5
Minden főpap ugyanis az emberek közül való és az emberek képviseletére van rendelve az Isten tiszteletével kapcsolatos dolgokban, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be a bűnökért.
Így elnéző tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert maga is a gyöngeség rabja.
Ezért, mint a népért, saját bűneiért is kell áldozatot bemutatnia.
Senki sem vállalhatja ezt a tisztséget, csak az, akit Isten meghív, mint Áront.
Így Krisztus nem önmagát emelte a főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „Az én Fiam vagy, én ma szültelek.”
Másutt pedig így szól:
„Pap vagy te mindörökké,
Melkizedek rendje szerint.” Krisztus halandó életében hangos kiáltással és könnyhullatással imádkozott és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. Istenfélelme miatt meghallgatásra is talált. Annak ellenére, hogy (Isten) Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Művét befejezve, örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert Isten őt tette főpappá Melkizedek rendje szerint.
„Bizony gazdagon megáldlak,
és sokszorosan megsokasítlak.” Így aztán türelmesen várt, és elnyerte a megígért jót. Az emberek önmaguknál nagyobbra szoktak esküdni, és minden pörösködésnek azzal vetnek véget, hogy nyomatékképpen esküt tesznek. Ezért, amikor Isten az ígéret örököseinek nagyobb nyomatékkal akarta bizonyítani elhatározása változtathatatlanságát, esküvel vállalt kezességet. Így a két változtathatatlan dolog révén, melyben Isten meg nem téveszthet, erős támaszunk van, amikor arra törekszünk, hogy a nekünk nyújtott reményhez ragaszkodjunk. Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez, mely a szentség függönye mögé ér, ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, az örök főpap Melkizedek rendje szerint.
„Pap vagy te mindörökké,
Melkizedek rendje szerint.” A korábbi törvény ugyanis megszűnt, mert hatástalanná és alkalmatlanná vált. Hiszen a törvény nem vezetett tökéletességre, hanem csak annak a jobb reménynek bevezetője lett, amellyel közel jutunk Istenhez. Ez nem történt eskü nélkül. Azok eskü nélkül lettek papokká, ő azonban
annak esküjével, aki így szólt hozzá:
„Megesküdött az Úr,
s meg nem bánja esküjét:
pap vagy te mindörökké.” Ennek megfelelően az a szövetség, aminek kezese Jézus, sokkal kiválóbb. Azonkívül akkor nagy számban voltak papok, mivel halandók lévén nem maradhattak meg tisztségükben. Ő azonban örökre megmarad és papsága örökké tart. Ezért is üdvözítheti mindörökre azokat, akik általa járulnak Isten elé, mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, fölségesebb az egeknél. Neki nincs szüksége arra, mint a többi főpapnak, hogy nap nap után előbb tulajdon bűneiért mutasson be áldozatot, aztán a nép bűneiért: ő egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor önmagát föláldozta. A törvény tehát gyarló embereket rendelt főpapokká, az eskü szava azonban, mely a törvény után hangzott el, magát az örökre tökéletes Fiút.
„Íme jönnek napok, mondja az Úr,
s új szövetségre lépek Izrael házával,
és Júda házával. Nem olyan szövetségre,
mint amilyent atyáikkal kötöttem
azon a napon, mikor kézen fogva
kivezettem őket Egyiptom földjéről.
Mivel nem tartottak ki szövetségemben,
én is magukra hagytam őket, mondja az Úr. Ez lesz a szövetség, melyet ama napok után
Izrael házával kötök, mondja az Úr:
elméjükbe öntöm törvényeimet,
és szívükbe vésem,
Istenük leszek,
és ők népemmé lesznek. Senkinek sem kell tanítania társát,
senkinek sem testvérét:
ismerd meg az Urat!
Hiszen mindenki ismer majd engem,
kicsinytől a legnagyobbig. Irgalmas leszek bűneikkel szemben
s vétkükre többé nem emlékezem.” Ha tehát új szövetségről beszél, az előzőt elévültnek jelentette ki. Ami pedig elévült és kivénült, közel jár az enyészethez.
„Pap vagy te mindörökké,
Melkizedek rendje szerint.” Krisztus halandó életében hangos kiáltással és könnyhullatással imádkozott és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. Istenfélelme miatt meghallgatásra is talált. Annak ellenére, hogy (Isten) Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Művét befejezve, örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert Isten őt tette főpappá Melkizedek rendje szerint.
