Kis türelmet
8 Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izráel fiai az ő városaikban lakozának; felgyűle az egész nép egyenlőképen a piaczra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izráelnek. (Neh 12,26; Ezsdr 7,11) Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, melyben együtt valának férfiak és asszonyok és mindazok, a kik azt értelemmel hallgathaták, a hetedik hónap első napján. (3Móz 23,23-25.4Móz;29,1-6) És olvasa abból a piaczon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt és mindazok előtt, a kik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt. (1Krón 7,22) Áll vala pedig az írástudó Ezsdrás egy ezen czélra csinált faemelvényen, és mellette álla jobb keze felől Mattithia, Sema, Anája, Uriás, Hilkiás, Maaszéja, balkeze felől pedig: Pedája, Misáel, Malkija, Hásum, Hasbaddána, Zakariás, Mesullám. (Neh 3,4.6.11.14.21.23) És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép. (1Sám 31,13) És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat, leborulának az Úr előtt arczczal a földre. (Neh 9,32.1Krón;29,20;16,8;16,36) Jésua, Báni, Serébia, Jámin, Akkub, Sabbethai, Hódija, Maaszéja, Kelita, Azáriás, Józabád, Hanán, Pelája Léviták pedig magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala. (Neh 10,10-14;9,4;11,15-18;12,8.24; Ezsdr 8,28) Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, a kik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez: E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok, mert sír vala az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallá. (Neh 10,1.7.65.70;9,36) És ő mondá nékik: Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest és küldjetek belőle részt annak, a kinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek. (Ésa 25,6.1Krón;16,27.5Móz;16,14) A Léviták is csendesíték vala az egész népet, mondván: Hallgassatok, mert e nap szent és ne bánkódjatok! Elméne azért mind az egész nép enni és inni és részt küldeni és szerezni nagy vígasságot, mert megértették a beszédeket, a melyekre őket tanították vala. (Neh,8 9. Eszt. 9,22.) Másod napon pedig összegyűlének az egész népnek, a papoknak és Lévitáknak családfői Ezsdráshoz, az írástudóhoz, hogy megértenék a törvénynek beszédit. Találák pedig írva a törvényben, melyet parancsolt vala az Úr Mózes által, hogy Izráel fiainak leveles színekben kell lakozniok az ünnepen, a hetedik hónapban, (3Móz 23,39-43.5Móz;16,13-15) És hogy nékik tudatniok kell és ki kell hirdettetniök minden városaikban és Jeruzsálemben ezt: Menjetek ki a hegyre, és hozzatok lombokat a nemes és vad olajfáról, mirtus és pálmalombokat, szóval akármely sűrű levelű fáról lombokat, hogy csináljatok leveles színeket, a mint meg van írva. (3Móz 23,42) Kiméne azért a nép, és hozának lombokat, és csinálának magoknak leveles színeket, kiki a maga háza tetején és pitvaraikban, továbbá az Isten háza pitvariban, a vizek kapujának piaczán és Efraim kapujának piaczán. (Neh 10,18; Jer 