14
Két nap múlva volt a húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el és öljék meg valami csellel.
Ezt mondták ugyanis: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében.”
Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi drága nárduskenet volt egy alabástromedényben. Feltörte az alabástromedényt, és ráöntötte Jézus fejére. Néhányan méltatlankodtak egymás között: „Mire való így pazarolni a kenetet? Hiszen el lehetett volna adni több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegények között.” És megszidták az asszonyt. De Jézus ezt mondta:
– Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Jót tett velem. Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, és amikor csak akartok, tehettek jót velük. Én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt: előre megkente testemet a temetésre. Bizony, mondom nektek, bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ő tett, azt is elmondják majd az ő emlékére.
A Karióti Júdás, egy a Tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy kiszolgáltassa őt nekik. Amikor meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a módját, hogyan szolgáltathatná ki egy alkalmas pillanatban.
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt szokták feláldozni, így szóltak hozzá tanítványai:
– Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?
Elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik:
– Menjetek be a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek, és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: „Hol van a szállásom, ahol tanítványaimmal megehetem a húsvéti vacsorát?” Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen. Ott készítsétek elő nekünk!
A tanítványok elindultak, bementek a városba, és mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik; elkészítették a húsvéti vacsorát.
Amikor beesteledett, odament a Tizenkettővel. Amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus:
– Bizony, mondom nektek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni.
Erre elszomorodtak, és egyik a másik után kezdte kérdezgetni:
– Talán én?
Mire ő ezt mondta nekik:
– Egy a Tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.
Amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta:
– Vegyétek, ez az én testem!
Azután vette a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ezt mondta nekik:
– Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek, nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat nem iszom Isten országában.
Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. Így szólt hozzájuk Jézus:
– Mindnyájan megrendültök majd hitetekben, mert meg van írva: Megverem a pásztort, szétszélednek a juhok. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.
Péter ezt mondta neki:
– Ha mindenki megrendül is hitében, én akkor sem!
Jézus így szólt hozzá:
– Bizony, mondom neked, még ma, ezen az éjszakán, mielőtt kétszer megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
Ő azonban annál inkább mondta:
– Ha meg kell is halnom veled, akkor sem tagadlak meg!
Mindannyian ugyanígy beszéltek.
Amikor arra a helyre értek, melynek neve Getszemáni, így szólt tanítványaihoz:
– Üljetek le itt, amíg imádkozom!
Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s rettegni és gyötrődni kezdett. Így szólt hozzájuk:
– Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok!
Egy kicsit távolabb ment, a földre borult, és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Így szólt:
– Abba, Atyám! Minden lehetséges neked, vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te!
Visszajött, és alva találta őket. Így szólt Péterhez:
– Simon, alszol? Nem voltál képes egy órát virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.
Ismét elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült, és nem tudták, mit mondjanak neki. Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk:
– Aludjatok tovább és pihenjetek! Vége! Eljött az óra! Íme, az Emberfia a bűnösök kezébe kerül. Keljetek fel, menjünk! Íme, itt van, aki kiszolgáltat engem.
Még beszélt, amikor hirtelen megjelent Júdás – egy a Tizenkettő közül – és vele egy kardokkal, botokkal felszerelt csoport a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől. Árulója ezt a jelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és vezessétek el erős kísérettel!”
Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt:
– Rabbi! – és megcsókolta.
Azok pedig kezet vetettek rá, és elfogták. Valaki az ott állók közül kirántotta kardját, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik:
– Mint egy rabló ellen, úgy vonultatok ki ellenem, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Mindennap veletek voltam a Templomban, amikor tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásoknak be kell teljesedniük.
Mindnyájan otthagyták, és elszaladtak. Egy ifjú, akin csak egy vászonlepel volt, követte. Elkapták. Erre otthagyta a leplet, és meztelenül elmenekült.
Ekkor Jézust a főpaphoz vezették. Összegyűltek mind a főpapok, a vének és az írástudók. Péter messziről követte, be egészen a főpap palotájának udvarába, és leült a szolgák közé. Melegedett a tűznél.
A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák, de nem találtak. Sokan tettek ellene hamis tanúvallomást, a vallomások azonban nem egyeztek. Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis tanúvallomást tették ellene: „Mi hallottuk, amikor ezt mondta: »Én le fogom rombolni ezt a kézzel csinált Templomot, és három nap alatt másikat építek, olyat, amit nem emberi kéz épített.«” De vallomásuk így sem egyezett.
