Kis türelmet

Ézsaiás elhívatása

6 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!
A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim! Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon. Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak és lakatlanok nem lesznek a városok, a házak elhagyatottá nem lesznek, a föld pedig pusztává nem válik. Eltávolítja az ÚR az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország. Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri, ahogy a csernek vagy a tölgynek a kivágás után lelegelik az új hajtásait. De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik!

A szír–efraimi háború

7 Áháznak, Jótám fiának, Uzzijjá unokájának, Júda királyának az idejében történt, hogy háborút indított Recín, Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya Jeruzsálem ellen; de nem tudták legyőzni.
Amikor hírül vitték Dávid házának, hogy összefogott Arám Efraimmal, reszketni kezdett a szíve és népének a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben. 3Akkor így szólt az ÚR Ézsaiáshoz: Menj ki Seár-Jásúb fiaddal együtt Áházhoz a Felső-tó vízvezetékének a végéhez, a ruhafestők mezejéhez vezető útra, és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt! Mivel ezt a tervet szőtte ellened az arámi Recín az efraimi Remaljá fiával együtt: Vonuljunk föl Júda ellen, törjünk rá, kapcsoljuk magunkhoz, és tegyük királyává Tábeél fiát! – azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Nem sikerül, nem úgy lesz, még ha Arámnak Damaszkusz is a fővárosa, és Damaszkusznak Recín is a vezetője! Hatvanöt év múlva összeomlik Efraim, és nem lesz többé nép; még ha Efraimnak Samária is a fővárosa, és ha Samáriának Remaljá fia is a vezetője! De ha nem hisztek, nem maradtok meg!

Az Immánuél-jövendölés

Ezután így szólt az ÚR Áházhoz: Kérj egy jelet Istenedtől, az ÚRtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból! De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az URat! Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok? 14Ezért maga az ÚR fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el. Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani. Mert mielőtt ez a gyermek meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani, elhagyottá válik az a föld, amelynek két királyától rettegsz. Hoz majd az ÚR rád, népedre és atyád házára olyan napokat, amilyenek még nem voltak, mióta Efraim elvált Júdától: elhozza Asszíria királyát. Azon a napon idehívja az ÚR a legyeket Egyiptom folyói mellől, és a méheket Asszíria földjéről. Mind eljönnek, és letelepszenek a mély medrekben és a sziklahasadékokban, minden tövisbokron és minden itatóhelyen. Azon a napon megborotválja az Úr a Folyamon túl bérelt késsel, az asszír királlyal a fejet és a szőrös lábat, a szakállt is levágja. Azon a napon mindenki csak egy tehenet és két juhot fog tartani, de azok annyi tejet adnak, hogy mindenki tejszínt eszik. Tejszínt és mézet eszik mindenki, aki az országban megmarad. És azon a napon minden helyet, ahol most ezer ezüstöt érő ezer szőlőtőke van, felver majd a tövis és a gaz. Nyilakkal és íjjal mennek majd oda, mert tövis és gaz lesz az egész ország. Nem mennek föl egyetlen hegyoldalba sem, amelyet meg szoktak kapálni, mert félnek a tövistől és a gaztól. Csak marhák járnak ott, és juhok legelésznek.

Ézsaiás fiának jelképes neve

8 Ezt mondta nekem az ÚR: Fogj egy nagy írótáblát, és írd rá közönséges írással: Hamar a zsákmányra! Gyorsan a prédára! Megbízható tanúkul magam mellé vettem Úrijjá papot és Zekarját, Jeberekjá fiát.
Miután a prófétaasszonynál voltam, teherbe esett, és fiút szült. Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Legyen a neve: Hamar a zsákmányra! Gyorsan a prédára! Mert mielőtt a gyermek ki tudja mondani, hogy „apám” és „anyám”, elviszik Damaszkusz gazdagságát és a Samáriában összeszedett zsákmányt Asszíria királyának.