20,18) Csinála pedig az egész gyülekezet, mely hazatért a fogságból, leveles színeket, és lakának a leveles színekben; mert nem cselekedtek vala így Józsuénak, a Nún fiának idejétől fogva Izráel fiai mind az napiglan, és lőn felette igen nagy örömük. (Józs 1,1) És olvasának az Isten törvényének könyvéből minden napon, az első naptól fogva mind az utolsó napig, és ünneplének hét napon át; a nyolczadik napon pedig egybegyülekezés tartatott a törvény szerint. (3Móz 23,36.4Móz;29,35-38.5Móz;16,1-17;31,10) 9 Azután ugyanezen hónak huszonnegyedik napján egybegyűlének Izráel fiai és bőjtölének, gyászba öltözvén és port hintvén fejökre. (1Sám 4,12.2Sám;1,2;23,19; Jób 2,12; Jóel 1,8; Nehem 8,9-12) És elválának az Izráel magvából valók minden idegenektől, és előállván, vallást tőnek az ő bűneikről és atyáik hamisságairól. És megállának helyökön, és olvasának az Úrnak, az ő Istenöknek törvénye könyvéből a nap negyedrésze alatt, negyedrésze alatt pedig vallást tőnek és leborulának az Úr előtt, az ő Istenök előtt. És felálla a Léviták emelvényére Jésua, Báni, Kadmiel, Sebánia, Bunni, Serébia, Báni és Kenáni és kiáltának nagy felszóval az Úrhoz, az ő Istenökhöz. (Neh 3,17;7,43;10,14;10,11;12,8; Ezsdr 2,40;3,9) És mondának a Léviták, Jésua, Kadmiel, Báni, Hasabnéja, Serébia, Hódija, Sebánia, Petáhia: Nosza áldjátok az Urat, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké; és áldják a te dicsőséges nevedet, mely magasabb minden áldásnál és dícséretnél! (Neh 7,43;10,4.10; Ezsdr 10,23.1Krón;16,36; Zsolt 41,14;90,2) Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregöket, a földet és mindent, a mi rajta van, a tengereket minden bennök valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájoknak, és az égnek serege előtted borul le. (5Móz 10,14.1Kir;8,27; Zsolt 148,2;103,21; Dán 7,10; Ésa 40,26; Zsid 1,14) Te vagy az Úr, az Isten, a ki választottad Ábrámot és kihozád őt a Káldeusoknak Úr nevű városából, és nevezéd őt Ábrahámnak. (1Móz 11,31;12,1;15,7;17,5) És találád az ő szívét hűnek te előtted és szerzél vele szövetséget, hogy adod a Kananeusok, Hitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Jebuzeusok, Girgázeusok földét, hogy adod az ő magvának; és megteljesítéd beszédeidet, mert igaz vagy te! (1Móz 17,5;15,18-21;22,12-18;5Móz 7,1;32,4.2Móz;3,8) Megtekintéd annakfelette a mi atyáinknak Égyiptomban való nyomorúságát, és az ő kiáltásukat meghallád a Veres tengernél, (2Móz 3,7;14,10;15,4) És tevél jeleket és csodákat a Faraón és minden szolgáin és földének egész népén, mert tudtad, hogy kevélyen cselekedtek a te néped ellen; és szerzél magadnak nevet, mint e mai napság is van. (2Móz 7,10;18,11.5Móz;6,22; Jer 44,22; Ésa 63,12.14) És a tengert kétfelé választád ő előttök és szárazon menének át a tenger közepén; üldözőiket pedig mélységbe borítád, mint követ nagy vizekbe. (2Móz 14,21.28;15,19;5,10; Ésa 43,16) És felhőnek oszlopában vezetéd őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek. (2Móz 