A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól:
– Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?
Ő azonban hallgatott, és semmit sem válaszolt. Ismét hozzá fordult a főpap, és megkérdezte:
– Te vagy a Messiás, az Áldottnak a Fia?
Jézus így válaszolt:
– Én vagyok. És meg fogjátok látni az Emberfiát, amint a Mindenható jobbján ül, és eljön az ég felhői között.
Erre a főpap megszaggatta ruháit, és így szólt:
– Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást! Mi a véleményetek?
Azok pedig egyhangúan kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra. Akkor néhányan elkezdték leköpdösni, arcát betakarni és ütlegelni, és ezt mondták neki:
– Most prófétálj!
A szolgálattevők pofonokkal köszöntötték.
Péter lenn volt az udvaron. Arra jött a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette, és így szólt:
– Te is a Názáreti Jézussal voltál.
Ő azonban tagadta, és ezt mondta:
– Nem ismerem. Nem értem, mit beszélsz.
És kiment az előcsarnokba. [És megszólalt a kakas.] A szolgáló ismét meglátta, és újra mondani kezdte az ott állóknak:
– Ez közülük való.
De ő ismét tagadta.
Egy kis idő múlva az ott állók mondták Péternek:
– Bizony, közülük való vagy, hiszen galileai vagy te is.
Ekkor átkozódni és esküdözni kezdett:
– Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!
És nyomban másodszor is megszólalt a kakas. Péternek eszébe jutott, amit Jézus mondott neki
– „Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem” –, és sírva fakadt.
15 Korán reggel a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész szünedrionnal együtt tanácsot tartottak. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.
Pilátus megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Te mondod? – válaszolta.
A főpapok sok mindennel vádolták. Pilátus ismét megkérdezte tőle:
– Semmit se felelsz? Nézd, mennyire vádolnak!
Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott. Ünnepek alkalmával szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kívántak. Egy bizonyos Barabás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. A tömeg felment Pilátus elé, és kérni kezdte, amit mindig megtett nekik. Ő így válaszolt:
– Akarjátok, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?
Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből szolgáltatták ki.
A főpapok azonban felbujtották a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérjék. Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik:
– Mit [akartok, hogy] tegyek [azzal, akit] a zsidók királyával [királyának mondotok]?
Azok ismét felkiáltottak:
– Feszítsd keresztre!
Pilátus ezt mondta nekik:
– De hát mi rosszat tett?
Azok még hangosabban kiáltották:
– Feszítsd keresztre!
Pilátus eleget akart tenni a tömeg kívánságának, és szabadon bocsátotta Barabást. Jézust pedig, miután megostoroztatta, átadta, hogy keresztre feszítsék.
A katonák a palota belsejébe, a helytartóságra vezették, és összehívták az egész csapatot. Bíborba öltöztették, tövisből font koronát tettek a fejére, és köszönteni kezdték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Nádszállal a fejére vertek, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte. Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, és felöltöztették a saját ruhájába.
Aztán kivitték, hogy keresztre feszítsék. Kényszerítettek egy arra jövő embert, cirenei Simont
– Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött –, hogy vigye a keresztjét. Elvezették a Golgota nevű helyre – ami ezt jelenti: Koponya-hely –, és mirhával kevert bort akartak neki adni, de nem fogadta el. Keresztre feszítették, és megosztoztak ruháin sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. Kilenc óra volt, amikor keresztre feszítették. Felirat is volt elítélésének okáról, ami így szólt: „A zsidók királya.” Két rablót is keresztre feszítettek vele együtt, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől. 28[] Az arra járók fejüket csóválva szidalmazták, és ezt mondták:
– Hé, te, aki lerombolod a Templomot, és felépíted három nap alatt, mentsd meg magad, szállj le a keresztről!
Hasonlóan csúfolódtak a főpapok az írástudókkal együtt, és így szóltak:
– Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni! A Messiás, Izrael királya, szálljon le a keresztről, hadd lássuk, és higgyünk!
Azok is szidalmazták, akik vele együtt voltak keresztre feszítve.
Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott:
– Éli, Éli, lamma szabaktani? – ami azt jelenti: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak:
– Nézd, Illést hívja!
Valaki elfutott, silány borba mártott egy szivacsot, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt:
– Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?
