111 Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, 22 ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, 33 jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, 44 hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.
I. GYERMEKKORI ESEMÉNYEK
Keresztelő János születésének hírüladása.
55 Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abija osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták. 66 Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. 77 De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. 88 Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt, 99 s a papság körében hagyományos szokás szerint rá esett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. 1010 Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott. 1111 Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. 1212 Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. 1313 Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. 1414 Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. 1515 Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. 1616 Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. 1717 Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.” 1818 Zakariás megkérdezte az angyaltól: „Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.” 1919 „Én Gábor vagyok – felelte az angyal –, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. 2020 Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.” 2121 A nép egyre várta Zakariást, és csodálkozott, hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben. 2222 Ám amikor kijött, nem tudott hozzájuk szólni, s ebből megértették, hogy látomása volt a templomban. Ő intett nekik, de néma maradt, 2323 s amikor leteltek szolgálatának napjai, hazament. 2424 E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta. 2525 „Ezt tette hát nekem az Úr – mondta – azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított.”
Jézus születésének hírüladása.
2626 A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába 2727 egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. 2828 Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” 2929 E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. 3030 Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. 3131 Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. 3232 Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 3333 és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” 3434 Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” 3535 Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. 3636 Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, 3737 mert Istennél semmi sem lehetetlen.” 3838 Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.
Mária meglátogatja Erzsébetet.
3939 Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. 4040 Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. 4141 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. 4242 Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! 4343 Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? 4444 Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. 4545 Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Magnificat
4646 Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, 4747 és szívem ujjong megváltó Istenemben, 4848 mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, 4949 mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. 5050 Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. 5151 Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, 5252 letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. 5353 Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. 5454 Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, 5555 amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” 5656 Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.
Keresztelő János születése.
5757 Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. 5858 Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. 5959 A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. 6060 De az anyja tiltakozott: „Nem, hanem Jánosnak kell hívni.” 6161 Így válaszoltak neki: „Nincs rokonságodban senki, akit így hívnának.” 6262 Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. 6363 Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve.” Mindnyájan csodálkoztak. 6464 Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. 6565 A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. 6666 Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” Mert az Úr keze volt vele.
Benedictus.
6767 Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: 6868 „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. 6969 Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. 7070 Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: 7171 megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, 7272 hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. 7373 Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, 7474 hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, 7575 szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. 7676 Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, 7777 hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, 7878 Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, 7979 hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” 8080 A gyermek nőtt, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett.
Jézus születése.
211 Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. 22 Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. 33 Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. 44 József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 55 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 66 Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. 77 Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.
A pásztorok hódolata.
88 Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. 99 Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. 1010 De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. 1111 Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. 1212 Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” 1313 Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: 1414 „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” 1515 Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” 1616 Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. 1717 Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. 1818 Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. 1919 Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. 2020 A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.
A névadás.
2121 Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.
Jézus bemutatása a templomban.
2222 Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 2323 ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; 2424 s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.
Simeon éneke.
2525 Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. 2626 Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. 2727 A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, 2828 karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: 2929 „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, 3030 mert látta szemem üdvösségedet, 3131 melyet minden nép színe előtt készítettél, 3232 világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” 3333 Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. 3434 Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – 3535 a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”
Anna prófétaasszony.
3636 Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, 3737 aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. 3838 Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását.
Visszatérés Názáretbe.
3939 Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. 4040 A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.
A tizenkét éves Jézus a templomban.
4141 Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. 4242 Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. 4343 Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. 4444 Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. 4545 Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. 4646 Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. 4747 Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. 4848 Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” 4949 Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” 5050 Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. 5151 Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. 5252 Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.
II. AZ ELŐKÉSZÜLET
Keresztelő János működése.
311 Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, 22 Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. 33 S ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, 44 ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! 55 A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, 66 és minden test meglátja az Isten üdvösségét.” 77 Ezért így beszélt a néphez, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen: „Viperák fajzata! Ki tanított arra titeket, hogy fussatok az eljövendő harag elől? 88 Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! – Mert mondom nektek, van hatalma az Istennek, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak. 99 A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.” 1010 Ekkor megkérdezte a tömeg: „Mit tegyünk hát?” 1111 „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.” 1212 Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, 1313 s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.” 1414 Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” 1515 A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. 1616 Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni. 1717 Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse.” 1818 És még sok mással is buzdította a népet, így hirdette nekik az örömhírt.
Keresztelő János fogságba vetése.
1919 Heródes negyedes fejedelmet is megrótta testvérének felesége, Heródiás miatt, és a többi gonosztettéért, amit Heródes elkövetett; 2020 amiket az megtetézett még azzal is, hogy börtönbe vetette Jánost.
Jézus megkeresztelése.
