5
Minden főpapot az emberek közül választanak, s az emberekért rendelnek Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért.
Képes arra, hogy megértéssel legyen a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, hiszen ő maga is erőtlenséggel teli.
Ennek okán nemcsak a népért, hanem önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.
Senki sem szerezheti meg önmagának ezt a méltóságot, csak az, akit Isten meghív, mint Áront.
Ugyanúgy Krisztus sem önmagát dicsőítette meg azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: Te a fiam vagy, ma nemzettelek téged. Ahogy másutt is mondja: Te pap vagy örökre, Melkizedek rendje szerint. Ő testi élete napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma volt arra, hogy megszabadítsa őt a halálból, és istenfélelméért meghallgatásra talált. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből tanulta meg az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Mert Isten őt tette főpappá Melkizedek rendje szerint.
Erről sok mondanivalónk van, és nehéz megmagyarázni, mivel eltompult a hallásotok. Hiszen ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki Isten igéjének alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem szilárd táplálékra. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igaz tanításról szóló beszédben, hiszen gyermek. A szilárd táplálék nagykorúaknak való, akiknek az érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.
6 Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, lépjünk előre a nagykorúság felé! Ne kezdjünk ismét abba, hogy alapot vetünk, és a holt cselekedetekből való megtérésről, az Istenbe vetett hitről, a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről tanítunk. Előre hát, ha Isten is úgy akarja!
Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelték a mennyei ajándékot, és a Szentlélek részeseivé lettek, akik megízlelték Isten jó igéjét és a jövendő világ erőit, de elbuktak; lehetetlen, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek, mert önkezükkel feszítik keresztre és gyalázzák meg Isten Fiát. A föld ugyanis, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik megművelik, áldást kap Istentől; de amelyik tövist és bogáncsot terem, értéktelen, és átok vár rá, s végül fölégetik.
Ami titeket illet, szeretteim – még ha így beszélünk is –, meg vagyunk győződve, hogy jobb dolgok, az üdvösség felé tartotok. Isten ugyanis nem igazságtalan, hogy elfeledkeznék tetteitekről és arról a szeretetről, amelyet nevéért tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok, és most is szolgáltok. Szívből kívánjuk, hogy mindnyájan ugyanazt az igyekezetet tanúsítsátok mindvégig, amíg a remény be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által az ígéreteket öröklik.
Amikor Isten ígéretet tett Ábrahámnak, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött: Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak. Így, miután türelemmel kitartott, az ígéret beteljesült. Az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és köztük minden vitás ügynek véget vet és mindent megerősít az eskü. Ezért amikor Isten még nyilvánvalóbban meg akarta mutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel kötelezte magát, hogy e két változhatatlan tény által – amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjék – erős bátorítást kapjunk mi, akik hozzá menekültünk, hogy belekapaszkodjunk a nekünk adott reménybe.
Ez a remény lelkünknek mintegy biztos és erős horgonya, amely behatol a szentély függönye mögé, ahová elsőként ment be értünk Jézus, aki főpap lett Melkizedek rendje szerint örökre.
7 Ez a Melkizedek Sálem királya, a magasságos Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és megáldotta, és akinek Ábrahám tizedet is adott mindenből. Neve egyrészt azt jelenti, „az igazság királya”, másrészt Sálem királya, vagyis „a béke királya”. Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, és mivel hasonlóvá lett Isten Fiához, pap marad mindörökre.
Nézzétek, milyen nagy ő, akinek Ábrahám, a patriarcha tizedet adott a zsákmányból. Azoknak, akik Lévi fiai közül kapják a papságot, szintén van parancsuk arra, hogy tizedet szedjenek a Törvény szerint a néptől, azaz testvéreiktől, jóllehet ők is Ábrahám leszármazottai. De az, aki nem közülük származott, tizedet vett Ábrahámtól, és megáldotta azt, aki az ígéretet kapta. Vitathatatlan, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet. Ott halandó emberek szednek tizedet, itt pedig az, akiről tanúságunk van, hogy él. És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott, mert már jelen volt atyja ágyékában, amikor Melkizedekkel találkozott.
Amennyiben a tökéletesség elérhető lett volna a levita papság által – hiszen a nép ennek alapján kapta a Törvényt –, mi szükség lett volna még arra, hogy egy másik pap jöjjön Melkizedek rendje szerint, azaz nem Áron rendje szerint? Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a Törvény is. Ugyanis akiről itt szó van, egy másik törzshöz tartozik, amelyikből még senki sem szolgált az oltárnál. Hiszen ismeretes, hogy a mi Urunk Júda törzséből származott, de erről a törzsről papokkal kapcsolatban Mózes semmit sem mondott.
