Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Péter tagadása.
Elfogták és a főpap házába vitték. Péter messziről követte. Az udvar közepén tüzet raktak és körbe ülték. Péter is közéjük ült.
Jézus kicsúfolása.
Az emberek, akik őrizték, csúfot űztek belőle és bántalmazták. Befödték a fejét és kérdezgették: „Találd el, ki ütött meg?” És mindenféle szitkokat szórtak rá.
Jézus a főtanács előtt.
Mihelyt megvirradt, összegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és tanácsuk elé állították. „Ha te vagy a Messiás – szólították fel –, mondd meg nekünk.” Így válaszolt rá: „Ha megmondom is, nem hiszitek el. Ha pedig kérdezlek benneteket, nem feleltek. De az Emberfia mostantól fogva Isten hatalmának jobbján fog ülni.” Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” „Mi szükségünk van még tanúkra? – mondták erre. – Magunk hallottuk a saját szájából.”