2121 Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett és Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, 2222 és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
Jézus családfája.
2323 Föllépésekor Jézus mintegy harmincéves volt. Azt tartották róla, hogy Józsefnek a fia, aki Éli fia volt, 2424 ez Mattaté, ez Lévié, ez Melchié, ez Jannaié, ez Józsefé, 2525 ez Mattatáé, ez Ámoszé, ez Náhumé, ez Heszlié, ez Naggájé, 2626 ez Maaté, ez Hattatiáé, ez Szemeiné, ez Józsefé, ez Jodáé, 2727 az Jochanané, ez Rezáé, ez Zerubbábelé, ez Sealtielé, ez Nerié, 2828 ez Melchié, ez Addié, ez Kozámé, ez Elmadamé, ez Eré, 2929 ez Jézusé, ez Eliezeré, ez Jorimé, ez Mattaté, ez Lévié, 3030 ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jonámé, ez Eljákimé, 3131 ez Meleáé, ez Mennáé, ez Mattatáé, ez Nátámé, ez Dávidé, 3232 ez Izaié, ez Obedé, ez Boászé, ez Szalmozé, ez Nachsoné, 3333 ez Aminadabé, ez Adminé, ez Arnié, ez Heszromé, ez Perecé, ez Júdáé, 3434 ez Jákobé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Táréé, ez Náchoré, 3535 ez Szeruché, ez Regué, ez Pelegé, ez Héberé, ez Selaké, 3636 ez Kenáné, ez Arpachsádé, ez Szemé, ez Noéé, ez Lámeché, 3737 ez Metuselaché, ez Hénoché, ez Járedé, ez Mahalalelé, ez Kenáné, 3838 ez Enosé, ez Szeté, ez Ádámé, ez az Istené.
Jézus megkísértése.
411 Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult 22 negyven napra. Itt megkísértette az ördög. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. 33 Ekkor így szólt hozzá az ördög: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!” 44 De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” 55 Erre az ördög fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. 66 „Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. 77 Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” 88 Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” 99 Ekkor Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! 1010 Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak; és: 1111 Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” 1212 De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” 1313 Miután az ördög minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.
Jézus Galileába megy.
1414 Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. 1515 Tanított a zsinagógákban, és mindenki magasztalta.
Jézus a názáreti zsinagógában.
1616 Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. 1717 Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: 1818 „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, 1919 és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” 2020 Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rá szegeződött. 2121 S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.” 2222 Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia?” – kérdezgették. 2323 Így szólt hát hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, magadat gyógyítsd! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, vidd végbe itt, a hazádban is!” 2424 Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában. 2525 S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. 2626 De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidóni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. 2727 Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.” 2828 Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. 2929 Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. 3030 De ő áthaladt köztük és eltávozott.
Jézus Kafarnaumba megy.
3131 Jézus lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton tanította őket. 3232 Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt.
A kafarnaumi ördögűzés.
3333 Volt a zsinagógában egy ember, akiben egy tisztátalan démon lelke volt. 3434 Ez hangosan kiabálta: „Hagyd abba! Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? A vesztünkre jöttél? Tudom ki vagy: az Isten Szentje.” 3535 Jézus ráparancsolt: „Elhallgass és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta, kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. 3636 Mindenki elámult, s egymás közt azt kérdezgették: „Miféle beszéd ez? Akkora hatalma és ereje van, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, úgyhogy kimennek a megszállottakból?” 3737 Híre elterjedt az egész környéken.
Péter anyósának meggyógyítása.
3838 Jézus a zsinagógából kijőve, Simon házába ment. Simon anyósa magas lázban feküdt. Szóltak neki miatta. 3939 Fölé hajolt, parancsolt a láznak, és az nyomban elhagyta. Mindjárt fel is kelt és kiszolgálta.
Betegek gyógyítása.
4040 Napnyugta után hozzátartozóik elvitték hozzá a különféle bajokban szenvedő betegeket. Egyenként rájuk tette kezét, s meggyógyította őket. 4141 Sokakból ördögök mentek ki, így kiáltozva: „Te az Isten Fia vagy!” De ő rájuk szólt, s nem engedte szóhoz jutni őket, mert hisz tudták, hogy ő a Krisztus.
Jézus magányba vonul.
4242 Amikor megvirradt, kiment egy elhagyatott helyre. A nép kereste, míg meg nem találta. Marasztalták, hogy ne hagyja ott őket. 4343 De ő azt felelte: „Más városokban is kell hirdetnem az Isten országát, hiszen ez a küldetésem.” 4444 És hirdette Júdea zsinagógáiban.