21
Miután elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk. Másnap Rhodoszba, onnét pedig Patarába.
Ott találtunk egy Föníciába induló hajót. Beszálltunk, és elhajóztunk.
Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és Tiruszban kötöttünk ki, mert a hajó ott tette ki rakományát.
Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe.
A hét elmúltával elindultunk, hogy folytassuk utunkat. Valamennyien feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívül is elkísértek bennünket. Ott a tengerparton letérdeltünk és imádkoztunk.
Ezután elbúcsúztunk egymástól. Mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.
Hajóutunk Tiruszból Ptolemaiszban ért véget. Köszöntöttük a testvéreket, és egy napig náluk maradtunk. Másnap elindultunk, és megérkeztünk Caesareába. Betértünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk. Volt négy hajadon leánya, akik próféták voltak. Több napon át ott tartózkodtunk, miközben lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. Odajött hozzánk, levette Pál övét. Megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta:
– Így szól a Szentlélek: „Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg majd a zsidók Jeruzsálemben, és a pogányok kezébe adják.”
Amikor ezt hallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe. De Pál így felelt:
– Miért sírtok, és miért szomorítjátok szívemet? Ami engem illet, kész vagyok nemcsak arra, hogy megkötözzenek, hanem arra is, hogy Jeruzsálemben meghaljak az Úr Jézus nevéért.
Mivel nem hagyta magát meggyőzni, azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata!”, és elhallgattunk.
E napok után összekészülődtünk, és felmentünk Jeruzsálembe. Velünk jött néhány caesareai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázonhoz, hogy az ő vendégei legyünk. Amikor Jeruzsálembe értünk, örömmel fogadtak bennünket a testvérek.
Másnap Pál eljött velünk Jakabhoz, ahol a vének is valamennyien jelen voltak. Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették Istent, aztán így szóltak hozzá:
– Látod, testvér, milyen sokan vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a Törvényért. Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között élő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. Mi tehát a helyzet? Egészen biztosan megtudják, hogy itt vagy. Tedd, amit mondunk! Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd őket magad mellé, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, és vállald a költségeiket, hogy megnyírathassák a fejüket! Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is a Törvényt megtartva élsz. A pogányokból lett hívőkkel pedig már levél útján közöltük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól.
Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat. Másnap velük együtt megkezdte a tisztulási szertartást, majd bement a Templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le tisztulásuk napjai, ameddig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.
Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsia provinciából való zsidók meglátták a Templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, és így kiáltoztak: „Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a Törvény ellen és a Szent Hely ellen tanít mindenütt mindenkit! Sőt még görögöket is behozott a Templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet!” Néhányan ugyanis látták vele korábban a városban az efezusi Trophimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a Templomba.
Felbolydult az egész város. A nép összeszaladt. Pált megragadták, kivonszolták a Templomból, és a kapukat azonnal bezárták. Amikor már azon voltak, hogy megölik, jelentés érkezett a helyőrség parancsnokához, hogy egész Jeruzsálem lázong. Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor meglátták a parancsnokot és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. Amint a parancsnok odaért, letartóztatta, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe. Aztán kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el. De a tömeg összevissza kiáltozott. Mivel tehát a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék az erődbe. Amikor a lépcsőhöz ért, a katonáknak kellett Pált vinniük a megvadult tömeg miatt. Ugyanis az egész sokaság követte, és ezt kiáltozta: „Halál rá!”
Amikor már éppen be akarták vinni az erődbe, Pál így szólt a parancsnokhoz:
– Mondhatok neked valamit? Az megkérdezte:
– Tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki nemrégiben fellázított és a pusztába vezetett négyezer szikáriust?
Pál ezt mondta:
– Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nem jelentéktelen városának polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez!
Miután megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így szólt:
22 – Testvérek és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek!
Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek.
– Zsidó ember vagyok – mondta –, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem Gamáliel lábánál. Az atyák Törvényének szigora szerint nyertem oktatást, s a Törvény buzgó követője voltam, amint ma ti is mindnyájan azok vagytok.
Ezt az „utat” pedig halálra üldöztem. Megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket. Ezt a főpap és a vének mind tanúsítják rólam. Kaptam tőlük leveleket is, s úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket.