13,21.4Móz;14,14; Zsolt 78,14.53) És a Sinai hegyre leszállál, s szólál velök az égből, s adál nékik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat. (2Móz 19,18.20;20,1.5Móz;4,36; Zsolt 119,39.43.86.142; Zsolt 19,9) A te szent szombatodat is megjelentéd nékik, és parancsolatokat, rendeléseket és törvényt parancsolál nékik szolgád, Mózes által. (2Móz 16,23;20,8;31,17) És kenyeret az égből adál nékik éhségökben, és vizet a kősziklából hozál ki nékik szomjúságokban; és mondád nékik, hogy menjenek be és bírják a földet, melyre nézve fölemelted kezedet, hogy nékik adod. (2Móz 16,4;17,6.4Móz;14,30;20,8;5Móz 9,15;11,31; Zsolt 105,40) Ők pedig, a mi atyáink, felfuvalkodának, és megkeményíték nyakukat és nem hallgaták parancsolataidat; (Neh,9 17. 29. 2 Móz. 32,9. 33,3. 34,9. 5 Móz. 9,6. 13.) És vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csudatételeidről, a melyeket velök cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és arra adák fejöket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban; de te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket. (Zsolt 130,4; Ezsdr 9,9.5Móz;1,30.32.4Móz;14,4.2Móz;34,6; Dán 9,9; Jóel 2,13) Sőt még borjúképet is csinálának magoknak, és ezt mondják: Ez a te Istened, a ki kihozott téged Égyiptomból, és nagy bosszúsággal illettek téged; (2Móz 32,1-6) És te nagy irgalmasságodban nem hagyád el őket a pusztában; a felhőnek oszlopa nem távozék el felőlök nappal, hogy vezérlené őket az úton, és a tűznek oszlopa éjjel, hogy világítana nékik az úton, melyen menének. (4Móz 14,14.2Móz;13,22;40,36-38; Nehem 9,12) És a te jó lelkedet adád nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vonád meg szájoktól, s vizet adál nékik szomjúságokban. (Zsolt 143,10.4Móz;11,6-9.17.25;20,2-8; Józs 5,12) És negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, fogyatkozásuk nem vala, ruháik el nem nyűttenek és lábaik meg nem dagadának. (5Móz 2,7;8,4;29,5) Adál annakfelette nékik országokat és népeket, és elosztád ezeket határok szerint és ők elfoglalák Sihón földét, és Hesbon királyának földét, és Ógnak, Básán királyának földét. (5Móz 1,4;3,4.4Móz;21,21-35) Fiaikat pedig megsokasítád, mint az ég csillagait, és bevivéd őket a földre, mely felől megmondád atyáiknak, hogy bemennek arra, hogy bírják azt. (5Móz 1,10;7,12;1Móz 22,17.4Móz;26,1; Józs 1,11.2Sám;24,9) És bemenének a fiak és elfoglalák a földet, és megalázád előttök a földnek lakóit, a Kananeusokat, s kezökbe adád őket, mind királyaikat, mind a föld népeit, hogy cselekedjenek velök kedvök szerint. (Neh,9 37. 5 Móz. 9,6. Bir. 4,23. 2 Krón. 28,19.) És megvevének erős városokat és kövér földet, s elfoglalának minden jóval teljes házakat, kőből vágott kutakat, szőlős és olajfás kerteket és sok gyümölcsfát, s evének és megelégedének és meghízának, s gyönyörködének a te nagy jóvoltodban. (Józs 8,1.4Móz;13,20.5Móz;6,11;32,15; Jer 5,28) Makacskodának pedig és pártot ütének ellened, és veték törvényedet hátuk mögé; prófétáidat is meggyilkolák, a kik bizonyságot tőnek ellenök, hogy őket te hozzád térítenék, és nagy bosszúsággal illettek téged. (Neh,9 18. Ezék. 20,8. 