Jézus azonban hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Ekkor a szentély függönye felülről az aljáig kettéhasadt. Amikor a százados, aki szemben állt vele, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta:
– Bizony, ez az ember Isten Fia volt!
Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték. Köztük a magdalai Mária, és Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, valamint Szalómé – akik amikor Galileában volt, követték és szolgáltak neki –, és sok más asszony is, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe.
Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt, eljött Arimateai József – a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta Isten országát –, bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. Amikor a századostól biztos értesüléshez jutott, kiadatta a holttestet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. A magdalai Mária és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték.
16 A szombat elmúltával a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Szalómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírhoz. Ezt mondogatták egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sír bejáratáról?” Ekkor odapillantottak, és észrevették, hogy a kő, amely igen nagy volt, el van hengerítve.
Bementek a sírba, és látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől. Megrettentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne álmélkodjatok! A Názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahová tették. Menjetek, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába! Ott majd meglátjátok, amint megmondta nektek.”
8Ekkor kijöttek és elszaladtak a sírtól, mert reszketés és döbbenet fogta el őket. Senkinek sem mondtak semmit. Féltek ugyanis.
[[A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Az elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak. Amikor ezek meghallották, hogy él, és hogy Mária látta, nem hitték el.
Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.
Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.
Így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz, és megkeresztelkedik, megmenekül, aki pedig nem hisz, elítéltetik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek kísérik. A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat fognak meg [a kezükbe], és ha valami halálos mérget isznak, nem árt nekik. Betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”
Az Úr Jézus, miután ezeket mondta nekik, felvétetett a mennybe, és Isten jobbjára ült. Ők pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, és az Úr együtt munkálkodott velük: megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.]]
Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi drága nárduskenet volt egy alabástromedényben. Feltörte az alabástromedényt, és ráöntötte Jézus fejére. Néhányan méltatlankodtak egymás között: „Mire való így pazarolni a kenetet? Hiszen el lehetett volna adni több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegények között.” És megszidták az asszonyt. De Jézus ezt mondta:
– Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Jót tett velem. Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, és amikor csak akartok, tehettek jót velük. Én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt: előre megkente testemet a temetésre. Bizony, mondom nektek, bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ő tett, azt is elmondják majd az ő emlékére.
A Karióti Júdás, egy a Tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy kiszolgáltassa őt nekik. Amikor meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a módját, hogyan szolgáltathatná ki egy alkalmas pillanatban.
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt szokták feláldozni, így szóltak hozzá tanítványai:
– Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?
Elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik:
– Menjetek be a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek, és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: „Hol van a szállásom, ahol tanítványaimmal megehetem a húsvéti vacsorát?” Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen. Ott készítsétek elő nekünk!
A tanítványok elindultak, bementek a városba, és mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik; elkészítették a húsvéti vacsorát.
Amikor beesteledett, odament a Tizenkettővel. Amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus:
– Bizony, mondom nektek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni.
Erre elszomorodtak, és egyik a másik után kezdte kérdezgetni:
– Talán én?
Mire ő ezt mondta nekik:
– Egy a Tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.
Amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta:
– Vegyétek, ez az én testem!
Azután vette a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ezt mondta nekik:
– Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek, nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat nem iszom Isten országában.
Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. Így szólt hozzájuk Jézus:
– Mindnyájan megrendültök majd hitetekben, mert meg van írva: Megverem a pásztort, szétszélednek a juhok. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.
Péter ezt mondta neki:
– Ha mindenki megrendül is hitében, én akkor sem!
Jézus így szólt hozzá:
– Bizony, mondom neked, még ma, ezen az éjszakán, mielőtt kétszer megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
Ő azonban annál inkább mondta:
– Ha meg kell is halnom veled, akkor sem tagadlak meg!
Mindannyian ugyanígy beszéltek.
Amikor arra a helyre értek, melynek neve Getszemáni, így szólt tanítványaihoz:
– Üljetek le itt, amíg imádkozom!
Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s rettegni és gyötrődni kezdett. Így szólt hozzájuk:
– Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok!
Egy kicsit távolabb ment, a földre borult, és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Így szólt:
– Abba, Atyám! Minden lehetséges neked, vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te!
Visszajött, és alva találta őket. Így szólt Péterhez:
– Simon, alszol? Nem voltál képes egy órát virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.
Ismét elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült, és nem tudták, mit mondjanak neki. Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk:
– Aludjatok tovább és pihenjetek! Vége! Eljött az óra! Íme, az Emberfia a bűnösök kezébe kerül. Keljetek fel, menjünk! Íme, itt van, aki kiszolgáltat engem.