Buzdítás a tökéletességre.
Erről még sokat kellene mondanunk, de nehéz megmagyarázni, mert közömbösen hallgatjátok. Jelenleg már tanítóknak kellene lennetek, s ehelyett ismét arra szorultok, hogy az isteni tanítás elemeire oktassanak. Tejre van szükségtek, nem szilárd eledelre. Aki tejen él, járatlan az igaz tanításban, hiszen még csecsemő. A tökéletesnek, aki gyakorlattal jól kiművelt képességet szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére, szilárd eledel való. 6 Mellőzzük ezért Krisztus tanításának elemeit s térjünk át a tökéletesebb dolgokra. Nem akarjuk ismét az alapvető igazságokat előadni: a holt cselekedetekből való megtérést, az Istenbe vetett hitet, a keresztségi oktatást, s a kézrátételről, a holtak föltámadásáról meg az örök ítéletről szóló tanítást. Ezt is megtesszük majd, ha Isten megengedi. Lehetetlen ugyanis, hogy aki egyszer már részesült a megvilágosításban, megízlelte az égi ajándékot, megkapta a Szentlelket, megtapasztalta Isten magasztos igéjét és az eljövendő élet hatásait, aztán mégis elpártol, újra bűnbánatra induljon. Az ilyen, amennyiben rajta áll, újra keresztre feszíti Isten Fiát és csúfot űz belőle. Az a föld ugyanis, amely beissza a gyakori záporesőt és jó termést hoz művelőjének, Isten áldásában részesül. De ha tövist és bogáncsot terem, semmit sem ér, átokra méltó, s végül is fölégetik. Bár így beszélünk, rólatok, szeretteim, a jobbat tételezzük föl, azt tudniillik, hogy eljuttok az üdvösségre. Hiszen nem igazságtalan az Isten, hogy megfeledkezzék tevékeny szeretetetekről, melyet érte gyakoroltatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Szeretnénk, ha mindegyiktek ugyanazt a buzgóságot tanúsítaná, hogy reményetek tökéletesen beteljesedjék. Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hit és a béketűrés által az ígéretek örökösei. Amikor Isten ígéretet tett Ábrahámnak, mivel nem volt nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött e szavakkal:„Bizony gazdagon megáldlak,
és sokszorosan megsokasítlak.” Így aztán türelmesen várt, és elnyerte a megígért jót. Az emberek önmaguknál nagyobbra szoktak esküdni, és minden pörösködésnek azzal vetnek véget, hogy nyomatékképpen esküt tesznek. Ezért, amikor Isten az ígéret örököseinek nagyobb nyomatékkal akarta bizonyítani elhatározása változtathatatlanságát, esküvel vállalt kezességet. Így a két változtathatatlan dolog révén, melyben Isten meg nem téveszthet, erős támaszunk van, amikor arra törekszünk, hogy a nekünk nyújtott reményhez ragaszkodjunk. Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez, mely a szentség függönye mögé ér, ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, az örök főpap Melkizedek rendje szerint.
Jézus örök főpap Melkizedek rendje szerint.
7 Ez a Melkizedek Szálem királya és a fölséges Isten papja volt, aki a királyokon aratott győzelméből visszatérő Ábrahám elé ment és megáldotta. Ábrahám ezért tizedet adott neki mindenből. A neve azt jelenti: az igazság királya. Szálem királya pedig: a békesség királya. Apa, anya és nemzetségrend nélkül, napjainak kezdete és életének vége nélkül lép föl. Így Isten Fiához hasonlóan pap marad mindörökké. Nézzétek tehát milyen nagy ember ő, akinek Ábrahám, a pátriárka, tizedet adott a zsákmány legjavából. Lévi fiainak, mivel a papi tisztet viselik, szintén megvan a törvényes joguk arra, hogy tizedet szedjenek a néptől, vagyis testvéreiktől, bár ők is Ábrahámtól származnak. Ez viszont, aki nem az ő nemzetségükből származott, tizedet vett Ábrahámtól, s megáldotta az ígéret hordozóját. Afelől nincs kétség, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet. Itt halandó emberek szednek tizedet, ott pedig az, aki a tanúság szerint él. Sőt, Ábrahám miatt mondhatjuk, hogy Lévi is, aki tizedet szed, szintén fizetett tizedet, hiszen jelen volt már atyja személyében, amikor eléje ment Melkizedek.Papsága fölülmúlja a levita papságot.