23,35. 1 Kir. 14,9. 18,4. 13. 19,10. Máté 5,12. 23,29. Luk. 11,47. 13,33. 1 Thess. 2,15.) Annakokáért adád őket nyomorgatóik kezébe és megnyomorgaták őket; de nyomorúságok idején hozzád kiáltának, és te az égből meghallgatád és nagy irgalmasságod szerint adál nékik szabadítókat, és megszabadíták őket nyomorgatóik kezéből. (Bir 2,6-23;3,9.15;4,6-24;6,12) És mikor megnyugodtak vala, ismét gonoszt cselekvének előtted, és te átadád őket ellenségeik kezébe, a kik uralkodának rajtok; s midőn ismét hozzád kiáltának, te az égből meghallgatád és megszabadítád őket irgalmasságod szerint sokszor. (Bir 3,11.30;5,31;8,28;2,19) És bizonyságot tevél ellenök, hogy visszatérítsd őket törvényedhez; de ők felfuvalkodának s nem hallgaták parancsolatidat, és végzéseid ellen vétkezének, melyeket ha valaki megtart, él azok által; és makacskodva hátat fordítának, s nyakukat megkeményíték és nem engedelmeskedének. (Neh,9 26. 3 Móz. 18,5. Ezék. 20,11. Zak. 7,11. Hós. 4,11.) És mégis meghosszabbítád felettök kegyelmedet sok esztendőkön át, s bizonyságot tevél ellenök lelkeddel, prófétáid által, de nem figyelmezének; annakokáért adád őket a föld népeinek kezébe. (Neh,9 32. Ezsdr. 9,1. 2 Krón. 24,19. 34,15. 16. Jer. 35,15. 31,3. Zsolt. 36,11. 106,40.) De nagy irgalmasságod szerint meg nem emésztéd őket, sem el nem hagyád őket, mert te könyörülő és irgalmas Isten vagy. (Jer 5,18;46,28;5,10; Ezék 20,17) Most annakokáért, oh mi Istenünk, nagy, erős és rettenetes Isten, a ki megőrized a szövetséget és irgalmasságot, ne legyen kicsiny előtted mindaz a nyomorúság, a mely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet, Assiria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig. (Neh 1,5.5Móz;10,17;32,18) Hiszen te igaz vagy mindenekben, valamelyek reánk jövének; mert te igazságot műveltél, mi pedig hamisságot cselekvénk! (Neh,9 8. Ezsdr. 9,15. Dán. 9,5-8. 5 Móz. 32,4.) Hiszen a mi királyaink, fejedelmeink, papjaink és atyáink nem cselekedték törvényedet és nem figyelmeztek parancsolataidra és bizonyságtételeidre, melyek által bizonyságot tettél ő ellenök; (Neh,9 26. 29. Jer. 11,7.) És ők az ő országokban s a te nagy jóvoltodban, melylyel megáldád őket, s a széles és kövér földön, melyet nékik adál, nem akartak szolgáid lenni; és nem tértek meg gonosz cselekedeteikből. (Jer 31,12.14.2Móz;3,8) És ímé mi most szolgák vagyunk azon a földön, melyet a mi atyáinknak adál, hogy ennék annak gyümölcsét és javát, ímé mi szolgák vagyunk azon; (Ezsdr 9,9) És termését bőven hozza a királyoknak, a kiket fölibünk helyezél a mi bűneinkért, s testeinken uralkodnak és barmainkon az ő kedvök szerint; és mi nagy nyomorúságban vagyunk! (Ezsdr 4,13) És mindemellett mi erős kötést szerzénk és azt aláírtuk, melyet megpecsételének a mi fejedelmeink, Lévitáink és papjaink. (Jer 32,10-14) 10 A megpecsételt