811 Akkor egy emberként összegyűlt az egész nép a Víz-kapu előtti térségen. Felszólították Ezdrás papot, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. 22 Akkor Ezdrás a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé tárta a törvénykönyvet, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt. 33 A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig olvasott belőle a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a törvény könyvére. 44 Ezdrás írástudó felállt az erre a célra készült faállványra. Jobbja felől Mattitja, Sema, Anaja, Urija, Hilkija és Maaszeja állt, balján Pedaja, Misael, Malkia, Hasum, Hasbaddana, Zakariás és Mesullam. 55 Ezdrás kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára – magasabban állt ugyanis, mint a nép –, s amikor kinyitotta, az egész nép felállt. 66 Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép kitárt kézzel ráfelelte: ámen, ámen, ámen; majd mélyen meghajoltak, s földre borulva imádták az Urat. 77 [Jesua, Bani, Serebja, Jamin, Akkub, Sabtai, Hodija, Maaszeja, Kelita, Azarja, Jozabad, Hanan, Pelaja, akik leviták voltak, kifejtették a törvényt a népnek. Közben a nép a helyén állt.] 88 Ezdrás felolvasott az Isten törvénykönyvéből, lefordította és megmagyarázta az értelmét, úgy, hogy meg is értették, amit felolvasott. 99 Akkor Nehemiás, a kormányzó, Ezdrás pap és írástudó, s a leviták, akik a népet tanították, így szóltak az egész néphez: „Ez a nap az Úrnak, a ti Isteneteknek van szentelve. Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!” Mert amikor a törvény szavait meghallotta, az egész nép sírt. 1010 Így szólt továbbá hozzájuk: „Menjetek és egyetek zsíros ételeket és igyatok édes italokat! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ez a nap ugyanis szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek.” 1111 A leviták meg csitították az egész népet ezekkel a szavakkal: „Csendesedjetek el, mert ez a nap szent. Ne szomorkodjatok!” 1212 Erre az egész nép elment, hogy egyék, igyék, megossza az ételt és a nagy örömnek szentelje magát, mert megértették a tanítást, amelyet hirdettek nekik.
A sátoros ünnep.
1313 Másnap az egész népből a családfők, a papok és a leviták Ezdrás írástudó köré gyűltek, hogy fejtse ki nekik a törvény szavait. 1414 Azt találták a törvényben megírva, amit az Úr Mózes által parancsolt, hogy Izrael fiai a hetedik hónap ünnepén lakjanak lombsátorban. 1515 Mihelyt ezt megtudták, kihirdették minden városukban és Jeruzsálemben: „Menjetek ki a hegyekbe, szedjetek olajfaágakat, fenyő, mirtusz meg pálmaágakat és más leveles ágakat, s csináljatok belőlük sátrat, amint meg van írva.” 1616 A nép kivonult, ágakat szedett és sátrat csinált, ki-ki a háza tetején, az udvarában, az Isten házának előcsarnokában, a Víz-kapu előtti téren és az Efraim-kapu előtti téren. 1717 Az egész közösség – mindenki, aki csak hazatért a fogságból – csinált sátrat, és a sátorban lakott. Izrael fiai nem tettek így Nun fiának, Józsuénak napjaitól kezdve egészen eddig a napig. Igen nagy volt az örömük. 1818 Ezdrás mindennap felolvasott az Isten törvénykönyvéből, az első naptól az utolsóig. Hét napon át ülték az ünnepet. A nyolcadik napon ünnepélyes összejövetelt tartottak az előírás szerint.
Engesztelő istentisztelet.