Ha a levita papság – amelynek vezetése alatt a nép a törvényt kapta – tökéletességre vezetett volna, mi szükség lett volna még arra, hogy más pap lépjen föl, Melkizedek rendje szerint, s nem Áron rendje szerint való? Ha azonban megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is. Akiről ugyanis ezeket mondjuk, az más törzsből való, amelyből senki sem szolgált az oltárnál. Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzséből származott, e törzzsel kapcsolatban azonban Mózes nem beszélt a papságról. Még világosabb ez akkor, ha Melkizedek módjára más pap lép föl, aki nem a testi leszármazás törvénye szerint lett azzá, hanem a halhatatlan élet erejéből. A tanúság ugyanis így szól róla:„Pap vagy te mindörökké,
Melkizedek rendje szerint.” A korábbi törvény ugyanis megszűnt, mert hatástalanná és alkalmatlanná vált. Hiszen a törvény nem vezetett tökéletességre, hanem csak annak a jobb reménynek bevezetője lett, amellyel közel jutunk Istenhez. Ez nem történt eskü nélkül. Azok eskü nélkül lettek papokká, ő azonban
annak esküjével, aki így szólt hozzá:
„Megesküdött az Úr,
s meg nem bánja esküjét:
pap vagy te mindörökké.” Ennek megfelelően az a szövetség, aminek kezese Jézus, sokkal kiválóbb. Azonkívül akkor nagy számban voltak papok, mivel halandók lévén nem maradhattak meg tisztségükben. Ő azonban örökre megmarad és papsága örökké tart. Ezért is üdvözítheti mindörökre azokat, akik általa járulnak Isten elé, mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, fölségesebb az egeknél. Neki nincs szüksége arra, mint a többi főpapnak, hogy nap nap után előbb tulajdon bűneiért mutasson be áldozatot, aztán a nép bűneiért: ő egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor önmagát föláldozta. A törvény tehát gyarló embereket rendelt főpapokká, az eskü szava azonban, mely a törvény után hangzott el, magát az örökre tökéletes Fiút.
Krisztus áldozatának örök értéke
Jézus a mennyei szentély főpapja.
8 A mondottaknak ez a veleje: olyan főpapunk van, aki a fölséges Isten trónjának jobbján ül a mennyben. Szolgálatot teljesít a szentélyben, abban az igazi sátorban, amelyet az Úr emelt, s nem ember. Minden főpap ugyanis arra van rendelve, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be. Ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutasson. Továbbá ha itt volna a földön, nem is volna pap, hiszen itt vannak olyanok, akik a törvény szerint áldozatot mutatnak be. Ezek azonban csak a mennyei szentély előképének és árnyékának szolgálnak. Ilyen értelemben kapta Mózes az isteni parancsot, amikor a sátrat már majdnem befejezte: „Vigyázz, s készíts mindent a minta szerint, amelyet a hegyen mutattam neked.” Most annyival kiválóbb papi szolgálatra kapott megbízatást, amennyivel értékesebb és magasztosabb ígéreteken alapuló szövetség közvetítője. Ha ugyanis az első kifogástalan lett volna, nem lenne szükség a másodikra. Márpedig feddő szóval mondta nekik:„Íme jönnek napok, mondja az Úr,
s új szövetségre lépek Izrael házával,
és Júda házával. Nem olyan szövetségre,
mint amilyent atyáikkal kötöttem
azon a napon, mikor kézen fogva
kivezettem őket Egyiptom földjéről.
Mivel nem tartottak ki szövetségemben,
én is magukra hagytam őket, mondja az Úr. Ez lesz a szövetség, melyet ama napok után
Izrael házával kötök, mondja az Úr:
elméjükbe öntöm törvényeimet,
és szívükbe vésem,
Istenük leszek,
és ők népemmé lesznek. Senkinek sem kell tanítania társát,
senkinek sem testvérét:
ismerd meg az Urat!
Hiszen mindenki ismer majd engem,
kicsinytől a legnagyobbig. Irgalmas leszek bűneikkel szemben
s vétkükre többé nem emlékezem.” Ha tehát új szövetségről beszél, az előzőt elévültnek jelentette ki. Ami pedig elévült és kivénült, közel jár az enyészethez.