kötéseken pedig ott valának: Nehémiás, a király helytartója, a Hakhalia fia és Sédékiás; Serája, Azariás, Jeremiás, (Neh 12,1.12;11,11) Pashur, Amaria, Malakiás, (Neh 7,16) Hattus, Sebánia, Malluk, (Neh 2,10) Hárim, Merémóth, Abdiás, (Neh 9,10; Zsolt 72,18; Róm 11,33) Dániel, Ginnethón, Bárukh, (Ezsdr 8,2) Mesullám, Abija, Mijámin, (1Sám 2,7.8) Maazia, Bilgai, Semája; ezek papok voltak. (Neh 12,1-8; Ezsdr 2,36.39.1Krón;24,7-19) A Léviták pedig ezek: Jésua, Azania fia, Binnui, a Hénadád fiai közül, Kadmiel, (Neh 7,43;12,8;8,7; Ezsdr 2,40) És atyjafiaik: Sebánia, Hódija, Kelita, Pelája, Hanán, (5Móz 28,29) Mika, Rehób, Hasábia, (Zsolt 52,4.7) Zakkur, Serébia, Sebánia, (Zsolt 63,12; Ésa 52,15) Hódija, Báni, Beninu. (Péld 3,11.12; Jak 1,2) A nép fejei pedig ezek: Parós Pahath-Moáb, Elám, Zattu, Báni, (5Móz 32,39) Bunni, Azgád, Bébai, (Zsolt 91,13; Péld 24,16) Adonija, Bigvai, Adin, Áter, Ezékiás, Azzur, (Zsolt 52,4-7) Hódija, Hásum, Bésai, (Zsolt 34,11;Zsolt 91,13) Hárif, Anathóth, Nébai, (Hós 2,17) Magpiás, Mesullám, Hézir, Mesézabel, Sádók, Jaddua, (Neh 42,11-17; Zsolt 127,3.4) Pelátia, Hanán, Anája, Hóseás, Hanánia, Hásub, (Neh 3,1-26;2,10) Hallóhes, Pilha, Sóbek, Rehum, Hasabná, Maaszéja, És Ahija, Hanán, Anán, (Péld 27,3) Mallukh, Hárim, Baána. (Ezsdr 2,1; Nehem 7,1) És a nép többi része, a papok, a Léviták, a kapunállók, az énekesek, a Léviták szolgái és mindenki, a ki elkülöníté magát a tartományok népeitől, az Isten törvényéhez állván, feleségeik, fiaik, leányaik, mindenki, a kinek értelme és okossága vala, (Józs 9,23) Csatlakozának atyjokfiaihoz, előljáróikhoz, és átok mellett esküt tevének, hogy az Isten törvényében járnak, a mely Mózes által az Isten szolgája által adatott vala ki; s hogy megőrzik és cselekeszik az Úrnak, a mi Urunknak minden parancsolatait, végzéseit és rendeléseit; (Neh,10 2-28. Neh 9,2. 8,2. 3. Ezsdr. 2,43-54. 6,21. Józs. 24,25.) És hogy nem fogjuk adni leányainkat feleségül a föld népeinek, sem az ő leányaikat nem fogjuk venni a mi fiainknak, (2Móz 34,12-16;23,31; Ezsdr 9,2.4Móz;33,52.5Móz;7,2.1Móz;26,35) És hogy a föld népeitől, akik árúkat és mindenféle gabonát hoznak szombatnapon eladni, nem fogunk venni tőlök szombaton és egyéb szent napon, és hogy nem fogjuk bevetni a földet a hetedik esztendőben, és elengedünk minden tartozást. (2Móz 23,10.3Móz;25,2-7;5Móz 15,2) És megállapítánk magunkra nézve parancsolatokat: hogy vetünk magunkra harmadrész siklust esztendőnként a mi Istenünk házának szolgálatára, (2Móz 30,12; Máté 17,24) A szent kenyerekre, a szüntelen való ételáldozatra és a szüntelen való égőáldozatra, a szombatokon, újholdak napján viendő áldozatokra, az ünnepnapokra, a szent dolgokra, a bűnért való áldozatokra, hogy mindezek megtisztítsák Izráelt; és a mi Istenünk házának minden munkájára; (3Móz 24,5-8.2Kir;16,15; Ezék 46,13-15.17.4Móz;28,16;29,38;28,3-8.11-14.2Krón;30,22; Ezsdr 6,22;7,20-22) Sorsot veténk továbbá a fa hozása felől a papok, Léviták és a nép