Még beszélt, amikor hirtelen megjelent Júdás – egy a Tizenkettő közül – és vele egy kardokkal, botokkal felszerelt csoport a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől. Árulója ezt a jelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és vezessétek el erős kísérettel!”
Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt:
– Rabbi! – és megcsókolta.
Azok pedig kezet vetettek rá, és elfogták. Valaki az ott állók közül kirántotta kardját, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik:
– Mint egy rabló ellen, úgy vonultatok ki ellenem, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Mindennap veletek voltam a Templomban, amikor tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásoknak be kell teljesedniük.
Mindnyájan otthagyták, és elszaladtak. Egy ifjú, akin csak egy vászonlepel volt, követte. Elkapták. Erre otthagyta a leplet, és meztelenül elmenekült.
Ekkor Jézust a főpaphoz vezették. Összegyűltek mind a főpapok, a vének és az írástudók. Péter messziről követte, be egészen a főpap palotájának udvarába, és leült a szolgák közé. Melegedett a tűznél.
A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák, de nem találtak. Sokan tettek ellene hamis tanúvallomást, a vallomások azonban nem egyeztek. Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis tanúvallomást tették ellene: „Mi hallottuk, amikor ezt mondta: »Én le fogom rombolni ezt a kézzel csinált Templomot, és három nap alatt másikat építek, olyat, amit nem emberi kéz épített.«” De vallomásuk így sem egyezett.
A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól:
– Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?
Ő azonban hallgatott, és semmit sem válaszolt. Ismét hozzá fordult a főpap, és megkérdezte:
– Te vagy a Messiás, az Áldottnak a Fia?
Jézus így válaszolt:
– Én vagyok. És meg fogjátok látni az Emberfiát, amint a Mindenható jobbján ül, és eljön az ég felhői között.
Erre a főpap megszaggatta ruháit, és így szólt:
– Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok az istenkáromlást! Mi a véleményetek?
Azok pedig egyhangúan kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra. Akkor néhányan elkezdték leköpdösni, arcát betakarni és ütlegelni, és ezt mondták neki:
– Most prófétálj!
A szolgálattevők pofonokkal köszöntötték.
Péter lenn volt az udvaron. Arra jött a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette, és így szólt:
– Te is a Názáreti Jézussal voltál.
Ő azonban tagadta, és ezt mondta:
– Nem ismerem. Nem értem, mit beszélsz.
És kiment az előcsarnokba. [És megszólalt a kakas.] A szolgáló ismét meglátta, és újra mondani kezdte az ott állóknak:
– Ez közülük való.
De ő ismét tagadta.
Egy kis idő múlva az ott állók mondták Péternek:
– Bizony, közülük való vagy, hiszen galileai vagy te is.
Ekkor átkozódni és esküdözni kezdett:
– Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!
És nyomban másodszor is megszólalt a kakas. Péternek eszébe jutott, amit Jézus mondott neki
– „Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem” –, és sírva fakadt.
15 Korán reggel a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész szünedrionnal együtt tanácsot tartottak. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.
Pilátus megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Te mondod? – válaszolta.
A főpapok sok mindennel vádolták. Pilátus ismét megkérdezte tőle:
– Semmit se felelsz? Nézd, mennyire vádolnak!
Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott. Ünnepek alkalmával szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kívántak. Egy bizonyos Barabás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. A tömeg felment Pilátus elé, és kérni kezdte, amit mindig megtett nekik. Ő így válaszolt:
– Akarjátok, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?
Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből szolgáltatták ki.
A főpapok azonban felbujtották a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérjék. Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik:
– Mit [akartok, hogy] tegyek [azzal, akit] a zsidók királyával [királyának mondotok]?
Azok ismét felkiáltottak:
– Feszítsd keresztre!
Pilátus ezt mondta nekik:
– De hát mi rosszat tett?
Azok még hangosabban kiáltották:
– Feszítsd keresztre!
Pilátus eleget akart tenni a tömeg kívánságának, és szabadon bocsátotta Barabást. Jézust pedig, miután megostoroztatta, átadta, hogy keresztre feszítsék.
A katonák a palota belsejébe, a helytartóságra vezették, és összehívták az egész csapatot. Bíborba öltöztették, tövisből font koronát tettek a fejére, és köszönteni kezdték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Nádszállal a fejére vertek, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte. Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, és felöltöztették a saját ruhájába.