911 Ennek a hónapnak huszonnegyedik napján Izrael fiai összegyűltek, vezeklőruhát öltöttek, hamut szórtak a fejükre és böjtöltek. 22 Izrael nemzetsége elkülönült az idegenek fiaitól. Odaálltak és megvallották bűneiket és atyáik tévelygéseit. 33 [Odaálltak a helyükre, s a nap negyedrészében felolvastak az Úrnak, az ő Istenüknek törvénykönyvéből, aztán a nap egy másik negyedrészében bűnvallomást tartottak, s leborultak az Úr, az ő Istenük előtt.] 44 [Jesua, Binnui, Kadmiel, Sebanja, Bunni, Serebja, Bani, Kenani fölálltak a leviták emelvényére, s hangosan szólították az Urat, az ő Istenüket. 55 Aztán így szóltak a leviták, Jesua, Kadmiel, Bani, Hasabneja, Serebja, Hodija, Sebanja és Petachja: „Keljetek föl, s magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket!”] Áldott legyen dicsőséges neved, amely fölötte van minden áldásnak és dicséretnek! 66 Te vagy, Uram, az Egyetlen! Te alkottad az eget, az egek egét és minden seregét, a földet és mind, ami rajta van, a tengereket és mind, ami bennük van. Te éltetsz mindent, és az égi sereg hódol előtted. 77 Uram, te vagy az Isten, aki kiválasztottad Ábrámot, kivezetted a káldeai Urból, és az Ábrahám nevet adtad neki. 88 Hűségesnek találtad szívét és szövetséget kötöttél vele, hogy neki adod a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a periziták, a jebuziták és a girgasiták földjét, neki és utódainak. Meg is tartottad szavadat, mert igaz vagy. 99 Láttad atyáink nyomorát Egyiptomban, s meghallottad kiáltásukat a Sás-tengernél. 1010 Jeleket és csodákat műveltél a fáraó ellen, összes szolgáján és országa egész népén, mert tudtad, milyen galádul bánt velük. Nevet szereztél magadnak, amely ma is megvan. 1111 Megnyitottad a tengert előttük: száraz lábbal keltek át a tengeren. A mélységbe taszítottad üldözőiket, mint valami követ, a vad vizekbe. 1212 Felhőoszloppal vezetted őket nappal, és lángoszloppal éjszaka. Megvilágítottad előttük az utat, amelyen menniük kellett. 1313 Alászálltál a Sínai-hegyre, s beszéltél velük az égből. Igazságos rendelkezéseket, biztos törvényeket, nagyszerű parancsokat és előírásokat adtál nekik. 1414 Megismertetted velük szent szombatodat, utasításokat, parancsokat és törvényt adtál nekik, Mózes szolgád által. 1515 Kenyeret adtál nekik az égből éhségük csillapítására, vizet fakasztottál a sziklából szomjuk oltására. Megparancsoltad, hogy menjenek, s vegyék birtokba a földet, amelyre megesküdtél, hogy nekik adod. 1616 Atyáink azonban gőgjükben szembeszegültek, megkeményítették nyakukat, nem engedelmeskedtek parancsaidnak. 1717 Vonakodtak engedelmeskedni, megfeledkeztek csodáidról, amelyeket értük tettél. Megkeményítették nyakukat, s fejükbe vették, hogy visszatérnek szolgaságukba, Egyiptomba. De te megbocsátó Isten vagy, irgalmas és könyörületes, hosszantűrő és végtelenül jó: nem hagytad el őket. 1818 Amikor öntött borjút csináltak maguknak, és azt mondogatták: „Ez az istened, aki kihozott Egyiptomból”, [s így nagy istenkáromlást követtek el], 1919 te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában: a felhőoszlop nem tűnt el előlük, továbbra is vezette őket nappal az úton; s a tűzoszlop sem éjjel, hanem megvilágította előttük az utat, amelyen menniük kellett. 2020 Megadtad nekik jó lelkedet, hogy okossá tegye őket. Nem tagadtad meg szájuktól mannádat, és szomjúságukban vizet juttattál nekik. 2121 Negyven évig gondot viseltél rájuk a pusztában, nem szenvedtek hiányt semmiben, ruhájuk nem vásott el, lábuk nem tört fel. 2222 Királyságokat és népeket juttattál nekik, és nekik adtad őket tartományul. Elfoglalták Hesbon királyának, Szichonnak földjét, Básán királyának, Ognak földjét. 