között, hogy hordjuk azt a mi Istenünk házába családaink szerint bizonyos időkben esztendőnként, hogy égjen az Úrnak, a mi Istenünknek oltárán, a mint meg van írva a törvényben, (Neh 13,31.3Móz;6,5) És hogy felviszszük földünknek első zsengéjét és minden fa gyümölcsének első zsengéjét esztendőnként az Úr házába; (2Móz 23,19;34,26.3Móz;19,23.4Móz;18,12.5Móz;26,2) Annakfelette fiainknak, barmainknak első fiait, a mint meg van írva a törvényben; továbbá, hogy elviszszük szarvasmarháinknak és juhainknak első fajzásait a mi Istenünk házába a papoknak, a kik szolgálnak a mi Istenünk házában. (4Móz 18,15.2Móz;13,2.12) És a mi lisztjeinknek, felemelt áldozatainknak, minden fa gyümölcsének, mustnak és olajnak zsengéjét felviszszük a papoknak, a mi Istenünk házának kamaráiba, földünknek tizedét pedig a Lévitákhoz; mert ők, a Léviták szedik be a tizedet minden földműveléssel foglalatoskodó városainkban. (4Móz 18,8-19;15,20;2Móz 23,19; Ezék 44,30;45,13; Nehem 13,5.3Móz;27,30) És legyen a pap, Áron fia a Lévitákkal, midőn a Léviták a tizedet beszedik; és a Léviták vigyék fel a tizednek tizedét a mi Istenünk házába, a tárháznak kamaráiba; (4Móz 18,26.2Krón;31,11; Nehem 12,47) Mert a kamarákba kell hozniok Izráel fiainak és Lévi fiainak a gabonának, a mustnak és az olajnak ajándékát, holott vannak a szent edények és az Istennek szolgáló papok, a kapunállók és az énekesek; és mi nem hagyjuk el a mi Istenünknek házát. (Neh 13,9;13,4) 11 És lakozának a nép fejedelmei Jeruzsálemben, a többi nép pedig sorsot vete, hogy minden tíz emberből vinnének egyet Jeruzsálembe, a szent városba lakóul, a többi kilencz pedig marad a maga városában. (Neh,11 18. Ésa. 48,2. 52,1. Máté 4,5.) És áldá a nép mindazon férfiakat, a kik önkéntesen vállalkozának arra, hogy Jeruzsálemben lakoznak. Ezek pedig a tartomány fejei, a kik Jeruzsálemben megtelepedének; de Júda városaiban lakozék kiki az ő örökségében, városaikban: az Izráel, a papok, a Léviták, a Léviták szolgái és Salamon szolgáinak fiai. (Neh 7,73; Ezsdr 2,1.70.1Krón;9,2-34) Jeruzsálemben azért megtelepedének a Júda fiai közül és Benjámin fiai közül: Júda fiai közül: Athája, Uzzija fia, ki Zakariás fia, ki Amaria fia, ki Sefátia fia, ki Mahalalél fia vala, a Pérecz fiai közül, (1Móz 38,15-29) És Maaszéja, Báruk fia, ki Kolhóze fia, ki Hazája fia, ki Adája fia, ki Jójárib fia, ki Zakariás fia, ki Hasilóni fia vala. (Neh 3,15.4Móz;26,26) Pérecz fiai összesen, a kik Jeruzsálemben laknak vala, négyszázhatvannyolcz erős férfi; Benjámin fiai pedig ezek: Szallu, Mesullám fia, ki Jóed fia, ki Pedája fia, ki Kólája fia, ki Maaszéja fia, ki Ithiel fia, ki Ézsaiás fia vala, És ő utána Gabbai, Szallai, kilenczszázhuszonnyolczan; És Jóel, a Zikri fia előljárójok volt ezeknek, Júda pedig, a Hasszenua fia, a város másodrendű előljárója. A papok közül: Jedája, Jójárib fia, Jákhin, (1Krón 9,10;24,7.17) Serája pedig, a Hilkiás fia, ki Mesullám fia, ki Sádók fia, ki Merájóth fia, ki Akhitúb fia volt, az