1211 Közben tízezres tömeg verődött össze körülötte, úgyhogy egymást tiporták, és először csak tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. 22 Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. 33 Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni. 44 Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek. 55 Megmondom én nektek, kitől féljetek: Attól féljetek, akinek, miután megölt, ahhoz is van hatalma, hogy a kárhozatba taszítson benneteket. Igen, mondom nektek, tőle féljetek. 66 Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlenegyről sem. 77 Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek. 88 Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt. 99 Aki azonban megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. 1010 Aki az Emberfia ellen beszél, az bocsánatot nyer, aki azonban a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot. 1111 Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és hatalmasságok elé hurcolnak benneteket, ne gondolkozzatok rajta, hogyan védekezzetek, vagy mit mondjatok, 1212 mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít rá benneteket, hogy mit kell mondanotok.”
A fösvénység.
1313 Ekkor valaki megszólalt a tömegben: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” 1414 De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?” 1515 Majd a néphez fordult: „Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Az esztelen gazdag.
1616 Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. 1717 Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. 1818 Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. 1919 Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! – 2020 Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? – 2121 Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának, ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék.”
A gondviselés.
2222 Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. 2323 A lélek több, mint az eledel, s a test több, mint a ruha. 2424 Vegyetek példát a hollókról. Nem vetnek, nem aratnak, nincs pincéjük, nincs kamrájuk, s az Isten táplálja őket. Mennyivel többet értek ti, mint ezek a madarak! 2525 Ugyan melyiketek hosszabbíthatja meg az életét csak egy arasznyival is azzal, hogy aggodalmaskodik? 2626 Ha tehát még az egészen kis dolgokban is tehetetlenek vagytok, mit aggódtok? 2727 Vegyetek példát a liliomokról, hogyan nőnek: se nem fonnak, se nem szőnek. Mégis, mondom nektek, hogy Salamon dicsősége teljében sem volt úgy felöltözve, mint egy ezek közül. 2828 Ha tehát a mezőn a füvet, amely ma a mezőn zöldell, holnap a kemencébe kerül, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek. 2929 Ne kérdezgessétek hát, hogy mit esztek vagy mit isztok, és ne nyugtalankodjatok. 3030 Mert erre a pogányok törekednek a világban. Atyátok tudja, hogy szükségetek van rájuk. 3131 Inkább az Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok hozzá. 3232 Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát.
A kincsgyűjtés.
3333 Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly. 3434 Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.
Az éberség.
3535 Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. 3636 Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. 3737 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. 3838 És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. 3939 Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. 4040 Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” 4141 Péter megkérdezte: „Uram, ezt a példabeszédet csak nekünk mondod, vagy mindenkinek?” 4242 Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendelt, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? 4343 Boldog az a szolga, ha megérkeztekor ura ilyen munkában találja. 4444 Mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. 4545 De ha a szolga azt mondja magában: Uram csak sokára tér vissza – és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik – 4646 akkor ennek a szolgának az ura olyan napon érkezik meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. 4747 Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. 4848 Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.
Jézus tüzet hozott a földre.
4949 Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! 5050 Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik. 5151 Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem – mondom nektek – meghasonlást. 5252 Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. 5353 Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.”
Az idők jelei.
5454 Aztán a néphez fordult: „Ha azt látjátok, hogy nyugat felől felhő kerekedik, mindjárt mondjátok, hogy eső lesz, s ez be is válik. 5555 S ha azt látjátok, hogy délről fúj a szél, arra következtettek, hogy hőség lesz, és ez be is következik. 5656 Képmutatók! A föld meg az ég jeleiből tudtok következtetni. Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni?
A kibékülés.
5757 Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazságos? 5858 Amikor ellenfeleddel a bíróságra tartasz, útközben igyekezzél tőle megszabadulni, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a poroszlónak, a poroszló meg börtönbe vessen. 5959 Mondom neked, nem szabadulsz ki, míg az utolsó fillért is meg nem fizeted.”
A bűnbánat szükségessége.
1311 Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. 22 Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? 33 Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. 44 Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? 55 Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
A terméketlen fügefa.
66 Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. 77 Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? 88 De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, 99 hátha terem jövőre? Ha mégsem, akkor majd kivágod.”
A nyomorék asszony meggyógyítása.