2323 Megsokasítottad fiaikat, mint égen a csillagokat, és bevezetted őket a földre, amelyről azt mondtad atyáiknak, hogy menjenek és vegyék birtokukba. 2424 Fiaik bevonultak és elfoglalták az országot. Megaláztad előttük az ország lakóit, a kánaániakat, kezükbe adtad őket, királyaikat s az ország népeit, hogy bánjanak velük tetszésük szerint. 2525 Megerősített városokat és termékeny földet szereztek, mindenféle jóval teli házakat örököltek, megásott ciszternákat, szőlőket és olajfákat, s rengeteg gyümölcstermő fát. Ettek, jóllaktak, meghíztak, dúskálkodtak nagy jóságodból. 2626 De engedetlenek lettek, föllázadtak ellened, semmibe vették törvényeidet, prófétáidat meg, akik intették őket, hogy térjenek vissza hozzád, megölték, [így nagy istenkáromlást követtek el]. 2727 Ezért elnyomóik kezébe adtad őket, akik aztán megsanyargatták őket. Szorongatásuk idején hozzád kiáltottak, s te meghallgattad őket az égből. Nagy irgalmadban újra meg újra szabadítót küldtél nekik, akik kiszabadították őket elnyomóik kezéből. 2828 Amikor nyugalmuk volt, újra gonoszságra vetemedtek. Ellenségeik hatalmába adtad őket, akik zsarnokoskodtak fölöttük. Újra hozzád kiáltottak, és te meghallgattad őket az égből: irgalmadban számtalanszor megszabadítottad őket. 2929 Intetted őket, hogy térjenek vissza törvényedhez, de kevélyen ellenszegültek. Nem hallgattak parancsaidra, vétkeztek törvényeid ellen, amelyek életet adnak az embernek, ha megtartja őket. Lázadoztak ellened, megkeményítették nyakukat és nem engedelmeskedtek. 3030 Türelmes voltál velük számos éven át. Figyelmeztetted őket lelked által és prófétáid szavával. De nem hallgattak rád, azért az országok népeinek kezébe adták őket. 3131 Nagy irgalmasságodban azonban nem pusztítottad, nem hagytad el őket. Mert könyörületes és jóságos Isten vagy. 3232 Most, ó Istenünk, te nagy, hatalmas és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat, ne vedd semmibe a sok megpróbáltatást, ami ért bennünket, királyainkat és vezéreinket, papjainkat és prófétáinkat, egész népedet, az asszír királyok idejétől mind a mai napig. 3333 Ami történt velünk, mindenben igazságos voltál. Mert megmutattad hűségedet, mi mégis gonoszságra vetemedtünk. 3434 Királyaink, fejedelmeink, papjaink és atyáink nem követték törvényedet, nem ügyeltek parancsaidra és utasításaidra, amelyeket adtál nekik. 3535 Volt királyságuk, elhalmoztad őket jótéteményeiddel, adtál nekik kiterjedt és termékeny földet, mégsem szolgáltak neked, nem fordultak el gonosz tetteiktől. 3636 Nézd, ma szolgák vagyunk! Szolgák vagyunk azon a földön, amelyet atyáinknak adtál, hogy élvezzék gyümölcseit és javait. 3737 Terményei a királyok hasznára vannak, akiket bűneink miatt rendeltél fölénk, s kedvük szerint bánnak testünkkel és állatainkkal, mi meg nagy nyomorúságban vagyunk.
A szövetség megújítása.
1011 Ezek miatt szilárd szövetséget kötünk, és írásba is foglaljuk. A pecsétes íráson rajta vannak vezetőink, levitáink és papjaink… 22 A pecsétes íráson ott szerepelnek Hakalja fia, Nehemiás és Cidkija, 33 Szeraja, Azarja, Jeremiás, 44 Paschur, Amarja, Malkia, 55 Hattus, Sebanja, Malluch, 66 Harim, Meremot, Obadja, 77 Dániel, Ginneton, Báruk, 88 Mesullam, Abija, Mijamin, 99 Maazja, Bilga, Semaja – ezek a papok. 1010 Aztán a leviták: Azanja fia, Jesua, Henadad fiai közül Binnui, Kadmiel, 1111 továbbá testvérei: Sekanja, Hodavja, Kelita, Pelaja, Hanan, 1212 Micha, Rechob, Hasabja, 1313 Zakkur, Serebja, Sebanja, 1414 Hodija, Bani, Kenani. 