1313 A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utánament a városokból. 1414 Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket. 1515 Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” 1616 Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” 1717 „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. 1818 „Hozzátok ide!” – mondta, 1919 s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. 2020 Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek. 2121 Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.