811 Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. 22 Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől. 33 Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt, 44 és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk. 55 Akik ugyanis test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek, akik azonban a Lélek szerint, a lelkiekre törekszenek. 66 De a test kívánsága a halálba vezet, a Lélek vágyódása ellenben élet és béke. 77 A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá. 88 Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. 99 De ti nem test, hanem Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. 1010 Ha Krisztus bennetek van, a test ugyan a bűn miatt halott, de a Lélek élet a megigazulás következtében. 1111 Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. 1212 Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. 1313 Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha Lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok. 1414 Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. 1515 Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! 1616 A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. 1717 Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. 1818 De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.
A keresztény remény bizonyossága.
1919 Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. 2020 A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, 2121 hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. 2222 Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. 2323 De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. 2424 Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? 2525 Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan. 2626 Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. 2727 S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért. 2828 Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. 2929 Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. 3030 Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette. 3131 Mire következtethetünk ebből? Ha Isten velünk, ki ellenünk? 3232 Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 3333 Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? 3434 Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? 3535 Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? 3636 Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak. 3737 De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket. 3838 Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, 3939 sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.
III. A ZSIDÓ NÉP ÉS AZ EVANGÉLIUM
A zsidó nép meghívása.
911 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom. Tanúskodik mellettem lelkiismeretem a Szentlélekben. 22 Nagy a szomorúságom és állandó a szívem fájdalma. 33 Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átok alatt, távol Krisztustól, testvéreimért, a test szerint népemből valókért, 44 Izrael fiaiért: övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. 55 Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Ámen. 66 Arról szó sem lehet, hogy Isten szava megdőlt, hiszen nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik, 77 s nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő leszármazottai. 88 Csupán „Izsák leszármazottjait hívják utódoknak.” Más szóval: nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekeit nevezik utódnak. 99 Az ígéret ugyanis így hangzott: „A maga idején eljövök és Sárának fia lesz.” 1010 Ugyanígy volt ez Rebekka esetében is, aki egytől, Izsák atyánktól foganta fiait. 1111 Mielőtt még megszülettek, és jót vagy rosszat tettek volna – hogy Isten szabad választása, 1212 amely nem a tettektől, hanem a meghívó akaratától függ, érvényesüljön –, Rebekka ezt a kinyilatkoztatást kapta: „Az idősebb szolgál majd a fiatalabbnak.” 1313 Az Írás is ezt mondja: „Jákobot szerettem, Ézsaut gyűlöltem.” 1414 Mit szóljunk ehhez? Nem igazságtalan az Isten? Szó sincs róla. 1515 Hiszen megmondta Mózesnek: „Azon könyörülök, akin könyörülök, annak irgalmazok, akinek irgalmazok.” 1616 Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erőlködik vagy törekszik, hanem a könyörülő Istenen. 1717 Az Írás is ezt mondja a fáraónak: „Azért támasztottalak, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és nevem híre elterjedjen szerte a világon.” 1818 Tehát azon könyörül, akin akar, és azt teszi megátalkodottá, akit akar. 1919 „Azt kérdezheted erre: Miért von mégis felelősségre? Hiszen ki állhat ellen akaratának?” 2020 Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek? 2121 Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? 2222 S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? 2323 S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsőségre készített, dicsőségének gazdagságát akarja megmutatni? 2424 Ilyeneknek hívott meg bennünket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, 2525 amint Ozeásnál mondja: Népemnek hívom azt, amely nem népem, s kedveltnek azt, amely nem kedves nekem. 2626 És ahol azt mondják nekik: „Nem vagytok az én népem”, az élő Isten fiainak hívják majd őket. 2727 Izajás is fennszóval hirdeti Izraelről: „Ha annyi is Izrael fiainak száma, mint a tenger fövénye, csak a maradék üdvözül.” 2828 Az Úr beteljesíti és lerövidíti szavát a földön. 2929 Ahogy előre megmondta Izajás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna nekünk utódot, olyanok lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorrához hasonlóan jártunk volna.” 3030 Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. 3131 A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére. 3232 Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében, 3333 amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.
A zsidó nép hitetlensége.
1011 Testvérek! Szívből óhajtom üdvösségüket, s imádkozom érte az Istenhez. 22 Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés. 33 Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. 44 Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására. 55 Mózes azt írja a törvényből eredő megigazulásról, hogy aki megtartja, élni fog általa. 66 Ugyanakkor a hitből származó megigazulásról így szól: Ne kérdezd bensődben: „Ki megy föl az égbe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. 77 Vagy: „Ki száll le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a holtak országából felhozza. 88 Hanem hogyan mondja? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. 99 Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. 1010 A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. 1111 Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. 1212 Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. 1313 Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. 1414 De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? 1515 S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” 1616 De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?” 1717 A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. 1818 De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk. 1919 Tovább kérdem: Vajon Izrael nem értette meg? Már Mózes megfelelt rá: Féltékenységre ingerellek azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen nép ellen. 2020 Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. 2121 Izraelhez azonban így szólt: „Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat.”