Történt azonban, hogy útközben, amikor közeledtem Damaszkuszhoz, déltájban hirtelen nagy világosság ragyogott köröskörül az égből. Földre rogytam, és hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Én pedig így feleltem: „Uram, ki vagy?” Ő azt válaszolta: „Jézus vagyok, a Názáreti, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak a hangját, aki velem beszélt. Erre ezt mondtam: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr pedig ezt mondta nekem: „Kelj fel, és menj Damaszkuszba! Ott majd megmondják neked mindazt, amit tenned kell.”
Mivel azonban a ragyogó fény miatt nem láttam, kísérőim kézen fogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű, a Törvény szerint élő, jámbor férfi, akiről az ott lakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, fölkeresett, és mellém állva ezt mondta nekem: „Saul testvér, láss!” Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig ezt mondta: „Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, halld az ő hangját. Az ő tanúja leszel minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál.
Most pedig miért késlekedsz? Kelj föl, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, és hívd segítségül az Ő nevét!”
Amikor később visszatértem Jeruzsálembe, és a Templomban imádkoztam, elragadtatásba estem.
Láttam őt, s ő ezt mondta nekem: „Siess, menj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet!” Én ezt mondtam:
„Uram, hisz tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe zárattam és a zsinagógákban megverettem a benned hívőket. Amikor pedig Istvánnak, a te tanúdnak vérét ontották, ott álltam, helyeseltem azt, és őriztem gyilkosainak ruháját.” De ő ezt mondta nekem: „Menj, mert én messzire küldelek téged, a pogányok közé.”
Eddig a mondatig hallgatták, de ekkor így kezdtek kiáltozni: „Töröld el a föld színéről az ilyet! Nem szabad élnie!”
Egyre kiáltoztak, eldobálták ruháikat, és port szórtak a levegőbe. A parancsnok elrendelte, hogy vigyék az erődbe, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki, hogy megtudja, miért üvöltöznek így ellene. Amikor szíjakkal lekötötték, ezt mondta Pál az ott álló századosnak:
– Szabad római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?
Amikor ezt meghallotta a százados, a parancsnokhoz ment, és jelentést tett neki:
– Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár!
Erre a parancsnok odament, és megkérdezte tőle:
– Csakugyan római polgár vagy?
– Igen – mondta.
A parancsnok erre így válaszolt:
– Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot.
– Én pedig már benne születtem – mondta Pál.
Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. A parancsnok is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgárt bilincseltetett meg.
Másnap aztán meg akarta tudni, hogy valójában mivel vádolják a zsidók. Levetette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy jöjjenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.
23 Pál a nagytanácsra szegezte tekintetét, és így szólt:
– Testvérek, én teljesen tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt mind a mai napig.
Ananiás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Pál erre így szólt hozzá:
– Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz fölöttem a Törvény szerint, mégis törvénytelenül azt parancsolod, hogy üssenek meg?
Erre az ott állók ezt mondták:
– Isten főpapját gyalázod?
Pál így válaszolt:
– Nem tudtam, testvérek, hogy ő a főpap. Mert meg van írva: Néped fejedelmét ne átkozd!
Mivel Pál tudta, hogy egy részük a szadduceusok, más részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt:
– Testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia! A halottak feltámadásába vetett remény miatt vádolnak engem!
Amikor ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlésben megoszlás támadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig mindegyiket vallják. Erre nagy kiáltozás tört ki. Néhányan a farizeuspárti írástudók közül felálltak, és hevesen tiltakoztak:
– Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! És ha egy lélek szólt hozzá vagy egy angyal?
Mivel egyre nagyobb lett a felfordulás, a parancsnok attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye az erődbe.
A következő éjszaka megjelent az Úr Pálnak, és ezt mondta: „Bátorság! Ahogy tanúságot tettél ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is!”
Amikor megvirradt, a zsidók közül többen összegyűltek, és átok alatt kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg Pált meg nem ölik. Negyvennél is többen voltak, akik ezt a merényletet tervezték. Elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: „Átokkal köteleztük magunkat, hogy semmi táplálékot sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált. Most tehát a nagytanáccsal együtt javasoljátok a parancsnoknak, hogy vezettesse őt hozzátok, mintha alaposabban ki akarnátok vizsgálni az ügyét. Mi pedig majd készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér.”