Ítélet és ígéret

Még ezt is mondta nekem az ÚR: Mivel megvetette ez a nép a Silóah csendesen folydogáló vizét, és Recínnek meg Remaljá fiának örül, azért rájuk zúdítja az ÚR az Eufrátesz hatalmas és nagy vizét, Asszíria királyát teljes hatalmával. Mindenütt kilép medréből, és elárasztja mindenütt a partjait. Betör Júdába, végigzúdul rajta, és nyakig ér. De ha kiterjesztett szárnyaival széltében ellepi az országot, „velünk lesz az Isten”! Tomboljatok csak, népek, majd meg fogtok rettenni! Figyeljetek mind, ti messzi országok! Fegyverkezzetek csak, majd meg fogtok rettenni, fegyverkezzetek csak, majd meg fogtok rettenni! Szőjetek csak terveket, majd meghiúsulnak, tárgyaljatok csak, úgysem sikerül, mert „velünk az Isten”!
Így szólt hozzám az ÚR, amikor keze megragadott, és arra intett, hogy ne járjak ennek a népnek az útján: Ne mondjátok összeesküvésnek mindazt, amit ez a nép összeesküvésnek mond, amitől fél, attól ne féljetek, és ne rettegjetek! A Seregek URát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek, akkor ő lesz a szentélyetek. De Izráel két háza számára olyan kő lesz, amelybe beleütköznek, olyan szikla, amelybe belebotlanak, Jeruzsálem lakóinak pedig kelepce és csapda. Sokan megbotlanak közülük, elesnek és összetörnek, megfogja őket a csapda.

A próféta hisz jövendölése igazában

Lezárom ezt az intelmet, lepecsételem ezt a tanítást tanítványaim számára. És várom az URat, aki Jákób háza elől eltakarta arcát, és benne reménykedem. Én pedig és e gyermekek, akiket az ÚR adott nekem, intő jelek vagyunk Izráelben a Seregek URának akaratából, aki a Sion hegyén lakik.

A babona büntetése

Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és a jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett? A törvényre és intelemre figyeljetek! Hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője. Szomorúan és éhesen bolyong a nép az országban. Ha éheznie kell, fölháborodik, gyalázza királyát és Istenét. Fölfelé néz, majd a földre tekint, de csak nyomorúságot és sötétséget lát, nyomasztó borút, homályba taszítva.

A Messiás uralkodása

De nem marad ott sötétség, ahol elnyomás van.

Először megalázta Zebulon és Naftáli földjét, de végül megdicsőíti a tengerhez vezető utat, a Jordánon túli részt, a pogányok területét.
9 A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, ahogyan aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadni szoktak, akiknek zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt!

Isten megbünteti Izráelt

Egy igét küldött Jákóbnak az ÚR, és az eljutott Izráelhez, hogy megtudja az egész nép, Efraim és Samária lakossága, amely gőgösen és dölyfös szívvel mondja: Téglák omlottak le, de mi faragott kőből építünk! Vadfügefákat vágtak ki, de mi cédrusokkal pótoljuk! Fölbujtja ellene az ÚR Recín vezéreit, és ráuszítja ellenségeit: az arámokat elölről, a filiszteusokat hátulról, és falják Izráelt tele szájjal. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva. De ez a nép nem tért meg ostorozójához, és nem kereste a Seregek URát. Ezért kiirtotta az ÚR Izráelből a fejet és a farkat, a pálmát és a kákát egyszerre. A vén és a főrendű a fej, a hazugságot tanító próféta pedig a farok. Mert tévútra vezették ezt a népet vezetői, és megzavarodtak azok, akiket vezettek. Ezért nem örül ifjainak az Úr, nem könyörül árváin és özvegyein, mert mindenki elvetemült gonosztevő, és minden száj bolondságot beszél. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva. Mert föllángol a gonoszság, mint a tűz, megemészti a tövist és a gazt. Meggyújtja az erdő bozótját, gomolyogva száll föl a füstje. A Seregek URának haragja miatt borul lángba az ország, a nép pedig tűz martaléka lesz; senki sem könyörül a másikon. Jobbjába is beleharap, mert olyan éhes, balját is megenné, mert nincs mivel jóllaknia; saját karjáról is leenné mindenki a húst: Manassé Efraimra, Efraim Manasséra, mindketten Júdára támadnak. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva.
Jegyzetek

7,3 Seár-Jásúb jelentése: „csak a maradék tér vissza”

7,14 A „fiatal nőt” az Ószövetség görög fordítása „szűznek” fordította, így érti az Újszövetség is: Mt 1,23; Lk 1,27.31. Az Immánuél név jelentése: „velünk az Isten”, vö. Ézs 8,8.10


Minden fejezet...
1 0