1515 A nép vezetői: Paros, Pahat-Moab, Elem, Zattu, Bani, 1616 Bunni, Azgad, Bebai, 1717 Adonija, Bigvai, Adin, 1818 Ater, Hiszkija, Azzur, 1919 Hodija, Hasum, Beszai, 2020 Harif, Anatot, Nobai, 2121 Magpias, Mesullam, Hezir, 2222 Mesezabeel, Cádok, Jaddua, 2323 Pelatja, Hanan, Anaja, 2424 Hosea, Hananja, Hasub, 2525 Hallohes, Pilha, Sobek, 2626 Rehum, Hasabna, Maaszeja, 2727 Ahija, Hanan, Anan, 2828 Malluk, Harim, Baana. 2929 …de ugyanúgy a nép többi része is, a papok és a leviták, a kapuőrök, énekesek, templomszolgák, vagyis mind, akik az ország népeitől elkülönültek, s az Isten törvényéhez ragaszkodtak, valamint ezeknek a feleségük, a fiaik és a lányaik, mind, akik érett korúak voltak, 3030 csatlakoztak testvéreikhez és elöljáróikhoz, s átokkal és esküvel kötelezték magukat, hogy az Isten törvénye szerint élnek, amelyet Mózes, az Isten szolgája által adott, s megtartják az Úrnak, a mi Istenünknek minden parancsát, utasítását és törvényét. 3131 Különösen: többé nem adják lányainkat a föld népének, s lányaikat se vesszük többé fiainknak feleségül. 3232 Ha az ország népei árut vagy bármilyen élelmet hoznak szombati napon árulni, sem szombaton, sem más szent napon nem vesszük meg tőlük. A hetedik évben lemondunk a föld terméséről és semmiféle adósságot nem hajtunk be. 3333 Törvénnyel kötelezzük magunkat, hogy évente egyharmad sékelt adunk Istenünk temploma javára: 3434 a kitett kenyerekre, az állandó ételáldozatokra, az állandó égőáldozatokra, a szombati áldozatokra, az újhold napjára és az ünnepekre előírt áldozatokra, a közösségi áldozatokra, az engesztelő áldozatokra, hogy kiengesztelődést szerezzenek Izraelnek – vagyis Istenünk házának különféle szükségleteire. 3636 Elhozzuk az Úr házába minden évben földünk első termését, s minden fa első gyümölcsét. 3737 Ugyanígy elsőszülött fiainkat, s állataink elsőszülötteit is, amint meg van írva a törvényben, elhozzuk barmaink és nyájaink elsőszülötteit az Isten házába a papoknak, akik Istenünk házában ellátják a szolgálatot. 3838 Ezenkívül őrleményeinknek, fáink gyümölcsének, az új bornak és az olajnak a legjavát is elhozzuk a papoknak, Istenünk házának kamráiba, földjeink tizedét pedig a levitáknak. A levitáknak maguknak kell összeszedniük a tizedet minden városban, ahol földet művelnek. 3939 Egy pap, Áron egy fia kísérje a levitákat, amikor a tizedet szedik. A leviták szolgáltassák be tizedük tizedét Istenünk házába, a kincstár kamráiba. 4040 Ezekbe a kamrákba kell Izrael fiainak és Lévi fiainak a gabona, az újbor és az olajjárandóságot vinni. Ott vannak a szentély edényei, a szolgálatot teljesítő papok, a kapuőrök és az énekesek is. Sorsot vetünk – a papok, a leviták és a nép – az áldozati fának a szállítása dolgában, s a családok rendjében meghatározott időben minden évben Istenünk házához szállítjuk, hogy elégjen az Úr, a mi Istenünk oltárán a törvény előírása szerint. Többé nem hanyagoljuk el Istenünk házát.
Jeruzsálem benépesítése…
1111 A nép vezetői Jeruzsálemben telepedtek le, a nép többi része meg sorsot vetett, hogy tízből egy ember Jeruzsálembe, a szent városba jöjjön lakni, a többi kilenc pedig maradjon a városokban. 22 A nép áldotta azokat az embereket, akik önként ajánlkoztak, hogy Jeruzsálemben telepszenek le. 33 Ezek a tartomány fejei, akik Jeruzsálemben és Júda városaiban telepedtek le, ki-ki a saját birtokán, a maga városában: Izrael, a papok, a leviták, a templomszolgák és Salamon szolgáinak fiai.
Jeruzsálem lakói.