Aztán kivitték, hogy keresztre feszítsék. Kényszerítettek egy arra jövő embert, cirenei Simont
– Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött –, hogy vigye a keresztjét. Elvezették a Golgota nevű helyre – ami ezt jelenti: Koponya-hely –, és mirhával kevert bort akartak neki adni, de nem fogadta el. Keresztre feszítették, és megosztoztak ruháin sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. Kilenc óra volt, amikor keresztre feszítették. Felirat is volt elítélésének okáról, ami így szólt: „A zsidók királya.” Két rablót is keresztre feszítettek vele együtt, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől. 28[] Az arra járók fejüket csóválva szidalmazták, és ezt mondták:
– Hé, te, aki lerombolod a Templomot, és felépíted három nap alatt, mentsd meg magad, szállj le a keresztről!
Hasonlóan csúfolódtak a főpapok az írástudókkal együtt, és így szóltak:
– Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni! A Messiás, Izrael királya, szálljon le a keresztről, hadd lássuk, és higgyünk!
Azok is szidalmazták, akik vele együtt voltak keresztre feszítve.
Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott:
– Éli, Éli, lamma szabaktani? – ami azt jelenti: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak:
– Nézd, Illést hívja!
Valaki elfutott, silány borba mártott egy szivacsot, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt:
– Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?
Jézus azonban hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Ekkor a szentély függönye felülről az aljáig kettéhasadt. Amikor a százados, aki szemben állt vele, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta:
– Bizony, ez az ember Isten Fia volt!
Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték. Köztük a magdalai Mária, és Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, valamint Szalómé – akik amikor Galileában volt, követték és szolgáltak neki –, és sok más asszony is, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe.
Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt, eljött Arimateai József – a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta Isten országát –, bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már. Amikor a századostól biztos értesüléshez jutott, kiadatta a holttestet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé. A magdalai Mária és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték.
16 A szombat elmúltával a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Szalómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírhoz. Ezt mondogatták egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sír bejáratáról?” Ekkor odapillantottak, és észrevették, hogy a kő, amely igen nagy volt, el van hengerítve.
Bementek a sírba, és látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől. Megrettentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne álmélkodjatok! A Názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahová tették. Menjetek, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába! Ott majd meglátjátok, amint megmondta nektek.”
8Ekkor kijöttek és elszaladtak a sírtól, mert reszketés és döbbenet fogta el őket. Senkinek sem mondtak semmit. Féltek ugyanis.
[[A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Az elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak. Amikor ezek meghallották, hogy él, és hogy Mária látta, nem hitték el.
Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.
Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.
Így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz, és megkeresztelkedik, megmenekül, aki pedig nem hisz, elítéltetik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek kísérik. A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat fognak meg [a kezükbe], és ha valami halálos mérget isznak, nem árt nekik. Betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”
Az Úr Jézus, miután ezeket mondta nekik, felvétetett a mennybe, és Isten jobbjára ült. Ők pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, és az Úr együtt munkálkodott velük: megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.]]
Jegyzetek
15,28 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.
16,8 A kéziratos hagyományban a Mk-nak négy különböző befejezése ismert. Az úgynevezett „autentikus Márk-evangélium” (1) befejeződik a 16,8-ban. A v. 8. után folytatódó rövid befejezés (2) a következő: „De hírül vitték röviden Péternek és azoknak, akik vele voltak, mindazt, amit mondtak nekik. Ezután maga Jézus küldte el általuk keletről nyugatig az örök üdvösség romolhatatlan üzenetét.” Az úgynevezett „kanonikus befejezés” (3): Mk 16,1–8 + Mk 16,9–20. Az úgy nevezett Freer-logion (4) egy betoldás a kanonikus zárlatba a v. 14 és v. 15 között: „Ezek így mentegetőztek: »A törvényte lenségnek és a hitetlenségnek ez a korszaka a Sátán hatalma alatt áll, aki nem engedi, hogy az igazságot és az Isten erejét befogadják a tisztátalan lelkek. Ezért most nyilatkoztasd ki igazságosságodat«. Ezt mondták Krisztusnak, és Krisztus így válaszolt nekik: »A Sátán uralma éveinek száma beteljesedett, de más szörnyű dolgok közelednek. Azokért adattam halálra, akik vétkeztek, hogy többé ne vétkezzenek, és hogy örökrészük lehessen az igazságosság lelki és romolhatatlan dicsőségében, amely a mennyben van«”.