Isten házának fejedelme vala, (2Sám 8,17; Nehem 10,2;12,1.12.2Kir;25,18; Ezsdr 7,1.1Krón;7,12) És atyjokfiai, a kik a ház munkáját teljesítik vala, nyolczszázhuszonketten; és Adája, a Jeróhám fia, ki Pelália fia, ki Amsi fia, ki Zakariás fia, ki Pashur fia, ki Malkija fia vala, (Neh 12,6) És az ő atyjafiai, a családfők kétszáznegyvenketten, és Amasszai, Azarél fia, ki Ahzai fia, ki Mesillémóth fia, ki Immér fia vala, (1Krón 9,12) És az ő atyjokfiai, vitéz férfiak, százhuszonnyolczan, előljárójok volt pedig Zabdiel, a Haggedólim fia. A Léviták közül pedig: Semája, Hassub fia, ki Azrikám fia, ki Hasábia fia, ki Bunni fia vala. (1Krón 9,14) És Sabbethai és Józabád, az Isten házának külső munkája felett felügyelők valának a Léviták fejei közül, (Neh 10,33) És Mattánia, - a Mika fia, ki Zabdi fia, ki Asáf fia vala, - a ki vezetője volt a hálaadó éneklésnek, s elkezdé azt az imádság után, és Bakbukia, a ki másodrendű vala atyjafiai között, és Abda, Sammua fia, ki Gálál fia, ki Jeduthun fia vala; (1Krón 16,5.8) A Léviták összesen a szent városban: kétszáznyolczvannégyen. (1Krón 9,14-16) A kapunállók pedig: Akkub, Talmón és atyjokfiai, a kapukat őrizők százhetvenketten. (Neh 12,25.1Krón;9,17.22; Ezsdr 2,41) A többi Izráeliták pedig, a papok, a Léviták lakozának Júdának minden városaiban, kiki az ő örökségében. (Neh 7,73; Ezsdr 3,1;6,16) A Léviták szolgái pedig lakozának az Ófelben, és Siha és Gipsa valának előljáróik a Léviták szolgáinak. (Neh 3,26;7,46; Ezsdr 2,43) A Léviták előljárója vala Jeruzsálemben, az Isten háza szolgálatjánál, Uzzi, a Báni fia, - ki Hasábia fia, ki Mattánia fia, ki Mika fia volt, - Asáf fiai, az énekesek közül; Mert ők, a Léviták, a király parancsolata szerint, az énekesek pedig kötés szerint végezék naponként való teendőjüket; (Ezsdr 7,12) Petáhja pedig, a Mesézabel fia, Júda fiának, Zerahnak fiai közül, a király oldala mellett vala a nép minden dolgában. A falukban, ezek határaiban pedig Júda fiai közül lakozának Kirjáth-Arbában és mezővárosaiban, Dibonban és mezővárosaiban, Jekabseélben és faluiban. (Józs 15,21-26.1Móz;23,2) Jésuában, Móladában és Beth-Péletben. (Józs 15,26) Hasár-Suálban, Beér-Sebában és mezővárosaiban, (Józs 15,28.31) Siklágban, Mekónában és mezővárosaiban, (Józs 15,31) En-Rimmonban, Sorában, Jarmuthban, (Józs 15,32.33;19,7.1Krón;4,32) Zánoáhban, Adullámban és faluiban, Lákisban és határaiban, Azékában és mezővárosaiban, - ekként laknak vala Beér-Sebától mind a Hinnóm völgyéig. (Józs 15,34) Benjámin fiai pedig laknak vala Gebától fogva Mikmásban, Ajában, Béthelben és mezővárosaiban. (Neh 12,29; Ezsdr 2,20-35.2Kir;23,8; Zak 14,10.1Sám;13,2; Józs 7,2;8,1;18,21-28; Ésa 10,28-32) Anatótban, Nóbban, Anániában, Hásórban, Rámában, Gittajimban, (2Sám 4,3) Hádidban, Sebóimban, Neballátban, (Neh 7,37.1Sám;13,18) Lódban, Onóban, s a mesteremberek völgyében. (Ezsdr 2,23.1Krón;4,14) A Léviták közül pedig némely júdai osztályok Benjáminhoz csatlakozának.

Minden fejezet...
1 0