztása. 55 Az ősz emberekhez a bölcsesség való, a tisztesekhez pedig higgadt megfontoltság. 66 Az aggok koszorúja a gazdag tapasztalat, dicsőségük pedig az Úrnak félelme.
Kilenc szép dolog
77 Kilenc dolgot dicsérek – ezek az eszemben vannak, a tizedik pedig már a nyelvem hegyén: A férfi, aki örömét leli fiaiban, s aki megéri ellenségei bukását. 88 Boldog, akinek okos asszony a felesége, s aki nem húzat ekét ökörrel-szamárral. Boldog, aki a nyelvével nem botlik, s aki nem szolgál olyannak, aki méltatlan hozzá. 99 Boldog, aki meglelte az okosság nyitját, s aki buzgó hallgatók füléhez beszélhet. 1010 Milyen nagy, aki meglelte a bölcsességet! De nincs különb annál, aki az Urat féli. 1111 Az Úrnak félelme mindeneken túltesz, van-e párja annak, aki ebben kitart?
A nők
1313 Nincs seb, amely úgy fájna, mint a szívnek sebe, a legnagyobb gonoszság a nő gonoszsága. 1414 Nincs olyan fájó csapás, mint amit a gyűlölet szül, a legszörnyűbb bosszú az ellenség bosszúja. 1515 Nincs erősebb méreg a kígyó mérgénél, nincsen tajtékzóbb düh, mint az ellenségé. 1616 Inkább oroszlánnal vagy sárkánnyal lakni, semmint gonosz nővel közös fedél alatt. 1717 Elsötétül a gonosz asszony arca, olyan lesz az ábrázatja, akár a medvéé; 1818 amikor a férje baráti körben ül, akaratlanul is egyre sóhajtozik. 1919 Nincs nagyobb baj, mint ha baj van az asszonnyal, szakadjon hát rá a bűnösök végzete. 2020 Mint homokos lejtő vén ember lábának, a csendes férjnek ilyen a nagyszájú asszony. 2121 Ne vigyen vesztedbe az asszonyi szépség, ne is kívánkozz utána sohase. 2222 Mert harag, szégyen és gyalázat egyszerre, hogyha egy férfinek asszony ad kenyeret. 2323 Nyomott kedélyt jelent és szomorú arcot, meg sebet a szívben a rossz asszony. Lankadt kezek jelzik és megroggyant térdek, ha férjét az asszony nem teszi boldoggá. 2424 Asszonytól indul el útjára a vétek, az ő bűne miatt halunk meg mindnyájan. 2525 Ne nyiss utat a víznek (mert kiárad), a gonosz asszonyt ne hagyd szóhoz jutni. 2626 Ha ujjad vagy szemed intésére nem ad, szakíts meg vele minden kapcsolatot.