Péter, Jézus Krisztus apostola, a Pontus, Galácia, Kappadókia, Ázsia provincia és Bithünia vidékén szórványban élő, az Atyaisten gondviselése folytán a Lélek megszentelése által engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre kiválasztott jövevényeknek: kegyelem és béke adassék nektek bőséggel!
Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reményre újjászült minket. Arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra, akiket Isten hatalma őriz a hit által az üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Ezért örvendeztek, noha most – mivel így kell lennie – egy kissé szomorkodtok különféle kísértések között, hogy megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben próbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor dicséretre, dicsőségre és tiszteletre méltónak bizonyuljon. Őt, noha nem láttátok, szeretitek, s bár most sem látjátok, hisztek benne, és kimondhatatlan, megdicsőült örömmel örvendeztek, mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét. Ezt az üdvösséget fürkészték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak azt vizsgálva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük lévő Lelke, amikor a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről jövendölt. Ők azt a kinyilatkoztatást kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgáltak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe az angyalok vágyakoznak belepillantani.
Ezért tehát tettre kész értelemmel, józanul vessétek minden reményeteket abba a kegyelembe, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a szenvedélyekhez, amelyek korábban, tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel aki meghívott benneteket, szent – ti magatok is egész magatartásotokban szentül éljetek, mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. Ha pedig Atyának szólítjátok őt, aki részrehajlás nélkül ítél meg tettei alapján mindenkit, akkor istenfélő módon éljetek, amíg idegenben vagytok!
Tudjátok, hogy nem veszendő dolog, ezüst vagy arany váltott meg titeket az atyáitoktól örökölt, hiábavaló életmódotokból, hanem Krisztusnak – mint egy hibátlan és szeplőtelen Báránynak – a vére. Ő erre a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg érettetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek és reményetek Istenben legyen. Az igazság iránti engedelmesség által tisztítsátok meg életeteket az igazság iránti engedelmességgel a képmutatás nélküli szeretetre! Kitartóan, [tiszta] szívből szeressétek egymást, ugyanis nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból születtetek újjá Isten élő és maradandó igéje által. Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága. Elszárad a fű, és elhull virága, de az Úr szava megmarad örökké. Ez pedig az a szó, amelyet a javatokra hirdettek nektek.
Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reményre újjászült minket. Arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra, akiket Isten hatalma őriz a hit által az üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Ezért örvendeztek, noha most – mivel így kell lennie – egy kissé szomorkodtok különféle kísértések között, hogy megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben próbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor dicséretre, dicsőségre és tiszteletre méltónak bizonyuljon. Őt, noha nem láttátok, szeretitek, s bár most sem látjátok, hisztek benne, és kimondhatatlan, megdicsőült örömmel örvendeztek, mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét. Ezt az üdvösséget fürkészték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak azt vizsgálva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük lévő Lelke, amikor a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről jövendölt. Ők azt a kinyilatkoztatást kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgáltak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe az angyalok vágyakoznak belepillantani.
Ezért tehát tettre kész értelemmel, józanul vessétek minden reményeteket abba a kegyelembe, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a szenvedélyekhez, amelyek korábban, tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel aki meghívott benneteket, szent – ti magatok is egész magatartásotokban szentül éljetek, mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. Ha pedig Atyának szólítjátok őt, aki részrehajlás nélkül ítél meg tettei alapján mindenkit, akkor istenfélő módon éljetek, amíg idegenben vagytok!
Tudjátok, hogy nem veszendő dolog, ezüst vagy arany váltott meg titeket az atyáitoktól örökölt, hiábavaló életmódotokból, hanem Krisztusnak – mint egy hibátlan és szeplőtelen Báránynak – a vére. Ő erre a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg érettetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek és reményetek Istenben legyen. Az igazság iránti engedelmesség által tisztítsátok meg életeteket az igazság iránti engedelmességgel a képmutatás nélküli szeretetre! Kitartóan, [tiszta] szívből szeressétek egymást, ugyanis nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból születtetek újjá Isten élő és maradandó igéje által. Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága. Elszárad a fű, és elhull virága, de az Úr szava megmarad örökké. Ez pedig az a szó, amelyet a javatokra hirdettek nektek.