Mindez még inkább nyilvánvaló, ha egy másik, Melkizedekhez hasonló pap támad, aki nem egy testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem a romolhatatlan élet ereje által. Emellett szól ez a tanúságtétel: Te pap vagy örökre, Melkizedek rendje szerint. Tehát a korábbi parancsolat érvényét veszti, mivel hatástalan és hasztalan volt, mert a Törvény semmit sem tett tökéletessé. Másrészt viszont egy jobb reménység kel életre, ami által közelebb kerülünk Istenhez.
Mindez nem eskü nélkül történt – míg amazok eskü nélkül lettek papokká –, hanem annak esküje által, aki így szólt hozzá: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja; pap vagy te örökre. Ezért ő egy jobb szövetség kezese lett. Azok többen lettek papokká, mert a halál megakadályozta, hogy szolgálatban maradjanak. Neki viszont, mivel örökre megmarad, a papsága is örök. Ezért örökre üdvözíteni tudja azokat, akik általa járulnak Istenhez, örökké él ugyanis, hogy közbenjárjon értük.
Valóban ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, aki magasabbra jutott az egeknél; akinek nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneiért mutasson be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A Törvény erőtlen embereket tett főpappá, a Törvény utáni eskü szava viszont a Fiút, aki örökre tökéletes.
8 Az elhangzottak lényege a következő: olyan főpapunk van, aki a Fenség trónusának jobbján foglalt helyet a mennyben, annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem ember. Minden főpapnak ajándékokat és áldozatokat kell felajánlania, ezért szükséges, hogy ő is fel tudjon valamit ajánlani. Ha a földön volna, még csak pap sem lehetne, hiszen már vannak olyanok, akik a Törvény szerint felajánlják az ajándékokat. Ezek a mennyeiek képmásában és árnyékában teljesítenek szolgálatot. Mózes ugyanis ezt az utasítást kapta a sátor elkészítése előtt: Vigyázz, mindent a szerint a minta szerint készíts, amelyet a hegyen mutattam neked! Most azonban ő annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a jobb szövetségnek lett a közvetítője, amelyik jobb ígéretek alapján köttetett.
Mert ha az első hibátlan lett volna, nem kellett volna egy másodikkal helyettesíteni. Hibáztatja ugyanis őket, amikor így szól: Íme, jönnek napok, mondja az Úr, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről, mert nem maradtak meg szövetségemben, és én is elhagytam őket, mondja az Úr. Ez lesz a szövetség, amelyet ama napok múltán Izrael házával kötök, mondja az Úr. Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Senkinek sem kell többé a társát és testvérét tanítania: „Ismerd meg az Urat!”, mivel mindenki – a legkisebbtől a legnagyobbig – ismerni fog engem, mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikre többé nem emlékezem. Az „új”-ról szólva elavulttá nyilvánítja az elsőt. Ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.
Ugyanúgy Krisztus sem önmagát dicsőítette meg azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: Te a fiam vagy, ma nemzettelek téged. Ahogy másutt is mondja: Te pap vagy örökre, Melkizedek rendje szerint. Ő testi élete napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma volt arra, hogy megszabadítsa őt a halálból, és istenfélelméért meghallgatásra talált. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből tanulta meg az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Mert Isten őt tette főpappá Melkizedek rendje szerint.
Erről sok mondanivalónk van, és nehéz megmagyarázni, mivel eltompult a hallásotok. Hiszen ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki Isten igéjének alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem szilárd táplálékra. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igaz tanításról szóló beszédben, hiszen gyermek. A szilárd táplálék nagykorúaknak való, akiknek az érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.
6 Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, lépjünk előre a nagykorúság felé! Ne kezdjünk ismét abba, hogy alapot vetünk, és a holt cselekedetekből való megtérésről, az Istenbe vetett hitről, a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről tanítunk. Előre hát, ha Isten is úgy akarja!
Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelték a mennyei ajándékot, és a Szentlélek részeseivé lettek, akik megízlelték Isten jó igéjét és a jövendő világ erőit, de elbuktak; lehetetlen, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek, mert önkezükkel feszítik keresztre és gyalázzák meg Isten Fiát. A föld ugyanis, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik megművelik, áldást kap Istentől; de amelyik tövist és bogáncsot terem, értéktelen, és átok vár rá, s végül fölégetik.
Ami titeket illet, szeretteim – még ha így beszélünk is –, meg vagyunk győződve, hogy jobb dolgok, az üdvösség felé tartotok. Isten ugyanis nem igazságtalan, hogy elfeledkeznék tetteitekről és arról a szeretetről, amelyet nevéért tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok, és most is szolgáltok. Szívből kívánjuk, hogy mindnyájan ugyanazt az igyekezetet tanúsítsátok mindvégig, amíg a remény be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által az ígéreteket öröklik.
Amikor Isten ígéretet tett Ábrahámnak, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött: Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak. Így, miután türelemmel kitartott, az ígéret beteljesült. Az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és köztük minden vitás ügynek véget vet és mindent megerősít az eskü. Ezért amikor Isten még nyilvánvalóbban meg akarta mutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel kötelezte magát, hogy e két változhatatlan tény által – amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjék – erős bátorítást kapjunk mi, akik hozzá menekültünk, hogy belekapaszkodjunk a nekünk adott reménybe.