1010 Szombaton az egyik zsinagógában tanított. 1111 Volt ott egy asszony, akit már tizennyolc éve gyötört a betegség lelke; teljesen meg volt görbedve, úgyhogy nem is tudott fölegyenesedni. 1212 Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” 1313 Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent. 1414 Erre a zsinagóga elöljárója felháborodásában, hogy Jézus szombaton gyógyított, a néphez fordult: „Hat nap van, amikor dolgozni kell. Ezeken gyertek gyógyulást keresni, ne szombaton!” 1515 De az Úr válaszolt neki: „Képmutatók! Vajon nem oldjátok-e el mindnyájan szombaton is az ökrötöket vagy a szamaratokat a jászoltól, hogy megitassátok? 1616 De Ábrahám leányát, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett feloldani kötelékeitől szombati napon?” 1717 E szavakra ellenfelei mind elszégyellték magukat, a nép meg ujjongott, hogy ilyen nagy tettet vitt véghez.
A mustármag.
1818 Aztán így szólt: „Mihez hasonlít az Isten országa, mihez hasonlítsam? 1919 Hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt, és hatalmas fává terebélyesedett, úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai között.”
A kovász.
2020 Majd folytatta: „Mihez hasonlítsam Isten országát? 2121 Hasonlít a kovászhoz, amelyet vett az asszony, és belekeverte három mérő lisztbe, és az egész megkelt tőle.”
Az üdvözülők száma.
2222 A városokban és falvakban, amelyeken áthaladt, mindenütt tanított, így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. 2323 Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: 2424 „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni. 2525 A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. 2626 Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. 2727 De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! 2828 Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. 2929 Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. 3030 És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”
Heródes terve.
3131 Még abban az órában fölkereste néhány farizeus. Figyelmeztették: „Menj el innen, ne maradj itt tovább! Heródes meg akar ölni.” 3232 Ezt válaszolta nekik: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöket űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be. 3333 Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.
Jeruzsálem siratása.
3434 Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldenek! Hányszor volt, hogy egybe akartam gyűjteni gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartad. 3535 Meglátjátok, elhagyatott lesz házatok. Mondom nektek, nem láttok többé, míg el nem jön az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!”
Egy vízkóros meggyógyítása.
1411 Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. 22 Íme, előtte állt egy vízkóros ember. 33 Jézus megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: „Szabad szombaton gyógyítani, vagy nem szabad?” 44 Azok hallgattak. Erre megérintette kezével, meggyógyította, és útnak bocsátotta. 55 Aztán hozzájuk fordult: „Ha valamelyikteknek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?” 66 Erre nem tudtak mit felelni.
Az első helyek.
77 A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket. 88 „Amikor lakodalomba hívnak – kezdte –, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. 99 Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! És szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. 1010 Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. 1111 Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.” 1212 Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. 1313 Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. 1414 S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
A visszautasított meghívás.
1515 Ezek hallatán az egyik vendég így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában.” 1616 Erre ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett. Sokakat meghívott. 1717 Amikor eljött a lakoma kezdetének ideje, elküldte szolgáit, mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van. 1818 De elkezdtek mentegetőzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. 1919 A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. 2020 Ismét más ezt mondta: Megnősültem, azért nem mehetek. 2121 Visszatért a szolga, s átadta urának az üzeneteket. Megharagudott a házigazda, és megparancsolta szolgájának: Fogd magad, és eredj ki a város tereire és utcáira, és hívd ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat. 2222 A szolga jelentette: Uram, parancsod teljesült, de még mindig van hely. 2323 Az Úr erre ráparancsolt a szolgára: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts mindenkit, jöjjön el, hadd teljen meg a házam. 2424 Mondom nektek, azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli lakomámat.”
Krisztus követése.
2525 Nagy népsokaság követte. Hozzájuk fordult, és így szólt: 2626 „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. 2727 Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom. 2828 Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? 2929 Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: 3030 Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. 3131 Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? 3232 Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze van, és békét kér. 3333 Így hát, aki közületek nem mond le mindenéről, amije csak van, nem lehet a tanítványom. 3434 A só hasznos. De ha a só elveszti az ízét, mivel ízesítik meg? 3535 Sem földnek, sem trágyának nem való. Kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”