Pál nővérének fia értesült a merénylet tervéről. Elment, és az erődbe jutva elmondta ezt Pálnak. Pál magához kérette az egyik századost, és ezt mondta neki:
– Vezesd ezt az ifjút a parancsnokhoz, mert valami jelentenivalója van a számára!
Az tehát maga mellé vette az ifjút, elvezette a parancsnokhoz, és így szólt:
– A Pál nevű fogoly magához kéretett, és megkért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert valami mondanivalója van a számodra.
A parancsnok kézen fogva félrevonta az ifjút, és megkérdezte tőle:
– Mi az, amit jelenteni akarsz nekem?
Ezt mondta:
– A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged, hogy vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban meg akarnának tudni róla. De ne higgy nekik, mert közülük több mint negyven férfi lesben áll, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig nem esznek és nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen állnak, csak beleegyezésedet várják.
A parancsnok elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki:
– Senkinek se szólj arról, hogy ezt jelentetted nekem!
Ezután hívatott két századost, és így szólt hozzájuk:
– Este kilenc órától fogva állítsatok készenlétben kétszáz katonát, valamint hetven lovast és kétszáz lándzsást, hogy induljanak Caesareába! Készítsetek elő hátas állatokat is, hogy Pált biztonságban eljuttassák Félix helytartóhoz.
Azután a következő levelet írta: „Claudius Lysias a kegyelmes helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi. Ezt a férfit a zsidók elfogták, és meg akarták ölni, de csapatommal megjelenve kiszabadítottam, mert tudomásomra jutott, hogy római polgár. Meg akarván tudni, hogy mivel vádolják, a nagytanácsuk elé vezettettem. Megállapítottam, hogy törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban vádolják, de nincs ellene semmiféle halált vagy fogságot érdemlő vád. Mivel jelentették nekem, hogy merénylet készül ellene, azonnal hozzád küldöm, és vádlóinak is meghagytam, hogy ellene indított ügyükkel hozzád folyamodjanak.”
A katonák a kapott parancs értelmében átvették Pált, és az éjszaka folyamán elvitték Antipatriszba. Másnap a lovasokat küldték tovább vele, ők pedig visszatértek az erődbe. Mikor megérkeztek Caesareába, átadták a levelet a helytartónak, és elébe vezették Pált is. Elolvasván megkérdezte, melyik tartományból való. Amikor megtudta, hogy Kilikiából, így szólt: „Akkor foglak kihallgatni, amikor vádlóid is megérkeztek.” És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék.
Hajóutunk Tiruszból Ptolemaiszban ért véget. Köszöntöttük a testvéreket, és egy napig náluk maradtunk. Másnap elindultunk, és megérkeztünk Caesareába. Betértünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk. Volt négy hajadon leánya, akik próféták voltak. Több napon át ott tartózkodtunk, miközben lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. Odajött hozzánk, levette Pál övét. Megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta:
– Így szól a Szentlélek: „Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg majd a zsidók Jeruzsálemben, és a pogányok kezébe adják.”
Amikor ezt hallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe. De Pál így felelt:
– Miért sírtok, és miért szomorítjátok szívemet? Ami engem illet, kész vagyok nemcsak arra, hogy megkötözzenek, hanem arra is, hogy Jeruzsálemben meghaljak az Úr Jézus nevéért.
Mivel nem hagyta magát meggyőzni, azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata!”, és elhallgattunk.
E napok után összekészülődtünk, és felmentünk Jeruzsálembe. Velünk jött néhány caesareai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázonhoz, hogy az ő vendégei legyünk. Amikor Jeruzsálembe értünk, örömmel fogadtak bennünket a testvérek.
Másnap Pál eljött velünk Jakabhoz, ahol a vének is valamennyien jelen voltak. Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették Istent, aztán így szóltak hozzá:
– Látod, testvér, milyen sokan vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a Törvényért. Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között élő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. Mi tehát a helyzet? Egészen biztosan megtudják, hogy itt vagy. Tedd, amit mondunk! Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd őket magad mellé, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, és vállald a költségeiket, hogy megnyírathassák a fejüket! Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is a Törvényt megtartva élsz. A pogányokból lett hívőkkel pedig már levél útján közöltük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól.
Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat. Másnap velük együtt megkezdte a tisztulási szertartást, majd bement a Templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le tisztulásuk napjai, ameddig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.
Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsia provinciából való zsidók meglátták a Templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, és így kiáltoztak: „Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a Törvény ellen és a Szent Hely ellen tanít mindenütt mindenkit! Sőt még görögöket is behozott a Templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet!” Néhányan ugyanis látták vele korábban a városban az efezusi Trophimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a Templomba.
Felbolydult az egész város. A nép összeszaladt. Pált megragadták, kivonszolták a Templomból, és a kapukat azonnal bezárták. Amikor már azon voltak, hogy megölik, jelentés érkezett a helyőrség parancsnokához, hogy egész Jeruzsálem lázong. Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor meglátták a parancsnokot és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. Amint a parancsnok odaért, letartóztatta, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe. Aztán kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el. De a tömeg összevissza kiáltozott. Mivel tehát a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék az erődbe. Amikor a lépcsőhöz ért, a katonáknak kellett Pált vinniük a megvadult tömeg miatt. Ugyanis az egész sokaság követte, és ezt kiáltozta: „Halál rá!”
Amikor már éppen be akarták vinni az erődbe, Pál így szólt a parancsnokhoz:
– Mondhatok neked valamit? Az megkérdezte:
– Tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki nemrégiben fellázított és a pusztába vezetett négyezer szikáriust?
Pál ezt mondta:
– Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nem jelentéktelen városának polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez!
Miután megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így szólt:
22 – Testvérek és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek!
Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek.
– Zsidó ember vagyok – mondta –, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem Gamáliel lábánál. Az atyák Törvényének szigora szerint nyertem oktatást, s a Törvény buzgó követője voltam, amint ma ti is mindnyájan azok vagytok.
Ezt az „utat” pedig halálra üldöztem. Megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket. Ezt a főpap és a vének mind tanúsítják rólam. Kaptam tőlük leveleket is, s úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket.
Történt azonban, hogy útközben, amikor közeledtem Damaszkuszhoz, déltájban hirtelen nagy világosság ragyogott köröskörül az égből. Földre rogytam, és hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Én pedig így feleltem: „Uram, ki vagy?” Ő azt válaszolta: „Jézus vagyok, a Názáreti, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak a hangját, aki velem beszélt. Erre ezt mondtam: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr pedig ezt mondta nekem: „Kelj fel, és menj Damaszkuszba! Ott majd megmondják neked mindazt, amit tenned kell.”
Mivel azonban a ragyogó fény miatt nem láttam, kísérőim kézen fogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű, a Törvény szerint élő, jámbor férfi, akiről az ott lakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, fölkeresett, és mellém állva ezt mondta nekem: „Saul testvér, láss!” Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig ezt mondta: „Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, halld az ő hangját. Az ő tanúja leszel minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál.
Most pedig miért késlekedsz? Kelj föl, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, és hívd segítségül az Ő nevét!”
Amikor később visszatértem Jeruzsálembe, és a Templomban imádkoztam, elragadtatásba estem.
Láttam őt, s ő ezt mondta nekem: „Siess, menj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet!” Én ezt mondtam:
„Uram, hisz tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe zárattam és a zsinagógákban megverettem a benned hívőket. Amikor pedig Istvánnak, a te tanúdnak vérét ontották, ott álltam, helyeseltem azt, és őriztem gyilkosainak ruháját.” De ő ezt mondta nekem: „Menj, mert én messzire küldelek téged, a pogányok közé.”
Eddig a mondatig hallgatták, de ekkor így kezdtek kiáltozni: „Töröld el a föld színéről az ilyet! Nem szabad élnie!”
Egyre kiáltoztak, eldobálták ruháikat, és port szórtak a levegőbe. A parancsnok elrendelte, hogy vigyék az erődbe, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki, hogy megtudja, miért üvöltöznek így ellene. Amikor szíjakkal lekötötték, ezt mondta Pál az ott álló századosnak:
– Szabad római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?
Amikor ezt meghallotta a százados, a parancsnokhoz ment, és jelentést tett neki:
– Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár!
Erre a parancsnok odament, és megkérdezte tőle:
– Csakugyan római polgár vagy?
– Igen – mondta.
A parancsnok erre így válaszolt:
– Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot.
– Én pedig már benne születtem – mondta Pál.
Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. A parancsnok is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgárt bilincseltetett meg.
Másnap aztán meg akarta tudni, hogy valójában mivel vádolják a zsidók. Levetette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy jöjjenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.