Ez a remény lelkünknek mintegy biztos és erős horgonya, amely behatol a szentély függönye mögé, ahová elsőként ment be értünk Jézus, aki főpap lett Melkizedek rendje szerint örökre.
7 Ez a Melkizedek Sálem királya, a magasságos Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és megáldotta, és akinek Ábrahám tizedet is adott mindenből. Neve egyrészt azt jelenti, „az igazság királya”, másrészt Sálem királya, vagyis „a béke királya”. Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, és mivel hasonlóvá lett Isten Fiához, pap marad mindörökre.
Nézzétek, milyen nagy ő, akinek Ábrahám, a patriarcha tizedet adott a zsákmányból. Azoknak, akik Lévi fiai közül kapják a papságot, szintén van parancsuk arra, hogy tizedet szedjenek a Törvény szerint a néptől, azaz testvéreiktől, jóllehet ők is Ábrahám leszármazottai. De az, aki nem közülük származott, tizedet vett Ábrahámtól, és megáldotta azt, aki az ígéretet kapta. Vitathatatlan, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet. Ott halandó emberek szednek tizedet, itt pedig az, akiről tanúságunk van, hogy él. És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott, mert már jelen volt atyja ágyékában, amikor Melkizedekkel találkozott.
Amennyiben a tökéletesség elérhető lett volna a levita papság által – hiszen a nép ennek alapján kapta a Törvényt –, mi szükség lett volna még arra, hogy egy másik pap jöjjön Melkizedek rendje szerint, azaz nem Áron rendje szerint? Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a Törvény is. Ugyanis akiről itt szó van, egy másik törzshöz tartozik, amelyikből még senki sem szolgált az oltárnál. Hiszen ismeretes, hogy a mi Urunk Júda törzséből származott, de erről a törzsről papokkal kapcsolatban Mózes semmit sem mondott.
Mindez még inkább nyilvánvaló, ha egy másik, Melkizedekhez hasonló pap támad, aki nem egy testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem a romolhatatlan élet ereje által. Emellett szól ez a tanúságtétel: Te pap vagy örökre, Melkizedek rendje szerint. Tehát a korábbi parancsolat érvényét veszti, mivel hatástalan és hasztalan volt, mert a Törvény semmit sem tett tökéletessé. Másrészt viszont egy jobb reménység kel életre, ami által közelebb kerülünk Istenhez.
Mindez nem eskü nélkül történt – míg amazok eskü nélkül lettek papokká –, hanem annak esküje által, aki így szólt hozzá: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja; pap vagy te örökre. Ezért ő egy jobb szövetség kezese lett. Azok többen lettek papokká, mert a halál megakadályozta, hogy szolgálatban maradjanak. Neki viszont, mivel örökre megmarad, a papsága is örök. Ezért örökre üdvözíteni tudja azokat, akik általa járulnak Istenhez, örökké él ugyanis, hogy közbenjárjon értük.
Valóban ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, aki magasabbra jutott az egeknél; akinek nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneiért mutasson be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A Törvény erőtlen embereket tett főpappá, a Törvény utáni eskü szava viszont a Fiút, aki örökre tökéletes.
8 Az elhangzottak lényege a következő: olyan főpapunk van, aki a Fenség trónusának jobbján foglalt helyet a mennyben, annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem ember. Minden főpapnak ajándékokat és áldozatokat kell felajánlania, ezért szükséges, hogy ő is fel tudjon valamit ajánlani. Ha a földön volna, még csak pap sem lehetne, hiszen már vannak olyanok, akik a Törvény szerint felajánlják az ajándékokat. Ezek a mennyeiek képmásában és árnyékában teljesítenek szolgálatot. Mózes ugyanis ezt az utasítást kapta a sátor elkészítése előtt: Vigyázz, mindent a szerint a minta szerint készíts, amelyet a hegyen mutattam neked! Most azonban ő annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a jobb szövetségnek lett a közvetítője, amelyik jobb ígéretek alapján köttetett.
Mert ha az első hibátlan lett volna, nem kellett volna egy másodikkal helyettesíteni. Hibáztatja ugyanis őket, amikor így szól: Íme, jönnek napok, mondja az Úr, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről, mert nem maradtak meg szövetségemben, és én is elhagytam őket, mondja az Úr. Ez lesz a szövetség, amelyet ama napok múltán Izrael házával kötök, mondja az Úr. Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Senkinek sem kell többé a társát és testvérét tanítania: „Ismerd meg az Urat!”, mivel mindenki – a legkisebbtől a legnagyobbig – ismerni fog engem, mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikre többé nem emlékezem. Az „új”-ról szólva elavulttá nyilvánítja az elsőt. Ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.