Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Amikor beesteledett, odament a Tizenkettővel. Amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus:
– Bizony, mondom nektek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni.
Erre elszomorodtak, és egyik a másik után kezdte kérdezgetni:
– Talán én?
Mire ő ezt mondta nekik:
– Egy a Tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba.
Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.
Amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta:
– Vegyétek, ez az én testem!
Azután vette a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ezt mondta nekik:
– Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik.
Bizony, mondom nektek, nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat nem iszom Isten országában.