Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Péter tagadása.
Akkor elfogták és a főpap házába kísérték. Péter messziről követte. Ott az udvar közepén tüzet raktak és körülülték. Péter is közéjük ült.
Jézus a főtanács előtt.
Az emberek, akik őrizték, csúfot űztek belőle és bántalmazták. Szemét bekötötték, (arcul ütötték) és így gúnyolták: „Találd el, ki ütött meg?” Aztán mindenféle szidalommal illették. Amint megvirradt, összegyűltek a nép vénei, a főpapok és az írástudók, és gyülekezetük elé állították őt. „Ha te vagy a Messiás, szólították föl, mondd meg nekünk.” Ő azonban így felelt: „Ha állítom, nem hiszitek el. Ha kérdezlek titeket, nem feleltek (és nem engedtek szabadon). Mostantól fogva azonban az Emberfia a mindenható Isten jobbján fog ülni.” Erre egyhangúlag közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten fia?” „Jól mondjátok: én vagyok” – felelte. „Mi szükségünk van még tanúkra, kiáltották, hiszen magunk hallottuk, saját szájából.”