Amikor Jézus ezt meghallotta, bárkán távozott onnét egy lakatlan helyre, hogy magukban legyenek. A tömeg ennek hallatán gyalog utánament a városokból.
Amikor kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.
Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták:
– Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak!
Jézus azonban ezt mondta nekik:
– Nem kell elmenniük. Ti adjatok nekik enni!
– Nincs itt csak öt kenyerünk és két halunk – felelték.
– Hozzátok ide nekem! – mondta.
Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Mindannyian ettek, s jóllaktak. Azután összeszedték a maradék kenyérdarabokat, tizenkét tele kosárral. Az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva mintegy ötezer ember evett.