Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel.
Amikor asztalhoz telepedtek, és ettek, ezt mondta Jézus: Bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem, aki együtt eszik velem.
Elszomorodva egymás után kezdték kérdezgetni tőle: Csak nem én?
Ő pedig ezt mondta nekik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba.
Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.
És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem. Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan, 24és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában.

Jegyzetek
14,24 a szövetség vére: Egyes kéziratok szerint: az új szövetség vére

A Magyar Bibliatársulat híreiből:
- A Bibliatársulatok Világszövetségének 2024-es terjesztési jelentése (1 hónapja)
- A Csillagpont Fesztiválon és a Művészetek Völgyében jártunk (1 hónapja)
- Keresd a Bibliatársulatot a református Csillagpont Fesztiválon! (2 hónapja)
- Ökumenikus bibliafordítás az Ünnepi Könyvhéten (2 hónapja)
- Eredményt hirdettünk tavaszi bibliaismereti játékunkon (3 hónapja)