44 Jeruzsálemben laktak Júda és Benjamin fiai. Júda fiai közül: Ataja, Uzijának a fia, az Sefatja fia, az pedig Mahalaleel fia Perec fiai közül; 55 Maaszeja, Báruknak a fia, (aki) Kol-Hozé fia volt, az Hazaja fia, az Adaja fia, az Jojarib fia, az Zakariás fia, az pedig Sela fia. 66 Perecnek Jeruzsálemben letelepedett fiai összesen négyszázhatvannyolc hadba vonulásra alkalmas férfit tettek ki. 77 Benjamin fiai közül: Szallu, Mesullamnak a fia, (aki) Joed fia volt, az Pedaja fia, az pedig Izajás fia; 88 testvéreikkel kilencszázhuszonnyolc hadviselésre alkalmas férfit tettek ki. 99 Zikri fia, Joel volt az elöljárójuk, és Hasszenua fia, Júda volt a város második elöljárója. 1010 A papok közül Jojakim fia, Jedaja, 1111 (aki) Szeraja fia volt, az Hilkija fia, az Mesullam fia, az Cádok fia, az Isten házának elöljárója; 1212 a testvéreikkel, akik a templom szolgálatát látták el, nyolcszázhuszonketten; Adaja, Jerocham fia, (aki) Pelalja fia volt, az Amci fia, az Zakariás fia, az Passur fia, az pedig Malkia fia; 1313 a testvéreikkel, a családok fejeivel kétszáznegyvenketten; Amaszai, Azareelnek a fia, (aki) Ahzai fia volt, az Mesillemot fia, az meg Immer fia; 1414 a testvéreikkel százhuszonnyolc hadba vonulásra alkalmas férfi. Zabdiel, Haggadolnak a fia volt az elöljárójuk. 1515 A leviták közül: Semaja, Hasubnak a fia, (aki) Aszrikám fia volt, az Hasabja fia, az meg Bunni fia; 1616 a leviták elöljárói közül Sabtai és Jozabad a templom külső ügyeit intézték. 1717 Mattanja, Michának a fia, (aki) Zabdi fia volt, az meg Aszaf fia – ő vezette imádság közben a dicsőítő énekeket, továbbá Bakbukja, a testvérek közül a második; Obadja, Sammuának a fia, (aki) Galal fia volt, az meg Jedutun fia. 1818 A szent városban élő leviták száma összesen: kétszáznyolcvannégy. 1919 A kapuőrök: Akkub, Talmon és testvéreik, akik a kapuknál őrséget álltak: százhetvenkettő. 2121 A templomszolgák az Ofelen laktak. Sziha és Gispa volt a templomszolgák elöljárója. 2222 A levitáknak Jeruzsálemben Uzi volt a felügyelőjük, Baninak a fia, (aki) Hasabja fia volt, az Mattanja fia, az meg Micha fia Aszaf fiai közül, akik énekesek voltak az Isten házának szolgálatában. 2323 Ebben a dologban királyi rendelet intézkedett, az határozta meg az énekesek napi szolgálatát. 2424 Mesezabeel fia, Petachja volt a király megbízottja a nép minden ügyében, aki Júda fiának, Zerachnak a fiai közé tartozott. Izraelből a többiek, a papok és leviták Júda többi városaiban telepedtek le, ki-ki a maga birtokán, 2525 a határaikban szétszórt tanyákon.
A tartomány lakói.
2626 Júda fiai közül némelyek Kirjat-ha-Arbában és a hozzá tartozó helységekben telepedtek le, Dibonban és a hozzá tartozó helységekben, Jekhabszeelben és a hozzá tartozó helységekben, Jesuában, Moladában, Bet-Peletben, 2727 Haszar-Sualban, Beersebában és a hozzá tartozó helységekben, 2828 Ciklágban, Mechonában, és a hozzá tartozó helységekben, 2929 Ain-Rimmonban, Szoreában, Jarnutban, 3030 Zanoachban, Adullamban és falvaiban, Lachisban és vidékén, Azekában és a hozzá tartozó helységekben. Tehát Beersebától a Hinnom völgyéig telepedtek le. 3131 Benjamin fiai Gebában, Michmászban, Ajjában és Bételben, valamint az ezekhez tartozó helységekben, 3232 Anatotban, Nobban, Ananjában, 3333 Hacorban, Rámában, Gittajimban, 3434 Hadidban, Szehoimban, Neballatban, 3535 Lodban és Onóban, valamint a Kézművesek völgyében laktak. 3636 Levita csoportok Júdában is, Benjaminban is voltak.