23 Pál a nagytanácsra szegezte tekintetét, és így szólt:
– Testvérek, én teljesen tiszta lelkiismerettel éltem Isten előtt mind a mai napig.
Ananiás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Pál erre így szólt hozzá:
– Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz fölöttem a Törvény szerint, mégis törvénytelenül azt parancsolod, hogy üssenek meg?
Erre az ott állók ezt mondták:
– Isten főpapját gyalázod?
Pál így válaszolt:
– Nem tudtam, testvérek, hogy ő a főpap. Mert meg van írva: Néped fejedelmét ne átkozd!
Mivel Pál tudta, hogy egy részük a szadduceusok, más részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt:
– Testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia! A halottak feltámadásába vetett remény miatt vádolnak engem!
Amikor ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlésben megoszlás támadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig mindegyiket vallják. Erre nagy kiáltozás tört ki. Néhányan a farizeuspárti írástudók közül felálltak, és hevesen tiltakoztak:
– Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! És ha egy lélek szólt hozzá vagy egy angyal?
Mivel egyre nagyobb lett a felfordulás, a parancsnok attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye az erődbe.
A következő éjszaka megjelent az Úr Pálnak, és ezt mondta: „Bátorság! Ahogy tanúságot tettél ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is!”
Amikor megvirradt, a zsidók közül többen összegyűltek, és átok alatt kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg Pált meg nem ölik. Negyvennél is többen voltak, akik ezt a merényletet tervezték. Elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: „Átokkal köteleztük magunkat, hogy semmi táplálékot sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált. Most tehát a nagytanáccsal együtt javasoljátok a parancsnoknak, hogy vezettesse őt hozzátok, mintha alaposabban ki akarnátok vizsgálni az ügyét. Mi pedig majd készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér.”
Pál nővérének fia értesült a merénylet tervéről. Elment, és az erődbe jutva elmondta ezt Pálnak. Pál magához kérette az egyik századost, és ezt mondta neki:
– Vezesd ezt az ifjút a parancsnokhoz, mert valami jelentenivalója van a számára!
Az tehát maga mellé vette az ifjút, elvezette a parancsnokhoz, és így szólt:
– A Pál nevű fogoly magához kéretett, és megkért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert valami mondanivalója van a számodra.
A parancsnok kézen fogva félrevonta az ifjút, és megkérdezte tőle:
– Mi az, amit jelenteni akarsz nekem?
Ezt mondta:
– A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged, hogy vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban meg akarnának tudni róla. De ne higgy nekik, mert közülük több mint negyven férfi lesben áll, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig nem esznek és nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen állnak, csak beleegyezésedet várják.
A parancsnok elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki:
– Senkinek se szólj arról, hogy ezt jelentetted nekem!
Ezután hívatott két századost, és így szólt hozzájuk:
– Este kilenc órától fogva állítsatok készenlétben kétszáz katonát, valamint hetven lovast és kétszáz lándzsást, hogy induljanak Caesareába! Készítsetek elő hátas állatokat is, hogy Pált biztonságban eljuttassák Félix helytartóhoz.
Azután a következő levelet írta: „Claudius Lysias a kegyelmes helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi. Ezt a férfit a zsidók elfogták, és meg akarták ölni, de csapatommal megjelenve kiszabadítottam, mert tudomásomra jutott, hogy római polgár. Meg akarván tudni, hogy mivel vádolják, a nagytanácsuk elé vezettettem. Megállapítottam, hogy törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban vádolják, de nincs ellene semmiféle halált vagy fogságot érdemlő vád. Mivel jelentették nekem, hogy merénylet készül ellene, azonnal hozzád küldöm, és vádlóinak is meghagytam, hogy ellene indított ügyükkel hozzád folyamodjanak.”
A katonák a kapott parancs értelmében átvették Pált, és az éjszaka folyamán elvitték Antipatriszba. Másnap a lovasokat küldték tovább vele, ők pedig visszatértek az erődbe. Mikor megérkeztek Caesareába, átadták a levelet a helytartónak, és elébe vezették Pált is. Elolvasván megkérdezte, melyik tartományból való. Amikor megtudta, hogy Kilikiából, így szólt: „Akkor foglak kihallgatni, amikor vádlóid is megérkeztek.” És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék.