Kis türelmet
Úton Jeruzsálem felé.
21 Miután elváltunk tőlük, elhajóztunk s egyenes irányba haladva Kószba értünk, másnap meg Ródoszba és onnét Patarába. Itt egy Föníciába induló hajóra találtunk. Fölszálltunk tehát és kifutottunk a nyílt tengerre. Föltűnt előttünk Ciprus, ezt balkéz felől elhagytuk és Szíriába hajóztunk. Tíruszban kötöttünk ki, mert a hajónak ott kellett leadnia rakományát. Megkerestük a tanítványokat és hét napig náluk maradtunk. Ezek a Lélek sugallatára azt tanácsolták Pálnak, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe. Mikor e napok elteltével tovább folytattuk utunkat, valamennyien, feleségestül, gyermekestül kikísértek minket a városon kívül. A tengerparton térdre borulva imádkoztunk, majd kölcsönös búcsúzkodás után mi hajóra szálltunk, ők meg hazatértek. Hajóutunk befejezéséül Tíruszból Ptolemaiszba érkeztünk. Üdvözöltük a testvéreket s egy napig náluk maradtunk. Másnap aztán tovább haladva Cézáreába jutottunk. Itt betértünk Fülöp evangélista, a hét diakónus egyikének házába, s nála szálltunk meg. Fülöpnek négy prófétai tehetséggel megáldott hajadon leánya volt. Néhánynapi ott-tartózkodásunk tartama alatt egy Agabusz nevű próféta érkezett oda Júdeából. Ez hozzánk lépett, elvette Pál övét és összekötözte vele saját lábát és kezét e szavak kíséretében: „Ezt mondja a Szentlélek: azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben és kiszolgáltatják a pogányoknak.” Mikor ezt meghallottuk, mi is meg az odavalók is kértük őt, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe. Pál azonban így felelt: „Miért sírtok és miért szomorítjátok meg szívemet? Hiszen én kész vagyok arra, hogy az Úr Jézusért Jeruzsálemben nemcsak a megkötözést, hanem a halált is elviseljem.” S mivel nem tudtuk őt meggyőzni, megnyugodtunk és azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata.” E napok elmúltával tehát nekikészülődtünk és fölmentünk Jeruzsálembe.
Pál fogsága
Néhány cézáreai tanítvány szintén velünk tartott és elvezetett minket a ciprusi Mnázonhoz, egy régi tanítványhoz, hogy nála vegyünk szállást.
Jakab apostol tanácsa.
Mikor megérkeztünk Jeruzsálembe, a testvérek szívesen fogadtak minket. Másnap Pál velünk együtt meglátogatta Jakabot. Ez alkalommal a presbiterek is mind megjelentek. Köszöntötte őket, aztán részletesen elbeszélte, mi mindent művelt Isten a pogányok közt az ő szolgálata által. Azok meghallgatták, aztán Istent magasztalták, hozzá pedig így szóltak: „Látod testvér, hány ezren vannak a zsidók közt, akik megtértek, de azért mind féltékenyen megtartják a törvényt. Felőled viszont azt hallották, hogy a Mózestól való elpártolásra tanítod a pogányok közt élő zsidókat, s azt mondtad volna nekik, hogy ne végezzék el fiaikon a körülmetélést és ne éljenek a szokások szerint. Mi a teendő ezek szerint? (Elkerülhetetlen, hogy a tömeg össze ne csődüljön, mert) mindenképpen megtudják, hogy ide érkeztél. Fogadd meg tehát tanácsunkat: van nálunk négy férfi, akik fogadalmat vállaltak magukra. Vedd őket magad mellé, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást és fizess értük, hogy megnyiratkozzanak. Ebből mindenki megérti, hogy semmi sem igaz abból, amit felőled híreszteltek, hanem te is megtartod a törvényt és szerinte élsz. Ami pedig a pogányok közül megtérteket illeti, már megírtuk végzésünket, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól, a vértől, a fojtott állattól és a törvénytelen együttéléstől.” Erre Pál másnap az illető férfiak kíséretében elvégezte a tisztulási szertartást, velük együtt bement a templomba és bejelentette, hogy a tisztulás ideje akkor végződik, amikor mindegyikükért bemutatják az áldozatot.
Az apostolt elfogják.
A hét nap már letelőben volt, mikor az Ázsiából való zsidók észrevették őt a templomban. Fölizgatták az egész népet, megragadták és kiabálni kezdtek: „Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki mindenfelé és mindenki előtt a nép, a törvény és e szent hely ellen irányuló tanításokat terjeszt. Sőt még pogányokat is behozott a templomba és megfertőzte ezt a helyet.” Látták ugyanis vele a városban az efezusi Trofiumoszt és azt hitték, hogy a templomba is bevezette. Az egész város forrongani kezdett, s a nép összecsődült. Pált megragadták és kivonszolták a templomból, a kapukat pedig azonnal bezárták. Már-már azon voltak, hogy megölik, amikor a helyőrség ezredeséhez eljutott a hír, hogy egész Jeruzsálemben zavargás tört ki. Az tüstént katonákat és tiszteket vett maga mellé és lesietett hozzájuk. Azok az ezredes és a katonák láttára abbahagyták Pál ütlegelését. Ekkor az ezredes odalépett, letartóztatta és kettős bilincsbe verette. Aztán megkérdezte, hogy kicsoda és mit tett. A tömegből azonban összevissza kiabáltak. Mivel a zaj miatt semmi biztosat sem tudott megállapítani, megparancsolta, hogy vigyék a várba. A lépcsőhöz érve a katonáknak úgy kellett vinniük őt a nép erőszakoskodása miatt. A tömeg ugyanis utána tódult és kiáltozott: „Halált reá!” Már azon voltak, hogy beviszik a várba, amikor Pál megszólította az ezredest: „Szabad valamit mondanom neked?” „Te tudsz görögül?” – kérdezte az. „Nem te vagy az az egyiptomi, aki nemrégen négyezer szikáriust lázított föl és vezetett ki a pusztába?” „Én tarzusi zsidó vagyok, felelte Pál, a híres kilíkiai város polgára. Kérlek, engedd meg, hogy néhány szót intézzek a néphez.” Mikor az megadta az engedélyt, Pál a lépcsőre állva kezével intett a népnek. Miután mély csönd keletkezett, zsidó nyelven így szólította meg őket:
Pál védekező beszéde.
22 „Testvérek és atyák! Hallgassátok meg védekezésemet, melyet most elétek terjesztek.” Amint meghallották, hogy zsidóul szól hozzájuk, még jobban elcsöndesedtek. Ő meg így folytatta: „Zsidó ember vagyok, a kilíkiai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem Gamáliel lábainál. Az ősi törvény szigorú megtartására tanítottak, és Isten buzgó híve voltam, akár ma ti is mindannyian. Ezt a felekezetet halálosan gyűlöltem, férfiakat és asszonyokat kötöztem meg és vetettem börtönbe. Maga a főpap és a tanács a tanúm erre. Levelet is kaptam tőlük és úgy mentem el a damaszkuszi testvérekhez, hogy az ottani híveket megkötözve Jeruzsálembe hurcoljam megbüntetés végett. Azonban útközben, mikor már Damaszkuszhoz közeledtem, délfelé hirtelen mennyei fény sugárzott körül. A földre zuhantam, majd egy hangot hallottam: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Erre én megkérdeztem: ki vagy te, Uram? Ő pedig így válaszolt: én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. Társaim látták ugyan a fényt, a hozzám szóló hangot azonban nem hallották. Mit tegyek hát Uram? – kérdeztem ekkor. Az Úr pedig azt mondta nekem: kelj föl és menj be Damaszkuszba, ott majd megmondják neked mindazt, amit tenned kell. Mivel azonban a tündöklő fény hatása következtében elvesztettem látásomat, kísérőim kezemnél fogva vezettek és így értem be Damaszkuszba. Itt egy bizonyos törvénytisztelő férfi, Ananiás, akiről az ottlakó zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett és elém állva ezt mondta nekem: Pál testvérem, láss újból! S én abban a pillanatban megláttam őt. Ő meg így folytatta: atyáink Istene előre arra rendelt téged, hogy megismerd akaratát, hogy meglássad az Igazat és tulajdon hangját halljad. Ezért minden ember előtt tanúskodnod kell arról, amit láttál és hallottál. Most tehát mire vársz még? Rajta, a keresztség által mosd le bűneidet és hívd segítségül az ő nevét. Később, amikor Jeruzsálembe visszatérve a templomban imádkoztam, elragadtatásba estem. Őt láttam, amint így szól hozzám: siess, gyorsan távozz el Jeruzsálemből, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet. Uram, feleltem ekkor, ők tudják, hogy én voltam az, aki a benned hívőket fogságba vetettem és a zsinagógákban megostoroztattam. S mikor Istvánnak, a te vértanúdnak vére ömlött, én ott voltam, helyeseltem tettüket és gyilkosai ruháját őriztem. Ő azonban azt mondta nekem: csak menj, mert én messzire, a pogányok közé küldelek téged.” Egészen eddig a mondatig meghallgatták, de ekkor nagy hangon kiabálni kezdtek: „Pusztítsd el a föld színéről az ilyent! Nem érdemli meg, hogy éljen!” Ordítottak, köpenyüket lengették és port szórtak a levegőbe. Ezért az ezredes bevitte a várba azzal a meghagyással, hogy ostorral fogják vallatóra. Így akarta megtudni, mi okból kiabáltak ellene. Pál azonban, mikor szíjakkal lekötözték, megkérdezte a mellette álló századostól: „Nektek talán szabad római polgárt ítélet nélkül megostoroznotok?” A százados ennek hallatára odalépett az ezredeshez és jelentette a dolgot: „Mit akarsz tenni? Ez az ember római polgár!” Erre az ezredes odasietett és megkérdezte tőle: „Mondd csak, római vagy?” „Igen” – felelte ő. „Én drága pénzen jutottam ehhez a polgárjoghoz” – mondta ekkor az ezredes. „Én viszont abban születtem” – válaszolta Pál. Azok, akik a kínvallatásra készültek, nyomban félreálltak. Az ezredes szintén megijedt, mikor arra gondolt, hogy római polgár létére megkötöztette.
Az apostol a főtanács előtt.
Másnap aztán szerette volna pontosabban megtudni, hogy a zsidók mivel vádolják. Levétette bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, aztán elővezettette Pált és eléjük állította. 23 Pál tekintetét a főtanácsra vetve beszélni kezdett: „Testvérek! Én mind a mai napig tiszta lelkiismerettel éltem Isten akarata szerint.” Ananiás főpap erre ráparancsolt a mellette állókra, hogy verjék őt szájon. Pál azonban így vágott vissza neki: „Megver még téged az Isten, te fehérre meszelt fal! Leülsz, hogy a törvény szerint ítélkezzél fölöttem, s aztán a törvény ellenére azt parancsolod, hogy üssenek meg?” A körülállók azonban figyelmeztették: „Az Isten főpapját szidod?” „Nem tudtam testvérek, viszonozta Pál, hogy ő a főpap. Hiszen az Írás azt mondja: ne átkozd néped fejedelmét.” Pál jól tudta, hogy egyik felük a szadduceusok, a másik pedig a farizeusok közül kerül ki. Ezért így kiáltott föl a főtanács előtt: „Testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok ivadéka! A holtak föltámadásába vetett remény miatt állok a bíróság előtt.” Erre a szavára egyenetlenség támadt a farizeusok és a szadduceusok között, s a gyülekezet két táborra szakadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs föltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok viszont mindezt vallják. Nagy lárma keletkezett. A farizeusok pártjából fölemelkedett néhány törvénytudó és hadakozva kijelentette: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha egy szellem vagy egy angyal szólott hozzá?” A vitatkozás egyre inkább elfajult. Ezért az ezredes, attól tartva, hogy Pált széttépik, katonaságot hívatott, hogy ragadja ki közülük és vezesse föl a várba. A következő éjszakán az Úr megjelent neki és így szólt: „Légy állhatatos. Ahogy tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
A zsidók merényletet terveznek.
Napkelte után a zsidók közül néhányan összeszövetkeztek és átok terhe alatt kötelezték magukat, hogy sem ételt sem italt nem vesznek addig magukhoz, amíg Pált meg nem ölik. Negyvennél többen voltak, akik így összeesküdtek. Ezek a következő szavakkal állítottak be a főpapokhoz és a vénekhez: „Átok terhe alatt köteleztük magunkat, hogy egy falatot sem veszünk a szánkba, amíg Pált meg nem öljük. Most tehát a főtanáccsal együtt jelentsétek az ezredesnek, hogy hozassa őt elétek, mintha csak tüzetesebben meg akarnátok vizsgálni az ügyet. Mi pedig készen állunk, hogy jövet meggyilkoljuk őt.” Pál nővérének a fia azonban értesült a cselvetésről. Bement tehát a várba és tudtára adta Pálnak. Pál erre magához hívatta az egyik századost és megkérte: „Vezesd el ezt az ifjút az ezredeshez, mert valami jelentenivalója van számára.” Az elkísérte az ezredeshez és jelentette: „A fogoly Pál magához hívatott és megkért, hogy vezessem hozzád ezt az ifjút. Valami mondanivalója van számodra.” Az ezredes kézen fogva félrevonta és megkérdezte: „Miről akarsz engem értesíteni?” „A zsidók megállapodtak abban, felelte ő, hogy megkérnek, küldesd Pált holnap a főtanács elé, mintha csak pontosabban akarnák megismerni az ügyét. De te ne higgy nekik. Több mint negyven ember tőrbe akarja csalni. Ezek ugyanis átok terhe alatt kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak, amíg meg nem ölik őt. Már készen állnak és várják, hogy ígéretedet add nekik.” Az ezredes ekkor ezzel a meghagyással bocsátotta el az ifjút: „Egy szóval se említsd senkinek, hogy ezeket tudtomra adtad.”
Pált Cézáreába viszik.
Azután két századost hívatott magához és ezt az utasítást adta nekik: „Tartsatok készenlétben az éjjel harmadik órájától kezdve kétszáz gyalogost, hogy Cézáreába menjenek, s ezenkívül hetven lovast és kétszáz dárdást. Szereljetek föl hátasállatokat is, és ültessétek rá Pált, hogy épségben jusson el Félix helytartóhoz.” Levelet is írt, mely a következőket tartalmazta: „Klaudiusz Líziász üdvözletét küldi Félixnek, a kegyelmes helytartónak. A zsidók elfogták ezt a férfit és meg akarták ölni, mire karhatalommal közbeléptem, mert megtudtam, hogy római polgár. Meg akartam tudni, hogy milyen vádat hoznak föl ellene, s ezért elvittem őt a főtanácsukba. Úgy vettem észre, hogy törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban vádolják, de semmi bűne sincsen, ami miatt halált vagy bilincset érdemelne. Mivel pedig azt is jelentették nekem, hogy merényletet terveznek ellene, azonnal hozzád küldtem. A vádlókat is értesítettem, hogy forduljanak hozzád, ha valami keresetük van ellene. Jó egészséget!” A katonák tehát a kapott parancs értelmében átvették Pált és elvitték az éj folyamán Antipatriszba. Másnap aztán a lovasokat továbbküldték vele, ők meg visszatértek a várba. Azok pedig Cézáreába érve átadták a levelet a helytartónak s Pált is eléje állították. Az elolvasta a levelet, majd megkérdezte, melyik tartományból való. Mikor megtudta, hogy kilíkiai, kijelentette: „Majd kihallgatlak, mikor vádlóid is megjelennek.” Végül megparancsolta, hogy Heródes várában tartsák őrizetben.

Minden fejezet...
1 0